Legfrissebb tartalmak

2:45
Híradó
2023. január 18. 19:44

Külföldre mutogat a kormány az egyetemekről folyó vitában, de mindenhol egészen más a gyakorlat, mint nálunk

A magyar kormány rendszeresen hivatkozik arra az alapítványivá alakított egyetemekről szóló vitában, hogy más országok egyetemeinek testületeiben is ülnek politikusok. Az RTL Híradó utánanézett több ilyen politikusnak és kiderült: ők a hazaiaktól eltérően nem szólnak bele az egyetemek működésébe, csak tanácsokkal segítik a döntéshozókat. Az Európai Bizottság szerint nem a tagállamokat kellene összehasonlítani, hanem arról kell beszélni, hogy Magyarország végrehajtja-e a vállalásait.
6:42
Fókusz
2023. január 18. 19:43

„Aki egy családba bele akar rondítani, az elásta magát” – Béres Anett utoljára nyilatkozott arról, miért nem akar randevúzni Alekosszal

Béres Anett és Nagy Alekosz 13 évvel ezelőtt szerepeltek együtt a ValóVilágban, a két villalakó egészen múlt hétig nem beszélt egymással. Nem titok, hogy Anett ayahuasca-szeánszos balesete óta újra szingli, amit Alekosz nem hagyott szó nélkül, egy Facebook posztban hívta el randevúzni a lányt. Béres Anett csak a Fókusznak reagált először és utoljára Alekosz nyilvános, szerelmi közeledésére: szerinte Alekosz két családos barátnőjét is megkereste hasonló ajánlattal, Alekosz sem hagyta szó nélkül a visszautasítást.
3:23
Fókusz
2023. január 18. 19:28

Tizennégy felnőtt és négy gyermek vesztette életét az ukrán helikopter szerencsétlenségben, sokan vitatják, hogy valóban baleset volt

Éppen egy helyi óvoda mellett zuhant le az az ukrán gép, amin az ukrán belügyminisztérium vezetése ült.  A helikopter propellere az óvoda udvarára esett, a gyerekek és a nevelők is az épületben voltak. A gépen senki sem élte túl a becsapódást. A mostani adatok szerint összesen tizennyolcan haltak meg katasztrófában, köztük négy gyerek is.  
2:13
Híradó
2023. január 18. 18:49

Nem minden önkormányzati távhőcéggel fizetteti meg az állami MVM a kötbért

Nem minden önkormányzatnak kell kötbért fizetnie az állami gázszolgáltatónak, amiért kevesebb gázt fogyasztottak annál, mint amire leszerződtek – derül ki a HVG összesítéséből. Újbuda például 10 millió forintot fizethet, amiért 35 milliót spórolt, amúgy a kormány előírásának megfelelően. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint az MVM-nek nagy veszteséget okoz, hogy a távhőcégek az enyhe tél és a spórolás miatt nem használják el a drágán, előre megvásárolt gázt.
1:45
Híradó
2023. január 18. 18:49

Ifjúsági szállás helyett négy csillagos szálloda épült tao-pénzből Felcsúton

Nem indítanak nyomozást az ifjúsági szállás helyett szállodaként működő felcsúti Hotel Pancho ügyében. A tao-pénzből felépült létesítményben most négy csillagos szálloda üzemel. Mivel a tao-támogatásokat csak sport céljára lehet felhasználni, Vadai Ágnes a legfőbb ügyészhez fordult. A DK-s politikus végül a NAV-tól kapott elutasító választ.
1:59
Híradó
2023. január 18. 18:34

Hét év alatt másodszor égett le egy győrszentiváni család otthona

Legutóbb szombaton csaptak fel a lángok, az épület lakhatatlanná vált. A Híradó úgy tudja, a ház tulajdonosa a hét évvel korábbi tűz miatt önkéntes tűzoltó egyesületet hozott létre a településen. Információink szerint azonban a mostani tűznél nem vehettek részt az oltásban, mert nem volt hozzá jogosultságuk. Összefogással próbálnak segíteni a bajbajutott családon.
1:25
Híradó
2023. január 18. 18:32

Volt, aki padlóba ásott rejtekhelyről került elő – 807 embert fogott el tavaly a rendőrség

Franciaágy alá ásott rejtekhelyen bujkált a körözött férfi, de ott is megtalálták a rendőrök. 807 embert fogott el tavaly a BRFK célkörözési osztálya. Volt, aki ellen 16 körözés volt érvényben, más kilencéves börtönbüntetése elől bujkált, de eltűnt személyeket is megtaláltak. 228 olyan ember ellen is intézkedtek, akik nem fizették be a rájuk kirótt bírságot. Többségük azonnal fizetett.
1:51
Híradó
2023. január 18. 18:28

Krumplisütés után gázon felejtett olaj miatt égett le egy palóc tájház

Krumplisütéssel okozott 36 milliós kárt egy 250 éves palóc tájházban egy parádi nő. A kerti kocsiszínben főzött a családi összejövetelre, de a krumplisütéshez használt olajat a gázon felejtette. A forró olaj kigyulladt, és előbb a melléképületre, majd a szomszédos tájházra is átterjedt a tűz. A történelmi épület szinte megsemmisült. Az egri járási ügyészség most közveszélyokozással vádolja a nőt.
1:37
Híradó
2023. január 18. 18:21

Szabadnapos rendőr okozhatott balesetet Debrecen és Hajdúszovát között

Frontálisan ütközött egy autó reggel Debrecen és Hajdúszovát között. Egy ember súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek. Egy szabadnapos rendőr hibázhatott, aki autójával áttért a szemközti sávba. A Zala megyei Resznek közelében is baleset történt. Itt egy kamion és egy autó karambolozott. A kocsiban egy anya utazott, ő könnyebben sérült, 4 éves kislánya viszont súlyos fejsérülést szenvedett. Mindkettőjüket kórházba vitték.
1:48
Híradó
2023. január 18. 18:18

Rövid időn belül két embert is megölt egy hajléktalan Miskolcon

Részeg volt, amikor ölt – mondta a bíróságon az a 28 éves hajléktalan férfi, aki a vád szerint egy hónapon belül kétszer is gyilkolt Miskolcon. Először 2020 nyarán egy ismerősét verte agyon karóval, majd szeptemberben halálra késelt egy másik hajléktalant. Az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, de nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, így nem született ítélet.
2:00
Híradó
2023. január 18. 18:13

Összeveszhettek házimunka közben, ezért verhette halálra az idős asszonyt a 14 éves fiú

14 éves fiú verhetett halálra egy 83 éves asszonyt a Borsod megyei Csernelyen hétfőn. A rendőrök kedden fogták el a helybéli kamaszt. Azt vallotta, hogy a nő otthonában, házimunka közben vesztek össze, ezért verte meg. Az asszony holttestét egy hozzá segíteni érkező testvérpár találta meg tegnap. Azt mondták, nem mertek bemenni házba, segítséget hívtak. A rendőrök őrizetbe vették a fiút, halált okozó testi sértés gyanúja miatt.
Kultúra
2023. január 18. 16:53

Zámbó Jimmy életét követve mi is bejártuk a budapesti Csikágó utcáit

Hol született? Hol rúgta a bőrt és miért keveredett annyi bunyóba Zámbó Jimmy az általános iskolában? Ingyenes interaktív program indult Budapesten, ahol a rajongók és érdeklődők bejárhatják a Király életének fontos állomásait és választ kaphatnak ezekre kérdésekre is. A 12 állomásból álló rendhagyó túrán megkóstoltuk Zámbó Jimmy kedvenc ételét, volt kiadójával beszélgettünk és fiát, Zámbó Adriánt kérdeztük arról, hogy mit gondol apja örökségének gondozásáról.
5:33
Videó
2023. január 18. 16:41

Te tudnád a válaszokat az általános iskolás kérdésekre? – A villalakók után próbára tettük a járókelőket, sőt még saját riporterünket is

A ValóVilág Technikum hetén a villalakók csillogtatták meg műveltségüket, az rtl.hu riportere pedig utánajárt, hogy a járókelők vajon mennyire vannak képben a műsorban is elhangzott témákkal. Az utca emberei mindenre válaszoltak, ráadásul egyikük még frappáns rímfaragást is rögtönzött a kameránk előtt.
10:58
Házon kívül
2023. január 18. 14:48

„Vagy Felcsútra kellene vinni, vagy a Vár mellé!” – Debrecenben félnek, hogy „eltérő kultúrájú” munkások lepik el a környéket az akkumulátorgyár miatt

A helyiek nem szeretnének egy akkumulátorgyár szomszédságában élni, a legtöbben a gyár vízigénye és a veszélyes anyagok kezelése miatt aggódnak. Úgy tudják, az üzemben nem magyarok fognak dolgozni, és aggódnak, hogy ez a több ezer külföldi ember mivel fogja a szabadidejét tölteni a környéken. A Házon kívül riportja.
1:07
Külföld
2023. január 18. 13:33

Felravatalozták a „világ legszebb nőjét”

Gina Lollobrigida hétfőn hunyt el 95 éves korában, most a római városházán bárki leróhatja tiszteletét az olasz filmlegenda előtt. A ravatalt csütörtökig lehet látogatni, akkor lesz a színészóriás temetése Santa Maria Montesantóban, más néven a Művészek templomában. „Lollo”, ahogyan az olaszok becézték a legnagyobb művészekkel dolgozott, olyan rendezőlegendákkal, mint Mario Monicelli, Luigi Comencini, Pietro Germi és Vittorio De Sica. 
1:23
Külföld
2023. január 18. 13:25

Sírni fog, olyan cukik – havat kaptak ajándékba a kínai óriáspandák

Bár nem igazi, hanem műhavat kaptak a csengtui pandatenyészet kis mackói, mégis úgy örültek neki, mintha valódi lenne. Gurulgattak, párnacsatáztak és lelkesen falták a finom falatokat. A térségben csak ritkán esik természetes módon hó, ezért egy fedett, havas játszóteret építettek a pandáknak, hogy szimulálják a vadon élő társaik életkörülményeit. A tervek szerint így könnyebben tudnak majd alkalmazkodni a téli körülményekhez, amikor szabadon engedik őket.