Riportjaink

5:52
Fókusz
2023. október 27. 19:55

„70 kilós palik ütnek akkorát, mint én” – Megyeri Csilla az ütéseiben, Berki Mazsi a koncentrációjában bízik

A tesztoszteron már tapintható a levegőben, a sztárok pedig alig várják, hogy végre megrázzák a pofonfát a Sztárbox helyszínén. A férfi középsúly negyeddöntőjében vasárnap este Molnár Áron és Frohner Fecó mérik majd össze, hogy kinek keményebb az ökle. Egy súlycsoporttal lejjebb, a női könnyűsúlyban Berki Mazsi ellenfele Megyeri Csilla lesz. A legnagyobb tömegek és bicepszek a férfi nehézsúlyban feszülnek majd egymásnak, Árpa Attila Nagy Ervint igyekszik majd móresre tanítani, akinek ehhez lesz majd egy-két szava. Vagy inkább ütése. 
8:27
Fókusz
2023. október 27. 19:39

„A családom 5 tagját elrabolták, a mamámat és az unokahúgomat meggyilkolták” – egyre több édesanya tárja a világ elé, hogy a gyermekét elrabolta a Hamász

Egyre több anya osztja meg életének legdrámaibb pillanatát, hogy a gyermekét a Hamász terroristái elrabolták. A túszok szülei közül többen európai körútra indultak, hogy segítséget kérjenek a foglyok kiszabadításában. Négy magyar állampolgár is a Hamasz fogságába került Gázában. A Fókusznak interjút adott az Izraelben élő Bodrogi Zsuzsa, aki húsz éve önkéntes a rendőrségnél. Azt mondja, nagyon nehezen tudnak együtt élni a velük történtekkel, minden nap kikerül egy új videó a szörnyűségekről. Zsuzsa lányának barátnőjét is elrabolták, három hete semmit sem tudnak róla.
2:45
Fókusz
2023. október 27. 19:36

„Nyugodtan vágunk bele együtt életünk hátralévő legalább 50 évébe” – Voksán Virágéknak életre szóló élmény volt a Nyerő Páros

Az a furcsa helyzet állt elő a Nyerő Párosban, hogy csütörtök este kiesett a legerősebbnek tartott páros. Voksán Virág és férje szinte minden játékot megnyert, de a szimpátiaszavazáson senkit sem tudtak maguk mellé állítani. Az a három szerelmespár indul a Nyerő Páros címért a finisben, amely többször is a kiesés szélén állt az elmúlt hetekben, egyformán rezgett a léc mindannyiuk alatt. De talán ezek a rizikós szituációk is összekovácsolták őket annyira, hogy Vastagék, Curtisék és Boráros Gáborék barátként versenyeznek ma egymás ellen.
8:12
Fókusz
2023. október 26. 20:26

„Volt bennem egy erkölcsi dilemma” – felhagyott tanári hivatásával, most kamionsofőrként dolgozik férjével a háromdiplomás nyelvész

Ilek Mária Rebeka gyerekkora óta tanári pályára készült. Érettségi után a tanárképzőre felvételizett, magyar-szlovák szakon végzett, három diplomát szerzett. Nagyon szeretett tanítani, és egy lehetséges tudományos karrier is előtte állt. Tíz évvel ezelőtt mégis úgy döntött, hogy változtat eddigi életén, és beáll kamionsofőrnek, akárcsak a férje, aki akkor már régóta ezt a szakmát űzte. Úgy érzi, az idő őt igazolja, megérte váltani. 
3:00
Fókusz
2023. október 26. 20:01

Voksán Virág: Belülről Barbie baba típus vagyok, persze ésszel

Voksán Virág egy igazi nőies nőnek vallja magát, a Barbie babákért már kislányként rajongott. Számára azóta is ezek testesítik meg az ideális nőtípust, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt el is érje. Voksán Virág egy fotózás erejéig most Barbieként pózolhatott, ide pedig a Fókusz is elkísérte. Mutatjuk, milyen szettekben állt a kamera elé, és riportunkból az is kiderül, hogy mit gondol a nő és a férfi szerepéről egy párkapcsolatban. 
4:29
Fókusz
2023. október 26. 20:00

Élsportolóknak nevelt családi kutyák – összetettben bronzérmesek lettek a magyar csapat német juhászai a győri világbajnokságon

Nemrég Győrben bizonyíthatta a nemzetközi zsűrinek a 36 országból érkező több mint 130 német juhász, hogy nekik van a legjobb szimatuk, és ők teljesítik a legügyesebben a különböző feladatokat a négynapos verseny alatt. A gyirmóti stadionba Brazíliából, Japánból és Kazahsztánból is érkeztek kutyák. A magyar csapat végül összetettben bronzérmes lett a világbajnokságon, ami az eddigi legjobb eredményük és nemzetközi hírnevet hozhat a hazai németjuhász kiképzőknek. Hogy miről is szól az IGP világbajnokság, arról a Fókusz forgatott.
4:45
Fókusz
2023. október 25. 20:49

Gyarmati István: A Hamász rá van utalva Iránra, de azt nem tudni, hogy ez mindig így lesz-e,

Becslések szerint a Hamász 220 civilt rabolt el, sokukról a mai napig nincs hír. Izrael azonnali válaszreakcióként a Gázai övezet megtámadása mellett döntött, a válaszcsapások eddig körülbelül 6500 áldozatot követeltek. De vajon mit szólnak az arab országok az izraeli-palesztin háborúhoz és mit gondolnak a Hamászról? Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő válaszol, aki elmondta, az arab országok kötelességüknek érzik, hogy kiálljanak a palesztinok mellett, mégsem nyújtanak humanitárius segítséget a gázai civileknek.
4:31
Fókusz
2023. október 25. 20:47

Megyeri Csilla nem félt semmit az arcán, Berki Mazsinak gyerekkori álma válik valóra azzal, hogy ringbe lép

A Sztárbox első negyedöntőjének ellenfelei könnyűsúlyban Megyeri Csilla és Berki Mazsi, középsúlyban Molnár Áron és Frohner Fecó, nehézsúlyban pedig Árpa Attila és Nagy Ervin. A mérlegelés vezetője Kovács Kokó István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó. Mindannyian meséltek a Fókusznak a felkészülésről. Megyeri Csilla úgy érzi, nem csak testileg, de lelkileg is készen áll a meccsre, amihez két új boxkesztyűt is varratot magára.
3:00
Fókusz
2023. október 25. 18:33

Bodnár Gergő meg fogja kérni szerelme, Nóri kezét, a Fókusznak a jegygyűrűt is megmutatta

Bodnár Gergő és szerelme külön törzsben kezdték a játékot a Survivorban, és sokáig nem fedték fel a többiek előtt, hogy egy párt alkotnak. Gergő mindent elkövetett, hogy megkönnyítse Nóra dolgát, és a három törzs háborújának végén is direkt elbukta a játékot, hogy újra együtt lehessenek. Ám az élet ismét elválasztotta őket egymástól. Kiesése után könnyek között mutatta nekünk azt a gyűrűt, amivel meg szeretné lepni Nórát. A Survivor még jobban megerősítette abban, hogy a lány élete párja, ezért azt tervezi, hogy hamarosan megkéri a kezét.
7:40
Fókusz
2023. október 24. 20:42

Ennél messzebb már nem is mehettek volna – megtaláltuk a magyarokat, akik a legtávolabb költöztek innen

A becslések szerint körülbelül 4 és fél millió magyar él jelenleg külföldön, sokan közülük nagyon távol. Ha képzeletben átfúrnánk Budapest alatt a Földet, akkor Új-Zéland északkeleti része körül lyukadnánk ki. A Fókusz riporterének több hónapnyi nyomozás és levelezés után sikerült rátalálnia arra a két magyar családra, akik ezen a területen élnek, vagyis a legmesszebb Magyarországtól. 
5:04
Fókusz
2023. október 24. 20:22

Fekete Pákó magyar állampolgár lett, a következő választásokon szavazhat is

Fekete Pákó 28 év után hivatalosan is magyar állampolgár lett, magyar okmányait már megkapta, így most nigériai-magyar kettős állampolgár lett, aki származására és újonnan megszerezett állampolgárságára egyformán büszke. Pákó 2013-ban már megpróbálkozott a vizsgával, de akkor nem ment át a szóbelin, most viszont szisztematikusan készült, három hónapon keresztül bújta a könyveket. 
5:50
Fókusz
2023. október 24. 20:17

Van olyan osztály, ahonnan 3-4 gyereket is lemészároltak a Hamász terroristái – Izraelben élő magyarok mondták el, hogyan változott meg az életük október 7-e óta

Október 7-én pár óra leforgása alatt minden megváltozott Izraelben. Az évek, évtizedek óta tartó katonai készenléti állapotot feldúlta egy terrortámadás, azóta hivatalosan is hadban áll az ország. Nincs olyan izraeli, akinek nem változott meg az élete, és ehhez nem kell katonának lenni.
5:41
Fókusz
2023. október 24. 19:58

Így készült a Nyerő Páros stábja az extrém magasban játszódó pókhálós kihívásra, ami miatt egy újabb páros esett ki

A Nyerő Párosban már szinte hagyomány az extrém magassági feladat. Ez idén sem volt másképp, az viszont ebben az évadban fordult elő először, hogy valaki feladta a játékot. Hétfőn este a pároknak több mint 40 méter magasban, egy pókhálón szaladgálva kellett a küldetést teljesíteniük, mindezt úgy, hogy nem volt alattuk védőháló. A Fókusz ott volt az extrém feladat előkészületeinél és a tesztelésnél is, megmutatjuk, hogyan készültek a műsor készítői a nem mindennapi feladatra.
6:04
Fókusz
2023. október 24. 19:52

Volt, aki Balázs Fecó-dallal tarolt, másnak a közönség is követelte a széket – ők lesznek Manuel és Miklósa Erika versenyzői a The Voice élő show-jában!

Van köztük hegedűművész, gyógypedagógiai asszisztens, Olaszországban élő édesanya és a családjával a háború miatt Magyarországra menekülő édesapa is. Hétvégén kialakult a The Voice élő show-jának mezőnye, kedd délután pedig Istenes Bence mutatta be a 12 legjobb énekest az újságíróknak. Köztük van az, aki néhány hét múlva megnyeri minden idők legnagyobb tehetségkutatós főnyereményét, a 36 millió forintot. A Fókusz ott volt a színfalak mögött a Kiütés közben, amikor a coachoknak 9-9 énekesből kellett a kétharmadukat hazaküldeni. 
14:11
Fókusz
2023. október 23. 21:00

Zsigmond András ’56 után jutott ki Angliába – a forradalom miatt még John Lennonnal is majdnem összeverekedett

„Nekem volt egy Sztálin-képem, és amikor úgy éreztem, hogy honvágyam van, megnéztem azt, és akkor egyből eltűnt a honvágy.” Zsigmond András Liverpool egyik külvárosában él, 1957-ben került Angliába, ahol szénbányászból orvos lett. Hogyan jutott a forradalom után Pécsről a szigetországba, hogyan eresztett gyökeret, alapított családot egy új országban? És milyen személyes emlékei vannak a Beatles tagjairól?
6:05
Fókusz
2023. október 23. 19:21

„Van egy kollégám, aki sírásó munkán gondolkodik” – hogyan tervezik újra az életüket a pályaelhagyó tanárok?

A státusztörvény volt az utolsó csepp a pohárban, amikor úgy érezték, menniük kell. „Különösen felháborított, hogy szájzárat kaptunk” – veti fel Szász János, aki szerint kötelességük szólniuk a közoktatási rendszer hibáiról. Ő és Balatoni József, azaz Jocó bácsi is sok év tanítás után hagyja el a pályát. A Fókusznak a két pedagógus mesélt arról, hogyan tervezik újra a jövőjüket, és hogyan próbálnak meg ezek után is a gyerekekkel foglalkozni. 
9:12
Fókusz
2023. október 23. 19:20

Sokszor szinte megtiszteltetésnek vették, hogy a magyar szabadságharcosokkal találkozhatnak – példátlan összefogás az 1956-os menekültekért

200 ezer magyar hagyta el az országot 1956 utolsó két hónapjában, a legtöbben a Dunántúlról és Budapest belső kerületeiből vándoroltak ki. Közülük sokan fényes karriert futottak be, és világszerte megismerték nevüket: Zsigmond Vilmos 1978-ban kiérdemelte a legjobb operatőrnek járó Oscar-díjat; Oláh György 1994-ben kémiai Nobel-díjat kapott; Andy Vajna hollywoodi filmek producere lett; míg Szipál Márton hollywoodi hírességeket fotózott. Hogyan élte meg az eseményeket Fenyő Miklós vagy Róna Péter, aki 15 éves gimnazistaként, édesanyjával mindent hátrahagyva vágott neki az útnak, és Amerikáig jutott? Kiderül a videóból. 
4:40
Fókusz
2023. október 21. 19:33

Izraeli 9/11: a Hamász hetekkel korábban elpróbálta az akciót, és az erről készült videót közzé is tette

Sokan a 2001-es amerikai terrortámadáshoz hasonlítják az október 7-én Izraelben történteket. Két héttel ezelőtt egy zsidó ünnepnapon több mint 1300 embert öltek meg az Izrael területére berontó terroristák. A támadás váratlan volt annak ellenére, hogy a Gáza-övezetet irányító, ám a nyugati világ által terrorszervezetnek tekintett Hamász néhány héttel korábban elpróbálta az akciót, és az erről készült videót nyilvánosságra is hozta. 
4:28
Fókusz
2023. október 20. 20:10

Tiffanyt születése után a kórházból egyenesen a cirkuszba vitték, két és fél éves korától a porondon szerepel

Kraj Tiffany még csak 13 éves, de két és fél éves korától a porondon szerepel. 8 generáció óta az összes felmenője cirkuszi akrobata volt. A cirkuszi világban gyakori, hogy generációkon át öröklődik a szórakoztatás szeretete. A Csodaláda című cirkuszi revüben, akár egy karácsonyi ajándékdobozban, sok meglepetés elfér. A Fővárosi Nagycirkuszban idén télen egymást érik az előadások: légtornászok, drótkötél mutatványosok, de a fiatal generációnak érdekes yo-yo művész is fellép, aki épp kameránk előtt melegítette be az ujjait.
4:48
Fókusz
2023. október 20. 20:04

Vastagné Domján Evelin: Hiszek abban, hogy úgy motiválom a szerelmemet, hogy nagyon hangos vagyok

Evelinnek, Vastag Csaba feleségének elég heves a vérmérséklete, de az énekes azt mondja, neki ez rengeteget segít a játékok közben, hogy a Nyerő Párosban a maximumot hozza ki magából. Evelin azt mesélte, sokszor meglepődött, hogy nem ájult el, mert annyit kiabált. Az óriás energia és vehemencia sportos múltjából jön. Ennek viszont a szöges ellentéte volt Voksán Virág és férje, Laci. Mindegyik pár más technikát vet be, de a cél közös, azért küzdenek, hogy bezsebeljék az idei Nyerő Páros fődíjat és a vele járó trófeát.
6:26
Fókusz
2023. október 20. 20:03

Bármilyen jól énekel valaki a Voice-ban, az utolsó pillanatig nem lehet biztos abban, hogy bejutott az élő showba

Hétvégén a kiütésé lesz a főszerep az RTL képernyőjén. A Voice énekes tehetségkutatóban már az élő showba jutás a tét. Szombat este Miklósa Erika és Manuel kezdik a kiütést. Manuel igazságos döntést akar hozni, azonban azt nem felejti el, hogy ByeAlex 2019-ben az X-Faktor mentorok házában őt vitte tovább az élő showba, pedig elfelejtette a dalszöveg egy részét. Ha ez nem így történt volna, akkor most nem ülne itt a Voice zsűrijében és nem tudott volna például teltházas koncertet tartani a Budapest Parkban.
5:58
Fókusz
2023. október 20. 20:02

Izraelben élő magyarok: „A házamban késsel járkáltam, mert féltem, hogy valami történni fog”

2023. október 7-e minden izraeli emlékezetében felkavaró, félelemmel teli napként marad meg. Máté Budapesten született, családjával 9 évvel ezelőtt költözött ki Izraelbe. Most 21 éves, dolgozik és folyamatosan készenlétben áll. Azt mesélte, éjjelente elbarikádozza a lakása ajtaját, annyira fél, hogy valami történni fog. Az embernek fel kell készülnie arra, hogy bármelyik pillanatban támadás történhet. Azt mondja, borzalmas érzés ebben a lelkiállapotban munkába járni, majd onnan hazaérve a tévé elé ülni. 
4:10
Fókusz
2023. október 20. 20:02

Molnár György: Reálisnak kell lennem, az Omega mint olyan, nincs

Aggasztó hírek érkeztek a 74. születésnapját szeptemberben ünneplő Molnár Györgyről. A gitáros, akit a magyar zenekedvelők Elefántként ismernek, régóta küzd betegségekkel, az elmúlt hetek szalagcímei azonban azt harsogták: nagyon szenved, és már a végrendeletét is megírta. Meglátogattuk otthonában a gitáros legendát, és örömmel láttuk, hogy talán nem akkora a baj, mint ahogy azt az újságok megírták. A riportból az is kiderül, hogy melyik az a dal, amit a legszívesebben játszana egykori omegás társaival.
4:08
Fókusz
2023. október 20. 16:15

Szűk sikátorok, beláthatatlan alagútrendszer – miért nem bír el Gázával egy félmilliós haderő?

Izraelnek 460 ezer katonája van, akikből 360 ezret már mozgósítottak is. A Hamásznak ezzel szemben 15 ezer jól kiképzett és további 50 ezer tartalékosa van. A nagyságrendbeli gyalogsági túlerő azonban a földrajzi viszonyok miatt nem tud érvényesülni. Gáza szűk utcáit, beláthatatlan alagútrendszerét nem fogja lerohanni félmillió katona.
4:44
Fókusz
2023. október 20. 16:15

Feledy Botond: Összeáll a Hamász mögött az a szövetség, ami egy iráni-kínai-orosz háromszöget mutat

Az európai és az amerikai érdek az, hogy egy erős Izraellel és a kőolajat és gázt exportáló OPEC-országokkal is jó legyen a kapcsolat. Ez az EU szempontjából különösen fontos, hiszen az orosz gázról és olajról való leválás miatt a közel-keleti partnerek fontossága megnőtt – magyarázta Feledy Botond külpolitikai szakértő. Az izraeli hadsereg továbbra is a Gáza övezet határánál gyülekezik, azt azonban nem tudni, mikor indulhatnak el, vagy elindulnak-e egyáltalán, hogy felszámolják a Hamász erőit.
5:39
Fókusz
2023. október 20. 16:12

Az október 7-i vérontás jó időre megakaszthatja a béketörekvéseket a Közel-Keleten

1947-ben az ENSZ arra kereste a megoldást, hogy a Palesztinába a 20. században folyamatosan növekvő számban, majd a Holokauszt miatt tömegesen visszatelepülő zsidók és az ottani arabok miként élhetnek együtt tovább. Azóta szinte mindvégig puskaporos hordó maradt Izrael térsége: a 2023. október 7-én kezdődött vérontás valószínűleg jó időre megakasztja a béketörekvéseket a Közel-Keleten.
0:31
Fókusz
2023. október 20. 15:23

A közel-keleti háborúval foglalkozik a szombati Fókusz Plusz

Néhány hét szünet után tematikus adással tér vissza a Fókusz Plusz szombat este az RTL-en. Brutális támadások, több száz izraeli túsz, rengeteg halott mindkét oldalon és a helyzet egyre csak fokozódik. Hová vezethet a 2000 éve tartó vita a Föld legpuskaporosabb néhány négyzetkilométerén? Mit gondolnak a Magyarországon élő palesztinok a Hamász terrorszervezet október hetedikei pusztító támadásról? Hova fejlődhet a véres konfliktus? Ezekkel a témákkal várja a nézőket Gál Petra a szombat esti Fókusz Pluszban az RTL Híradó után.
4:18
Fókusz
2023. október 20. 14:05

A magyar zsidóság az asszimilációban hitt, ezért innen csak a holokauszt után vándoroltak ki nagyobb tömegek Izraelbe

Magyarország területéről a holokauszt előtt viszonylag kevesen vándoroltak ki Izraelbe, ugyanis a magyar zsidóság az asszimilációban hitt. Azok a magyar zsidók, akik a II. világháború előtt mentek Izraelbe, inkább Erdélyből, Kárpátaljáról vagy Felvidékről keltek útra. A hatvanas-hetvenes években az erdélyi zsidóságból körülbelül százezren vándoroltak ki. A ma Izraelben élő magyar ajkú zsidóság túlnyomó többségét az erdélyi származású alijázók adják. Minden kiengedett zsidóért valutát kapott a Ceaușescu-rendszer.
3:26
Fókusz
2023. október 19. 20:09

Küzdelem a poloskák ellen: így tarthatjuk távol a kéretlen betolakodókat

A függöny mögött les, az ablakkeretben bújik, beleolvad a fürdőszobai csempébe, vagy épp minden gond nélkül vígan mászkál lakásaink bármely pontján. A poloskaszezon kezdetét vette, és egyre többször egyre több helyen találkozhatunk a kis bosszantó büdös bogarakkal. Szerencsére minél többet tudnak róluk, annál könnyebb lesz távol tartani őket. Kifejezett ellenszerük sajnos még mindig nincs – most mégis hozunk pár házi praktikát, ami beválhat.  
7:57
Fókusz
2023. október 19. 20:08

„A feleségem csomagolt be, mert nem hittem el, hogy most megyek vissza egy díjátadóra” – Reisz Gábor filmje külföldön is tarol

Reisz Gábor filmje, a Magyarázat mindenre már nagy sikerrel megy itthon is a mozikban. A film az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a Horizont szekcióban fődíjat nyert. Gábort chicagói utazása előtt kaptuk el, a film iránt ugyanis nagy az érdeklődés külföldön is. Hogy érzi magát a rendező a nagy sikerek kapcsán, mit üzent a nemzetközi szakmának és a magyar nézőknek? Kiderül a videóból. 
2:41
Fókusz
2023. október 19. 19:58

Survivor, ahol nem elég a verseny: a szárazföld mellett a tenger is veszélyeket rejt

Egy kígyó a Survivor szerkesztőcsapatának irodájában garázdálkodott, de hamar kitette a szűrét Hervé, aki a stáb és a versenyzők biztonságáról gondoskodik. Nem is gondolnánk, hogy a csodálatos partvidék mennyi veszélyt rejt: egy nem túl bizalomgerjesztő százlábút az egyik szigeten videózott le egy operatőr, és több hüllő is a versenyzők közelébe férkőzött.
4:14
Fókusz
2023. október 19. 19:57

A Margaret Island énekesnője megmutatta egy új oldalát: kortárs balettel állt színpadra

Lábas Viki a koncertezés mellett hónapok óta táncpróbákra jár és a balett-terem lett a második otthona. Pedig korábban nem gondolta volna, hogy a mozgás ilyen fontos lesz az életében. Senki nem felel meg című daluk klipforgatása miatt kóstolt bele tavaly a táncba, és ott ismerkedett meg a Szegedi Kortárs Balett Társulattal is, akikhez azóta rendszeresen jár táncoktatásra. A Fókusznak most a különleges kalandról mesélt. 
3:49
Fókusz
2023. október 19. 19:57

2023 a hőségrekordok éve: a hétvégén újabb országos csúcs dőlhet

Az előrejelzések szerint pénteken gyakorlatilag biztosan megdől majd a napi országos maximum-hőmérsékleti rekord. De nagy esély van arra is, hogy a csúcsérték elérje, sőt néhol meghaladhatja a 30 Celsius fokot. Igazi trópusi hőség várható. Az október 20-án mért eddigi legmagasabb hőmérsékleti rekord 26,9 fok volt, ezt Adonyban mérték még 2019-ben. De azon a napon a fővárosi csúcs is megdőlt, Újpesten több mint 25 Celsius fokot mutatott a hőmérő higanyszála – vajon mennyivel haladhatja meg ezt a rekordot a közelgő időszak?
4:43
Fókusz
2023. október 19. 19:56

„Van bennünk egy kis csalódottság, de igazából büszkék vagyunk magunkra” – így távozott a Nyerő Párosból Joe és Csenge

Tizenkét nap harc és küzdelem után szerdán este a Nyerő Páros-villa lakói kiszavazták Joe-t és szerelmét, Csengét. Azért kerültek a veszélyzónába, mert az előző napi játék során lenullázták magukat. Henry Kettnerékkel ültek a kanapé rettegett részén, így közülük kellett eldöntenie a maradék négy párnak, hogy kivel folytatnák a versenyt: Joékat küldték haza.
6:25
Fókusz
2023. október 19. 19:54

„Tudtam magamról, hogy amit csinálok, az nem jó” – keményen megküzdött az alkohollal Vastag Csaba

Túl van élete sötét korszakán Vastag Csaba. Az X-Faktor első győztese idén nyáron megházasodott, feleségével, Evelinnel közösen pedig a Nyerő párosban is szerepet kapott. Az elmúlt esztendők az énekes számára a hajtásról szóltak, rendkívül intenzív időszak volt ez az életében. Előadóművészként gyakran kellett éjszakáznia és ide-oda utazgatni az országban, és mégis mindig a legjobban nyújtania a színpadon. Ez nem mindig ment „külső rásegítés” nélkül. A Fókusznak most függőségéről mesélt.