Legfrissebb tartalmak

4:32
Az álommeló„Anya nélkül nőttem fel” – összetörte lelkileg, majd elhagyta Bálintot saját édesanyja
2023. április 24. 22:35

„Anya nélkül nőttem fel” – összetörte lelkileg, majd elhagyta Bálintot saját édesanyja

Hatéves korában – szülei válásakor – derült ki számára, hogy akit addig édesapjának hitt, valójában nem is az, ugyanis az egyik családbarát a vérszerinti szülője. De az igazi nehézségek csak ezután kezdődtek az életében. Bálint szívszorító történetet mesélt el Balogh Leventének édesanyjáról, aki önszántából mondott le kisfiáról évekkel ezelőtt.
3:26
HíradóKordonbontási kísérlet, könnygáz – ez történt este a Karmelitánál
2023. április 24. 22:18

Kordonbontási kísérlet, könnygáz – ez történt este a Karmelitánál

Könnygázt is bevetettek a rendőrök este a Karmelita kolostornál az újabb kordonbontási kísérletnél. Ellenzéki képviselők és az oktatás helyzete miatt tiltakozó tanárok és diákok próbálkoztak ezzel. Többször is dulakodás és lökdösődés alakult ki a tiltakozók és a rendőrök között. Emiatt Hadházy Ákos rövid időre a földre került. Előzőleg a tiltakozók a Kálvin térről a Belügyminisztériumhoz vonultak, onnan mentek végül a várba.
1:13
HíradóNovák Katalin visszaküldte a parlamentnek a szivárványcsaládok feljelentésére buzdító jogszabályt
2023. április 24. 19:59

Novák Katalin visszaküldte a parlamentnek a szivárványcsaládok feljelentésére buzdító jogszabályt

Alaposan megfontolják a köztársasági elnök ajánlásait azzal a törvénnyel kapcsolatosan, amely lehetővé tenne anonim bejelentéseket a magyar életmód vélelmezett megsértői ellen. Ezt nyilatkozta hétfőn híradónknak V. Németh Zsolt, a magyar életmód védelméért felelős miniszterelnöki megbízott. Novák Katalin köztársasági elnök azért küldte vissza a jogszabályt a parlamentnek, mert szerinte nem egyértelmű, hogy mit is lehetne bejelenteni. V. Németh Zsolt arra a kérdésünkre nem válaszolt, hogy miért tartották fontosnak megalkotni a jogszabályt.
4:49
Fókusz„A tehetség nagyon fontos, de a munkát el kell végezni!” – film készült a legendás magyar vízilabdázókról
2023. április 24. 19:47

„A tehetség nagyon fontos, de a munkát el kell végezni!” – film készült a legendás magyar vízilabdázókról

A 2000-es évek aranycsapatában összesen hat háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó van, közülük, Szécsi Zoltánt és Biros Pétert kérdezte a Fókusz sikerük titkáról. Az aranycsapat történetét már a filmvásznon is láthatjuk: A nemzet aranyai című film, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda válogatott történetét meséli el.
6:28
Fókusz„Gyászolok, a Szerelmünk lapjait visszanézem 326-szor” – Frohner Fecó férfiasan bevallotta, nem viseli jól a szakítást
2023. április 24. 19:47

„Gyászolok, a Szerelmünk lapjait visszanézem 326-szor” – Frohner Fecó férfiasan bevallotta, nem viseli jól a szakítást

Frohner Fecó bármennyire is erősnek tűnik, a szakítást nagyon nehezen viseli. A mulatós zene királya, Koczka Géza, vagyis Mc Hawer sem viselte könnyen, amikor 13 év után véget ért a házassága. Csuti pedig a munkába temetkezett, miután Kulcsár Edina elhagyta. A pszichológus szerint a férfiak nehezebben viselik a szakítást, mint a nők, még ha ez kívülről nem is látszik rajtuk.
2:24
HíradóLegalább 700 ezer magyar nem is tudja magáról, hogy cukorbeteg
2023. április 24. 19:08

Legalább 700 ezer magyar nem is tudja magáról, hogy cukorbeteg

Tizenhatszorosára nő a láb elvesztésének kockázata a cukorbetegeknél, és a legtöbbször a diabétesz tehet a látás elvesztéséről is. Erről beszéltek szakemberek az RTL Reggeli műsorában. Magyarországon jelenleg 750 ezer kettes típusú cukorbeteget tart nyilván a Magyar Diabétesz Társaság, ám szerintük a valóságban dupla ennyien szenvedhetnek ebben a betegségben, amely az egyik leggyakoribb népbetegséggé vált.
1:25
HíradóA XXI. század utánajárt, hogyan lettek az életünk részei a kutyák és a macskák
2023. április 24. 18:55

A XXI. század utánajárt, hogyan lettek az életünk részei a kutyák és a macskák

Több ezer éve élnek együtt az emberrel, több száz éve pedig már a városokba is beköltözhettek. A kutyákról, a kutyákkal való együttélés történetéről szól a ma esti XXI. század. Az apropót egy, a budapesti Kiscelli múzeumban látható kiállítás adta, ahol az is kiderült, mi az oka annak, hogy az emberek macskák iránti rajongása később kezdődött. 
2:29
HíradóSzülők, civilek és politikusok is tüntettek a tanárok helyzetének javításáért az ország több pontján
2023. április 24. 18:48

Szülők, civilek és politikusok is tüntettek a tanárok helyzetének javításáért az ország több pontján

Plakátokkal és rendhagyó órákkal tiltakoztak ma a tanárok országszerte: a státusztörvény, a teljesítményértékelés és az oktatás szerintük elkeserítő helyzete miatt. Az országos sztrájkban résztvevő pedagógusokért szülők álltak ki Szegeden, Budapesten pedig civilek és ellenzéki politikusok tartottak csendes demonstrációt. A Belügyminisztérium az akciókra reagálva azt közölte, céljuk a tanárok erkölcsi és anyag megbecsülésének növelése.  
1:54
Híradó200 lakásban ment el a tévé, az internet és a telefon egy részeg sofőr miatt Szombathelyen
2023. április 24. 18:34

200 lakásban ment el a tévé, az internet és a telefon egy részeg sofőr miatt Szombathelyen

Részegen, a megengedett sebességnél gyorsabban hajtott egy friss jogosítványos sofőr tegnap Szombathelyen és kidöntött egy elektromos szekrényt és távközlési dobozt. Emiatt átmenetileg körülbelül 200 fogyasztónál nem volt internet, telefon és televízió szolgáltatás. A sofőr a baleset után azt mondta, megbánta amit tett és arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ittasan senki ne üljön a volánhoz.