Életmód

Nehezen alszik? Ez az egyszerű esti rutin csodát tehet

rtl.hurtl.hu

2024. július 24. 16:15

Aki edz, az sokkal jobban alszik egy kutatás szerint, azonban nem javasolt egyből a konditeremből hazatérve ágyba bújni.

Köztudott, hogy a kevés alvás ártalmas, miközben a kellő pihenés jótékony hatással van a szervezetünkre. Számos kutatás kimutatta, hogy már heti néhány rövid edzés is bizonyítottan javítja az alvás minőségét, de nem mindegy, mikor kerítünk rá sort.

A ScienceAlert cikke szerint azonban nem ajánlott közvetlenül a konditeremből hazaérve vízszintesbe vágnunk magunkat. Ez ugyanis felpörgeti a szervezetünket egy olyan időszakban, amikor le kellene nyugodnunk. Egy tanulmányból például az derült ki, hogy az emberek nehezebben szundítanak el, és alvásuk sokkal kevésbé lesz pihentető, ha egy órával a lefekvés előtt edzenek.

Ez persze korántsem jelenti azt, hogy az estét a kanapén fekve tévénézéssel tölteni jó döntés lenne. Az igazán pihentető alvás úgy érhető el, ha kevésbé intenzíven, de többször mozgatjuk meg magunkat az esti órákban. A kutatások azt mutatják, hogy legalább néhány perc mozgásra szükség van minden este. Az új-zélandi Otago Egyetem tudósai például azt találták, hogy kifizetődő rövid testmozgásokkal megszakítani az estéket:

akik ugyanis fél óránként mindössze 3 percnyi, saját testsúlyos gyakorlatokat – guggolásokat, felüléseket stb. –  végeznek, átlagosan 30 perccel tovább alszanak.

A Fókusznak nemrég nyilatkozó alvásszakértő szerint fontos jellemzője van a minőségi alvásnak: az időzítés, hogy mikor alszunk, a mennyiség, hogy mennyit alszunk, valamint a folyamatosság, vagyis az, hogy mennyire alszunk zavartalanul. De mennyi az ideális alvási idő egy felnőtt embernél, és mennyi a gyerekeknél? Milyen pózban érdemes átaludni az éjszakát, és min múlik az, hogy az éjszakáink pihentetők legyenek? A riportból kiderül:


Nyitókép: Getty Images

#Életmód#alvás#egészség#egészségmegőrzés#egészséges életmód#pihenés#Sport#mozgás#edzés