Külföld

Többször is áttört már falakat Kamala Harris, akiből akár az USA első női elnöke is lehet

rtl.hurtl.hu

2024. július 22. 13:41

Joe Biden visszalépése után várhatóan alelnöke, Kamala Harris lesz a Demokrata Párt elnökjelöltje. Az értelmiségi bevándorlók gyerekeként született, indiai és jamaicai származású nő már eddig is történelmi sikereket ért el főügyészként és szenátorként, és most akár az Egyesült Államok első női elnöke lehet – ha sikerül legyőznie Donald Trumpot. 

Joe Biden visszalépése után alelnöke, Kamala Harris a legesélyesebb arra, hogy a Demokrata Párt elnökjelöltjeként megküzdjön az elnöki címért Donald Trump republikánus elnökjelölttel. Biden őt nevezte meg örökösének, és demokrata politikusok sora állt be mögé, illetve biztosította arról, hogy támogatja elnökjelöltségét. A politikai karrierjét ügyészként kezdő Harris már eddig is történelminek számító sikereket ért el, és most úton lehet afelé, hogy az Egyesült Államok első női elnöke legyen.

Értelmiségi bevándorlók gyermeke

Kamala Harris 1964 októberében született a kaliforniai Oakland városában, bevándorló szülők gyermekeként. Indiai édesanyja rákkutató, jamaicai édesapja a neves Stanford Egyetem közgazdász professzora, egyik indiai nagyapja pedig az indiai kormány diplomatája. Szülei a Kaliforniai Egyetemen (Berkeley) ismerkedtek meg egymással, ahol mindketten aktív résztvevői voltak a hatvanas évek polgárjogi mozgalmainak.

Kamala Harris hétéves volt, amikor szülei elváltak, és testvérével együtt anyja nevelte. Általános iskolásként az elsők között tanulhatott egy jómódú fehér negyedben lévő és addig csak fehér diákokat tanító iskolában, ahova egy alsó középosztálybeli fekete kerületből vitték oda mindennap busszal. Az általános iskola felső tagozatait, valamint a középiskolát már a kanadai Montrealban végezte, miután anyja ott kapott egyetemi és rákkutatói állást, amikor Harris 12 éves volt.

Történelmi falakat tört át, többször is

Harris a leghíresebb fekete egyetem, a washingtoni Howard Egyetem elvégzése után a Kaliforniai Egyetemen szerzett jogi diplomát, majd ügyészként helyezkedett el San Franciscóban, ahol karrierje gyors emelkedésnek indult. Az ott eltöltött idő alatt jó kapcsolatokat épített ki a helyi elittel, és elengedhetetlen is volt a helyi potentátok segítsége ahhoz, hogy 2003-ban megválasszák San Francisco kerületi főügyészének. Az első fekete nő lett ebben a pozícióban, és négy évvel később kihívó nélkül választották újra.

Kicsoda Kamala Harris
Kamala Harris San Francisco megyei főügyészeként, 2005-ben. Fotó: Liz Hafalia/The San Francisco Chronicle via Getty Images

2010-ben rendkívül szoros választáson diadalmaskodva lett Kalifornia állam főügyésze, sokaknak nagy meglepetést okozva győzött le liberális fekete nőként egy népszerű fehér republikánus férfi jelöltet. 

Ezzel az első női, az első fekete és az első ázsiai származású főügyésze lett az államnak. Négy évvel később már meggyőző előnnyel választották újra.

Országos ismertségre 2016-ban tett szert, amikor Barack Obama és Joe Biden támogatását magáénak tudva szenátornak választották, majd ügyészi rutinját kihasználva éles kérdésekkel bombázta a kongresszusi meghallgatásokon Donald Trump főügyészét, valamint legfelsőbb bírósági jelöltjét is. 

A 2020-as elnökválasztáson az egyik legnagyobb esélyesnek tartották a demokrata elnökjelölti cím megszerzésére, de az előválasztást végül már az első voksok leadás előtt kénytelen volt felfüggesztenie, miután kampánya – amit belső hatalmi harcok akadályoztak – kifogyott a pénzből.

Végül Joe Biden őt választotta alelnökjelöltjének, miután ígéretet tett arra, hogy nőt fog választani maga mellé. Választási győzelmüket követően Harris lett az első nő, az első fekete és az első dél-ázsiai származású alelnöke az Egyesült Államoknak.

Joe Biden visszalépésével Harrisnek most alig több mint száz napja van arra, hogy elnyerje a Demokrata Párt elnökjelölti címét, és utána megnyerje az elnökválasztást, hogy újra történelmet írhasson mint az Egyesült Államok első női elnöke.

Nyitókép: Kamala Harris sajtótájékoztatót tart a müncheni biztonsági konferencián, 2024. február 17-én. Fotó: TOBIAS SCHWARZ/Pool via REUTERS/

 

#Külföld#Kamala Harris#amerikai elnökválasztás 2024#egyesült államok#elnökválasztás#Demokrata Párt#elnökjelölt#ma