Nagy Ervin
Adatlap
Nagy Ervin 1976. szeptember 25-én született Dunaújvárosban, a Jászai Mari-díjas színész sportos családból származik, szülei nagyon elismert sportolók, ám fiukat inkább a színpad vonzotta. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett, majd aztán a Budapesti Katona József Színház szerződtette le.
Nagy Ervin feleségei
Ervin első felesége Váci Rozi, akivel 10 évig voltak együtt, majd 2016 végén kiderült hogy elváltak. Házasságukból 2010 májusában született egy kislányuk, Lola. A válás egyikőjüknek sem volt könnyű, de az évek során mindent megbeszéltek és mára már teljes a harmónia köztük. Rozi azt nyilatkozta, hogy olyanok mint egy nagy család, Ervin rendszeresen jár hozzájuk és nagyon jó kapcsolatot ápol lányával.
Ervin jelenlegi felesége Borbély Alexandra. A két színész a Testről és lélekről című film forgatásán szeretett egymásba. 2022-ben megszülettek ikerlányaik Elza és Franciska.
Nagy Ervin és Borbély Alexandra esküvője
Nagy Ervin és Borbély Alexandra 2021. augusztus 17-én, nem megszokott módon egy keddi napon házasodtak össze. Bár az esküvőt nem verték nagy dobra, híres emberekből azért nem volt hiány. Jelen volt Pataki Ági, Lakatos Márk, Eke Angéla és Trokán Nóra, valamint Pálmai Anna is osztottak meg képeket barátnőjük nagy napjáról.
Nagy Ervin és Árpa Attila – Sztárbox
Nagy Ervin és Árpa Attila a 2023-as Sztárbox férfi nehézsúly kategóriájában csapott össze, rögtön az első adásban.
A mérkőzés már az első menetben véget ért, amikor Árpa Attila kevesebb mint másfél perc alatt kiütötte Ervint, aki ezzel kapcsolatban így nyilatkozott:
De ott kiesett az a pillanat. Azt az öt másodpercet törölte az agyam. Nem fájt, ez volt a nagyon érdekes. Nagyobb volt inkább a mérgem, a dühöm azért, hogy miért nem azt csináltam, amit megbeszéltünk.
Nagy Ervin filmek és sorozatok
- Testről és lélekről (2017)
- Kincsem (2017)
- Válótársak (2016-2018)
- Valami Amerika 3. (2018)
- Drakulics elvtárs (2019)
- A tanár (2018-2022)
- A Király (2022-2023)
- Mellékhatás (2023)
Ervin több filmben is szerepel együtt jelenlegi párjával, Borbély Alexandrával, például a Testről és lélekről filmben, aminek a forgatásán szerettek egymásba, vagy a Drakulics elvtárs, ahol feleségén kívül, többek között Nagy Zsolttal és Thuróczy Szabolccsal is együtt dolgoztak.