VIDEÓ

10:05
Házon kívül„Aki éppen ráér, az bemegy” – van, ahol a takarítónő megy be a tanórákra, de a kormány szerint rendben van az oktatás ügye
2023. december 13. 10:24

„Aki éppen ráér, az bemegy” – van, ahol a takarítónő megy be a tanórákra, de a kormány szerint rendben van az oktatás ügye

Ez néha tényleg olyan, mint egy rossz viccben. Az angolórát az iskolapszichológus tartja, a biológiát a rajztanár tanítja, a gyerekekre a takarító néni vigyáz, informatika- és matektanár nincs, de persze, ahogy a kormány mondani szokta, az oktatásban minden rendben van. Ősz óta jelentős számú tanár mondott fel, azóta megy a vita, hogy akkor tulajdonképpen van-e tanárhiány, vagy nincs. A Házon kívül riportere olyanokkal beszélgett, akik számára ez már nem kérdés.
5:45
ReggeliAusztriában mintha elfelejtették volna a covidot, pedig az egészséges embert is leveri a lábáról
2023. december 13. 10:10

Ausztriában mintha elfelejtették volna a covidot, pedig az egészséges embert is leveri a lábáról

Ausztriában jelenleg 41 ezren vannak betegszabadságon covid miatt, ez a duplája a tavaly decemberi adatnak, amikor még kötelező volt jelenteni a betegséget. Most csak az tudja teljes bizonyossággal megállapítani magáról, hogy koronavírusos, aki teszthez jut – árulta el Lovas-Romváry Fruzsina bécsi háziorvos. A szakértő szerint az osztrákok is elfelejtették a koronavírust, pedig a covid az egészséges embert is leveri a lábáról és hosszabb ideig tart felépülni belőle. Az orvos ennek ellenére azt tapasztalja, hogy jó, ha tíz emberből egyen van maszk.
7:44
ReggeliDepresszió, szorongás – a Covid nem múlt el nyom nélkül, sokan még most is érzik a pszichés hatását
2023. december 13. 9:36

Depresszió, szorongás – a Covid nem múlt el nyom nélkül, sokan még most is érzik a pszichés hatását

A kamaszok szenvedték meg a legjobban a Covidot és az azzal járó korlátozásokat. Sokan úgy érzik, azzal, hogy nem találkozhattak a barátaikkal, nem mehettek közösségbe, elvették a gyerekkorukat. Fuller Bianka pszichológus szerint akiben a járvány traumát okozott, hajlamos amiatt szorongani, hogy mi van, ha visszatérnek a lezárások. A szakértő szerint az infláció, a megélhetési válság és a háború miatt kiürültek az emberek tartalékai és úgy érzik, még egyszer nem tudnának megküzdeni egy hasonló helyzettel. Ők mit tehetnek?
5:54
ReggeliRusvai Milós elárulta, várhatóak-e nálunk is korlátozások a járvány miatt
2023. december 13. 8:24

Rusvai Milós elárulta, várhatóak-e nálunk is korlátozások a járvány miatt

Elérte a heti 200 ezres esetszámot a Covid-megbetegedések száma, így már légzőszervi járvány van – jelentette ki Rusvai Miklós a Reggeliben. A virológus szerint bár ez már nem az a vírus, ami évekkel ezelőtt letarolta a világot, a 70 év felettieknek és a krónikus betegeknek továbbra is érdemes beoltatniuk magukat. A Covid klinikai tüneteit szinte lehetetlen megkülönböztetni az influenzától: köhögés, torokfájás, hőemelkedés, izomfájdalom jelentkezhet. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy itthon nem várhatók olyan szigorítások, mint Németországban, de mindenkinek ajánlja, aki tömegbe meg, hogy húzzon maszkot, hiszen az minden kórokozóval szemben véd.
12:13
Házon kívülMegéri otthon hagyniuk a családot, annyival több pénzt keresnek – így élnek az egykori berettyóújfalui lánykollégiumban az indiai vendégmunkások
2023. december 13. 6:00

Megéri otthon hagyniuk a családot, annyival több pénzt keresnek – így élnek az egykori berettyóújfalui lánykollégiumban az indiai vendégmunkások

Indiai vendégmunkások laknak Berettyóújfalu főutcáján, az egykori lánykollégiumban – több mint nyolcvanan. Szerte a városban összesen 150-en lehetnek. Mindannyian Debrecenbe járnak be, a BMW-gyár építésén dolgoznak. Berettyóújfalu polgármestere szerint probléma, hogy a vendégmunkások nem ott laknak, ahol dolgoznak, és mivel magánszállásokon vannak, az önkormányzat ebbe nem tud beleszólni. Ezért most konzultációs kérdőívben kérik ki a lakók véleményét arról, hogy zavarják-e a helyieket a vendégmunkások. A Házon kívül a Debrecen környékén élő délkelet-ázsiai vendégmunkások helyzetéről forgatott.
2:18
VideóNégy hónap alatt háromszor „nullázta” a bank a számláját a névrokona helyett
2023. december 13. 5:48

Négy hónap alatt háromszor „nullázta” a bank a számláját a névrokona helyett

2017-ben mutattuk be Juhász Tibort, akinek egymás után háromszor is levonták számlájáról a nem létező tartozását. Az összes pénzét debreceni névrokona tartozása miatt zárolta a bankja. A férfinek órákat kellett személyes ügyintézéssel töltenie. Az első eset után hiába igazolta magát, néhány hónapon belül még kétszer is levontak tőle pénzt – nem kis összegről van szó, több mint négymillió forintot zárolt a bank. Ha ez nem lenne elég, az ügyintézés mellett a férfinek harcolnia is kellett a pénzéért, a harmadik eset után senki sem akarta vállalni a felelősséget, sőt, az összegek mozgatása miatt még kezelési költséget is levontak tőle, így kára is keletkezett. 
2:47
Éden Hotel„Ember hogy lehet ilyen gerinctelen?!” – Lovi szakított Zsófival
2023. december 12. 23:50

„Ember hogy lehet ilyen gerinctelen?!” – Lovi szakított Zsófival

Lovi felbosszantotta magát, amikor észrevette, hogy Zsófi fantáziáját beindította az új játékos, Balázs. „Minden vágyam az volt, hogy kisétáljak az óceánhoz, és csak üvöltsek egy óriásit” – mondta elkeseredésében Lovi, aki már élete legrosszabb döntésének tartja, hogy megmentette Zsófit a kieséstől. Ezért egyszer csak fogta magát, összepakolta a bőröndjét, és átköltözött a szingli szobába.
2:47
Éden Hotel„Lovi be van szarva” – Balázs már a költözése napján ellenséget talált magának?
2023. december 12. 23:50

„Lovi be van szarva” – Balázs már a költözése napján ellenséget talált magának?

Balázs zokon vette, amikor látta, hogy Lovi szándékosan kerüli a társaságát. Arni öntött lelket a srácba, és vázolta neki a luxushotelben uralkodó kapcsolatokat. Hirtelen Lovi is megjelent, és rögtön mentegetőzni kezdett Balázsnak, hogy kizárólag Zsófi viselkedése miatt tartotta a távolságot. A vallomás ellenére Balázs továbbra is fenntartásokkal kezeli Lovit.
2:51
A Város Királynői„Ki kell csengetned a pénzt és megvan” – Móni Dino pénzéből nyitna bárt, de az üzletember nem adja ilyen könnyen magát
2023. december 12. 21:20

„Ki kell csengetned a pénzt és megvan” – Móni Dino pénzéből nyitna bárt, de az üzletember nem adja ilyen könnyen magát

Móni megtalálta a tökéletes helyet saját tervezésű bárja számára, ám mielőtt döntött volna, kikérte egy igazi szakértő, Dino véleményét. A görög üzletember jónak találta a helyszínt, de az 59 millió forintos vételár és Móni kapkodása kapcsán voltak fenntartásai. Mikor közölte, hogy egyedül nem fogja kifizetni, az üzletasszony nem tudott jó képet vágni a hírhez, de eltökélte, hogy bizonyítani fog párjának.
4:41
Fókusz„A hosszú házasság titka, hogy van közöttünk 2800 kilométer” – A Város Királynői elárulták, mit várnak el életük párjától és mennyire nehéz gazdag nőként ismerkedni
2023. december 12. 20:11

„A hosszú házasság titka, hogy van közöttünk 2800 kilométer” – A Város Királynői elárulták, mit várnak el életük párjától és mennyire nehéz gazdag nőként ismerkedni

A Város Királynőit már ismerjük, de mi a helyzet a királyokkal? A lányok szerint a legfontosabb, hogy a tenyerükön hordozzák őket, erről pedig a férfiak gondoskodnak is. De mi a helyzet azokkal, akik szingliként élik az életüket? Mennyire nehéz szép és gazdag nőként párt találni? Apró Anna nemrég elárulta, hogy Krúbi, a híres rapper a zsánere. De van, aki szerint egy jó kapcsolat titka az, ha több ezer kilométer választja el a másiktól.
3:01
Fókusz„Most csak miattuk sírok, hogy el kellett engedjem a kezüket” – Émi elárulta, ki fog neki a legjobban hiányozni az Éden Hotelből
2023. december 12. 20:08

„Most csak miattuk sírok, hogy el kellett engedjem a kezüket” – Émi elárulta, ki fog neki a legjobban hiányozni az Éden Hotelből

Megviselten, és kicsit bánkódva hagyta el az Éden Hotelt Émi, aki a legnagyobb meglepetésre kiesett hétfőn, az esti párválasztó ceremónián. Bár sokakkal életre szóló barátságot kötött, egy érzelmi hullámvasúton érezhette magát, hiszen műsorbeli párjai nem sokáig tartottak ki mellette. Először Tomi cserélte le gyorsan, ahogy új lány érkezett, majd Lovi is így tett. Vele mégis jóban maradtak.
8:00
FókuszA magyar lézergyártó, aki Petőfi-verseket küldött az űrbe, megalkotta a Guitar Hotelt és még Stephen Hawking is felhívta
2023. december 12. 19:55

A magyar lézergyártó, aki Petőfi-verseket küldött az űrbe, megalkotta a Guitar Hotelt és még Stephen Hawking is felhívta

Kovács Tamás számára egyáltalán nem közhely, hogy határ a csillagos ég. Lézereivel a Föld számos pontja mellett eljutott a világűrbe is. Neki köszönhetik a floridai Guitar Hotelt és a legnagyobb kosárlabda-bajnokság egyik győzelmi sugarát is ő alkotta. Sőt, a világhírű tudós, Stephen Hawking személyesen hívta fel. 
3:55
FókuszZimány Linda, Vasvári Vivien és Rubint Réka is örökbefogadható kutyákkal vonult a kifutón
2023. december 12. 19:26

Zimány Linda, Vasvári Vivien és Rubint Réka is örökbefogadható kutyákkal vonult a kifutón

Zimány Linda, Rubint Réka és Vasvári Vivien is kifutóra lépett, mégsem ők voltak az est fénypontjai. Minden szempár az örökbefogadható kutyusokra szegeződött, amit persze a hírességek egyáltalán nem bántak. Szerintük minden elhagyott állat megérdemli az otthon melegét és remélik, hogy még az ünnepek előtt gazdira találnak a négylábúak. A hírességek azt is elárulták, hogy hogyan töltik a karácsonyt.
6:26
VideóJohn Cleese: „Úgy éreztem, kezdjük ismételni magunkat” – kilenc éve adott exkluzív interjút az angol humor élő legendája
2023. december 12. 19:01

John Cleese: „Úgy éreztem, kezdjük ismételni magunkat” – kilenc éve adott exkluzív interjút az angol humor élő legendája

2014-ben különleges lehetőséget kapott a Fókusz. Stábunk Londonban találkozhatott az angol humor élő legendájával, az akkor 75 éves John Cleese-zel. Az utánozhatatlan Monty Python társulat egyik alapítója mesélt arról, miért a véletlen műve, hogy humorral kezdett el foglalkozni, miért szállt ki a Monty Pythonból, és miért szinte csak érinti önéletrajzában a társulat sikereit. Az interjút kilenc éve ezen a napon mutattuk be a Fókuszban.
2:11
HíradóDonald Tusk: Lengyelország többé nem járatja le magát
2023. december 12. 18:58

Donald Tusk: Lengyelország többé nem járatja le magát

Lengyelország többé nem járatja le magát és visszakerül méltó helyére Európában – mondta a varsói parlamentben az új lengyel miniszterelnök. Donald Tuskot hétfő este választotta meg a törvényhozás. Kedden részletezte kormányának terveit. Ezek között szerepel az is, hogy meggyőzze európai szövetségeseit arról, hogy nincs más választás, mint Ukrajna támogatása az orosz agresszióval szemben.  
2:24
HíradóA kárpátaljai magyar szervezetek: támogassák Ukrajna csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdését
2023. december 12. 18:51

A kárpátaljai magyar szervezetek: támogassák Ukrajna csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdését

Több kárpátaljai magyar szervezet közösen írt nyílt levelet Orbán Viktornak és az Európai Tanács elnökének. Arra kérik őket, hogy a hamarosan kezdődő uniós csúcson támogassák a tárgyalások megkezdését Ukrajna csatlakozási kérelméről. A magyar kormányfő nem reagált a kérésükre, Szijjártó Péter külügyminiszter pedig azt közölte, hogy az EU nincs felkészülve Ukrajna csatlakozására.   
2:15
HíradóTeljes egyetértésben szavazták le a tatabányai akkumulátoripari beruházásokat a helyi pártok
2023. december 12. 18:47

Teljes egyetértésben szavazták le a tatabányai akkumulátoripari beruházásokat a helyi pártok

Teljes egyetértésben a kormánypártok és az ellenzék Tatabányán: senki sem támogatja, hogy további akkumulátoripari beruházások induljanak a városban. Erről határozatot is hozott az önkormányzati képviselőtestület, mégpedig a Fidesz-frakció indítványát szavazták meg – erről a 24.hu számolt be először. Holott a kormány az akkumulátoriparban látja Magyarország jövőjét. 
1:52
HíradóCsepelen megszavazhatják: bruttó 640 ezer forint lesz a legkevesebb, amit egy gyakornok óvodapedagógus hazavihet
2023. december 12. 18:44

Csepelen megszavazhatják: bruttó 640 ezer forint lesz a legkevesebb, amit egy gyakornok óvodapedagógus hazavihet

Bruttó 640 ezer forintot kereshet havonta egy gyakornok óvodapedagógus jövőre Csepelen – erről a kerületi önkormányzat döntött november végén. A helyi óvodákból összesen 40 pedagógus hiányzik, ezen változtatnának az önkormányzati költségvetésből biztosított vonzóbb fizetéssel. A területfejlesztési miniszter hétfőn arról beszélt: a pedagógus béremelést az állami költségvetés képtelen előfinanszírozni, így kénytelenek azzal megvárni az uniós pénzeket.   
2:12
HíradóJanuártól ötezer forinttal csökkennek a havi törlesztők, de így is az EU egyik legmagasabb kamatszintje várható nálunk
2023. december 12. 18:42

Januártól ötezer forinttal csökkennek a havi törlesztők, de így is az EU egyik legmagasabb kamatszintje várható nálunk

Több mint 1 százalékponttal csökken a lakáshitelek THM-plafonja, 7,3 százalékra januártól – erről állapodott meg a kormány a bankokkal. A gazdaságfejlesztési minisztérium szerint egy család akár több millió forintot spórolhat. A Bankmonitor úgy számol, átlag 5 ezer forinttal csökkennek a havi törlesztők. Azt mondják, az újév elején is az Unió egyik legmagasabb kamatszintje várható Magyarországon.    
2:50
HíradóKarsai Dánielnek azt mondta Kósa Lajos: támogatja, hogy legyen népszavazás az aktív eutanáziáról
2023. december 12. 18:40

Karsai Dánielnek azt mondta Kósa Lajos: támogatja, hogy legyen népszavazás az aktív eutanáziáról

Támogatja Kósa Lajos, hogy legyen népszavazás az aktív eutanáziáról – erről Karsai Dániel beszélt, miután egyeztetett a fideszes képviselővel. A halálos betegséggel küzdő alkotmányjogász szerint ennek ellenére nem közeledtek az álláspontok. Karsai Dániel és a Momentum tegnap nyújtott be két kérdést a Nemzeti Választási Irodához. Kezdeményezésüket több gyógyíthatatlan ALS beteg is támogatja.
2:33
HíradóLesz új Pázmány-campus: újra kiadták a bontási engedélyt a Rádió épületeire
2023. december 12. 18:34

Lesz új Pázmány-campus: újra kiadták a bontási engedélyt a Rádió épületeire

Nem tervezi a kormány, hogy visszalép a beruházástól – mondta a Magyar Rádió épületeinek bontásával kapcsolatban az építészeti államtitkár. Hétfőn éjszakába nyúló közmeghallgatás volt az ügyben. A rádió helyén épülne a Pázmány Péter katolikus egyetem új campusa. A helyiek tiltakoznak, Józsefváros polgármestere szerint hatástanulmány sem készült. A kormányhivatal kedden újra kiadta a korábban visszavont bontási engedélyt a Rádió épületeire. 
1:26
HíradóVideón az ámokfutás: a lehúzott ablakon keresztül hadonászott bottal, majd többször rácsapott egy másik kocsira
2023. december 12. 18:31

Videón az ámokfutás: a lehúzott ablakon keresztül hadonászott bottal, majd többször rácsapott egy másik kocsira

Videón a közlekedési konfliktus: hosszú bottal fenyegetőzött egy 20 éves sofőr Pécsen, akit most tartóztatott le a bíróság. November végén vitázott össze egy másik autóssal, akinek kocsijára többször is rácsapott a bottal, majd a kormányt is ráhúzta. Kiderült, már korábban eltiltották a vezetéstől, de ennek ellenére volán mögé ült, a napokban balesetet is szenvedett. 
1:50
HíradóHat évig tervezték a bosszút: a vád szerint élve gyújtották fel haragosukat a testvérek
2023. december 12. 18:27

Hat évig tervezték a bosszút: a vád szerint élve gyújtották fel haragosukat a testvérek

Még élt, amikor felgyújtották haragosukat – vádat emeltek egy testvérpár ellen, akik a vád szerint bosszúból végeztek a férfival tavaly novemberben Mezőhegyesen. Az áldozat hat éve megverte őket, a fiatalabb testvér akkor határozta el, hogy megöli. Egy éjszakai kocsmázás után leütötte és fojtogatta. Azt hitte, meghalt, ezért megkérte bátyját, hogy segítsen felgyújtani a testét.
2:05
HíradóFeljelentette a férjét egy nagycsécsi nő, a férfi megtudta és agyonverte
2023. december 12. 18:24

Feljelentette a férjét egy nagycsécsi nő, a férfi megtudta és agyonverte

Napokkal a gyilkosság előtt zaklatás miatt feljelentette párját az a nagycsécsi nő, akit élettársa halálra vert a múlt héten. Eljárás is indult a férfi ellen. Amikor ez a tudomására jutott, agyonverte a nőt. Borsod megyében ezzel a támadással együtt három családon belüli gyilkosság is történt egyetlen hét alatt. Az általunk megkérdezett pszichológus szerint az egyik leggyakoribb oka az ilyen tragédiáknak a féltékenység.  
1:54
Híradó„Megjátszotta, hogy összeesett” – a férj szerint meggyilkolt felesége még mindig él, mert ő csak egyszer szúrt
2023. december 12. 18:22

„Megjátszotta, hogy összeesett” – a férj szerint meggyilkolt felesége még mindig él, mert ő csak egyszer szúrt

Csak egyszer szúrt és az asszony ma is él – hajtogatta a bíróságon az a csengeri férfi, aki a vád szerint halálra késelte feleségét tavaly ősszel. A gyilkosság napján engedték ki a pszichiátriáról, néhány óra múlva végezhetett egy vita hevében az asszonnyal. Az elmeorvos szerint beszámítható, de ügyvédje ebben kételkedik, így újabb szakértőket kérdeznek meg a perben. 
1:46
HíradóEgy ember megsérül a Mol százhalombattai finomítójában, amikor több konténer is kigyulladt
2023. december 12. 18:19

Egy ember megsérül a Mol százhalombattai finomítójában, amikor több konténer is kigyulladt

Videón a finomítónál keletkezett tűz – reggel csaptak fel a lángok a Mol százhalombattai finomítójának területén. Egy kamion tartalmát fejtették le, amikor több konténer kigyulladt, ezek többméteres lánggal égtek. Az óriási füstöt kilométerekről, a szomszédos településekről is látni lehetett. A Mol tájékoztatása szerint az egyik leányvállalatuknál keletkezett tűz, amit a létesítmény tűzoltói megfékeztek. Egy ember könnyebben megsérült. 
2:07
HíradóNapi három liter a fejadag Akasztón: növényvédőszer került az ivóvízbe, lajtos kocsiról látják el a települést
2023. december 12. 18:05

Napi három liter a fejadag Akasztón: növényvédőszer került az ivóvízbe, lajtos kocsiról látják el a települést

Növényvédőszer mosódott Akasztón az ivóvíz rendszerbe. Hétfő óta csak a lajtos kocsiból hozott vízből lehet főzni és inni a Bács-Kiskun megyei településen, de a napi három liter kevés a helyieknek. A polgármester szerint az elmúlt hónapokban hullott nagy mennyiségű eső mosta a vegyszert az altalajba, ahonnan az ivóvizet nyerik.
3:00
IdőjárásRossz hír a fejfájósoknak: jönnek-mennek a frontok az ország felett
2023. december 12. 17:54

Rossz hír a fejfájósoknak: jönnek-mennek a frontok az ország felett

Ha valakinek most fáj a feje, lehet, hogy pont amiatt, mert éjjel markáns melegfront érkezik. Holnap már itt lesz a hidegfront is, miközben még mindig előfordulnak Magyarországon olyan területek, ahol 20 centinél vastagabb a hóréteg – Kékestetőn és Tordason például. Nem csak felettünk szeszélyes az időjárás. Az Egyesült Államokban heves esőzés van heves széllel. New Jersey-ben és New Yorkban az elmúlt 24 órában 70-130 mm csapadék hullott.