SZEMÉT

Itt a magyarázat: ezért látni egyre több málló, szemetelő óriásplakátot az utak mentén

Itt a magyarázat: ezért látni egyre több málló, szemetelő óriásplakátot az utak mentén

6:48
Házon kívülSokszor 50 forint sokat számít: megjelentek az utcákon a flakonozók
2024. szeptember 29. 16:56

Sokszor 50 forint sokat számít: megjelentek az utcákon a flakonozók

Új biznisz jelent meg az utcákon, a flakonozás. Szatyrokkal, szemeteszsákokkal indulnak útra emberek, hogy összegyűjtsék a kukákba kidobott palackokat. Azokat, amikért július óta plusz 50 forintot kell fizetni a boltokban, és amikért pont ennyit lehet kapni visszaváltáskor az automatákban. Amit valaki összelapított, azt felfújják helyben szájjal, de ha nem megy, elmennek a benzinkútra, és ott nyomnak bele levegőt, hogy ne vesszen el az ötvenes. A Házon kívül riportjából kiderül, mennyit lehet keresni az 50 forintot érő palackok és dobozok gyűjtésével. A stáb nemcsak hajléktalanokkal beszélt, hanem olyanokkal is, akik annyira keveset keresnek, hogy flakonozással egészítik ki a fizetésüket. A MOHU számításai szerint naponta 100 millió forint értékű palack kerül az utcákra.
13:44
ReggeliKádat, hűtőt és trabantot is találtak a Tisza-tóban, az ukrán háború sokat ront a helyzeten (X)
2024. július 26. 10:01

Kádat, hűtőt és trabantot is találtak a Tisza-tóban, az ukrán háború sokat ront a helyzeten (X)

Rekordmennyiségű ember vett részt idén a PET Kupán, a rengeteg PET-palack és egyéb szemét mellett vécédeszkát és egy komplett Trabantot is találtak a versenyzők. Puskás-Dallos Peti nagyon meglepődött, mennyi szemét van a nádasban, és végtelenül elszomorította a látvány. A szervezők azt tapasztalják, az emberek számára egyre fontosabb a környezetvédelem. Idén 19 csapat indult, ők több mint 7 tonna szemetet gyűjtöttek, aminek a nagy részét újrahasznosítják.
2:11
HíradóLépni kell vagy hamarosan szó szerint belefulladunk az elektronikai hulladékba
2024. március 24. 17:38

Lépni kell vagy hamarosan szó szerint belefulladunk az elektronikai hulladékba

Az emberiség rövidesen szó szerint belefullad az elektronikai hulladékba, ha nem történik valamilyen radikális változás – figyelmeztetnek az ENSZ szakértői. Világszerte egyre nagyobb problémát okoz a kukákban landoló használt mobiltelefonokból és számítógépekből keletkező szeméthegy. A több milliárd tonnányi mérgező hulladék általában a fejlődő országokban landol, ahol súlyosan károsítja a környezetet.
0:58
FókuszSzemétlerakóvá változott Bosznia egyik legszebb folyója, a Drina
2024. január 10. 18:47

Szemétlerakóvá változott Bosznia egyik legszebb folyója, a Drina

Hatalmas szemétsziget van Bosznia egyik legszebb kanyonjában és a természetvédelmi terület vize gyakorlatilag egy szemétlerakóvá változott. A több tonnányi hulladék között műanyagpalackoktól kezdve állattetemeken át a kórházi hulladékig szinte minden megtalálható. Hiába szállítják el folyamatosan a szemetet, a folyó vize újra és újra megtelik a környezettudatosság hiánya miatt.
2:05
HíradóJanuártól jön a konyhai ételhulladék és zöldhulladék szelektív gyűjtése, csak senki nem tudja, hogyan
2023. december 15. 16:57

Januártól jön a konyhai ételhulladék és zöldhulladék szelektív gyűjtése, csak senki nem tudja, hogyan

Januártól elkülönítetten gyűjthetjük a biohulladékokat – az erről szóló rendelet tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben. A konyhai ételhulladék és zöldhulladék átvétele, gyűjtése és elszállítása a MOHU Zrt. feladata lesz. Úgy tudjuk, őket is meglepetésként érte a rendelet megjelenése, ezért egyelőre nem tudni, hogy a gyakorlatban hogyan zajlik majd a biohulladék gyűjtése. A társaság a jövő hétre ígéri a részleteket.
2:15
Híradó„Ez nem állapot már” – a szemétszállításra panaszkodnak a lakók több Pest megyei településen
2023. november 8. 18:22

„Ez nem állapot már” – a szemétszállításra panaszkodnak a lakók több Pest megyei településen

Több Pest megyei településen is arról panaszkodnak a lakók, hogy nem viszi el a szolgáltató a szemetet időben. Szadán a főút mellett zöldhulladékos zsákok vannak kirakva, és Veresegyházán is több utca néz ki ugyanúgy: szelektív és zöldhulladék végig a házak előtt. A szadai polgármester szerint már egy hónapja tart ez, azóta többször keresték a szolgáltatót. A cég most azt írta: több kocsi elromlott, az elmaradt szállítások pótlásáról folyamatosan gondoskodnak.
3:34
Házasodna a gazdaFélresikerült romantika – szemétdombon nézte a naplementét József gazda és Kriszti
2023. november 6. 20:25

Félresikerült romantika – szemétdombon nézte a naplementét József gazda és Kriszti

A 198 nem meseszám, hanem József gazda helye sok-sok éve a piacon – a dolgos és sikeres nap után ide vitte Krisztit romantikázni. A sárga vonalakkal felrajzolt parkolóhelyről ugyan lehetett látni a naplementét, de sajnos a szélben forgó szemét gyakran megzavarta az idillt. József kisszékén ülve gyerekkoráról mesélt választottjának, aki ezt sem tudta nagyon értékelni az aznapi bánásmód után.
1:47
HíradóMéteres lángokkal égett a szemétkupac Szemenye határában, a tűz okát még vizsgálják
2023. október 23. 18:41

Méteres lángokkal égett a szemétkupac Szemenye határában, a tűz okát még vizsgálják

Másfél focipályányi területen égett a műanyag a Vas megyei Szemenye határában lévő hulladékfeldolgozó udvarán az éjjel. Négy megyéből érkeztek tűzoltók, akik több víz- és habsugárral késő délutánra oltották el a tüzet, az utómunkálatok azonban éjszakáig is eltarthatnak. A katasztrófavédelmi mobil labor mérései szerint egészségre káros anyag nem érte el a környező településeket.
2:16
HíradóFelfüggesztették a nyomozást a balatoni izzó gödör ügyében, mert a rendőrségnél nem tudták megállapítani, ki rakta oda a szemetet
2023. szeptember 24. 19:04

Felfüggesztették a nyomozást a balatoni izzó gödör ügyében, mert a rendőrségnél nem tudták megállapítani, ki rakta oda a szemetet

Csak zöld hulladékot tárolhattak volna ideiglenesen abban a gödörben, amely hónapok óta ég és füstöl a Balaton közelében. Erre volt engedélye az akarattyai önkormányzatnak – ez derül ki Rétvári Bence államtitkár válaszából, amit egy LMP-s képviselő kérdésére adott. A kormányhivatal vizsgálata azonban megállapította, hogy több mint egy tonna másfajta szemetet tároltak ott. A rendőrség felfüggesztette a nyomozást, mert nem tudták megállapítani, ki rakta oda a szemetet.
10:35
Házon kívülValaha világhírű gyár volt, most rothadás és emberi ürülék szaga hatja át az elhagyatott épületet Budapest szívében
2023. szeptember 6. 9:54

Valaha világhírű gyár volt, most rothadás és emberi ürülék szaga hatja át az elhagyatott épületet Budapest szívében

Budapest XIV. kerületében, Zuglóban, a város egyik viszonylag drága részén áll egy régi, elhagyott gyárépület. Tele van szeméttel, hajléktalanok költöztek be az elhagyott épületekbe, és eltüzelnek mindent, amit csak találnak. A szomszédok félnek, hogy egyszer felrobban a gyár, ahol egykor vegyi anyagokat gyártottak, és még most is tele van mindenféle gyanús üvegekkel. Minden hatóságot megkerestek, ami csak létezik, de semmi sem történt. A Házon kívül stábjával most bejárhatják az elhagyott gyárat.
2:05
HíradóA II. kerületi önkormányzat összegyűjtötte és visszaadta egy cégnek az utcára illegálisan kiszórt szemetét Budán
2023. szeptember 3. 19:20

A II. kerületi önkormányzat összegyűjtötte és visszaadta egy cégnek az utcára illegálisan kiszórt szemetét Budán

Visszakapta az utcára illegálisan kiszórt több zsáknyi szemetét egy cég Budán. A 8-10 kukászsáknyi hulladékot a II. kerületi önkormányzat gyűjtötte össze és vitte vissza a cég udvarára. A pénzügyi tanácsadással foglalkozó vállalkozás elismerte, hogy hozzájuk tartozik a szemét, de azt mondják: a takarítással megbízott külsős cég hibázott.
1:44
HíradóNincs pénz a felszámolásukra: maradnak az illegális gumilerakatok a Dunántúlon?
2023. augusztus 11. 18:56

Nincs pénz a felszámolásukra: maradnak az illegális gumilerakatok a Dunántúlon?

Nincs pénze a kormányhivatalnak az engedély nélküli dunántúli gumilerakatok teljes felszámolására – ezt közölte a hatóság a telepekről beszámoló Tompos Mártonnal. A Momentum politikusa szerint felháborító, hogy négy dunántúli településen ezerszámra tárolnak külföldről engedély nélkül hozott gumiabroncsokat. Mindezt olyan cégek, amelyeket a felszámolásuk idején külföldieknek adtak el a korábbi tulajdonosok.
2:27
HíradóÉpítési hulladék, műanyag, gumi és veszélyes hulladék – mindez a Balaton vizétől néhány száz méterre
2023. augusztus 7. 19:03

Építési hulladék, műanyag, gumi és veszélyes hulladék – mindez a Balaton vizétől néhány száz méterre

Már márciusban is égett a Balaton melletti szemétgödör – erősítette meg kérdésünkre a katasztrófavédelem. A Híradónk birtokába jutott nézői felvételek alapján az látszik, hogy a területre korábban nagy halom építési hulladékot, műanyagot, gumit és veszélyes hulladékot hordtak. A helyiek aggódnak, hogy mi lesz a környező házakkal és a Balaton vízével. A terület tulajdonosát hiába kerestük.
2:17
Híradó2024 júliusától csak rögzített kupakok lehetnek a műanyag palackokon, de mi lesz akkor a jótékony célra gyűjtött kupakokkal?
2023. június 25. 18:39

2024 júliusától csak rögzített kupakok lehetnek a műanyag palackokon, de mi lesz akkor a jótékony célra gyűjtött kupakokkal?

Már most is kapható olyan üdítő, aminek nem lehet teljesen lecsavarni a kupakját, egy év múlva pedig már csak ilyen műanyag palack lesz egy uniós szabályozás szerint. A kupakok nagy többsége ugyanis szemétként végzi a természetben. Sokan viszont gyűjtik a kupakokat beteg gyerekeknek, ők most attól félnek, elesnek ettől a lehetőségtől. A Mol azt közölte: dolgoznak azon, hogy továbbra is lehessen karitatív célra kupakokat gyűjteni.
2:07
HíradóMás rakott le szemetet a telkükön, mégis nekik kell befizetniük 27 millió forintot 90 napon belül
2023. február 16. 17:55

Más rakott le szemetet a telkükön, mégis nekik kell befizetniük 27 millió forintot 90 napon belül

27 és fél millió forintot számlázott ki egy balassagyarmati telek tulajdonosainak a kormányhivatal, amely több mint 60 tonna illegálisan lerakott szemetet vitetett el onnan. A tulajdonosok azt állítják, sokáig azt sem tudták, hogy a nevükön van a terület, a szemetet pedig nem ők halmozták fel. A hatósági díj befizetésére nincs pénzük.  
2:02
Zöld HírekHét halászhálót, műanyag zacskókat és lámpabúrát is találtak az elpusztult ámbráscet gyomrában
2023. február 3. 19:23

Hét halászhálót, műanyag zacskókat és lámpabúrát is találtak az elpusztult ámbráscet gyomrában

Műanyag halászhálókat, tintahalcsapdákat és zacskókat is találtak egy a hétvégén a Hawaii szigeteknél elpusztult ámbráscet gyomrában a boncolásnál. A műveletet végző kutatócsoport vezetője szerint valószínűleg ezek eltömítették a beleit, ezért éhen halt. A bálna esete megmutatja, milyen veszélyeket rejt az a több millió tonna műanyag, amely évente az óceánok, tengerek vízébe kerül.