Életmód

Összefüggést találtak a fogyás és a rák kockázata között

rtl.hurtl.hu

2024. május 18. 9:06

Azoknál, akik testsúlyuk több mint 10 százalékát veszítették el, a következő évben jelentősen nagyobb volt a rákdiagnózis kockázata egy kutatás szerint.

Ma már evidencia, hogy a túlsúly számos egészségügyi problémával, köztük a rákos megbetegedésekkel áll kapcsolatban: számos tanulmány kimutatta, hogy az elhízás legalább 13 ráktípussal hozható összefüggésbe.

Egyes régiókban, például Észak-Amerikában, Európában és a Közel-Keleten az elhízás az összes rákos megbetegedés 9 százalékához is hozzájárulhat, a brit nők körében pedig a következő 25 évben akár első számú okozójává is válhat. A WHO korábbi jelentése szerint a kontinensünkön évente legalább 200 ezer rákos megbetegedést okoz közvetlenül az elhízás, egyes országokban már többet, mint a dohányzás.

Magyarország is élen jár a daganatos megbetegedések okozta halálozásban, és az elhízás nálunk is kockázati tényező a rák több fajtájánál is. Mindezek fényében kijelenthető, hogy a fogyás egyértelműen fontos egészségügyi cél, azonban egy nemrégiben készült tanulmány váratlan eredményt hozott – számol be róla a Science Alert.

A kutatás megállapította, hogy a súlyvesztést követő 12 hónap jelentősen magasabb rákos megbetegedési aránnyal járt együtt, mint azoknál, akik nem fogytak.

A fogyás és a rákdiagnózis közötti kapcsolat

A tanulmány közel 160 ezer egészségügyi szakember adatait használta fel, akiket átlagosan 28 éven keresztül vizsgáltak. Ezek az emberek 2016-ig kétévente jelentették egészségi állapotuk és életmódjuk adatait, a kutatók pedig nyomon követték a testsúlyuk változását.

A résztvevőket három csoportba osztották aszerint, hogy mennyire volt szándékos a fogyásuk. A „magas” kategóriába sorolták azokat, akik mind a diétát, mind a testmozgást fokozták, a „közepesbe” pedig azokat, akik valamelyest javítottak ezeken. Végül pedig az „alacsony” kategóriába azok tartoztak, akik egyik tekintetben sem változtattak életmódjukon. A résztvevők adatainak vizsgálata után meglepő eredmény született:

a következő egy évben jelentősen nagyobb volt a rákdiagnózis kockázata azoknál, akik a testsúlyuk több mint 10 százalékát veszítették el.

A kutatók emellett megfigyelték, hogy nem minden rákos megbetegedés kapcsolódott egyformán a fogyáshoz. A tanulmány szoros kapcsolatot talált például a súlyvesztés és a felső emésztőrendszer (nyelőcső és gyomor), a máj, a hasnyálmirigy és az epeutak rákos megbetegedései között. Ezeknél a típusoknál a kockázat sokkal nagyobb volt, akár hétszeresére is nőhetett. Ugyanakkor a fogyás kevésbé volt összefüggésbe hozható a vastagbél- és a tüdőrákkal, és nem befolyásolta a mell-, a prosztata- és a csak nőket érintő rákos megbetegedések valószínűségét.

Összefüggést találtak a tudósok a fogyás és a rák kockázata között
Fotó: Pexels

A szándékos fogyókúra igenis előnyös

Az eredményekből viszont nem az következik, hogy sürgősen fel kéne hagynia a diétájával. A tanulmány szerzői is óvatosak, lévén a kutatásnak voltak korlátjai. Egyrészt az emberek saját súlyukról szóló beszámolóira támaszkodtak, ami nem mindig pontos. Másrészt a résztvevők csak kétévente adtak hírt egészségi állapotukról, ami azt jelenti, hogy néhány részlet kimaradhatott. Harmadrészt a vizsgálatban többnyire amerikai egészségügyi szakemberek vettek részt, ez szintén befolyásolhatta az eredményeket.

A kockázat egyébként azoknál volt a legmagasabb, akik a legkevesebb erőfeszítést tették a fogyás érdekében, tehát nem szándékosan vesztettek testsúlyukból. Hogy mi erre a magyarázat? – kérdezhetnénk. A tanulmány pont arra mutat rá, hogy a rákos megbetegedéseket előre jelezheti váratlan, nem szándékos testsúlyvesztés.

Ez azt jelenti, hogy amikor valaki egyértelmű ok nélkül fogy, az orvosok talán jobban összpontosítanak bizonyos rákos megbetegedések ellenőrzésére – például a gyomor környékén vagy a májban –, hogy kiderítsék, mi áll a háttérben. Még egy kezdeti stádiumú daganatos betegség is járhat kóros fogyással, hiszen étvágycsökkenést és felszívódási zavarokat okozhat. 

A tudósok emellett hangsúlyozzák: számos bizonyíték van arra, hogy a szándékos fogyókúra igenis előnyös. Egy 2022-ben közzétett tanulmány például azt találta, hogy azoknál az embereknél, akik jelentős életmódbeli változásokat hajtottak végre, 16 százalékkal alacsonyabb volt az elhízással összefüggő rákos megbetegedések kockázata.

Ajánló: Fogyás inzulininjekcióval: tömegek fogynak le vele, de veszélyes lehet

Nyitókép: Getty Images

#Életmód#fogyás#fogyókúra#egészség#diéta#rák#daganatos betegségek#daganat#kutatás