Életmód

Csökken a szív- és érrendszeri betegségek kockázata azoknál, akik hétvégén ki tudják magukat aludni

rtl.hurtl.hu

2024. január 4. 15:21

A hétvégi plusz alvás azonban nem fordítja vissza teljesen a krónikus alváshiány negatív hatásait.

Ritkábban jelentkeznek szív- és érrendszeri betegségek azoknál, akik hétvégén ki tudják aludni magukat – írja a Fox News.

A kínai Nancsing Orvosi Egyetem kutatói egy egészségügyi és táplálkozási felmérés adatait vizsgálták, amit 3400 húsz éven felüli felnőtt amerikain végeztek 2017-18-ban. A résztvevőknek válaszolniuk kellett egyebek mellett arra, hogy mennyit alszanak hétköznap és hétvégén, illetve küzdenek-e szívbetegséggel, magas vérnyomással vagy cukorbetegséggel.

Azoknál, akik hétvégén legalább egy órával többet alszanak, mint hétköznap, kisebb a kardiovaszkuláris betegségek, különösen a sztrók és a koszorúér-betegség kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik nem alusszák ki magukat hétvégén. 

A több alvás kockázatcsökkentő hatása legjobban azoknál volt megfigyelhető, akik hétköznap kevesebb mint hat órát alszanak, hétvégén pedig legalább két órával többet.

A Fox News szakértője, Dr. Marc Siegel szerint a tanulmány azt igazolja, hogy be lehet pótolni a hétközben elmaradt alvást, de azt is hozzátette, hogy ez pusztán megfigyelésen alapuló kijelentés. Dr. Biquan Luo alvásszakértő viszont azt mondta, normális körülmények között, ha nem vagyunk alváshiányosak, nem javasolt, hogy hétvégén többet aludjunk, ugyanis a szervezet cirkadián ritmusát a következetes alvásprogram segít fenntartani. Luo ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a tartós alváshiány krónikus fáradtsággal, az elhízás és a kardiovaszkuláris betegségek kockázatának növekedésével járhat, és ilyenkor valóban előnyösebb, ha hétvégén próbáljuk magunkat kialudni. Ez azonban nem fordítja vissza teljesen a krónikus alváshiány hatásait – figyelmeztetett.

Az amerikai alváskutató szervezetek legalább hét óra alvást javasolnak naponta felnőtteknek. Az elégtelen alvást a szívbetegséggel, 2-es típusú cukorbetegséggel, elhízással, depresszióval, magas vérnyomással és más betegségekkel hozzák összefüggésbe.

Az alvás fontosságát hangsúlyozta nemrég a Reggeliben Erős Antónia is, amikor arról beszélt, milyen tapasztalatokra tett szert az RTL Praxis című, egészségügyi témákat körüljáró magazinműsorának első évében:


Nyitókép: iStock / Getty Images Plus

 

#Életmód#egészség#alvás#alváshiány#szív- és érrendszeri betegség#szívinfarktus