VIDEÓ

3:04
Éden HotelSzani kihallgatta Arni beszélgetését, majd számonkérte a srácot
2023. december 13. 23:55

Szani kihallgatta Arni beszélgetését, majd számonkérte a srácot

Bár Szani undorító dolognak tartja a hallgatózást, most mégis kénytelen volt hegyezni a fülét a nyitott ablakon keresztül. De egyáltalán nem tetszett neki az, amit hallott, ugyanis rádöbbent, hogy Balázs komoly veszélyt jelenthet a – Lovival és Arnival alkhotott – hármas szövetségükre. Szerinte a srác rendkívül taktikus, és jól forgatja a lapokat, ezért később számonkérte Arnit, aki mindent tagadott. „Paranoiás vagy?!” – esett neki Szaninak.
3:50
A Város Királynői„Gyerekek, én mindjárt elájulok” – Laura annyira rosszul lett, hogy futva hagyta maga mögött a lányokat
2023. december 13. 21:20

„Gyerekek, én mindjárt elájulok” – Laura annyira rosszul lett, hogy futva hagyta maga mögött a lányokat

Csillogó gyöngyfüzérként rajzolódott ki a toszkán vidéki éjszaka Lauráék előtt, miközben a teraszon vacsoráztak. Beszélgetés közben felmerült Lacival való párkapcsolatuk, valamint az otthon hagyott üzletasszonyok is. Az este akkor vett váratlan fordulatot, mikor a házigazda rosszul lett és le kellett feküdnie, magára hagyva a társaságot.
3:08
A Város Királynői„Legalább ilyen helyen is járunk” – Zsuzsi nem volt elragadtatva Violetta salsa bulijától
2023. december 13. 21:20

„Legalább ilyen helyen is járunk” – Zsuzsi nem volt elragadtatva Violetta salsa bulijától

Violetta és Zsuzsi otthon maradtak, ezért elhatározták, hogy salsa buliba mennek. „Utoljára ilyen átlagon aluli helyen 18 éves koromban voltam” – méltatlankodott Zsuzsi. Megjegyezte, nincs baja az a többi táncossal, de a tornacipőikkel annál inkább. Végül csak nem alakult rosszul az este, 3 egyetemista srác is felkérte őket egy táncra.
4:24
A Város Királynői„Az a célom, hogy a könyvem egyetemi kurzusok alapja legyen” – Paulina mama a vakarás művészetéről ír
2023. december 13. 21:20

„Az a célom, hogy a könyvem egyetemi kurzusok alapja legyen” – Paulina mama a vakarás művészetéről ír

A sikeres üzletasszonyok élete nem könnyű és erre Paulina mama élete az egyik iskolapélda. Több rossz hírrel is szembe kellett néznie az utóbbi időben. A scratching-ről, vagyis a vakarásról szóló szakkönyve úgy tűnik, nem készülhet el karácsonyra, sőt a családi problémák sem kerülik el. Kisebbik fiát, Gábort kirabolták Andorrában, a kár 120 millió forintra rúg és emellett Paulina miatt is állandóan aggódik. Éppen ezért az édesanya barátnője segítségét kérte.
3:41
A Város Királynői„A mama elvesztése a legnagyobb félelmem” – Anna nagymamája ünnepi csomaggal lepte meg kisunokáját
2023. december 13. 21:20

„A mama elvesztése a legnagyobb félelmem” – Anna nagymamája ünnepi csomaggal lepte meg kisunokáját

Anna és mamája kapcsolata különleges. Az üzletasszony bevallása szerint arcát, orrát, személyiségét és éles nyelvét is édesapja anyukájától örökölte. Bár csak kéthavonta tudnak találkozni, napi szinten tartják a kapcsolatot, szinte elválaszthatatlanok. „Nem feltétlenül könnyű lelkileg” – érzékenyült el Anna, mikor előkerültek gyermekkora képei.
3:49
A Város Királynői„Hiányolom a romantikát a kapcsolatunkból” – Móni egy közös főzés közben vallott párjáról Paulinának
2023. december 13. 21:20

„Hiányolom a romantikát a kapcsolatunkból” – Móni egy közös főzés közben vallott párjáról Paulinának

Móni tudja magáról, hogy nem egy konyhatündér, ám Paulina igen, ezért is kereste fel barátnőjét, mikor romantikus vacsorát akart készíteni párjának. A tapasztalt szakács egy görög ínyencséget, tenger gyümölcseivel tarkított spagetti marinarát javasolt neki, amihez sebtében hozzá is láttak. Paulina meglepődött, hogy Móni egyáltalán nem ismeri ki magát a konyhában.
7:25
FókuszAz új élet mellett új családot is kapott – egy napot töltöttünk Berki Mazsival
2023. december 13. 20:39

Az új élet mellett új családot is kapott – egy napot töltöttünk Berki Mazsival

Berki Mazsi életében sok dolog változik, de egy biztos: nincs megállás. Az elmúlt időszakban a Sztárboxra készült – volt, hogy heti nyolcszor is lement az edzőterembe, mégsem csak a sportról és az anyaságról szólt az élete. A Fókusznak elmesélte, hogy miként élnek mozaikcsaládként, és az is kiderül, hogy új munkába vetette bele magát, amihez jól jön, hogy szerinte bármiről képes akár több percig is beszélni. Új párja miatt Budapestről is elköltözött.
2:01
Híradó„Nem is gondoltam, hogy idáig le lehet süllyedni” – hatástalanították az akkugyárakról szóló népszavazási kezdeményezést
2023. december 13. 20:01

„Nem is gondoltam, hogy idáig le lehet süllyedni” – hatástalanították az akkugyárakról szóló népszavazási kezdeményezést

Jogi trükkel tette okafogyottá a kormánytöbbség azt a népszavazási kezdeményezést, amivel az LMP egyebek között az akkumulátorgyárak építését szerette volna megnehezíteni – állítják az ellenzéki pártnál. A kormány szerint nem trükköztek, csak egységesítették az építésügyi szabályozást. Majtényi László alkotmányjogász szerint ha lenne normálisan működő Alkotmánybíróság, akkor ezért „kivágná a kormányt a hóra, mint macskát a dolgát végezni”. 
2:30
HíradóLegalább 53-an megsérültek Kijevben egy orosz rakétatámadásban
2023. december 13. 20:01

Legalább 53-an megsérültek Kijevben egy orosz rakétatámadásban

Több lakóházat, köztük egy gyerekkórházat is megrongált egy Kijevet célzó orosz rakétatámadás, legkevesebb 53-an megsérültek. Közben az Ukrajnának szánt amerikai támogatás év végén kimerül, ezért Volodimir Zelenszkij elnök Washingtonban további katonai segélyről próbálta meggyőzni a republikánusokat, akik az újabb támogatást az amerikai bevándorlási törvény szigorításához kötik. 
2:22
HíradóNapirenden Ukrajna EU-csatlakozása az uniós csúcson, hosszú vitára számítanak
2023. december 13. 19:58

Napirenden Ukrajna EU-csatlakozása az uniós csúcson, hosszú vitára számítanak

Ukrajna olyan messze van az uniós tagjejöltség feltételeitől, mint Makó Jeruzsálemtől – jelentette ki Orbán Viktor szerdán a Parlamentben. A vitában a DK vezérszónoka arról beszélt, hogy a magyar kormány Putyin orosz elnök érdekeit szolgálja. Az ukrán csatlakozás a csütörtökön kezdődő uniós állam- és kormányfői csúcstalálkozón is a legfőbb kérdések közé tartozik. 
6:13
FókuszRokonaikat túszul ejtették vagy megölték – hogyan lehet túlélni a legnagyobb borzalmakat?
2023. december 13. 19:56

Rokonaikat túszul ejtették vagy megölték – hogyan lehet túlélni a legnagyobb borzalmakat?

Lishay Lavi 67 napja nem látta férjét, Omrit két gyermekének apját. A Hamász hurcolta őt el családja mellől. Lishay Lavival korábban videócseten keresztül vettük fel a kapcsolatot, most személyesen mesélt nekünk arról, min mennek keresztül október hetedike óta. A család úgy tudja, Omri életben van, bár ez kéthetes hír. Az egyik elengedett túsz látta őt.
4:05
FókuszA macskák számára az adventi időszak a legveszélyesebb
2023. december 13. 19:55

A macskák számára az adventi időszak a legveszélyesebb

Egy nemzetközi macskakiállításon jártunk, ahol a legszebb cicák gazdijai osztották meg velünk tapasztalataikat arról, mire kell figyelni, hogy a karácsony valóban békés és áldott legyen. Hiszen az állatkórházak statisztikái szerint a macskák számára az adventi időszak a legveszélyesebb. A cicaszépségversenyen egy 14-szeres Grand Slam bajnok teniszcsillag, a cseh Helena Suková is feltűnt, aki egyik kedvencét mérette meg. Azt is elmondta, ő hogyan védi meg a karácsonyt a macskáitól, vagyis a macskákat a díszektől.
2:31
HíradóBetilthatja a gázkazánokat az EU, az átállás több mint egymillióba kerülhet egy magyar családnak
2023. december 13. 19:49

Betilthatja a gázkazánokat az EU, az átállás több mint egymillióba kerülhet egy magyar családnak

Az új lakásokba 2030-ig engednének ilyet szerelni, a meglévő otthonokban pedig 2040-ig lehetne kicserélni a gázkazánt, ha utána romlik el, már más fűtési rendszerre kell átállni. A Pénzcentrum írt először a klímavédelmi megállapodásról, amelyről hamarosan szavazhat az Európai Parlament. A magyar családok majdnem 60 százaléka gázzal fűt, a kormány ellenzi az átállást.
3:05
FókuszHajdú Péter: Nincs olyan nap, hogy ne kapnék üzenetet, hogy visszaélnek a fotómmal
2023. december 13. 19:40

Hajdú Péter: Nincs olyan nap, hogy ne kapnék üzenetet, hogy visszaélnek a fotómmal

Hajdú Péter fotóit az utóbbi időben többen is felhasználták, hogy online ismerkedjenek, persze álnéven. Ezek a kamuprofilok nőket szédítenek netes társkeresőkön vagy közösségi oldalakon. Leginkább külföldieket, Péter szerint így kisebb a lebukás veszélye. A legtöbb esetben egy idő után kiderül, hogy a profil mögött valaki más áll. Mi is megkerestünk egy hölgyet, aki chatelt egy Hajdú Péter bőrébe bújt Gab nevű férfival. Azt írta, egy idő után gyanússá vált neki valami és a Google képkeresőben talált rá a műsorvezetőre, akinek el is küldte a hamis profilt.
2:48
Híradó„A Fideszben úgy matekoztak, hogy talán így elvehető Karácsony Gergelynek a közgyűlési többsége” – visszaáll Budapesten a listás rendszer
2023. december 13. 19:33

„A Fideszben úgy matekoztak, hogy talán így elvehető Karácsony Gergelynek a közgyűlési többsége” – visszaáll Budapesten a listás rendszer

A Fidesz a Budapesten neki kinéző vereséget igyekszik mérsékelni a fővárosi választási szabályok megváltoztatásával – így reagált Karácsony Gergely a kedd este elfogadott új törvényre. 2014 után visszaáll Budapesten a listás választási rendszer, miután a Fidesz és a KDNP képviselői megszavazták a Mi Hazánk erre vonatkozó javaslatát. A Híradónknak nyilatkozó politikai elemző szerint az újra bevezetett listás rendszerben Karácsony Gergelynek nehezebb lehet majd összehoznia a stabil közgyűlési többséget. 
2:34
HíradóJön az uniós pénz, de a kormány csak 10 százalékkal emeli a tanárok bérét
2023. december 13. 19:22

Jön az uniós pénz, de a kormány csak 10 százalékkal emeli a tanárok bérét

Meglett a tanárbéremelés fedezete: az Európai Bizottság jóváhagyta 10,2 milliárd euró, vagyis 3900 milliárd forintnyi uniós támogatás kifizetését. Ezt megelőzően kedden este a Parlament megszavazta az unió által elvárt utolsó törvénymódosításokat is, ezek kora délután meg is jelentek a Magyar Közlönyben. Gulyás Gergely miniszter a Blikknek azt mondta, ha megérkezik a támogatás, a pedagógusok átlagosan akár bruttó 700 ezer forintot is kereshetnek januártól. A Belügyminisztérium azonban azt írta Híradónknak: egyelőre csak a 10 százalékos emelés a biztos. 
2:31
HíradóKarácsonyi csodában bízik az SMA-beteg kisfiú édesanyja, még százmillió forint hiányzik Tomika génterápiájához
2023. december 13. 19:11

Karácsonyi csodában bízik az SMA-beteg kisfiú édesanyja, még százmillió forint hiányzik Tomika génterápiájához

Már 600 millió megvan a génterápiához szükséges 700 millióból. A hétéves Galó Tomika családja két éve kezdett gyűjtésbe, miután kiderült, a gerincvelői izomsorvadással küzdő kisfiú itthon nem kaphatja meg a kezelést. Túl idős, ezért utasították el a kérelmét. A betegség az elmúlt két évben leginkább a nyeléshez használt izmait pusztítja. Édesanyja bízik a karácsonyi csodában.
1:44
Híradó„23 éve vagyok tűzoltó, de ez volt az első életmentésem” – egy tűzoltó élesztette újra a sofőrt, akinek megállt a szíve vezetés közben
2023. december 13. 18:59

„23 éve vagyok tűzoltó, de ez volt az első életmentésem” – egy tűzoltó élesztette újra a sofőrt, akinek megállt a szíve vezetés közben

Vezetés közben állt meg a szíve, egy tűzoltó élesztette újra az autóst, aki villanyoszlopnak hajtott kedden Szentesen. A tűzoltó azt mondta a Híradónak: 23 év alatt ez volt az első életmentése, amikor szívmasszázst kellett alkalmaznia. Előző nap ugyancsak ő telefonon instruálta irodista feleségét, aki egy közlekedési baleset áldozatát próbálta újraéleszteni. 
1:34
HíradóRosszul előzött, meghalt egy családapa – a vádlott fellebbezett az ellen, hogy végleg eltiltsák a vezetéstől
2023. december 13. 18:57

Rosszul előzött, meghalt egy családapa – a vádlott fellebbezett az ellen, hogy végleg eltiltsák a vezetéstől

Felfüggesztett fogházat kapott az a fiatalember, aki tavaly szeptemberben okozott halálos balesetet Létavértes közelében. Rosszul mérte fel a távolságot előzés közben, emiatt karambolozott egy háromtagú család kocsijával. A balesetben az apa meghalt, az anya és négy éves kisfia könnyebben megsérült. A 25 éves vádlott szerdán elismerte bűnösségét, de fellebbezett az ellen, hogy véglegesen elvegyék a jogosítványát.
1:28
HíradóÉvek óta ezrével csempészhetett kutyákat külföldre egy ceglédi cég, a gyanúsítottak között állatorvosok is lehetnek
2023. december 13. 18:44

Évek óta ezrével csempészhetett kutyákat külföldre egy ceglédi cég, a gyanúsítottak között állatorvosok is lehetnek

Éveken át szállíthatott hamis okmányokkal, oltás és chip nélküli kiskutyákat külföldre egy ceglédi cég. Az egyik szállítmányukra múlt héten csaptak le a nyomozók, akkor több mint 40 kutyát találtak ketrecekbe zárva. A nyomozók szerint 2016 és 2021 között ezrével szállíthatták a kutyákat külföldre, és azóta sem hagyták abba a csempészést. Az illegális exportban állatorvosok segíthették őket. Az ügynek négy gyanúsítottja van, egyiküket letartóztatták.
1:49
HíradóCsontsovány, magukra hagyott kutyákat találtak egy józsefvárosi lakásban, a bűz elviselhetetlen volt
2023. december 13. 18:43

Csontsovány, magukra hagyott kutyákat találtak egy józsefvárosi lakásban, a bűz elviselhetetlen volt

Lesoványodott, kiszáradt kutyákat találtak egy józsefvárosi lakásban Budapesten kedden. Legalább két hete hagyhatták magukra az állatokat. A nyolcadik emeleti lakásban elviselhetetlen volt a bűz, minden helyiség tele volt ürülékkel. Az állatvédők szerint a két kutya napokon belül elpusztult volna, ha nem találják meg őket. Végrehajtók nyitották ki a lakást – állítólag a külföldi férfi tartozása miatt –, ők bukkantak rá az elhagyatott állatokra. Az ötvenes éveiben járó lakót két-három hete nem látták a szomszédok. Azt mondták évek óta ott él, de sohasem látták még kutyát sétáltatni, bűz pedig már máskor is érezhető volt a lakás közelében. A rendőrség állatkínzás gyanúja miatt nyomoz.
1:31
HíradóÖsszefogott a falu a mozgássérült férfiért, akinek porig égett a háza
2023. december 13. 18:35

Összefogott a falu a mozgássérült férfiért, akinek porig égett a háza

Porig égett egy idős, mozgássérült férfi háza szerda reggel Balatonakarattyán. A tulajdonos kórházba került, egyik kutyája pedig elpusztult a tűzben. Egy szemtanú arról beszélt Híradónknak, hogy az óriási lángok miatt elviselhetetlen volt a forróság a környéken. A falu lakói összefogtak a férfiért. Volt, aki a másik kutyáját fogadta be, más átmeneti otthont ajánlott fel neki. A férfi Franciaországban élő testvére megtörten nyilatkozott Híradónknak. 
1:19
HíradóBörtönben összetákolt fegyverrel próbálta megölni az ügyészt – letartóztatták
2023. december 13. 18:33

Börtönben összetákolt fegyverrel próbálta megölni az ügyészt – letartóztatták

Fogpiszkálóból, fogkeféből és borotvapengéből készített fegyverrel próbálta megölni az ügyészt egy férfi a tárgyalásán Debrecenben. Csakhogy egy őr megtalálta nála a fegyvert – a merényletkísérlet hat éve történt. A férfi akkor épp börtönben ült, de később kiengedték és külföldre szökött. Idén augusztusban fogták el Nagy-Britanniában. Onnan hozták haza, most pedig letartóztatta a bíróság.
1:35
HíradóDisznóölő késsel végzett élettársával kislányaik szeme láttára – a sajószentpéteri gyilkosság brutális részletei
2023. december 13. 18:25

Disznóölő késsel végzett élettársával kislányaik szeme láttára – a sajószentpéteri gyilkosság brutális részletei

Letartóztatták azt a férfit, aki vasárnap megölte otthon élettársát a Borsod megyei Sajószentpéteren. A bíróság szerint a fürdőszobában, egy disznóölő késsel, több szúrással végzett a nővel. Mindezt két kislányuk is láthatta, akik ezután a szomszédokhoz menekültek át. A környéken lakók megdöbbentek a hír hallatán. Szerintük a férfi rendezett körülmények közt nevelte a lányait, míg élettársa az elmúlt egy évben Hollandiában dolgozott. A nyomozás eddigi adatai szerint féltékenység álhatott a gyilkosság hátterében.
8:55
Reggeli„Ez egy őszinte sport, bemész és kiderül, hogy milyen ember vagy” – Brasch Bence már jövő héttől bokszolna
2023. december 13. 13:28

„Ez egy őszinte sport, bemész és kiderül, hogy milyen ember vagy” – Brasch Bence már jövő héttől bokszolna

A felkészülés alatt sok sérülést zsebelt be Brasch Bence. A döntő előtt pár nappal annyira bedurrant a válla, hogy a győzelem után nem tudta rendesen felemelni az övet. A meccs előtt egyáltalán nem izgult, edzője azt tanácsolta neki, hogy élje meg a pillanatot, megdolgozott érte. Bár mindenki őt tartotta esélyesebbnek, Bence fejében folyamatosan pörögtek azok a forgatókönyvek, hogy hogyan tudná kikerülni a számára veszélyes ütéseket. Árpa Attilát nem becsülte alá, mert a ringben is folyamatosan küzdött. Bence azt is elárulta, hogy melyik meccsét tartotta a legnehezebbnek és helyretette azt a városi legendát, miszerint már 7 éve bokszolt.
7:36
ReggeliBerki Mazsi: Amikor először visszanéztem a meccsem, csalódott voltam
2023. december 13. 12:00

Berki Mazsi: Amikor először visszanéztem a meccsem, csalódott voltam

Ahogy a Sztárbox után hajnalban hazaért, Berki Mazsinak első dolga volt visszanézni a meccsét. Először nagyon csalódott volt, mert nem azt látta viszont, amit a ringben érzett. Másodjára azonban már nagyon elégedett volt magával. Dobos Evelint kemény ellenfélnek tartja, egyszer komolyan bele is szaladt egy ütésébe. Mazsi az öv mellé egy tíz országon átívelő nemzetközi versenyen is részt vehet celeb kategóriában. Egy percig sem volt kérdés számára, hogy elindulnak rajta, és várja az új kihívást, de most úgy érzi, jót fog neki tenni a pihenés.
6:05
ReggeliBalázs Andi: Olyan feladat vár jövőre, ami még nem volt az életemben és nagyon izgalmas
2023. december 13. 11:41

Balázs Andi: Olyan feladat vár jövőre, ami még nem volt az életemben és nagyon izgalmas

Kevés alvás, sok munka, még több öröm – Balázs Andi egy percet sem unatkozik. Már a januári bemutatóra készül, közben játszik a tíz futó darabjában is és emellett még a karácsonyi készülődésre is szakít időt. Andi ugyanis minden ajándékot kézzel készít. A színésznő azt mondja, az elmúlt 21 évben még sosem volt teljesen megelégedve a játékával, mindig tudja, hogy mit rontott el az előadásban. 
5:34
ReggeliNem mindenki akar leszokni a dohányzásról, de a nikotint kevésbé káros módon is be lehet vinni (X)
2023. december 13. 11:18

Nem mindenki akar leszokni a dohányzásról, de a nikotint kevésbé káros módon is be lehet vinni (X)

Minden harmadik felnőtt ember dohányzik Magyarországon. Makai Gábor pszichológus szerint sokan nem akarnak leszokni, azonban azt nekik is fontos tudatosítani, hogy a nem éghető dohánytermékek kivezetésével jelentősen csökkenthető a tüdőrák és a tüdőmegbetegedések kockázata. Vannak ártalomcsökkentett, kevésbé káros módok arra, hogy a dohányosok nikotint vigyen be a szervezetébe, például a hevítéses dohánytermékek. 
8:35
ReggeliA covidot gyorsan legyűrte, de régóta szenved idegrendszeri tünetektől? Az agykutató elárulta, mi az oka
2023. december 13. 11:07

A covidot gyorsan legyűrte, de régóta szenved idegrendszeri tünetektől? Az agykutató elárulta, mi az oka

A covid nagyon sok idegrendszeri tünettel jár, például szaglásvesztés vagy alvászavar. Van, akinél ezek a tünetek hónapokig, évekig fennállnak, még akkor is, ha a betegséget viszonylag könnyen átvészelte. Dr. Dénes Ádám immunológus agykutató elmondta, ma már tudjuk, hogy ez annak a következménye, hogy a vírus miatt gyulladás alakul ki az agyban. Egyénenként eltérő, hogy az agy mekkora területe sérül. Bár felépülni hosszú ideig tart, az agy képes regenerálódni és különböző módszerekkel segíthetjük is a gyorsabb gyógyulást.