Legfrissebb tartalmak

Belföld
2023. április 3. 7:51

Nem nyilvános határozat: több mint 700 álláshelyet vett el a kormány a közigazgatási szervektől

A kormány 739 legalább fél éve betöltetlen álláshelyet vont el különböző kormányzati igazgatási szervektől – tudta meg az rtl.hu egy 2022-ben kiadott, nem nyilvános kormányhatározatból. A döntés azt jelenti, hogy sok központi intézményben és területi hivatalban továbbra sem csökken a dolgozók jelentős terhelése. A gyakran csak 250 ezer forintot kereső munkavállalók ráadásul jobban fizető állami helyekre sem tudnak átmenni.
1:50
Cápák között
2023. április 2. 20:26

„Ha 50 milliót kér, akkor egy mentorral és 50 millióval távozik” – Balogh Petya sokallta a Safety Eye vállalkozójának kérését

Balogh Petya befektetett volna Varga András közlekedésbiztonsági rendszerébe, a Safety Eye vállalkozója azonban 150 millió forintot kért a Cápáktól, amit sokallt a befektető, a formátum, vagyis a műsor szabályzata pedig nem teszi lehetővé, hogy kevesebb pénzt ajánljon a korábban mentőzéssel foglalkozó férfinak. Petya ennek ellenére biztos benne, hogy a jövőben még összesodorja őket az élet.
2:05
Cápák között
2023. április 2. 20:26

Ezzel az eszközzel megszüntethető az emberi hibából bekövetkező közlekedési balesetek nagy része

Varga András az értelmetlen halálesetek és balesetek kiküszöbölésére állt elő egy kész megoldással, ami Lilu szerint maga a spanyolviasz. A Safety Eye bármilyen gépjárműbe beépíthető, hogy jelzéseket küldjön a sofőrnek bizonyos vészhelyzetekben. A vállalkozó 150 millió forintot kért a Cápáktól álmai megvalósítására, amiért cserébe 30 százalék tulajdonrészt ajánlott nekik.
2:25
Cápák között
2023. április 2. 20:26

A világ első kávé felhasználásával készülő borkoktélja a Cápák közöttben

Dürgő Dominik és Bátori Tamás több mint 20 éve barátok, nemrég pedig közös vállalkozásba is kezdtek, miután egy véletlen folytán kávéscsészébe bort öntöttek, megízlelték, majd felismerték a piaci rést. A VID borkoktéljaival a Cápákat is megkínálták, hogy 20 millió forintos befektetést szerezzenek 15 százalék üzletrészért cserébe.
3:57
Cápák között
2023. április 2. 20:26

Balogh Petya befektetés nélküli mentorálást ajánlott az SOS Elsősegély alapítójának

Dr. Márkus Dávid nemes célja mögé több Cápa is beállt volna: Tomán Szabina és Lakatos István is befektetési ajánlatot tett a mentős orvosnak, ő azonban keveselte a befektetők cégértékelését, ezért visszautasította őket. Moldován András jelezte, hogy mindenképpen részt szeretne venni egy elsősegély oktatáson, Balogh Petya pedig mentorként támogatja a továbbiakban az SOS Elsősegély vállalkozóját.
2:06
Cápák között
2023. április 2. 20:26

Minél több emberhez eljuttatni az életmentő ismereteket: ez a Cápák közöttben feltűnt mentőorvos célja

Évente 26 ezren halnak meg hirtelen szívleállásban Magyarországon. Dr. Márkus Dávid az SOS Elsősegély alapítója és ügyvezetője több mint 8 éve magyarok ezreiből farag életmentésre felkészült és bátor embert. A Cápáktól 5 millió forintot kért 5 százalék tulajdonrészért cserébe, hogy beindítsák a gyermek elsősegély vonalat, és tovább terjesszék a munkahelyi- és közúti elsősegély üzletágat.
4:35
XXI. század
2023. április 2. 19:48

Könnygázgránát és verősátor a „békefesztiválon” – 1956 óta nem volt olyan brutális tömegoszlatás, mint 1984-ben Pusztavacson, mégsem tudott róla senki

A jelenlévőkön kívül csak kevesen tudtak és tudnak róla a mai napig, ezért van olyan ,aki csak legyint: „ugyan már!”. Pedig a nyolcvanas évek közepén valóban megtörtént, hogy rendőrök szinte ok nélkül vertek szét egy koncertet, nem is akárhol: a Pusztavacsi Békefesztiválon. A XXI. század egy kevéssé ismert esetet dolgoz fel hétfői adásában. 
2:14
Híradó
2023. április 2. 19:14

A békefenntartók koporsóiról beszélt a volt orosz elnök Orbán Viktor rádióinterjújára reagálva

Meglátjuk, hogy Európa készen áll-e békefenntartók koporsóinak hosszú sorára – erről írt a volt orosz elnök, Dmitrij Medvegyev Orbán Viktor pénteki rádióinterjújára reagálva. A magyar miniszterelnök az állami rádióban arról beszélt: az európai vezetők békefenntartó csapatok bevetésének lehetőségét fontolgathatják. Az orosz elnök szóvivője is veszélyesnek nevezte a gondolatot.
2:33
Híradó
2023. április 2. 19:13

„A német-magyar gazdasági együttműködés egyértelmű sikertörténet” – írta a külügyminisztérium a Spiegel cikkére

Maffiamódszereket használ az Orbán-kormány – állítja a német Spiegel című lapban a konzervatív keresztény demokrata unió, a CDU szóvivője. Több német cég vezetője is arról nyilatkozott nekik, hogy a magyar miniszterelnökhöz köthető cégektől visszautasíthatatlan felvásárlási ajánlatokat kaptak, és törvényi úton is próbálják kiszorítani a külföldi vállalatokat. A Momentum szerint már a németek is láthatják, hogy működik az Orbán-rendszer. A kormány a cikkben leírtakra érdemben nem reagált, azt írták, a német-magyar gazdasági kapcsolat továbbra is sikeres.
1:59
Híradó
2023. április 2. 19:12

Joghurttal öntöttek le két nőt Iránban, amiért nem viseltek fejkendőt, majd őket tartóztatták le

Egy feldühödött férfi joghurttal öntött le egy anyát és lányát Iránban, amiért nem viseltek fejkendőt. A két nőt ezután le is tartóztatták, és szigorú büntetéssel fenyegették meg azokat, akik követnék példájukat. Tavaly szeptemberben hónapokig tartó tüntetéseket váltott ki egy fiatal nő halála, akit szintén a fejkendő hiánya miatt vett őrizetbe az erkölcsrendészet.
2:37
Híradó
2023. április 2. 19:09

Már Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elindult az új ügyeletei rendszer

Szombaton Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elindult az új ügyeletei rendszer. A háziorvosi ügyeletet Miskolcon a kórház épületébe költöztették, ügyeleti időben oda kell menniük a betegeknek. Mostantól a megye összesen 8 pontján lesz ellátás a hivatalos rendelési időn túl. A Híradónak nyilatkozó háziorvosok szerint érdemes a betegek a 1830-as ügyeleti számot hívniuk, ha sürgős problémájuk van. A diszpécserközpontokban döntik el, hogy mi lesz a teendő.
2:49
Híradó
2023. április 2. 18:56

Drágul a bankolás, a jegybank körültekintésre figyelmeztet

14 és fél százalékkal drágul a bankolás – a Bank360.hu szerint. A teljes tavalyi infláció mértékével emelték vagy a következő hetekben emelik tarifáikat a pénzintézetek. A jegybank körültekintő döntésre figyelmeztet, mert ötszörös különbséget is mértek hasonló számlacsomagok árában. Az akár jövedelem nélkül igényelhető, úgynevezett alapszámla júliustól havi ezer forintba kerülhet, addig 3 ezret kérhetnek érte havonta a bankok.  
2:30
Híradó
2023. április 2. 18:46

„Az autistákon nem igazán látható, hogy valami fogyatékkal élnek” – az elfogadásra hívták fel a figyelmet az autizmus világnapján

Az autizmus világnapján padon hagyott plüssmackókkal, közös sétával és örömzenével hozták közelebb az emberekhez, mit jelent az autizmus a hétköznapokban. Az autisták képességei fejleszthetőek, ami teljesebb életet adhat nekik. A tájékozottság segítheti az együttműködést, ezért az Autisták Szövetsége egy speciális weboldalt indított.
2:01
Híradó
2023. április 2. 18:34

Csoda: Dorka, a puli kutya vezette ájult gazdájához a mentőket

Kutya vezette ájult gazdájához a mentőket Nagymaroson. Nem tudtak pontos házszámot, ezért keresgélni kezdtek az utcában, közben azonban a puli ugatni kezdett, és elindult az egyik ház felé. Követték a mentőautóval, majd mikor a kutya megállt az egyik kerítésnél, kiszálltak és megtalálták az udvarban az eszméletlen idős férfit. A kutyakiképző szerint az esetet különlegessé teszi, hogy a kutya nemcsak felismerte, hogy gazdájának segítségre van szüksége, de azt is tudta, ki tudja ezt megadni a számára.
2:21
Híradó
2023. április 2. 18:24

Videón, ahogy elgázolnak a zebrán egy idős asszonyt Szombathelyen

Zebrán gázoltak el egy gyalogost pénteken Szombathelyen. A balesetet egy másik kocsi fedélzeti kamerája rögzítette. A 90 év körüli nő három sávot már megtett, majdnem átért a túloldalra, amikor a szélső, kanyarodó sávba érkező sofőr valószínűleg későn vette észre. Bár fékezett, de már nem tudott megállni és elütötte az idős asszonyt, akit súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
2:34
Híradó
2023. április 2. 18:23

Tömegbaleset az M1-esen: még nem tudja a rendőrség, hibázott-e valaki

Kockáról kockára elemzik a rendőrök az M1-esen történt halálos tömegbaleset idején készült felvételeket. Eddig 67 bejelentést kaptak az autósoktól. Három hete 41 jármű ütközött össze a hatalmas porviharban a sztrádán, egy ember meghalt. A rendőrség most az autópályakezelőtől bekért videókat is elemzi. A cégnél belső vizsgálat indult. Hogy hibázhatott-e valaki, még nem tudni. Egyelőre nincs gyanúsított az ügyben.
1:39
Híradó
2023. április 2. 18:23

Rendszeresen nézegetett amerikai iskolai lövöldözésekről szóló videókat a szintén lövöldözésre készülő miskolci fiú

Iskolai lövöldözésre készülhetett volt miskolci általános iskolájában egy 17 éves fiú. Kommandósok fogták el, vasárnap döntöttek a letartóztatásáról. A Nemzeti Nyomozó Irodának külföldről jelezték, hogy egy közösségi oldalon bűncselekményre utaló bejegyzéseket találtak. A fiút 24 órán belül elfogták. A gyanú szerint rendszeresen nézegetett amerikai iskolai lövöldözésekről szóló videókat, és akkor akart akcióba lépni, amikor betölti a 18-at.
2:34
Híradó
2023. április 2. 18:13

Az egészségügyi államtitkár az RTL Híradónak elárulta, miért lettek rosszabbak a mutatók, mióta a kormány államosította a lombikprogramot

Magyarországon minden tizedik nő endometriózissal küzd, és még csak nem is tud róla.  A betegség kezelés nélkül meddőséget vagy a szervek összenövését is okozhatja. Itthon átlagosan négy évbe telik, mire diagnózist kap egy beteg, ennek lerövidítésére született egy szakmai protokoll, amit a betegség világnapján tartott konferencián jelentett be az egészségügyért felelős államtitkár.