Baleset-bűnügy

Az Orbán család céges ügyvédje védte a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját

rtl.hurtl.hu

2024. február 11. 15:58

Szmulai István ugyanakkor azt állítja, nem áll rokonságban a miniszterelnök családjával és nem is ismerte őket a megbízások előtt.

Az Orbán család céges ügyvédje, Szmulai István megerősítette a 444-nek, hogy ő védte a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját, V. Jánost, aki legalább tíz kiskorú fiút molesztált.

Szmulai a lap szerint azt akarta elérni, hogy a sajtó ne ismerhesse meg az ügy részleteit. „A vád tekintetében is zárja ki a bíróság a nyilvánosságot” – szólalt fel korábban V. János védőjeként a bíróságon. 

Mint ismert, az ügyben a pedofil erőszak miatt indított eljárás mellett elindult egy másik is, ami arról szólt, hogy V. János helyettese, a Novák Katalin által tavaly elnöki kegyelemben részesített K. Endre segítségével hamis tanúzásra akarta rávenni a gyerekeket.

Cégbírósági iratok szerint az ügyvéd nem sokkal a pedofilügy zárása után, és még a kényszerítés miatt indított eljárás közben volt annak a FuvarozNak Kft.-nek a jogi képviselője, amelynek Orbán Viktor apja és két testvére is tulajdonosa volt. 

A lap szerint a cég Orbán Győző, Orbán Áron és ifj. Orbán Győző 2021 júliusáig voltak a tulajdonosai, majd átkerült a NAKK Zrt. nevű cég tulajdonába. A NAKK Zrt. részvényei felének a 2016-os adatok szerint Orbán Áron volt a tulajdonosa, alapítója és ügyvezetője, Szmulai István ebben a cégben felügyelőbizottsági tag volt. Tompos Márton, a Momentum politikusa vasárnapi Facebook-bejegyzésében pedig feltárta, hogy a szintén az Orbán-családhoz köthető NehézKő Kft.-nek (a FuvarozNak jogelődjének) is ő volt a jogi képviselője.


Ezt a napokban a 444-nek Szmulai is megerősítette. Azt állította a lapnak, hogy a pedofíliával akkor még csak vádolt igazgató testvére kérte fel őt a védelem ellátására, ő képviselte a pedofilbűncselekmények és a kényszerítés miatt indult eljárásban is. Nem tud róla, hogy V. János is adott volna be kegyelmi kérvényt, és hangsúlyozta: nincs köze K. Endre botrányt kiváltó kegyelmi ügyéhez. Hozzátette, az érintett cégekhez azért kérték fel, mert székesfehérvári ügyvéd, tehát abban a városban dolgozik, ahol a cégek székhelye is volt.

Azt állítja, nem áll rokonságban a miniszterelnök családjával és nem is ismerte őket a megbízások előtt.

2016-ban készült el a Házon kívül első filmje a bicskei gyermekotthonban történtekről. A Házon kívül most vasárnap, az RTL Híradó előtt újabb riportban foglalkozik a bicskei gyermekotthonban történtekkel. Ebben a bicskei pedofilügy kirobbantói beszélnek a köztársasági elnök kegyelmi döntéséről. És „Endre bácsi” módszereiről, amikor falazni kellett a gyerekeket bántalmazó igazgatónak. Az adást február 11-én 17:20 perctől láthatják az RTL képernyőjén.


Nyitókép: RTL

 

#Baleset-bűnügy#bicskei gyermekotthon#pedofil#igazgató#orbán viktor#ügyvéd