Belföld

Bíróság előtt Schadl György és Völner Pál, megszólalt a korrupcióval vádolt exállamtitkár

rtl.hurtl.hu

2023. február 17. 8:49

A végrehajtói kar elnöke megtiltotta, hogy kép- és hangfelvétel készüljön róla. Védője szerint pedig törvényes akadálya van az előkészítő ülés megtartásának. A hallgatóság soraiban jelen van Hadházy Ákos is, a vádlottak közt pedig vannak, akik betegségre hivatkozva maradtak távol.A vádirat ismertetése után a vádlottaknak nyilatkozni kell arról, hogy elfogadják-e az ügyészség vádjait és az indítványozott büntetést, ezzel lemondanak a későbbi tárgyalásról.

Pénteken tartották Schadl György és 21 társa, köztük Völner Pál ügyében az előkészítő bírósági ülést a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség szerint a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnöke korrupciós kapcsolatot alakított ki a korábbi igazságügyi államtitkárral.

Az előkészítő ülésen a vádlottak bűnösségük beismerésével lemondhatnak a tárgyalásról.

Mint korábban írtuk, Schadl tagadta a vádat, azzal védekezett, hogy nem azért kapott időnként különböző összegeket végrehajtóktól, mert Völner Pál segítségével elintézte a kinevezésüket, hanem azért, mert kölcsönt adott nekik. A volt államtitkárnak pedig állítása szerint soha nem adott át pénzt, legfeljebb valamilyen szeszes itallal viszonozta, hogy időnként házi bort kapott a politikustól.

Az ügyészség Schadl Györgyre tíz év, Völner Pálra nyolc év szabadságvesztést kért, emellett mindkettejüket eltiltanák a közügyektől és a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól.

Az RTL Híradó stábja a helyszínen van, folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az eseményeket.

A bíróságra háromnegyed 9 előtt már megérkezett Völner Pál

Az RTL Híradó riporterének kérdésére azt mondta, nem követett el semmit abból, amivel vádolják.


A sajtó képviselői kilenc órakor már a teremben voltak. A 22 vádlottnak egyenként kell nyilatkoznia arról, hogy hozzájárulnak-e ahhoz, hogy kép- és hangfelvétel készüljön róluk. Addig a tárgyalóteremből semmilyen képet, felvételt nem szabad róluk nyilvánosságra hozni.

Negyed 10-kor Dr. Tóth Erzsébet bírónő behívta a vádlottakat, köztük Völner Pált és Schadl Györgyöt, utóbbit vezetőszáron kísérték be. A védők is megérkeztek, olyan sokan vannak, hogy egy részüket a hallgatóság soraiban kell leültetni. Az ülést egy másik teremben is követhetik azok, akik nem fértek be. A vádlottak közt van a végrehajtói kar elnökének felesége, Schadl-Baranyai Helga, és Schadl György apja is. Két vádlott betegségre hivatkozva távol maradt a tárgyalástól.

A bírónő jelezte: tilos a hangos véleménynyilvánítás, rendbontás a hallgatóság részéről. A hallgatóság soraiban jelen van a korrupciós ügyekkel rendszeresen foglalkozó Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő is. 

Schadl György nem járult hozzá ahhoz, hogy bármilyen kép- és hangfelvétel készüljön róla.

A másodrendű vádlott, Völner Pál ugyanakkor teljes hozzájárulást adott, ahogy a harmadrendű vádlott is. A többi vádlott Schadl Györgyhöz hasonlóan teljes tiltást kért.


Schadl György védője szerint az előkészítő ülés megtartásának törvényes akadálya van, mert nem kaptak meg minden iratot. A bírónő szerint a szóban forgó iratokat átadták, a bv-intézet felelőssége merülhet fel, ha a letartóztatásban levő vádlottak nem kapták meg. Kiderült az is, hogy a bíróságra beérkezett bűnjelek egy részét leltározásra hivatkozva nem fogadták be.

A hvg.hu azt írja, munkatársukat figyelmeztették, hogy a nyilvános tárgyalásról készülő tudósítása túlságosan „élő” és részletes, csak a szünetben, tömbösítve számolhat be az elhangzottakról. A lap szerint ez „legalábbis furcsa”. 

A folytatásban az ügyészség ismerteti a vádiratot. Eszerint Völner Pál hatáskörébe tartozott a bírósági végrehajtói kar gazdasági felügyelete, munkáltatói jogokat gyakorolt, javaslatot tett bírósági végrehajtói állások létesítésére és megszüntetésére, jóváhagyta a kinevezéseket. Schadl György korrupciós kapcsolatot alakított ki vele, melynek során alkalmanként 2-5 millió forintot adott át annak érdekében, hogy Völner Pál az ő érdekeinek megfelelően gyakorolja jogköreit. Összesen 83 millió forint készpénzről van szó. Schadl legalább 924 millió forint jogtalan előnyre tett szert bírósági végrehajtóktól a kinevezésükért cserébe.

A vádiratban szerepel az is, hogy Schadl György kérésére Völner Pál igyekezett kijárni, hogy írjanak ki állami pályázatot egy vízből energiát előállító motorról szóló találmány hasznosítására létrejött cég támogatására. Erről itt írtunk korábban részletesen.

Tizenegy óra előtt a bírónő szünetet rendelt el, a vád ismertetése fél 12 előtt folytatódott.

Völner–Schadl-iratok az rtl.hu-n   

Az rtl.hu által megismert hanganyagok és dokumentumok alapján beszámoltunk arról, hogy „nem beazonosítható személyi körrel” akart kapcsolatba lépni a börtönből Schadl György, tőlük pedig azt várta a végrehajtói kar elnöke, hogy előmozdítsák az ügyét. A várt segítség elmaradása esetén „60-70 országgyűlési képviselő feldobása” is felmerült.   

Schadl György egy másik beszélgetés során a feleségén keresztül azt üzente valakinek: „nyalogassa körbe a barátaimat, hogy haladjunk az üggyel”.  

A végrehajtói kar elnöke vallomásában egyébként tagadta, hogy valaha is pénzt adott Völner Pálnak, és az is kiderült, hogy a páncélszekrényében talált kompromittáló felvételeket megsemmisítették

A Schadl-ügy egyik vádlottja ellen viszont eljárást indítottak, mert egy barna medve preparált bőrét találták meg nála a házkutatáson. 

Völner Pál volt igazságügyi államtitkár tavaly márciusi, írásbeli vallomása alapján arról is beszámoltunk, hogy Völner azt állította, senkitől sem kapott kenőpénzt, bűncselekményt nem követett el, a kérdéses időszakban pedig nem ő felelt a végrehajtók kinevezéséért, így nem is tudta volna befolyásolni az akár százmilliós bevételekkel járó pozíciók kiosztását. Maga helyett két másik államtitkárt nevezett meg a terület felelőseként, de azt is megjegyezte, hogy szerinte őket sem vesztegette meg senki. 

Völner Pál tavalyi írásbeli vallomásában azt is közölte, országgyűlési képviselőként mindig kötelességének érezte, hogy segítsen a hozzá fordulókon. Egyebek mellett ezzel magyarázta, hogy miért folyt bele olyan ügyekbe is, amelyek nem tartoztak az államtitkári feladatköréhez. A vádirat és a telefonlehallgatási jegyzőkönyvek szerint például pályázati pénzhez segített volna egy találmányt is.  

Az exállamtitkár egyébként egy ideig pihentette a telefonját a Pegasus-ügy kirobbanása után. 

Nyitókép: RTL Híradó

#Belföld#schadl györgy#völner pál#korrupció#bírósági tárgyalás#magyar bírósági végrehajtói kar#ma