Belföld

Tarr Zoltán kirúgása, Bohár Dániel hallgatása, Gulyás Gergely furcsa válasza és az X-Faktor újabb leleplezett mentora

rtl.hurtl.hu

2024. április 13. 21:19

Közéleti hírekben ezen a héten sem szűkölködtünk: múlt szombaton újabb tüntetést szervezett Magyar Péter, és azóta azt is bejelentette, hogy a Tisza Párt színeiben elindulnak az európai parlamenti választáson. A megmozduláson felszólaló Tarr Zoltán református lelkészt elbocsátották az állami állásából, de azt mondta, továbbra sem fél. Nagy Ervin elmondta, miért vár nagyobb kurázsit a művészektől, és Bohár Dániel nagyokat hallgat, miután Márki-Zay Péter nyilvánosságra hozta azt az interjút, amit a hódmezővásárhelyi polgármester szerint a megafonos manipulálhatott. Gulyás Gergely furcsa választ adott a két hónap után először megtartott kormányinfón, a dolgozók meg rosszul lettek az iváncsai akkumulátorgyárban. Lelepleztük az X-Faktor legújabb mentorát, Krúbi a magyar hip-hop jövőjéről beszélt, és megmutattuk a Gólkirályság történetének legtöbb embert megmozgató forgatását. A hét videós összefoglalója.

Magyar Péter tüntetése

Magyar Péter múlt szombaton újabb megmozdulást szervezett, amelyen a politikus szerint 250-300 ezernél is többen vehettek részt – a megjelentek számát szerinte a rendőrség becsülte több százezresre. A rendőrség ezt cáfolta, az RTL Híradónak azt írták, ők sohasem tennének ilyesmit. A tüntetésen Magyar Péter arról is beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök az egyik pillére a nemzeti együttműködés rendszerének. A korábbi miniszterelnök erre úgy reagált: ők egyetlen percig sem szolgálták Orbán Viktor rendszerét.


Volt, aki vidékről vagy külföldről érkezett az eseményre, van, aki azt mondta, akár haza is költözne, ha valaki végre leváltaná a Fideszt. Tüntetőket kérdeztünk arról, hogy mit várnak Magyar Pétertől. „Szerintem retteg a hatalom” – üzenték. 

Szónokok: Tarr Zoltán és Nagy Ervin

A tüntetés egyik szónoka Tarr Zoltán református lelkész volt, akit azonnali hatállyal elbocsátottak ezután a munkahelyéről. Próbaidős alkalmazott volt egy állami technológiai cégnél, így szerinte jogilag nem kifogásolható az indoklás nélküli felmondás. „Számítottam következményekre, továbbra sem félek” – mondta az RTL-nek. 


Azt is mondta, nem bánta meg, hogy megszólalt és kiállt a kegyelmi ügyben. Az rtl.hu-nak Tarr Zoltán hosszú interjút adott egyebek mellett arról, hogy szerinte miért süllyedt nagyon mélyre a református egyház. „Mi, reformátusok, meg fogjuk oldani a Balog-ügyet” – mondta egyebek közt. Miután a református lelkészt kirúgták a munkahelyéről, Magyar Péter felvette az EP-listájára

Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP frissen kinevezett kommunikációs igazgatója ugyanakkor arra utalt, lehet összefüggés Tarr Zoltán elbocsátása és aközött, hogy felszólalt Magyar Péter tüntetésén. „Miért bízna meg a kormány egy olyan emberben, aki meg akarja buktatni?” – kérdezte. A református lelkész visszautasította, hogy kormánybuktató szándékai lennének, és bejelentette, hogy munkaügyi pert fontolgat Menczer kijelentése miatt. 


A tüntetésen felszólt még Nagy Ervin is, aki szintén hosszú interjúban beszélt arról az RTL-nek, hogy mit lát Magyar Péterben, lenne-e politikus, és miért vár nagyobb kurázsit a művészektől. „Én leszek a leghangosabb, ha valami nem arrafelé megy, amit megbeszéltünk” – fogalmazott a színész. 


Rost Andrea fellépőként vett részt a tüntetésen, az operaénekesnő is elmondta, miért döntött úgy, hogy énekelni fog a tömeg előtt. 

A Tisza Párt indulhat az EP-választáson

A héten az is kiderült, hogy a Tisztelet és Szabadság, azaz a Tisza Párt színeiben indul Magyar Péter a június 9-ei európai parlamenti választáson. A Nemzeti Választási Bizottság nyilvántartásba vette a pártot, a listaállításhoz május 3-áig legalább 20 ezer aláírást kell összegyűjteniük. 

Márki-Zay Péter és Bohár Dániel Magyar Péterről

Előkerült a teljes felvétel a Bohár Dániel és Márki-Zay Péter beszélgetéséről – Márki-Zay szerint a megafonos több ponton is manipulálhatta a vele készült interjút. A Magyar Péter-jelenségről beszélgettek, azonban a hódmezővásárhelyi polgármester is rögzítette a beszélgetést, és teljes egészében nyilvánosságra is hozta. Bohár Dániel azóta nagyokat hallgat. 

Két hónap után először volt kormányinfó

Gulyás Gergely két hónap után először tartott kormányinfót. Lehetetlennek nevezte a Magyar Péter hangfelvételén elhangzottakat, vagyis hogy Rogán Antalék kihúzatták magukat a Völner-Schadl ügy nyomozati irataiból. A kormányinfón alig több mint 20 percig válaszolt az újságíróknak Gulyás Gergely, az RTL a hangfelvételről egyáltalán nem kérdezhette a minisztert.


Sejtelmesen fogalmazott viszont arról, hogy megrengett-e benne Orbán Viktor bizalma a Magyar Péterhez fűződő barátsága miatt, és azóta is mindenki azt találgatja, vajon mire gondolt ezzel Gulyás. „Ami most történik, ahhoz nekem nincs közöm, ha mégis, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem” – mondta.

Rosszul lettek az akkumulátorgyárban

Orrvérzésre, fejfájásra, hányingerre panaszkodtak az iváncsai akkumulátorgyárban még március közepén. A dolgozók szúrós szagra panaszkodtak, és azt mondták, elektrolit-szivárgás történhetett. A gyár azt állítja, nem volt szivárgás. Ezzel az RTL Híradó foglalkozott:

Újabb részletek a Pénzügyminisztérium korrupciós botrányában

Pumukli és pulykahusi – ilyen neveken hívták egymást a Pénzügyminisztériumban korrupciós hálózatot kialakító kormánytisztviselők. Az uniós pályázatokat több százmilliós kenőpénzért elintéző szervezet ügyében vádlott a Budapesti Műszaki Egyetem korábbi kancellárja és egy volt helyettes-államtitkár is.

Megrázó

Február elején számoltunk be arról, hogy a háziorvos és az ügyelet is hazaküldte a 13 éves nagyecsedi lányt, aki nem sokkal később meghalt. Tüdőgyulladásban halt meg, a szülők szerint az orvosok túl későn vették észre, hogy a gyerekük állapota mennyire súlyos. Mostanra készült el a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vizsgálata, azonban ők azt állapították meg, hogy senki nem hibás. A család ezt nem tudja elfogadni. 


Két szívtranszplantáció után a héten meghalt a 21 éves Csire Zsuzsi. Mivel a harmadik műtétre már nem volt lehetősége, a debreceni lány bakancslistát írt: sorra érkeztek a felajánlások, így a lány eljutott Rómába, járt hokimeccsen, és egy napra még önkéntes tűzoltó is lehetett. „Nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle” – emlékeztek rá segítői. 

X-Faktor 

Arra is fény derült, hogy ki lesz az X-Faktor második mentora: idén Majka is keresi majd a tehetségeket a műsorban. 


„Majka nagyon erős egyéniség, nagyon erős véleménye van” – megmutattuk azt is, mit vár Gáspár Laci a közös mentorkodástól. 

Arcok

Az elmúlt héten is színes karakterek álltak az RTL kamerái elé: Gáspár Lacival gyerekkori emlékekről beszélgettünk, elárulta, hogy csak 23 éves korától fogva maradtak fent róla fényképek, és meghatódva mutatta meg azt a basszusgitárt, amit saját maga épített. 


VV Barna és Nemazalány, azaz Halastyák Fanni először beszéltek a kapcsolatukról:


Krúbival Lil Frakk készített interjút a magyar hip-hop átalakulásáról, a könnyűzene átpolitizálásáról, valamint arról, hogy Krúbi miért gondolja úgy, hogy a magyar könnyűzenei mainstreamben talán sosem volt olyan extrém produkció, mint az övé. 


Kéri Barnát, az RTL Híradó műsorvezetőjét pedig arról kérdeztük, hogyan lett belőle riporter, milyen viszonyt ápol a politikusokkal, járt-e már civilként tüntetésen, és mit élvez a legjobban a híradózásban.


Az is kiderült: egy magazin összeállította Magyarország legkedveltebb és legkevésbé kedveltebb hírességeinek listáját, Schobert Norbit csak Rubint Réka tudta letaszítani a legkevésbé kedvelt celebek listájáról.


És három évvel az utolsó rész forgatása utána újra összeállt a nagy csapat – ott voltunk a Barátok közt „viszontlátó bulin”. 

Műsorok

Múlt hétvégén elindult a Gólkirályság második évada: Rudolf Péter karaktere, az igazi Szabó Tóni nem várt fordulatokat hozott. Hatalmas góllal indult az első epizód, és kiderült, a döntő összecsapást két napig forgatták, ez volt a sorozat történetének legtöbb embert megmozgató forgatása. Erről a Fókuszban mutattunk kulisszatitkokat.


Végezetül pedig jöjjön Az álommeló legnézettebb videói. Balogh Levente meglepődött Kása Eszter értékesítési képességein:


Kovács Zsuzsi sírva távozott Balogh Levente elbocsátása után:


A versenyző kiesése után az rtl.hu-nak mesélt arról, hogyan vélekedik a külsejére vonatkozó megjegyzésekről, a szakmájával kapcsolatos sztereotípiákról, és azt is elárulta, szerinte mennyire számít Az álommelóban, hogy a jelöltek férfi vagy női szemszögből közelítik meg a feladatokat.


Nyitókép (balról jobbra): Balogh Zoltán / MTI; Nagy Attila Károly / rtl.hu; Bohár Dániel / Facebook

#Belföld#magyar péter#nagy ervin#gáspár laci#tarr zoltán#rost andrea#tüntetés#márki-zay péter#bohár dániel#megafon#hangfelvétel#gulyás gergely#kormányinfó#akkumulátorgyár#X-Faktor#majka#kéri barna#krúbi#nemazalány#vv barna#Gólkirályság#Az álommeló#a hét videói#ma