SZIVÁRVÁNYCSALÁD

„Felszabadult időszakot hozott az, hogy átléptem a határt” – így él Ausztriában Tóth Angéla, és focista párja Sipos Lilla

„Felszabadult időszakot hozott az, hogy átléptem a határt” – így él Ausztriában Tóth Angéla, és focista párja Sipos Lilla

16:36
Európa„Mindig ki vagyunk szolgáltatva az aktuális intézményben” – rengeteg családot tart a kormány súlyos jogfosztásban, az EU segíthet rajtuk
2024. április 2. 6:03

„Mindig ki vagyunk szolgáltatva az aktuális intézményben” – rengeteg családot tart a kormány súlyos jogfosztásban, az EU segíthet rajtuk

Újabb frontot nyithat az Orbán-kormány és az uniós intézmények között a szivárványcsaládban élő gyerekek helyzetének rendezése. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament szerint az egészségügyben, az oktatásban vagy az öröklésnél minden kisgyereknek egyenlő jogokat kellene adni – függetlenül attól, hogy milyen családban élnek. Az erről szóló jogszabálytervezetet az Európai Parlamentben a Fidesz-KDNP képviselői azonban elutasították, mert szerintük aláássa, ahogy fogalmaztak, a „keresztény” családmodellt. A hazai jogszabályok most nemcsak a növekvő számú magyar szivárványcsaládot fosztják meg attól, hogy családként kezeljék őket, hanem az ide költöző külföldieket is. Az rtl.hu itthon és külföldön élő kisgyerekes családokat kérdezett arról, hogy a szabályozás miatt milyen kihívásokkal szembesülnek a mindennapokban.  
8:03
FókuszEgy család gyerek nélkül is család, mégis megbélyegzik őket
2024. január 31. 19:11

Egy család gyerek nélkül is család, mégis megbélyegzik őket

Sokan a saját családmodelljüket tekintik az egyetlen elfogadhatónak, de a társadalom sokszínű, sokfajta élethelyzet vezethet egy döntéshez, egy családmodellhez. Pál Márton családjogi aktivistával és Hennel Éva mentálhigiénés szakemberrel beszélgettünk arról, hogyan változtak a családmodellek az évtizedek alatt, miért fontos tudni ezekről, és ez hogyan segíti az életünket és egymás megértését.
Belföld„Ha nektek jó, akkor nekem mindegy” – ilyen a szivárványcsaládok élete vidéken
2024. január 31. 9:51

„Ha nektek jó, akkor nekem mindegy” – ilyen a szivárványcsaládok élete vidéken

Az emberek sokkal elfogadóbbak, az intézmények és a hivatalok pedig jóval segítőkészebbek, mint amire az elmúlt évek LMBTQ-ellenes intézkedései ellenére számítanánk – erről beszélt az rtl.hu-nak nyilatkozó három szivárványcsalád. Mindannyian vidéken, akár pár száz fős faluban nevelik a gyerekeiket. Hogyan fogadja őket a többi szülő, a jobbos szomszéd, a baba-mama kör, a radikális nézeteket valló edző, a nyolcvanas kutyás néni, a mesterember, a védőnő vagy a gyerekorvos?
Belföld„Kifejezetten családellenes állapot” Magyarországon – ezt tennék a pártok a több ezer szivárványcsaládban élő gyerekért
2024. január 22. 9:07

„Kifejezetten családellenes állapot” Magyarországon – ezt tennék a pártok a több ezer szivárványcsaládban élő gyerekért

Egyenlő jogokat adna a szivárványcsaládoknak az egykori ellenzéki összefogás pártjainak többsége és a Kétfarkú Kutya Párt, a kormány azonban elutasító. A Jobbik csak azt támogatná, hogy az egészségügyben ne érhesse hátrányos megkülönböztetés a kisgyerekes meleg párokat. A kormányt és a pártokat az rtl.hu azután kérdezte meg erről, hogy nemrég kiderült, több ezer szivárványcsalád él Magyarországon, a jogszabályok miatt azonban több területen hátrányt szenvednek az érintett gyerekek.
2:20
HíradóKiderült, hány szivárványcsalád él Magyarországon
2024. január 10. 18:40

Kiderült, hány szivárványcsalád él Magyarországon

Több mint 4100 kisgyereket nevelnek azonos nemű szülők Magyarországon – írta meg az rtl.hu, miután a statisztikai hivatal kiadta a 2022-es népszámlálás erre vonatkozó adatait. Eszerint több mint 10 ezer azonos nemű élettársi kapcsolatot vettek számba, és több mint kétezer pár gyermeket is nevel. Az őket segítő civil szervezet szerint mivel a kormány szinte ellehetetlenítette ezeknek a pároknak az örökbefogadást, ezért itt nem újonnan vállalt gyerekekről van szó, hanem egyre többen merik felvállalni a családjukat. 
BelföldKiadták az adatokat: meredeken nőtt a szivárványcsaládban nevelt gyerekek száma Magyarországon
2024. január 10. 5:03

Kiadták az adatokat: meredeken nőtt a szivárványcsaládban nevelt gyerekek száma Magyarországon

Megtriplázódott a szivárványcsaládok száma az elmúlt években Magyarországon, több mint 4100 kisgyereket nevelnek azonos nemű szülők – derül ki a 2022-es népszámlálás adataiból, amiket az rtl.hu kért ki a KSH-tól. Az adatok az rtl.hu által megkérdezett jogvédő szervezeteket is meglepték. A Szivárványcsaládokért Alapítvány szerint egy Szekszárd méretű városban él annyi kisgyerek, mint ahányan joghátrányban élnek ma Magyarországon az azonos nemű szülőket sújtó törvényi rendelkezések miatt. 
5:05
ReggeliPál Marci: Én is konzervatív vagyok
2023. november 22. 9:11

Pál Marci: Én is konzervatív vagyok

Pál Marci számára ugyanúgy fontos a család, a gyerekek és a házasság intézménye. Azt mondja, inkább arról kellene szólnia diskurzusnak, hogy a különböző családtípusok között megtalálják a közös pontokat. Marci azt mondta, a hétköznapi életben nem szembesülnek diszkriminációval, ez viszont nagyfokú tervezést igényel. 7 éves kisfiuknak olyan iskolát kerestek, ahol a tanárok, a szülők és a gyerekek is elfogadóak a szivárványcsaládokkal szemben.
Külföld„Rémálom a szülők és a gyerekek számára is” – Orbán Viktor olasz szövetségese gyerekek ezreit tenné félárvává
2023. augusztus 26. 14:28

„Rémálom a szülők és a gyerekek számára is” – Orbán Viktor olasz szövetségese gyerekek ezreit tenné félárvává

A Giorgia Meloni vezette olasz kormány – amely a magyarhoz hasonlóan arra törekszik, hogy gyereket „családban” csak heteroszexuális szülők nevelhessenek – elrendelte, hogy a városi tanácsok csak a biológiai szülőket jegyezzék be a gyerekek anyakönyvi kivonatában. Most úgy fest, visszamenőleg is törlik a nem vérszerinti szülőket a dokumentumokból – ami totális jogi bizonytalanságba sodorhatja az olasz szivárványcsaládokat, és gyerekek ezreit teheti félárvává. 
2:20
HíradóDavid Pressman ikerfiaival érkezett a család az család napra
2023. június 4. 19:07

David Pressman ikerfiaival érkezett a család az család napra

A Szivárványcsaládokért Alapítvány az első „a család az család” nappal azt akarta megmutatni, hogy a család fogalma sokkal sokszínűbb, mint ahogy ma az alaptörvényben szerepel. A rendezvényen többen azt mondták, hiába az úgynevezett gyermekvédelmi törvény, a környezet elfogadja és segíti a szivárványcsaládban nevelkedő gyerekeket. Az eseményen részt vett a szintén szivárványcsaládban élő amerikai nagykövet, David Pressman is, aki szerint a mostani időszak meghatározó Magyarországon.
2:31
HíradóMegjelent az első szivárványcsaládos mesekönyv Magyarországon
2021. május 30. 18:20

Megjelent az első szivárványcsaládos mesekönyv Magyarországon

Megjelent az első szivárványcsaládos mesekönyv Magyarországon. Az angol nyelvről fordított történetek olyan családokról szólnak, ahol két anyuka, vagy két apuka van. A Szivárványcsaládokért Alapítvány célja az is, hogy felhívják a figyelmet: az azonos nemű párok és gyermekeik jogai sokszor sérülnek, mert Magyarországon nem mindkét szülő számít jogilag teljes értékűnek.
4:07
HíradóA szivárványcsaládokban élő gyerekek ma joghátrányban élnek Magyarországon
2021. május 30. 17:38

A szivárványcsaládokban élő gyerekek ma joghátrányban élnek Magyarországon

Magyarország első szivárvány családokról szóló mesekönyvét most jelentette meg Szivárványcsaládokért Alapítvány. A történetekben szereplőknek két anyukájuk vagy két apukájuk van. Akárcsak az alapítvány két tagjának: Pál Marci és Hanol Ádám kisfiának, a 4 és fél éves Andrisnak. A “család az család” kampány 2020. novemberében indult. A célja, hogy minden kisgyermeket nevelő magyar családnak azonos jogok és lehetőségek járjanak. A kampányt több mint 150 cég, köztük az RTL Magyarország is támogatja.
1:27
HíradóRTL: Jogszerű volt a szivárványcsaládokról szóló társadalmi célú hirdetés
2021. március 4. 15:59

RTL: Jogszerű volt a szivárványcsaládokról szóló társadalmi célú hirdetés

Eljárást indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az RTL Magyarország ellen, a szivárványcsaládokról szóló társadalmi célú hirdetés miatt. A hatóság a gyerekek védelmére hivatkozik. A kampányvideót készítő Háttér Társaság szerint a hatóság el akarja hallgattatni az LMBTQ szervezeteket. Az RTL Magyarország álláspontja szerint a hirdetés nem csak 16 éven felülieknek mutatható be, ezért a sugárzás jogszerű volt.
1:56
HíradóAz RTL Magyarország is kiáll a családok sokszínűsége mellett
2021. február 18. 16:37

Az RTL Magyarország is kiáll a családok sokszínűsége mellett

Több mint 40 cég és szervezet csatlakozott „a család, az család” kampányhoz, amelyet a szivárványcsaládok közössége indított. A világmárkákon kívül magyar alapítású cégek is kiálltak a családok sokszínűsége mellett. Az Alaptörvény a legutóbbi módosítás óta szűken értelmezi a család fogalmát. A kezdeményezők szerint viszont családnak számítanak például az egyedülálló vagy a meleg szülők is, egy gyereknek pedig az a legfontosabb, hogy szeretetteljes környezetben nőjön fel. A kampányt az RTL Magyarország is támogatja.