Legfrissebb tartalmak

8:07
Reggeli
2023. január 17. 8:45

„Az egészségkultúra Magyarországon nagyon sok kívánnivalót hagy maga után”

Van, aki hátfájással keresi meg a háziorvosi rendelőt, de mindenkit maga elé enged, míg ki nem derül, hogy éppen szívinfarktusa van – más meg már akkor is orvoshoz fordul, ha bőségesen megvacsorázott, és görcsöl a hasa. A háziorvosoknak sok páciens és még annál is több munka között kell ellavírozniuk nap mint nap. A kormány most az ügyeleti rendszeren módosítana, hogy hogyan, és ennek milyen hatásai lehetnek, arról a Reggeliben beszélgettek. Elsőként Kázár Ágnes miskolci háziorvossal.
Belföld
2023. január 17. 6:22

Zömében olyan általános iskolákba vezényeltek iskolaőröket, ahol a diákok nagy része roma – az ombudsman szerint nem történt diszkrimináció

Az esetek döntő többségében olyan intézményekbe küldtek iskolaőröket, ahol jelentős a roma tanulók létszáma, de az ombudsmani hivatal mégis azt állapította meg, hogy nem diszkriminatív a kivezénylés gyakorlata. Az ügyben eljárást kezdeményező Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesülete szerint az egész iskolaőri program büntetésként és megfélemlítésként értékelhető, amelyet a cigány lakosság azért kénytelen elszenvedni, mert szót emelt a gyöngyöspatai szegregáció ellen. 
5:14
Fókusz
2023. január 16. 20:58

Őrült sportágnak tűnik, de Magyarország lassan nagyhatalom a kutyás tereprollerezésben

A kutyás tereprollerezésbe Eszter és párja, Krisztián együtt szeretett bele hét évvel ezelőtt. Régóta kerestek egy olyan sportot, amelyben négylábú kedvenceikkel együtt mérethetik meg magukat. A kutyás tereprollerezés komoly sportággá fejlődött az elmúlt években, a magyar csapatok egyre több nemzetközi versenyen szerepelnek. Itt a kutyák gyorsaságán túl a hajtók ügyessége is sokat számít abban, hogy ki tudja a legrövidebb idő alatt teljesíteni az adott pályát. Krisztián és Malvin kutya nemrég második helyezést értek el az Európa-bajnokságon.
3:13
Fókusz
2023. január 16. 20:20

Jó lehet még az egy éve lefagyasztott hús? Tippek arról, hogyan kell helyesen lefagyasztani az élelmiszereket

Rengeteg olyan élelmiszer van, ami vígan elpihen addig, amíg fel nem használjuk, és nemcsak a húsról vagy a fagyis dobozban tárolt pörköltről van szó. Hűvösre tehetjük például a reszelt sajtot és a karácsonyi zserbót is. Hogy hogyan lehet ezt jól csinálni, és melyik fagyasztott élelmiszer meddig fogyasztható, az a Fókusz riportjából kiderül. 
2:43
Híradó
2023. január 16. 20:18

Sokkal kevesebb orvosi ügyeleti pont marad Hajdú-Bihar megyében, ahol az új országos rendszer próbaprogramja zajlik

Átalakítják Hajdú-Bihar megyében azt az orvosi ügyeleti próbaprogramot, amire az országos rendszer újraszervezését alapozták volna – tudta meg a Népszava. A lap értesülései szerint a megye 24 ügyeleti pontjából 10 marad olyan, ahol este tízig lesz orvos, és 5 olyan, ahol éjszaka is. A modellre év végéig mindenhol áttérnek, de arról, hogy az új ügyeleti rendszert az Országos Mentőszolgálat pontosan hogyan fogja megszervezni, még a szakszervezetek is keveset tudnak.
2:11
Híradó
2023. január 16. 19:41

Még Gulyás Gergely szerint is „szánalmas és borzalmas az állam teljesítménye” a napelemek ügyében

Tovább bonyolódik a lakossági napelemes pályázatok ügye: egy pályázatnyertest hiánypótlásra szólították fel, holott már egy éve lezárult a pályázat, és támogatási szerződést is kötöttek vele. Igaz, pénzt még nem kapott. 43 ezer napelemes pályázatból mindössze 41-et fizetett ki eddig az állam. A napelemes rendszerek időközben 30-40 százalékkal drágábbak lettek, a plusz költség a pályázót terheli.
2:32
Híradó
2023. január 16. 19:15

A kétharmados jászberényi győzelem nem jelenti az ellenzéki pártok országos erősödését

Újraválasztották a korábban jobbikos, most civil színekben induló polgármestert a vasárnapi időközi választáson, amit azért tartottak, mert a közgyűlés októberben feloszlatta magát. Ezúttal viszont az összes egyéni választókerületben is az ellenzék szerzett mandátumot. A Híradónak nyilatkozó választási szakértő szerint ez a győzelem nem jelenti az ellenzéki pártok országos erősödését.
2:19
Híradó
2023. január 16. 19:13

A kormánynak nincs adata arról, mennyibe kerül az Orbán Viktort is utaztató honvédségi repülők üzemeltetése

Nincs adatuk arról, hogy mennyibe kerül azoknak a honvédségi repülőgépeknek az üzemeltetése, amelyeket gyakran használnak a kormány tagjai is – válaszolta a honvédelmi minisztérium Hadházy Ákosnak. A független képviselő hónapok óta szeretné ezt megtudni, főleg azért, mert szerinte Orbán Viktor magánprogramjaira is használja ezeket. A kormány az RTL Híradó kérdéseire azt írta: a válasz megfelel a jogszabályoknak.