Híradó

„Balog Zoltán sunnyog és mellébeszél, csúsztat és hazudozik” – Pop Mert szerint már ideje lenne vállalnia a felelősséget

Szondi VandaSzondi Vanda

2024. március 14. 17:53

Nyílt levélben kéri Balog Zoltánt az egyik bicskei áldozat, hogy végre ő is vállalja a felelősséget a pedofil ügyben betöltött szerepéért. Pop Mert az RTL Híradónak azt mondta, a református püspök csúsztat és hazudozik. Közben a Direkt 36 szerint Balog Zoltán azzal érvel az egyház belső fórumain, hogy a botrány kirobbanása óta már ötször is beszélt Orbán Viktorral, és ha lemondana, azt bizonyítanák, hogy „a reformátusok egy gyáva banda, akik nem képesek megvédeni a vezetőiket”.

Szerdán mutattuk be a tököli református gyülekezet volt kántorát, akit egy kritikus Facebook poszt után kirúgtak állásából. Szerinte sokan éppen azért nem vállalják véleményüket a kegyelmi ügy óta a református egyházban kialakult helyzetről, mert félnek.

A protestáns egyházak nem azért jöttek létre, hogy befeküdjenek a mindenkori kormánynak. És meg kell újulni a református egyháznak még akkor is, ha most egy Balog püspök uralkodik még, remélem nem sokáig

– mondta Híradónak Vargha Anikó.

A tököli gyülekezet vezetésének nem tetszett a véleménye és megváltak tőle.

„Én azt hittem, egy szeretetközösségben vagyok és akkor aztán most egészen mást tapasztaltam” – fogalmazott.

A Direkt36 Balog Zoltánról szóló cikke szerint az utóbbi napokban jellemző reakció a református egyházban, hogy kritika helyett inkább kiállnak Balog Zoltán mellett. A cikk szerzője szerint ebben nagy szerepe lehet annak, hogy a püspök sorra járja az egyházkerületében lévő gyülekezeteket, ahol – elmondások szerint – arról beszél, hogy az őt érő támadások valójában az egyházuk ellen irányulnak.

Az benne van, hogy ahogy egy forrás fogalmazott: nagyon sokan attól tartanak, hogy ha Balog Zoltán bukik, akkor vele bukik a református egyház. Értve ezalatt azt, hogy rengeteg támogatás, rengeteg állami forrást Balog Zoltán személyéhez kötnek

– magyarázta Galavits Patrik, a Direkt36 munkatársa.

A Direkt36-nak nyilatkozók szerint Balog arról beszélt, hogy Orbán Viktorral ötször is beszélt az utóbbi hetekben. Erről a miniszterelnök sajtófőnöke az RTL Híradónak azt írta: „Legalább”.

A találkozókon részt vevők azt mondták, 

Balog úgy fogalmazott: ha a püspökségről is lemondana, „az LMBTQ képviselői rájönnek, hogy mindig csak meg kell támadni az egyházat, ha változást akarnak elérni”.

És hozzátette azt is, ez csak azt jelezné, hogy „a reformátusok egy gyáva banda, akik nem képesek megvédeni a vezetőiket”. Ezt úgy folytatta: „Mit csinálunk majd, amikor olyan hatalom jön, amely meleg lelkészeket akar felszenteltetni, vagy meleg párokat akar összeadatni a templomokban?”

Balog Zoltán hazudik – ezt már Pop Mert, a bicskei gyermekotthon igazgatójának egyik áldozata mondta az RTL Híradónak. Szerinte Balog Zoltán már legalább 4 napja – a Házon kívül rejtettkamerás felvétele óta – pontosan tudja, milyen ember K. Endre, akinek ő kegyelmet kért, mégsem vállalja a felelősséget a döntéséért.

Balog Zoltán mégsem érzi úgy a mai napig, hogy ki kellene állnia és egyrészt lemondania, másrészt bocsánatot kérnie mindenkitől. Balog Zoltán sunnyog és mellébeszél, amikor meg megszólal, csúsztat és hazudozik

– mondta Pop Mert.

Pop Mert ezért a Gulyáságyú Médián közzétett nyílt levelében arra szólítja fel Balog Zoltánt, hogy mondjon le minden tisztségétől és vonuljon vissza a közélettől.

#Híradó#Videó#balog zoltán#pop mert#pedofilügy#kegyelmi botrány#Belföld#bicskei gyermekotthon#református egyház#top hírek

Címlapról ajánljuk