Legfrissebb tartalmak

2:18
HíradóNem kapják meg az Orbán által ígért támogatást a sárlavina károsultjai, mert a „lakhatóságot befolyásoló körülmény nem merült fel”
2024. március 23. 18:21

Nem kapják meg az Orbán által ígért támogatást a sárlavina károsultjai, mert a „lakhatóságot befolyásoló körülmény nem merült fel”

Nem kapja meg a félmilliárd forintos támogatást Recsk, pedig azt korábban Orbán Viktor kormányrendeletben ígérte meg. A Belügyminisztérium szerint azért, mert a szakértői vizsgálatok szerint a házak lakhatóságát nem befolyásolta a tavaly nyáron a települést kétszer is elöntő sárlavina, így nem adhatták ki a kifizetést támogató okiratot. A Bányafelügyelet korábbi vizsgálata szerint a balesetért egyértelműen a bányacég a felelős. 21 család otthona ment tönkre. Nekik most cserelakásokat ajánl fel a Református Egyház és a Máltai Szeretetszolgálat.
2:52
HíradóIII. Károly büszke Katalin hercegnőre
2024. március 23. 17:36

III. Károly büszke Katalin hercegnőre

Büszke menyére a rákbeteg III. Károly király. Katalin hercegnő péntek este jelentette be, hogy nála is daganatos elváltozást találtak. Videóüzenetétől vélhetően azt reméli az udvar, hogy véget vet a spekulációknak, amelyek azután kezdtek el terjedni, hogy a trónörökös felesége legutóbb decemberben mutatkozott nyilvánosan, majd januári műtétéről nem árultak el semmit. Ennek hatására már egészen vad összeesküvés-elméletek láttak napvilágot.
9:19
VideóSzellő Istvánhoz élő adásban rontott be éhes kisfia – végigkövettük egy napján az RTL híradósát
2024. március 23. 17:03

Szellő Istvánhoz élő adásban rontott be éhes kisfia – végigkövettük egy napján az RTL híradósát

Rádióinterjú Kapitány Ivánnal és Hevér Gáborral, majd kávézás és sztorizgatás teniszező fiával, aztán jöhet a munka. Végigkövettük egy napján Szellő Istvánt, aki közben mesélt a gyerekeiről, és Ádám fia is megosztotta, milyen volt az ismert híradós gyerekeként felnőni. A videóból kiderül, hogyan választ neki ruhát nap mint nap a stylistja, hogy miként találták meg az összhangot Erős Antóniával, és hogy mennyire kell hiúnak lennie annak, aki minden este feltűnik a képernyőn.
Az álommelóKeserű Balázs elárulta, mire költi a fizetését
2024. március 23. 13:46

Keserű Balázs elárulta, mire költi a fizetését

Keserű Balázs élete teljesen megváltozott mióta elnyerte Balogh Levente elnöki asszisztensi pozícióját Az álommeló 1. évadában. Azóta Balázst – kemény és kitartó munkájáért – Balogh Levente előléptette, így a megüresedett elnöki asszisztensi pozícióra új jelöltet keres. Balázs az rtl.hu-nak egyebek közt arról is mesélt, milyen érzés számára, hogy több száz ember próbál a nyomdokaiba lépni, de kitért arra is, hogy mire költi a bruttó 3 millió forintos fizetését, és azt is elárulta, mikor szeretne megállapodni. 
KülföldOroszország gyászol: megrázó képeken a moszkvai terrortámadás
2024. március 23. 12:47

Oroszország gyászol: megrázó képeken a moszkvai terrortámadás

A moszkvai terrortámadásban száznál is többen vesztették életüket, sokan még mindig súlyos állapotban vannak. Az elkövetők az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthetők, őket szombaton fogták el az orosz hatóságok. A merénylet sokkolta Oroszországot, az elmúlt években még csak hasonló incidens sem történt. A fenti képre kattintva galéria nyílik, ebben a terrortámadást és annak hatásait nézheti meg. 
EurópaÍgy készítsd el az olaszok kedvencét, íme a panigacci receptje
2024. március 23. 12:06

Így készítsd el az olaszok kedvencét, íme a panigacci receptje

Minden nemzet konyhájának megvannak a maga jellegzetes ételei, amelyeket érdemes megkóstolni, ha külföldre megyünk. Mi azonban most abban szeretnénk segíteni, hogy ezt utazás nélkül megtehessük. Recepsorozatunkban bemutatjuk, hogyan kell elkészíteni az Európai Unió országainak egy-egy nemzeti ételét. Most lássuk Olaszország kedvencét, íme a panigacci, vagyis az olasz kenyérkülönlegesség.
2:58
VideóSikolyok, lövések és pusztítás – újabb felvételek a moszkvai terrortámadásról
2024. március 23. 11:32

Sikolyok, lövések és pusztítás – újabb felvételek a moszkvai terrortámadásról

Székek és bútorok mögött fedezéket kereső emberek, a háttérben folyamatos fegyverropogás és kétségbeesett sikoltozás. Ezeket látni és hallani azokon az újabb felvételeken, amik a moszkvai terrortámadásról készültek, és amelyek megtekintését a fenti videóban csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk. Nekik sikerült kijutni, de nem mindenki volt ilyen szerencsés. A legfrissebb adatok szerint mintegy 100 halálos áldozata volt a lövöldözésnek, de nagyon sokan súlyos állapotban vannak kórházban. 
KülföldLezuhant az utasszállító, miután a pilóta engedte, hogy a fia vezesse a gépet
2024. március 23. 11:04

Lezuhant az utasszállító, miután a pilóta engedte, hogy a fia vezesse a gépet

A kétezres évek előtt is tiltották, mégis rendszeresen előfordult, hogy kíváncsi kisgyerekeket engedtek az utasszállítók pilótfülkéjébe, és ebből soha nem lett semmi baj. Egészen 1994-ig, amikor az Aeroflot orosz légitársaság egyik pilótája nemcsak bevitte kislányát és kisfiát a pilótafülkébe, hanem még azt is megengedte, hogy beüljenek az ülésébe, és úgy tegyenek, mintha vezetnék a gépet. Nem sokkal később az Airbus310-es Szibéria hegyei közé zuhant, fedélzetén 75 emberrel. 
6:32
VideóHárom óra varázslat: videón, ahogy Molnár Áront a felismerhetetlenségig sminkelték egy szerep miatt
2024. március 23. 9:05

Három óra varázslat: videón, ahogy Molnár Áront a felismerhetetlenségig sminkelték egy szerep miatt

Így torzult a felismerhetetlenségig Molnár Áron arca A mi kis falunk közmunkását játszva 2020-ban, az átváltozást éppen ezen a napon mutatta be a Fókusz. A sorozat négy évvel ezelőtti részben Molnár Áron által alakított szódásüveg szemüveget viselő Matyiról senki sem tudta, hogy ennyire allergiás. A riportból az is kiderül, hogy hogyan dolgozták át a sminkmesterek több óra alatt a színész arcát.
GazdaságKijöttek a számok: döbbenetes, mennyi magyar áldozata van a banki csalásoknak
2024. március 23. 7:57

Kijöttek a számok: döbbenetes, mennyi magyar áldozata van a banki csalásoknak

Tavaly már 18 ezer magyarnak csalták ki a bankszámlaadatait, a bankkártyás csalásokból pedig tízszer ennyi van, és ezek értéke is egyre nagyobb. A kiberbűnözőknek bedőlő ügyfelek sokszor nem kapnak kártérítést, miközben az így elszenvedett veszteségük néhány év alatt megsokszorozódott. A csalók egyre kifinomultabb módszerekkel próbálkoznak, így érdemes mindig résen lenni, ha bárki bankkártya- vagy bankszámlaadatokat követel tőlünk, és figyeljünk nagyon oda a futárcéges csalásokra is. Sokszor ezek ugyanis elmaradnak, itt vannak a sokkoló számok. 
ÉletmódÍme egy trükk, amivel a világon bármit le tudsz rajzolni
2024. március 23. 5:07

Íme egy trükk, amivel a világon bármit le tudsz rajzolni

Instagramon terjed egy videó, amelyben azt ígérik, három ceruza és két befőttes gumi segítségével bármilyen rajzot át tudsz másolni egy lapra. A három ceruzát a videóban látható módon kell összekötni a két gumi segítségével, és már kezdődhet is a móka. Mi is kipróbáltuk, és tapasztalatunk szerint fontos, hogy a másolandó rajz a lap alján helyezkedjen el, különben nem ér el a lapig a ceruza másik vége.