Belföld

Demeter Szilárd szerint magyar érdek a Sziget fenntartása, de nem tartja kizártnak, hogy ez megváltozhat

rtl.hurtl.hu

2023. április 2. 19:33

Most is lennének eszközeik, hogy bármiféle fesztivált ellehetetlenítsenek a Hajógyárin, de ezen most nem gondolkodnak.

Demeter Szilárd a Mandineren megjelent írásában magyarázta el, hogy az a mondata, amely szerint „nagyon könnyen megszűnhet a Sziget Fesztivál, ha úgy döntünk”, egy kontextusból kiragadott részmozzanat volt, amelyek „viharos gyorsasággal végigment(ek) az egész magyar médián anélkül, hogy bárki vette volna a fáradtságot arra, hogy meghallgassa az interjút, vagy hogy őt megkereste volna”. 

Külön érdekessége a történetnek, hogy a cirkusz a média kormánypárti részéből indult, az ellenzéki része erősítette fel kollektív hisztériává

– írja Demeter, és hozzáteszi, hogy az őt kérdező Hont András feketén-fehéren jelezte a közösségi médiában, hogy ez az egész így közönséges hamisítás. „Semmi olyat nem mondott [Demeter Szilárd], hogy könnyen megszűnhet a Sziget, én provokáltam a fesztivállal kapcsolatban, hogy minek erőfeszítéseket tenni közpénzből még a Szigetért, nem kéne-e inkább tudomásul venni, hogy ez már nem a korábbi, és nem nagyon érintkezik sem a magyar közönséggel, sem az előadókkal. Szóval minek erőlködik a Petőfi ügynökség, amelyik az egyetlen magyar színpadot tartja fönn, erre válaszolta Demeter, hogy eszközei éppenséggel lennének, mert akár meg is tudják szüntetni, de az föl sem merült, hogy akarják, vagy ezt jósolja” – idézte Hontot Demeter.

Demeter szerint az interjúban ő csak „kétségeit” fejezte ki, „hogy a közeljövőben akár középtávon egyáltalán megmaradnak-e az ilyen nagy fesztiválok”, mert azok szerinte „fenntarthatatlanok”.

„Most is lennének eszközeink – a Petőfi Kulturális Ügynökség tulajdonába került szigetrészeken keresztül –, hogy bármiféle fesztivál megszervezését ellehetetlenítsük a Hajógyári szigeten, de a Sziget Fesztivál kulturális hozadéka annál nagyobb, hogy ezen most gondolkodjunk. Viszont – éppen azért, mert a tulajdonosi döntéseket ma már magyar szereplő nem tudja befolyásolni – csak éves szerződéseket kötünk, nem köteleződünk el hosszú távra. Elsődleges célunk a Hajógyári sziget visszaadása a polgároknak, amint azt legfőképpen a személyi biztonság feltételeinek megteremtésével felelősen meg tudjuk tenni” – írta Demeter, aki szerint arról van szó, hogy 

van egy világmárkánk, amit tokkal-vonóval fölvásároltak, egyre kevésbé szól rólunk/hozzánk, és a magyarok nagy többsége számára egyre megfizethetetlenebb.

Demeter szerint ezzel nincs akkora baj, hiszen a Forma 1-ben sem szurkolhatunk magyar versenyzőnek, ettől még a Hungaroringen vannak „futamok. Mindkettő profitábilis vállalkozás, a globális értéklánc részei, a nemzetgazdasági-turisztikai hozzáadott értéken felül is lehetnek olyan hozadékaik, amik miatt magyar érdek lehet a fenntartásuk. Még. De nem tartom kizártnak, hogy ez megváltozhat. Tehát a Petőfi Kulturális Ügynökségnek meg kell tudnia őrizni a döntési és cselekvési szabadságát, hogy egy esetleges negatív előjelű változás esetén a magyar érdeknek megfelelően tudjon dönteni és cselekedni. Nem ördögtől való stratégiai álláspont” – tette hozzá.

Nyitókép: Kovács Attila / MTI

#Belföld#demeter szilárd#sziget fesztivál#budapest#sziget#petőfi kulturális ügynökség

Címlapról ajánljuk