Gáspár Laci

Gáspár Laci

Az X-Faktor mentora 16 éves korában kezdett el komolyabban foglalkozni a zenével. Majd 2004-ben ismerte meg a nevét az egész ország. Az énekesnek 2007-ig négy albuma jelent meg, és több szakmai díjat is bezsebelt: két VIVA Comet és két Fonogram díjat is magáénak tudhat, 2005-ben pedig Miniszteri Elismerő Oklevéllel is kitüntették. A népszerű énekes korábban több RTL-es műsorban is feltűnt. 2014-ben a Celeb vagyok ments ki innen! című valóságshow-ban szerepelt, majd a ValóVilág7-ben zenei producerként tűnt fel. 2016-ban ő lett a Playback Párbaj műsorvezetője, oldalán Szabó Zsófival. 2018-ban pedig feleségével, Nikivel a Nyerő Párosban tették próbára szerelmüket, ahol másodikok lettek. 2017-ben ő lett az X-Faktor nyertes mentora, Ricco&Claudia győzelmével. 2020-ban az Álarcos énekes egyik nyomozójaként ülhetett a zsűripultba, és ugyanebben az évben a Made in Karantén elnevezésű tehetségkutatóban és a Maradj haza magadnak! című realityben is szerepet kapott.

 

Legnépszerűbb videók