KERESÉS search-close

sziget

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "sziget"

Jane Goodall a Szigeten!


szerző:
2019.08.09. 18:56
Jane Goodall a Szigeten!

A 85 éves világhírű főemlőskutató csütörtökön  a Nagyszínpadon tartott előadást, óriási ujjongás fogadta. A Nobel- díjas kutató egyebek között arról beszélt, bízik a fiatal generációban, és abban, hogy megoldást találnak a természet megóvására.

A sátrukban árulták a drogot a Szigeten

Az eddig legnagyobb drogfogás a szigeten: két holland fiatalnál 5 millió forint értékű kábítószert találtak. Úgy buktak le, hogy a biztonsági őrök észrevették, nagy a jövés-menés a sátruk közelében. A kiporciózott, előre csomagolt adagokhoz árlista is készült.

Magyarok, akik Máltán kezdtek új életet

Van, aki a szerelem segítségével tanult meg itt angolul, másnak pedig már itt született a gyermeke. De van olyan is, aki egyszerűen csak kalandra vágyott, és itt ragadt. Magyarokat mutatunk be, akik úgy döntöttek, kipróbálják, milyen az élet Máltán, és nem bánták meg.

42 nap egy csodálatos szigeten - tele megpróbáltatásokkal

Péntek este véget ért a 2018-as Survivor. Kiderült, kié az idei túlélő cím, és a vele járó húszmillió forint. A villámpárbajt Dávid nyerte meg, ezzel pedig elvehetett Fannitól egy szavazatot, így került a győztesnek járó nyaklánc az ő nyakába.
Survivor 2019-ben is lesz, ha te szeretnél lenni a következő túlélő, ne habozz! A jelentkezés már elindult!

Így búcsúzott Fanni és Dávid a szigettől!

Elérkezett az utolsó nap, Fanni és Dávid pedig méltóképpen elbúcsúzott a szigettől, ahol az elmúlt 42 napot töltötték.

Teljesen kiakadtak az Agila játékosai, amikor a Gazdag Szigetre értek!

Az Agila játékosai nem hittek a szemüknek, amikor elfoglalták új szigetüket: a Gagamba szemmel láthatóan pazarolta az ételt, és ez egy kicsit sem volt szimpatikus a liláknak...

Survivor: Robi feladta a küzdelmet

A Survivor játék ma fordulópontjához ér, a két törzs szigetet cserél. Így a szegények megtapasztalhatják a gazdag sziget előnyeit, a Gagambások pedig kipróbálhatják, milyen viszontagságos körülmények közt éltek eddig az Agilások.

Örömhír: Ed Sheeran már biztos, hogy ott lesz a Szigeten 2019-ben

Ed Sheeran lesz a 2019-es Sziget Fesztivál fő fellépője. A hírt a fesztivál szervezői hivatalos Facebook oldalukon jelentették be. A brit popsztárnak ez lesz az első Magyarországi fellépése és úgy tudni, hogy a hazain kívül összesen még egy fesztiválszereplést vállal külföldön.

Sztárfellépők a Szigeten a kulisszák mögött

A tinik kedvencétől Shawn Mendestől a nagyöreg Goo Goo Dollson át a norvég dj Kygo-ig senkire nem lehet panasz, mindenki egytől egyig hatalmas bulit nyomott hétfőn a Szigeten. Ráadásul a kulisszák mögött is találkozhatott velük a Fókusz stábja!

 

Három nap alatt 600 sérült a Szigeten

A szokásosnál 20 százalékkal többen, csaknem 600-an kerültek a Sziget egészségügyi sátrába különböző sérülésekkel a fesztivál eddigi három napja alatt. A kánikula miatt is sok fesztiválozót kellett ellátni: volt, aki napszúrást kapott vagy kiszáradt. Látványos volt a brit Gorillaz fellépése csütörtök este a Nagyszínpadon, ahol pénteken először ad magyarországi koncertet az amerikai pophercegnő, Lana Del Ray.

A lehetőségek Szigete


szerző:
2017.09.22. 01:00
A lehetőségek Szigete

Apró magyar buliból nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát 25 év alatt a Sziget, mi pedig utánajártunk többek között annak, hogy Gerendai Károly, a fesztivál atyja, miért is adta át másnak a stafétát a szervezést illetően, és megismerkedtünk a Szigetet évek óta szponzoráló márkákkal is.

Elfoglalták új szigetüket a Mandirigmák

Nézd meg, hogyan foglalta el új táborhelyét a legerősebb kilenc játékos, és ki hogyan kezdte meg a szövetségek újraformálását!

Fókusz 2017-08-30


szerző:
2017.08.30. 17:20
Így foglalta el a szigetet az Ibon!

Zoli, Benedek, Gergely, Gergő, Nóri, Klaudia, Anita és Lilla bár nem nyerték meg a zsákmányszerző játékot, azonnal jobb kedvre derültek a szigeten, amikor észrevették a fán csüngő banánokat és a földön heverő ananászokat.
 

Story Extra 2017-08-18


szerző:
2017.08.18. 17:25

Fesztiválozás kerekesszékkel


szerző:
2017.08.10. 09:16
Fesztiválozás kerekesszékkel

Magyarországon mintegy 250 ezer mozgássérült él. Egyikőjük Csángó Dániel, aki egy évvel ezelőtt két társával közösen álmodta meg a Mozduljunk ki! Egyesületet. A tavaly indult kezdeményezés célja, hogy a mozgássérült fiatalok közül minél többen át tudják élni a társas események, koncertek, fesztiválok nyújtotta élményeket. A kampány egyik idei helyszíne a Sziget Fesztivál, ahova 25 kerekesszékes fiatal és segítőik mennek el bulizni, és ahol további önkénteseket is toboroznak.

FÖLDRENGÉS: Sokáig fog tartani a helyreállítás

Drónfelvételek az alaposan megrongálódott Kos városáról. Nem dőltek össze százával a házak, nem váltak ezrek hajléktalanná, de a pusztítás most jelentősen visszaveti az ide irányuló turizmust. Sokáig fog tartani a helyreállítás.

Erős egyéniségeket keresnek a Survivorbe!

Elképesztően sok a jelentkező a Survivorre, közülük mutatunk most néhány karaktert, akik akár egy cápával is harcba szállnának! A műsor kreatív producere pedig elárul néhány érdekességet a Survivor kapcsán!

Ennél extrémebb helyen talán nem építkezhettek volna

Az Északi-sarkvidékről elsőre nem biztos, hogy a kényelem jut eszünkbe, de elnézve ennek a norvég családnak az otthonát biztos, hogy megváltozik a véleményünk. A háromszintes, öt hálószobás, két fürdőszobás épületet nyolc méter magas burok veszi körül, ami megvédi az ott jellemző rideg időjárástól. Sőt, alatta zöldséget és gyümölcsöt is tudnak termeszteni. Ráadásul az elképesztő házból az északi fényre is csodás kilátás nyílik.

 

VIDEOPREMIER: Celeb vagyok


szerző:
2016.09.24. 08:00
VIDEOPREMIER: Celeb vagyok

Négy évvel ezelőtt ezzel a beköszönő szöveggel indult útjára az a felhívás, mely mindenkit megmozgatott, aki csak látta. Hogy miről is van szó?

Erről: „Amikor is Sebestyén Balázs a mikrofont botkormányra váltja és Vadon János első tiszttel közösen elkötnek egy utasszállítót. A repülő persze zsúfolásig tömve celebritásokkal. Hogy eljutnak-e Dél Afrikába, a felelőtlen pilóták mekkora galibát okoznak, és ki, hogyan éli túl a zuhanást, na azt mostantól egy ország figyeli majd szájtátva.”

Story Extra 2016-08-31


szerző:
2016.08.31. 16:55
Sziget-rekord: csaknem félmillióan buliztak

Rekord a Szigeten! Noha nem érték el a vágyott 500 ezret, így is látogatottsági csúcs született, 496 ezren buliztak összesen a fesztiválon, három nap is teltházas volt: Rihanna, a Muse és Sia is teltházassá tette a Szigetet. Már késő este elkezdték bontani a színpadokat, helyszíneket, azt ígérik, 10 nap múlva lesz tiszta ismét a Hajógyári Sziget.

Szigetlakó mentorok és csapatkapitányok!

Tóth Gabi az X-Faktort, Tóth Vera és Trap Kapitány a Kicsi Óriások című tehetségkutató versenyt képviselte a hétvégén, a Sziget Fesztiválon. Vera több képet is feltöltött Instagramjára az estéről, amin bomba jól érezték magukat.

Story Extra 2016-08-16


szerző:
2016.08.16. 17:25
Bulik, könnyes boldogság és sztáros bejelentések – Ez történt a héten!

A héten is volt mindenféle finomság, amiben tobzódhattunk: olimpia-örömök, Sziget-tombolás, izgalmas bejelentések, poénok, cukiskodások és meglepő átalakulások! Visszapörgetnétek őket? Segítünk!

Felháborodtak a rajongók Rihanna koncertjén

Kifütyülték Rihannát csütörtök este a Szigeten! Fél órát késett és csak alig több mint egyórás koncertet adott a szupersztár a fesztivál nulladik napján. 80 ezren buliztak az énekesnő fellépésen, többtucatnyian lettek rosszul a tömegben, amíg vártak rá, és sokan csalódottak távoztak. A fesztivál szervezői sem számítottak arra, hogy Rihanna csak haknizni jön Budapestre.

Csalódott rajongók, füttykoncert a szuper koncerten

Félórás késés után valamivel több mint egyórás koncertet adott Rihanna a Szigeten.

Vihar után teltház a Szigeten

Egy koncertet sem kellett a szerda esti eső miatt elhalasztani a fesztiválon. A csütörtök esti sztárfellépőt, Rihannát hatalmas tömeg várja. Van, aki már reggel óta a nagyszínpadnál áll, hogy a legjobb helyről lássa a szupersztárt. Rihanna egyébként zacskós levest és magyar borokat kért.

Fókusz 2016-08-11


szerző:
2016.08.11. 18:55
Gazdátlan csomag okozott pánikot a Szigeten

Gazdátlan csomagot találtak a Sziget Fesztivál főbejáratánál szerda délután a K hídon. Másfél óráig senkit nem engedtek se ki, se be. A tűzszerészek átvizsgálták a csomagot, de csak étel és ital volt benne. A 24. Sziget fesztivál elkezdődött, 100 ezrek buliznak egy héten át.

Egykor még vadhajas rockerek bulija volt, mára viszont itt tombol fél Európa

Amikor a hatalom elleni izgatásnak minősült még néhány fellépő szövege és csak hosszú hajú rockerek mentek a Hajógyári-szigetre mulatni, akkor még senki nem gondolta, hogy ez a fesztivál évtizedekkel később is lesz még, és már egészen másról szól majd. Merthogy a Sziget sokak szerint inkább egy szórakoztatóközpont lett, ahol azért koncertek is vannak. Megmutatjuk, mi várja idén a fesztiválozókat!

Fókusz 2016-08-09


szerző:
2016.08.09. 18:55
NAGY ALEXA NYARALÁSA:

Nagy Alexa az utazás szerelmese. Idén egy hirtelen döntésnek köszönhetően visszatért Malajziába, ahol tavaly is járt. Annyira imádta az országot, hogy visszahúzta a szíve.

Ezt várja el Rihanna a Sziget szervezőitől

Rihanna jövő csütörtöki koncertjére az összes jegy elkelt elővételben, így kétség sem fér hozzá, hogy a nyolcszoros Grammy-díjas énekesnő lesz a Sziget idei szenzációja! Stábja egy nappal korábban érkezik majd a fesztiválra, ennyi idő kell ugyanis a látványos színpadkép felépítéséhez. 

Félelmetes! Lakatlan szigeten találta magát a Barátok közt színésznője

Nagy Alexandra büszkén szokott mesélni a kalandosabbnál kalandosabb útjairól. A bátor lány most is örömmel avatott be minket a legutóbbi malajziai nyaralásába.

Krisztián hihetetlen döntést hoz

Rudi végre megtalálja barátját, aki él, mint hal a vízben, és csodásan van. Nem is lenne semmi gond, csak amikor Krisz közli, hogy marad, és esze ágába sincs hazajönni, Rudinak leesik az álla. 

Krisztián döntött – Nem jön haza!

Oly sok idő telt el azóta, hogy Krisztián egy lőtt sebbel az oldalán eltűnt, és azt se lehetett tudni, hogy egyáltalán életben van-e. Rudi sikeresen rábukkant a fiúra, aki viszont nem pont úgy reagált, ahogy várható lett volna.

Indul a partyszezon!


szerző:
2016.06.08. 18:55
Indul a partyszezon!

Minden eddiginél komolyabb biztonsági intézkedésekkel és látványelemekkel készülnek a legnagyobb magyarországi fesztiválok szervezői a néhány nap múlva kezdődő fesztiválszezonra. Rihanna várhatóan totális teltházat hoz majd, de nem csak a világsztárok miatt imádják öt kontinens fiataljai a mi fesztiváljainkat. Óriáskerék, két megaszínpad egymástól kilencven fokra, fesztiválhajó a Balcsi közepén, újdonságok, meglepetések elsőkézből, no meg Fluor és az ő ötletei.

Szigorúbb ellenőrzés lesz a Szigeten

Idén mini Schengen-övezetté válik a Sziget, a reptérihez hasonló beléptetésre számíthatnak majd a bulizni vágyók – mondta Gerendai Károly főszervező a keddi sajtótájékoztatón.

Ez lett a Sziget himnusza - hallgasson bele!

Odett egyik vadonatúj dala, a Be With You című szerzemény lett a 2016-os Sziget Fesztivál himnusza.

Mi az a három dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?

Mi történne velünk, ha... és mit vinnénk, akkor magunkkal? Sokat elárul valakiről, ha három dolgot kell kiválasztania az életéből, melyek nélkül nem bírná ki egy elhagyatott szigeten.

Rajongója lepte meg Rihannát


szerző:
2016.03.22. 11:48
Rajongója lepte meg Rihannát

Egy pillanatra kiadta a kezéből mikrofonját Rihanna, aztán olyat hallott, hogy nem tudta lelpezni meglepettségét. Legközelebb talán kétszer is meggondolja, mielőtt ilyeneket csinál.

Tóth Andi és Spoon Peti is Balin nyaralnak

Hazánk celebjei egészen Baliig utaztak, hogy feltöltődjenek D-vitaminnal. Molnár Andi és Horváth Éva után az X-Faktor 5. szériájának győztese, Tóth Andi posztolt képet Indonézia egyik legvarázslatosabb szigetéről.

Mindenki az Imagine Dragon-szel bulizott!

Az együttes nem először jár hazánkban, 2014-ben a Szigeten már hatalmas bulit csapott a las vegasi rockbanda. Akkor olyan jól sikerült a koncert, hogy elhatározták, még biztosan visszatérnek. Meg is tették!

Ez a sziget tele van macskákkal

Már hallottunk olyan hiedelmekről, hogy a macskák világuralomra akarnak törni. Most kezdhetünk félni, mert a tervük már tesztelési fázisba lépett.

Díjat nyert a VOLT és a Sziget


szerző:
2016.01.14. 18:15
Díjat nyert a VOLT és a Sziget

Két kategóriában is nyert magyar fesztivál szerda este a hollandiai Groningenben tartott European Festival Awards gálán.

Reflektor 15-08-18


szerző:
2015.08.19. 01:30
Reflektor 15-08-18

Reflektor: Nehéz időszak vár az X-Faktor szerelmespárjára. Edvin Marton hazaköltözött Amerikából.

Fókusz 15-08-18


szerző:
2015.08.18. 19:25
Fókusz 15-08-18

Fókusz: Özönvíz - Közlekedési káosz, beázott garázsok, víz alá merült autók. Mit a teendő ilyenkor és fizetnek-e a biztosítók? A Balaton legszebbje - Nemcsak csinosak, de okosak is. A Miss Balaton jelentkezői között könyvelőt, fogorvost, sőt, még német sorozatszereplőt is találtunk. Támadás a metrón - A férfi a metrón szedi áldozatait, az anyja szerint beteg. Egy lány elmeséli, mi történt vele.

Tehetséges színész volt a Szigeten meghalt fiú

Hétfőn a délelőtt a Fókusz stábja éppen a Sziget Fesztivál záró pillanatait forgatta, amikor egy szörnyű hír érkezett. Fél 12-kor egy német férfire rázuhant egy több száz kilós faág. A rohammentő és a tűzoltók azonnal a helyszínen voltak, a biztonságiak hermetikusan lezárták a területet. Már akkor kiderült, a férfi a fesztivál területén kívül, az ártéren, egy figyelmeztető táblákkal elzárt területen sátrazott.

Tehetséges német színész volt az áldozat

Egy fiatal, német színész halt meg hétfőn a Szigeten a Bors szerint. A 19 éves fiatalember sátrára egy hatalmas faág dőlt rá. Barátja találta meg, ő hívta a mentőket, akik hiába próbálták több mint egy órán át újraéleszteni, nem tudták megmenteni.

Reflektor 15-08-17


szerző:
2015.08.18. 01:15
Reflektor 15-08-17

Reflektor: Paloma Faith beleszeretett Budapestbe. Sztárokkal buliztunk a Szigeten.

Fókusz 15-08-17


szerző:
2015.08.17. 19:25
Fókusz 15-08-17

Fókusz: Tragédia - Meghalt egy német férfi a Szigeten, de nem a fesztivál területén. A halálos balesetet egy letört faág okozta! Rekordok szigete - Ott voltunk a vasárnapi nagy viharban is. Jönnek a fesztivál legnagyobb pillanatai. Izomfamília - Egy magyar család, ahol hárman is testépítő világbajnokok lettek. Szembesítettük őket a bodybuildereket érintő kényes témákkal is.

Előzetes: Letört faág miatt halt meg egy fesztiválozó a Hajógyári-szigeten

A német fiatalember holttestét délelőtt fedezte fel a barátja. A tűzoltók leemelték a sátorról a körülbelül fél méter átmérőjű faágat, majd a mentők csaknem egy órán át próbálták újraéleszteni a fiút, de nem jártak sikerrel. A fiatalok tiltott helyen állították fel a sátrat, a fesztivál területén kívül - hogy miért volt tilos oda sátrat verni, elmondjuk este hatkor az RTL Híradóban.

Először buliztak 90 ezren a Szigeten

Robbie Williams után a pénteki Avicii-nap is teltházas volt. A Sziget történetében először 90 ezer ember bulizott egyszerre. Szombaton sokáig lábadoztak a szigetlakók. Belestünk, hogy telik az élet a különböző táborokban - az olaszok, franciák, vagy épp hollandok között.

Fluor Tomi nem trendi


szerző:
2015.08.15. 01:35
Fluor Tomi nem trendi

Már ami a fesztiválozós ruháját illeti. Stylisztokkal jártuk a Szigetet, aki nem kímélték a celebeket sem: van, aki a túl sok smink vagy a túl sok csillám miatt kapott negatív véleményt.

Exkluzív interjút adott aThe Script

Konyhai kisegítő, felszolgáló, irodai asszisztens. Egykor ezeket a foglalkozásokat űzték a ma már világhírű The Script tagjai. Az ír trió először koncertezett Magyarországon, ám mielőtt a színpadra léptek, válaszoltak a kérdéseinkre is.

Magyarul tanulnak a szigetlakók


szerző:
2015.08.14. 19:15
Magyarul tanulnak a szigetlakók

A Fókusz riporterei hétfő óta felváltva szigetelnek, a világsztárok mellett a világjáró fesztiválozók is elképesztően közvetlenül és szeretettel állnak kameránk elé. Máris láthatják, mennyire imádják a nyelvleckéinket, csinos riportereinknek persze, hogy senki nem mondott nemet.

Másfajta érzékekre is hat a Sziget

Nemcsak bulizni lehet a Szigeten. Kerekesszékben kosaraztak és bekötött szemmel fociztak pénteken a fesztiválon. Az ability parkot, vagy másnéven a képességek próbáját azért hozták létre, hogy a fesztiválozók kipróbálják, milyen egy fogyatékkal élő bőrébe bújni.

Megmutatjuk, milyen az, amikor a Szigeten csend van

Napfelkelte a Hajógyári-szigeten. A csütörtöki esti brutális buli után most csend honol mindenhol. Csak a kukásautó zajong, na meg az a néhány kőkemény partyarc, aki még most is tolja a bulit.

Ennél lényegretörőbb Sziget-tudósítást még tuti nem láttál!

Unikornis, zsíroskenyér, áramszünet és pogó - másfél percben minden, amiből az esszenciális fesztiválélmény összeáll! A héten egyszer már nekifuttotunk, hogy elmeséljük, milyen a Sziget, de akkor csúfos kudarcot vallottunk. Ezúttal viszont sikerült egy videóba préselnünk mindent, de tényleg mindent, amit Eurowoodstockról Pepsi Szigetről Diákszigetről Európa legmenőbb fesztiváljáról tudnod kell!

Ella Eyre mosolyogva állt kameránk elé

A Fókusz riporterei hétfő óta felváltva szigetelnek, a világsztárok mellett a világjáró fesztiválozók is elképesztően közvetlenül és szeretettel állnak kameránk elé. Máris láthatják mennyire imádják a nyelvleckéinket, csinos riportereinknek persze, hogy senki nem mondott nemet.    

Amikor a sok tízezer partyarc még alszik - együtt ébredtünk a Szigettel

Napfelkelte a Hajógyári szigeten. A csütörtöki esti brutális buli után most csend honol mindenhol. Csak a kukásautó zajong, na meg az a néhány kőkemény partyarc, aki még most is tolja a bulit.

Bevállalós szülők a Szigeten


szerző:
2015.08.13. 19:05
Bevállalós szülők a Szigeten

Nem csak a nagyok számára örök élmény a fesztivál. Csodaország igazi kölyökszigetté vált az évek alatt. A családbarát programokra előszeretettel hozzák ki a fesztiválozni vágyó szülők a gyermekeiket is. A picik pedig nagyon élvezik ezt.

Örökbérletet kapott a hétmilliomodik látogató

Napijeggyel érkezett és örökbérlettel távozott az a szerencsés, aki a Sziget fesztivál hétmilliomodik lakója. Egy csepeli lány volt az. Stábunk körbejárta a kempinget, hogy kiderítse, ki hányadszor tér vissza, és hogy aki először jön, az honnan hallott a Szigetről.

Nem csak a felnőttnek, a gyereknek is élmény a Sziget!

Nem csak a nagyok számára örök élmény a fesztivál. Csodaország igazi kölyökszigetté vált az évek alatt. A családbarát programokra előszeretettel hozzák ki a fesztiválozni vágyó szülők a gyermekeiket is. A picik pedig nagyon élvezik ezt.

Fókusz 15-08-12


szerző:
2015.08.12. 19:25
Fókusz 15-08-12

Fókusz: Vége mindennek! - Ezt mondja a férfi, aki egyszerre vesztette el feleségét és imádott kislányát a majosházi motorbalesetben. Vágyaink és álmaink - Mire vágyik a férfi és mire a nő? És mi alapján választunk párt magunknak a városban és vidéken? Magassági rekord - Bence 5300 méter magasságban sétált át két tibeti hegycsúcs között. De mit élt át, miközben világrekordot döntött?

Szerelmek a Szigeten, beindult a kémia!

Ausztráliából, Kínából és Hawaiiról is jöttek hozzánk fesztiválozni, a Sziget a világ egyik legmenőbb multikulturális találkozóhelye. A teltházas Robbie Williams koncert után kedden a Quimby és a Florence and The Machine is nagyot robbant, a világ minden tájáról érkező szigetelők pedig az össznépi szeretethullám hátán tucatszám kötnek házasságot.

A hőség a Szigeten bulizókat sem kíméli

Naponta tucatnyi embert kell ellátni a kánikulában, a legtöbben ájulásos rosszullét miatt kerülnek a fesztivál egészségügyi központjába.

Utánajártunk, mennyire működik a kémia a Szigeten!

Abban már most biztosak lehetünk, hogy soha nem látott mennyiségű partyarcot vonzott az idei Sziget Fesztivál. A teltházas Robbie Williams koncert után sem csappant a lelkesedés és napról-napra a legfurább fazonok gyűlnek egy kupacba, hogy féktelenül bulizhassanak egy teljes héten át.

Robbie Williams-szel ünnepelte születésnapját Gönczi Gábor

A Fókusz műsorvezetője hétfőn lett 40 éves, a kerek évfordulót pedig a világsztár koncertjén töltötte a barátnőjével. Gábor nehéz évet tudhat maga mögött, de úgy érzi, mostanra sikerült teljesen új életet kezdenie.

Robbie Williams tízezreknek énekelt a Szigeten

A világsztárra a hazai hírességek is kíváncsiak voltak: a Reflektor Erős Antóniával, Risztov Évával és Szabó Ádámmal is összefutott a koncerten. A munkájuk miatt mindhárman ritkán jutnak el egy-egy buliba, így most igyekeztek alaposan kiereszteni a gőzt.

Robbie Williams jött, botrányt okozott, majd egy magyar lányt fogadott az ágyába

Robbie Williamsért egy nagyvárosnyi embertömeg mozdult meg, a Szigeten nyolcvanezren énekelték a világsztár legismertebb slágereit. Közülük is a legboldogabb Krisztina lehetett, akit az egyébként rágózó Robbie testőrei csak úgy kiemeltek a tömegből, és máris a színpadon találta magát. A sztár a fesztivál történetének legdrágább koncertjét adta.

Teltházat hozott Robbie Williams


szerző:
2015.08.11. 18:55
Teltházat hozott Robbie Williams

Már a mínusz egyedik napon teltház volt a Szigeten. 75 ezren tomboltak a brit szupersztár, Robbie Williams koncertjén a nagyszínpad előtt. Az énekes fellépése előtt közösségi oldalán összetévesztette Budapestet Bukaresttel, de a bulin már végig Budapestet emlegetett, sőt egy magyar rajongót fel is hívott magához a színpadra.

Őt vitte ágyba Robbie Williams - exkluzív interjú Krisztinával

Nagyon jó illata van és barátságos. Ezt mondta az a hölgy, akit a világsztár koncert közben felhívott a színpadra, megpuszilt, megölelt, énekelt neki, sőt, még ágyba is vitt.

Fókusz 15-08-10


szerző:
2015.08.10. 19:25
Fókusz 15-08-10

Fókusz: A születés érdekelte - Utolsó interjúját két kemoterápiás kezelés között adta. A ma hajnalban elhunyt Czeizel Endrére emlékezünk. Újra szerelmes - Zimány Linda milliárdos párjával állt kameránk elé. Kapcsolatukról mesélnek. Elkezdődött - Robbie Williamsszel indul. Mutatjuk, milyen kellékekkel fesztiválozzunk Európa egyik legnagyobb buliján, a Szigeten.

Elstartolt a Sziget Fesztivál


szerző:
2015.08.10. 18:45
Elstartolt a Sziget Fesztivál

Rajongók, akik csak Robbie Williams miatt utazták át a fél világot, és akik szintén miatta már reggel óta szobroznak a nagyszínpad előtt. Idén külföldről a legtöbben Hollandiából jöttek, nekik külön bulinegyed is van a fesztiválon.

Fesztiválozók: Robbie Williams miatt megérte korán kelni

Már délelőtt óriási volt a forgalom, rendőrök irányították a gyalogosokat és autósokat a Sziget bejáratának közelében. A világsztár Európai turnéjának utolsó koncertjét adja Budapesten, a vasárnap estéjét állítólag csendes meghittségben töltötte nálunk.

A Sziget-titok: mi kell egy jó fesztiválhoz?

Ma talán már sokan nem gondolják, hogy valaha volt kisméretű Sziget Fesztivál is. Mostanra ez Európa egyik, ha nem a legfelkapottabb nyári rendezvénye. Van is munka vele, mire az első vendég belép a kapun.

Fókusz Plusz 15-08-08


szerző:
2015.08.08. 19:15
Fókusz Plusz 15-08-08

Fókusz Plusz: Véghajrá - Ott voltunk a Sziget építésén, Nagy Feróék szerint az első fesztivált ők rendezték, állítólag még Frank Zappa is itt volt. Ötkarikás ötletelés - Birkanyírás, mocsárúszás, rúdtánc, lehet, hogy ezek lesznek a jövő legnézettebb olimpiai sportágai? Van esély rá...

SZIGET: Ami kis baráti összejövetelnek indult, most milliós csapatások helyszíne

Gerendai Károly a szigetfellépők különc kívánságairól is beszélt: volt előadó, aki konditermet, mások kizárólag fekete törülközőt kértek a lakókocsijukba.

Fókusz 15-08-07


szerző:
2015.08.07. 19:25
Fókusz 15-08-07

Fókusz: Keleti káosz - Megpróbáltunk mi is vonatjegyet vásárolni a Keletiben, áldatlan állapotok fogadták stábunkat. Az első szigetelők - Épül Robbie Williams színpada és megérkeztek a fesztivál első lakói is. A visszaszámlálás elkezdődött. Napégette tetkók - Laliék kipróbálták, hogyan szerezhetünk olyan tetkót, ami egy délután alatt elkészülhet, de ősszel eltűnik bőrünkről.

Fókusz 15-08-06


szerző:
2015.08.06. 19:25
Fókusz 15-08-06

Fókusz: Kilakoltatás - Hiába a jogszerű döntés, Tóthék nem akarták elhagyni kisajátított otthonukat. Rendőrök vitték el őket. Milliárdosból koldus - Stadler elvesztette mindenét, de a jókedvét nem. Börtöninterjú a juhászból lett vállalkozóval. A brit fenegyerek - Senkit sem hagy hidegen Robbie Williams, aki hétfőn kápráztatja majd el a Sziget közönségét.

Idén is dübörög a zene a Hajógyárin

Már csak napok kérdése és ismét beindul az élet a Hajógyárin. A fesztiválprogram igazgatója, Kardos József elmondta, hogy milyen különlegességekkel készülnek Európa egyik legnagyobb fesztiváljára, milyen járatváltoztatások lesznek és hogyan védekeznek a kánikula ellen.

Művészeti játszó- és alkotó tér a Szigeten

Augusztus 10-17. között ismert hazai művészeti iskolák, művészeti csoportosulások, galériák, elismert magyar művészek mellett francia és olasz alkotók ösztönözik az ArtZone-ba érkezőket egyedi gondolkodásra, újrahasznosításra és alkotásra.

Sziget, szabadság, szeretem


szerző:
2015.06.10. 11:03
Sziget, szabadság, szeretem

Augusztus 10-17. között ez lesz immár a 23. alkalom, hogy elvonulhatunk egy hétre, egy ideiglenes „Csodaországba”, ahol igazán színes a kulturális forgatag, ahol nagy barátságok kötődnek és nagy szerelmek szövődnek, ahol mindent szabad, de semmit sem muszáj. Augusztusban ismét megnyitja kapuit a Sziget „Fesztiválköztársaság”.

Minden eddiginél többet költenek a Szigetre

4,4 milliárd forint az idei Sziget költségvetése. Ez harminc százalékkal több, mint a tavaly, akkor nézőcsúcsot döntöttek, több mint 400 ezren szórakoztak. Csak a látványra több mint 300 millió forintot költenek. A mínusz 1. napon Robbie Williams szuperkoncerttel nyit a Sziget. Idén zónákat is kijelölnek, így mindenki könnyebben megtalálja a programokat. És tereprendezés is volt, azaz ha esős idő lesz, nem lesz sártenger.

Soltész Rezső dala miatt lett Táncdalfesztivál sátor

Annyian tomboltak a Szóljon hangosan az ének című dalra a fesztivál egyik "kocsmájában", hogy Gerendai Károly úgy döntött, kell egy Táncdalfesztivál sátor.

Reflektor 14-08-19


szerző:
2014.08.20. 00:20
Reflektor 14-08-19

Reflektor: Stromae interjút adott a Reflektornak. Istenes Bence belekóstolt az artisták világába.

Fókusz Plusz 14-08-16


szerző:
2014.08.16. 19:30
Fókusz Plusz 14-08-16

Fókusz Plusz: Sziget titok - 85 ezer látogató volt a csúcs. Miért imádják a Sziget fesztivált? Gerendai Károly főszervező beavat minket a rejtélybe. Nekik sikerült! - Lángossütöde, pálinka, mangalica. Magyarok, akik a hazai ízekkel hódítanak New Yorkban. Utifilmünk a Nagy Almából.

Reflektor 14-08-15


szerző:
2014.08.16. 00:20
Reflektor 14-08-15

Reflektor: A Placebo tagjai imádják Budapestet. Fluor Tomi egyedül bulizott a Szigeten.

A Placebo tagjai imádják Budapestet

A világhírű brit csapat, a Placebo, szerda este adott fergeteges koncertet a Sziget fesztiválon. Ada a zenekar dobosával, Steve Forresttel a színpadra lépésük előtti percekben beszélgethetett karrierről, magánéletről, és persze zenéről.

Fluor Tomi egyedül bulizott a szigeten

A Mizu szülőatyja nemrég szakított a barátnőjével, így csütörtök este egyedül érkezett a fesztiválra. Mielőtt azonban könnyeket hullatna érte valaki, nem kell félteni, hisz tudjuk, ő egy igazi partiarc. Olyannyira, hogy az interjú közben alaposan megtréfálta riporterünket.

Fókusz 14-08-15


szerző:
2014.08.15. 19:30
Fókusz 14-08-15

Fókusz: Hogyan tovább? - Nemsokára szabadul Farkas Péter. Mire jutott a többi rácsok közé jutott híresség? Megtelt! - Sár és dagonya, randik, és esküvő. A Szigeten 85 ezren tomboltak. A pénz szaga - Két millióval tűnt el a debreceni postás. Egy korábbi hasonló esetről a Tankcsapda klipet is készített.

Hiába a sárdagonya, csütörtökön megtelt a Sziget!

A Sziget második napja már nem volt annyira forró, mint a többi. De ez senkit nem érdekelt, sokan a sárba vetették magukat. 85 ezren buliztak csütörtökön, ki is kellett rakni a megtelt táblát.

Gór Nagy Miklóséknál jön a második baba

Szerda este a magyar vízilabda-válogatott tagjaival is együtt buliztunk a Szigeten, akik kimenőt kaptak Benedek Tibortól, és kihasználva az alkalmat a párjukkal kiugrottak a fesztiválra.

Reflektor 14-08-14


szerző:
2014.08.15. 00:05
Reflektor 14-08-14

Reflektor: Így buliztak a sztárok a Szigeten. Gór Nagy Miklóséknál jön a második baba.

Fókusz 14-08-14


szerző:
2014.08.14. 19:30
Fókusz 14-08-14

Fókusz: Megírta halálát - Megérezte a tragédiát, és verseket írt róla. A 13 éves Dóri és szülei szívszorító története. Korán kezdik - Őrület és izgalom a tetőfokon. Sziget , ahogy a gyerekek látják. Kérem a következőt! - A világ egyik legbefolyásosabb embere, dr Oz után bemutatjuk Dr Tóthot. Most főszereplőként, a tévében oszt majd orvosi tanácsokat.

Fókusz 14-08-13


szerző:
2014.08.13. 19:30
Fókusz 14-08-13

Fókusz: Áldozatból bűnöző? - Szamurájkarddal szúrták le, most ő fenyegeti Angliát? Mi történt Mortimer áldozatával, Patai Józseffel? Sírba vitte? - Frabato ismeri azt aki Welsz Tamás titkait őrzi. A mágus a vállalkozó legjobb barátja volt, és most kitálal. Hálószobatitkok – Miért jó, ha egy házaspár külön hálószobában alszik? Az elhidegülés jele vagy csak egy praktikus módszer?

A Sziget legfeltűnőbb partyszerkói

Felfokozott hangulat, megdöbbentő maskarák és igazi fesztiválhangulat. Ez a Sziget Fesztivál, ami napról napra a legnagyobb partyarcokat, és a legfurább fazonokat gyűjti egy kupacba, hogy féktelenül bulizhassanak egy teljes héten át.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való