2026. március 5. 16:30
Vannak, akik már gyerekként kis felnőttként viselkednek. Mások viszont 35, 45 vagy akár 58 évesen is úgy érzik: valami még hiányzik ahhoz, hogy igazán felnőttnek mondhassák magukat. De miért van ez így? És jelent-e ez bármi rendelleneset?
Egy brit felmérésről a BBC számolt be: 2000 megkérdezett közül minden ötödik ember csak a harmincas évei végén kezdte magát felnőttnek érezni. Öt százalék pedig azt mondta, hogy ez az érzés csak a negyvenes évei végén érkezett meg. Sokan tehát jóval a nagykorúság után sem azonosítják magukat a felnőtt szóval.
A felnőtt-illúzió: amit gyerekként hittünk
Gyerekként a felnőttek óriásinak, magabiztosnak és mindentudónak tűnnek. Úgy képzeljük, hogy aki felnőtt, az:
- mindig tudja, mit kell tenni,
- nem bizonytalan,
- kézben tartja az életét,
- és minden nagy kérdésre van válasza.
Csakhogy amikor mi kerülünk ebbe az életkorba, kiderül: ez a kép nem stimmel. A bizonytalanság megmarad. A kérdések nem fogynak el. Néha tanácstalanok vagyunk, félünk, hibázunk. Innen jön az érzés: „Ha így érzem magam, akkor mégsem vagyok igazi felnőtt.”
Az Edward-felismerés: a kulcsélmény
Ezt a gondolatot gyönyörűen ragadja meg Ann Napolitano regénye, a Dear Edward. A történetben a főszereplő fiú egy tragédia után egyszer csak ráébred: a körülötte lévő felnőttek nem mindentudó lények. Ők is csak emberek – egyszerűen idősebbek nála, és szerepeket játszanak (szülő, nagynéni, nagybácsi).
Nevezzük ezt Edward-felismerésnek: annak a belátását, hogy a gyermekkori felnőttképünk túlzó, idealizált volt. A felnőttek nem mítikus figurák. Ők is keresik az útjukat.
Mit mond erről a pszichológia?
Seth J. Gillihan amerikai pszichológus a Psychology Today hasábjain arról ír: a felnőtt-érzés hiányának egyik fő oka az, hogy gyerekként torz képet alakítunk ki a felnőttlétről. A szüleink magasabbak voltak, többet tudtak, döntéseket hoztak – ez misztikus „felnőtt aurát” adott nekik.
Most viszont mi is tudjuk: nem értjük teljesen az életet. Nem látunk mindent előre. És mivel a valós élmény nem egyezik a gyerekkori elvárással, azt gondoljuk, még nem érkeztünk meg a felnőttségébe.
Nem az életkor tesz felnőtté
Sokaknál nem egy születésnap hozza el a változást, hanem életesemények:
- az első komoly anyagi döntés,
- a házasság,
- egy gyermek születése,
- egy szülő elvesztése,
- idős hozzátartozó gondozása.
Ezek az élmények szembesítenek minket a felelősséggel – de még ekkor sem feltétlenül érezzük magunkat „kész” felnőttnek. Inkább csak azt, hogy helyt kell állnunk.
Lehet, hogy a felnőttségről alkotott képünkkel van gond
Talán nem velünk van baj, hanem azzal az elképzeléssel, amit gyerekként kialakítottunk. A valóságban a felnőttek:
- sokszor bizonytalanok,
- nem tudják a legtöbb kérdésre a választ,
- néha legszívesebben fagylaltot ennének vacsorára,
- és ugyanúgy vágynak megerősítésre, mint egy gyerek.
A felnőttség nem egy állapot, ahol minden világos és stabil. Inkább folyamatos alkalmazkodás, felelősségvállalás és döntéshozatal – kételyekkel együtt.
Nem kell felnőttnek érezned magad
Fontos: nem szükséges felnőttnek érezned magad ahhoz, hogy felelősségteljesen élj. Lehet, hogy soha nem fogod pontosan azt az érzést megtapasztalni, amit gyerekként a felnőttekhez társítottál.
És ez rendben van. Lehet, hogy a valódi érettség éppen ott kezdődik, amikor felismerjük: a felnőttek sem mindentudók. Csak emberek, akik próbálják a lehető legjobban csinálni. Pont, mint mi.
Fotó: Freepik
Kapcsolódó tartalom
- Már nem a fiatalok a legboldogabbak – új életszakasz van feltörekvőben
- Agyi fejlődés és a valódi felnőttkor: 32 éves korban ér véget a fejlődés