A Szállító semmi ehhez a fickóhoz képest: „Isten Rambója”, az „őrült dán”, aki „szellemautójával” vitt segélyeket gyerekeknek a délszláv háborúban

Boszniában úgy ismerték, mint „az őrült dán”. Az amerikaiak úgy hívták, „Isten Rambója”. Helge Meyer egy éjfekete amerikai izomautóval járta Horvátország és Bosznia útjait a délszláv háború alatt, egy olyan küldetést teljesítve, amire rajta kívül szinte senki, még az ENSZ-katonák sem vállalkoztak. Segélyek vitt a háborús területeken rekedt civileknek, leginkább gyerekeknek és időseknek. 

„Valamit tennem kellett”

Amikor a kilencvenes évek elején kitört a délszláv háború, Helge Meyer értetlenkedve figyelte, ahogy a nyugati országok, valamint az ENSZ és a Vöröskereszt gyakorlatilag magára hagyta az ott élő embereket. A Udfordringen című dán lapnak elmondta:

Amikor láttam a tévében, hogy senki sem mer segíteni a szegény gyerekeken és időseken, akkor arra gondoltam, hogy majd én megteszem.

Így 1991-ben felkereste a németországi Rhein Main Air Base amerikai légitámaszpontot, és egy olyan őrült ajánlattal állt elő, amit mindenki más szájából nevetségesnek gondoltak volna. Meyer azonban nem volt akárki.

Segélykommandós

Az 1946-ban, Bryrup városában született, de Ringkøbingban felnőtt Meyer 1966-ban egyik első, egészen pontosan a 89. tagja lett Jaegerkorpsetnek, azaz a dán hadsereg különleges alakulatának. Kiképzést kapott a tengeri különleges alakulatban (Frømandskorpset), ejtőernyős kiképzést a német hadseregben, és gerillaharca oktatták az amerikai hadsereg különleges alakulatánál (Green Berets). A hetvenes években már az amerikai különleges erők tagjainak kiképzésében vett részt, és közreműködött a dán terrorellenes egység megalapításában.

Később a Frankfurt közelében lévő Rhein Main légibázison dolgozott az amerikaiaknak, ahol a Bil Magasinet cikke szerint megakadályozott egy terrortámadást. Bár később a Frankfurter Rundschau német lap biztonsági főnöke lett, továbbra is bejárása volt a légibázisra, ahol 1991-ben előállt őrült ötletével.

Mi lenne, ha Chevrolet Camarójával vinne be segélyeket a délszláv háborúba, ahol az ENSZ teherautói túl könnyű célpontot jelentettek.

Az amerikaiak örömmel segítettek, és pillanatokat alatt 12 ezer dollárnyi segélyt gyűjtöttek össze neki, majd a légibázis mérnökei háborúra tuningolták az 1979-es Camarót, amit a nyolcvanas években vásárolt egy amerikai katonától. 

A háborús Szellem Camaro

A belül minden felesleges alkatrésztől megfosztott autót páncéllemezekkel látták el, csakúgy, mint az alvázat, ami több kőnek vagy fadarabnak álcázott bomba robbanásától mentette meg. Az autó defektbiztos gumikat kapott, a hátsó ablakot acéllemezre cserélték, az oldalsó ablakokat feketére festették, ahogyan az egész járművet. 

Az autó nem akármilyen festéket kapott, hanem azt, amivel a F-117 A lopakodó bombázókat is befedték, ami elnyeli az infrasugarakat, így éjjellátó készülékkel alig észrevehetővé és radarral is nehezebben követhetővé vált.

A Camaro V8-as gyári motorját 2020 lóerősre turbózták fel, és még egy nitrós tuningot is kapott, ami rövid időre megduplázta a lóerőket, és azzal már teljesen megpakolva is 13 másodperc alatt tudott kétszáz kilométer per órás sebességre gyorsulni. Tovább nem is lehetet használni, mert olyan erős volt, hogy tönkretette volna a hengereket.

Meyer a Bil Magasinet című lapnak elmondta, hogy ezt a nagy sebességet csak vészhelyzetekben használta: „Általában nyolcvannal gurultam, amikor az autó a hangtompítókkal ellátott kipufogók miatt nem volt olyan hangos.”

És ez még csak a kezdet volt. Az autóba műholdképlehívó rendszert telepítettek, katonai rádiót, amivel repülőgépekkel tudott kommunikálni, testhődetektort, hogy időben észlelje a rejtőző katonákat és el tudja kerülni őket, míg az autó hűtőrácsára infravörös lámpákat raktak, amik segítségével egy speciális szemüvegen keresztül az éjszakai vaksötétben is láthatott. Az autót golyóálló mellényben és kevlársisakban vezette, és egy infraérzékelőt is kapott, ami jelezte, ha orvlövészek célkeresztjébe került.

Az autó elejére még egy fenyegető gallytörő rács is került, valamint egy „hólapát”, amivel az útra rakott aknákat söpörhette el – valamint egy sárga gumikacsa. A Camaro így igencsak rémisztő látványt nyújtott, és pontosan ez is volt a cél: elrettenteni a támadástól mindenkit. A pszichológiai hadviselés részeként a motortérbe még hangszórókat is elhelyeztek, amit összekötöttek a kazettás magnóval. „Az esetek többségében ez működött is” – mondta Meyer a Bil Magasinetnek.

Az elrettentésre szükség is volt. Meyer autójában rendszeresen négyszáz kilogrammnyi, százezer német márkát érő szállítmány volt – gyógyszerek, élelmiszerek és játékok – ami kecsegtető zsákmányt jelentett. Ráadásként egy idő után a szerbek negyedmillió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére, mert azt hitték, köze volt szerb vadászgépek lelövéséhez, így élete folyamatosan veszélyben volt. Többször is rálőttek – egy 9 mm-es golyót a sisakja állított meg – és egyszer még egy tank is becélozta. Ez utóbbit csak a kipufogóra szerelt füstgép segítségével úszta meg.

Isten fegyvertelen Rambója

Az autó védelmi eszközeire azért is nagy szüksége volt, mert Meyer fegyvert – pár katonai kés, és egy tomahawk kivételével – egyáltalán nem vitt magával, miközben olyan területeken haladt, ahol rendszeresen megtámadták és megölték az arra autózó embereket. „Ha megláttam egy fiatalt magam előtt egy AK-47-essel a kezében, nem haboztam beletaposni a gázba. Vagy félreugrott, vagy nem, de a szélvédő páncélja nem volt elég erős ahhoz, hogy megállítsa a golyót” – mondta el a Bil Magasinetnek. 

Mint azt több interjúban is elmondta, egyetlen fegyvere a „Háborús Bibliája” volt, amit mindig az autójában tartott. 

A hívő keresztény Meyer Isten segítségét kérte, hogy vigyázzon rá, és Camarójára, hogy minél több gyereknek tudjon segíteni. 

Az „Isten Rambója” becenevet is ezért kapta a németországi amerikai légibázison. 

Meyer havonta egyszer, néha kétszer járta körbe a „Szellem Camaróval” a háborús részeket, elhagyatott kis vidéki utakat használva, az amerikai hírszerzéstől kapott naprakész információk alapján kiválasztva a legbiztonságosabb útvonalakat. A Jutarnji List című horvát lapnak elmondta, hogy minden egyes útja ezer német márkába került, amit a saját pénzéből finanszírozott, így 160 útjára 160 ezer márkát költött el a háborúban, ami alatt több tonna segélyt szállított le kórházaknak, iskoláknak és árvaházaknak. A segélyek nagy részét amerikaiak adományozták. 

Egyetlen fizetsége a gyerekek mosolya és az emberek hálája volt. A Radio Sarajevónak nyilatkozva visszaemlékezett arra, amikor egy szarajevói óvodához érkezve odarohantak hozzá a gyerek, és boldog mosollyal az arcukon megölelték.

El kellett fordulnom, mert könnybe lábadt a szemem a meghatottságtól. Nem sírok gyakran, de tudja, hogy van ez a gyerekekkel és az öreg emberekkel.

Volt egy titkos küldetése is

Meyer azonban nem csak humanitárius küldetést teljesített a háborúban. Erről viszont 2020-ig egyáltalán nem beszélhetett. A Radio Sarajevónak elmondta, ha a szerbek lelőttek egy amerikai gépet Bosznia felett, az ő feladata volt, hogy előbb találja meg a pilótákat, mint a szerbek, és kimenekítse őket.

Ha egy gép bajba került, megadták a pozíciójukat, és amilyen gyorsan csak lehetett, meg kellett találnom őket. Ha a szerbek elfogták a pilótát, meg kellett tudnom a pozíciójukat, hogy a Navy Seal egységei megtalálják.

Erre azonban elmondása szerint végül egyetlen egyszer sem volt szükség. Emellett hírszerzési információkkal látta el az amerikaiakat a segítségért cserébe, és C-130-as szállítógépeket irányított a földről, hogy hova dobjanak le segélyeket. A határt ott húzta meg, hogy ölni nem volt hajlandó – mondta el Udfordringen című dán lapnak.

Közben a családjának négy éven át fogalma sem volt arról, hogy pontosan mint is csinál Horvátországban. A Jutarnji Listnek elmondta, hogy felesége azt hitte, hogy csak Zágrábban van a Vöröskeresztnél, ahol nem voltak harcok. „Amikor felhívott a kis irodámban, az egyik barátom azt mondta neki, hogy épp nem vagyok ott, mert az igazgatóval találkozom” – mondta az Interesting Engineering című lapnak.

Meyer a kilencvenes évek végéig vitte a segélyeket a háború sújtotta területekre, az utolsó években – amikor a harcok már alábbhagytak, és közel sem volt olyan veszélyes, mint az elején – már nem egyedül, hanem teherautókból álló konvojokat felvezetve. 

A Camaro még mindig megvan – félig

A háború után Meyer megtartotta a Camarót, ami még mindig működik – igaz, a motorját ki kellett cserélni egy újra, és „leszerelése” után az autóból az amerikaiakat kiszedték a katonai eszközöket, és a nitróbefecskendezést is. Hősies küldetésének több mint ezer fénykép állít emléket, amiket egy barátjától kölcsönzött fényképezőgéppel készített, valamint pár videófelvétel, történetét pedig egy önéletrajzi könyvben írta meg, a háború alatt írt naplója alapján.

Bár sokan hősnek tartják, ő nem látja így. Több interjújában is elmondta, hogy „nem vagyok hős”, csak egy ember, akinek meg volt a lehetősége, hogy segítséget nyújtson gyerekeknek és időseknek:

Ha az én múltammal nem csináltam volna, akkor ki tette volna ezt meg?

Nyitókép: Facebook /Gottes Rambo Unterwegs in War Camaro - God's Rambo Go in War Camaro