POLITIKA

2:10
HíradóVisszaéltek az Öveges-programmal, az ügy valódi felelősei mégis megússzák a büntetést
2022. július 6. 18:56

Visszaéltek az Öveges-programmal, az ügy valódi felelősei mégis megússzák a büntetést

Első fokon 1 és 2 millió forint közötti pénzbüntetésre, illetve felfüggesztett börtönre ítélt három embert a bíróság az Öveges-program visszaélései miatt. A 16 milliárd forintos uniós támogatásból megvalósult iskolai program visszásságaira Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet még 2014-ben. A megválasztott független képviselő most azt mondja, az ügy valódi felelősei megússzák a büntetést.
2:16
HíradóBár eddig a kormány mást állított, Navracsics Tibor szerint sincs köze a gyermekvédelminek nevezett magyar törvénynek Magyarország és az Európai Bizottság vitájához
2022. július 6. 18:48

Bár eddig a kormány mást állított, Navracsics Tibor szerint sincs köze a gyermekvédelminek nevezett magyar törvénynek Magyarország és az Európai Bizottság vitájához

Nincs köze az Európai Bizottság és a magyar kormány közti vitákhoz az úgynevezett gyermekvédelmi törvénynek – erről Navracsics Tibor miniszter beszélt az ATV-nek. Az Európai Bizottság a kezdetektől fogva ezt állította, ám a magyar kormány eddig azt hangoztatta: a törvény az oka annak, hogy az ország nem jut hozzá a helyreállítási alap pénzeihez.
2:45
HíradóMilliárdos minisztere is van az ötödik Orbán-kormánynak
2022. július 6. 18:35

Milliárdos minisztere is van az ötödik Orbán-kormánynak

Ez derül ki a tagok friss vagyonnyilatkozatából. A honvédelmi tárca vezetőjének több mint egymilliárd forintja van bankszámlán, mellette tízmilliókat tart devizában és befektetési alapban. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ötmillió forintot keres miniszterként havonta. Korábban azt mondta, Orbán Viktorral úgy állapodott meg, hogy csak az ideje ötven százalékában foglalkozik a miniszteri teendőivel.
2:13
HíradóFennáll a veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsértheti az unió alapelveit
2022. július 4. 18:35

Fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsértheti az unió alapelveit

Rosszabb lett a helyzet a Sargentini-jelentés óta, és fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsértheti az unió alapelveit. A Népszava szerint ezt állapította meg az Európai Parlament legújabb jelentése, amiről júliusban szavaznak. A jelentést készítő képviselő javasolja a Magyarországgal szemben folyó hetes cikkely szerinti eljárás felgyorsítását, amely végén akár az ország szavazati jogát is megvonhatják.
1:56
HíradóRogán Antal kabinetfőnökének cége építkezhet a Magyar Posta egykori üdülője helyén
2022. július 4. 18:31

Rogán Antal kabinetfőnökének cége építkezhet a Magyar Posta egykori üdülője helyén

Hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tesz Hadházy Ákos egy siófoki építkezés ügyében. Az Aranyparton a Magyar Posta egykori üdülője helyén építkezik egy cég, ami a független képviselő szerint Nagy Ádámhoz, Rogán Antal kabinetfőnökéhez köthető. A cég tavaly 1,6 milliárd forint támogatást kapott a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökségtől szállásfejlesztésre. Hogy pontosan mire, azt sem a cég, sem a Turisztikai Ügynökség nem árulja el. Kerestük Nagy Ádámot, de nem nyilatkozott.
1:56
HíradóA határon túli magyarok levélszavazásához szükséges csomagokat a VMSZ címére kézbesítették
2022. június 30. 18:33

A határon túli magyarok levélszavazásához szükséges csomagokat a VMSZ címére kézbesítették

A Vajdasági Magyar Szövetség címére kézbesítette a Szerb Posta a határon túli magyarok levélszavazásához szükséges csomagokat. Ez a cég egyik szerződéséből derült ki, amit a vajdasági Szabad Magyar Szó adatigénylésére adtak ki. A VMSZ elnöke korábban tagadta, hogy ők juttatták el az emberekhez a szavazólapokat. Most nem reagáltak megkeresésünkre.
2:30
HíradóA repülőgyártó után a vagongyártó cégét is eladta a honvédelmi miniszter – Hernádi Zsolt cégei vették meg
2022. június 30. 18:29

A repülőgyártó után a vagongyártó cégét is eladta a honvédelmi miniszter – Hernádi Zsolt cégei vették meg

Szalay-Bobrovniczky Kristóf mindkét érdekeltségét Hernádi Zsolt MOL elnök-vezérigazgató cégei vették meg. Azt, hogy mennyiért, nem tudni. Ahogyan azt sem, hogy a budapesti kaszinókat üzemeltető cégben lévő tulajdonrészét eladja-e a miniszter. A DK szerint a lopott vagyon újraelosztása kezdődött meg, miközben az embereknek csak rekord infláció jut.
1:50
HíradóJens Stoltenberg: A NATO-nak egy veszedelmesebb világra kell felkészülnie
2022. június 28. 19:15

Jens Stoltenberg: A NATO-nak egy veszedelmesebb világra kell felkészülnie

Új NATO-stratégiában állapodhatnak meg a védelmi szövetség tagállamai a kedden kezdődött madridi csúcstalálkozójukon. Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára az ülés előtt azt mondta: a NATO-nak egy veszedelmesebb világra kell felkészülnie, ezért az elrettentő és a védelemi képességek magasabb készenlétbe helyezéséről állapodhatnak meg. A találkozón Svédország és Finnország csatlakozásáról is tárgyalnak, Oroszország azonban erre válaszlépésekkel fenyegetett.
2:24
HíradóÚjra átírnák az Alaptörvényt a kormánypártok
2022. június 28. 19:04

Újra átírnák az Alaptörvényt a kormánypártok

Megint módosítanák az alaptörvényt a kormánypártok. Ezúttal azért, hogy vármegyék lehessenek a megyékből, illetve azért, hogy ugyanazon a napon lehessen az önkormányzati és az európai parlamenti választás. Az indoklás szerint az előbbi tisztelgés az ezeréves államiság előtt, az utóbbi pedig spórolás. Az ellenzék szerint, ha valóban takarékoskodni szeretne a kormány, akkor kezdhetné például az államtitkárokon.
1:58
HíradóEgy fideszes polgármester szerint minden önkormányzat lába alatt égni fog a talaj, ha a kormány nem hosszabbítja meg a rezsicsökkentést
2022. június 24. 18:52

Egy fideszes polgármester szerint minden önkormányzat lába alatt égni fog a talaj, ha a kormány nem hosszabbítja meg a rezsicsökkentést

Mérlegeli a kormány, hogy meghosszabbítsák-e év végéig a rezsicsökkentést az önkormányzatoknak. Erről a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára beszélt egy konferencián. Rezsicsökkentés nélkül augusztus 1-jétől hirtelen több mint háromszorosára emelkedne az önkormányzatok villanyszámlája. Tab fideszes polgármestere úgy fogalmazott: ha a kormány nem segít, minden önkormányzat lába alatt égni fog a talaj.
2:10
HíradóMagyarország unióból való kiléptetését készíti elő a kormánypárti képviselők javaslata a DK szerint
2022. június 23. 18:55

Magyarország unióból való kiléptetését készíti elő a kormánypárti képviselők javaslata a DK szerint

Gyökeresen átalakítaná az Európai Parlamentet Kövér László házelnök és kormánypárti képviselők kedden benyújtott határozati javaslata. A dokumentum arra szólítja fel a kormányt, hogy a csütörtökön kezdődött uniós csúcson képviselje azt, hogy a jövőben ne közvetlenül válasszák az európai képviselőket, hanem a nemzeti parlamentek delegálják őket. Szeretnék azt is, hogy a tagállamok parlamentjei és kormányai is kezdeményezhessenek uniós jogalkotási eljárást. A DK szerint Orbán Viktor ezzel megkezdené Magyarország kivezetését az Európai Unióból.
1:43
HíradóEgy még el nem fogadott módosítás értelmében, ha valaki Orbán Viktorral mutatkozik, kérheti, hogy ne legyen felismerhető
2022. június 23. 18:33

Egy még el nem fogadott módosítás értelmében, ha valaki Orbán Viktorral mutatkozik, kérheti, hogy ne legyen felismerhető

Akit Orbán Viktor vagy Novák Katalin társaságában fotóznak le egy rendezvényen, az a jövőben kérhetné, hogy tegyék felismerhetetlenné a fotókon vagy videókon. A 2023-as központi költségvetést megalapozó törvényjavaslatban elrejtett módosítás indoklása szerint az alapjogok védelmében. A Momentum szerint ez csak arra volna jó, hogy el lehessen titkolni, milyen oligarchák jelennek meg ezeken a rendezvényeken.
2:44
HíradóCukormentes édességekre, müzlikre, gabonapelyhekre is kivetik ezentúl a pluszadót, a rezsialapba kell a pénz
2022. június 23. 18:29

Cukormentes édességekre, müzlikre, gabonapelyhekre is kivetik ezentúl a pluszadót, a rezsialapba kell a pénz

Az egészséges táplálkozásra hivatkozva cukormentes édességeket is adóztat a kormány. Júliustól 30-50%-kal emelik a chipsadót, és az érintett termékek körét is jelentősen bővítik. Erről először a Szabad Európa írt. Müzlikre, gabonapelyhekre is vonatkozik majd a teher. A Dietetikusok Szövetségénél úgy számolnak, a só fogyasztása enyhén csökkent, a cukoré viszont tovább nőtt, mióta a kormány bevezette a chipsadót.
2:09
HíradóNem csitul a kormány és a Ryanair konfliktusa
2022. június 23. 18:27

Nem csitul a kormány és a Ryanair konfliktusa

A Dumb és Dumber - Dilibogyók című film főszereplőihez hasonlította Nagy Márton és Gulyás Gergely minisztert a Ryanair vezérigazgatója. Michael O'Leary az Euronewsnak beszélt az úgynevezett extraprofitadóról. A légitársaság emellett arra biztatja utasait, levélben kérjék a különadó eltörlését. Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő ezek után a HírTv szerint hímtagnak nevezte a Ryanair vezetőjét.
2:00
HíradóKarácsony Gergely szerint az olcsó nyári bérletet akkor lehet bevezetni, ha a különbözetet kifizeti a kormány
2022. június 19. 19:05

Karácsony Gergely szerint az olcsó nyári bérletet akkor lehet bevezetni, ha a különbözetet kifizeti a kormány

Csak akkor lehet – német példára – bevezetni az olcsó nyári bérletet a tömegközlekedési eszközökre, ha erről a kormány előzetesen egyeztet a fővárossal. Ezt mondta Híradónknak a főpolgármester. Karácsony Gergely szerint ennek a költségeit a kormánynak kell állnia. A főpolgármester az uniós források elosztásáról is tárgyalna Navracsics Tibor miniszterrel. Ez várhatóan július második hetében meg is történhet.
2:39
HíradóGulyás Gergely az RTL Híradó kérdésére elnézést kért a forintárfolyammal kapcsolatos pénteki kijelentéséért
2022. június 19. 19:02

Gulyás Gergely az RTL Híradó kérdésére elnézést kért a forintárfolyammal kapcsolatos pénteki kijelentéséért

Két valótlanságot mondott a forint árfolyamával kapcsolatban Gulyás Gergely a legutóbbi kormányinfón. A miniszter a 400 forintos euró ügyében a kormány felelősségét firtató kérdésre arról beszélt, a Bajnai-kormány idején 310 forint fölé ugrott az euró árfolyama, illetve hogy a háború óta a forint a régió devizaival együtt értékelődik le. Ahogy a Telex megírta: egyik kijelentés sem igaz. Gulyás Gergely az RTL Híradó kérdésére elnézést kért – mint fogalmazott – a pontatlanságért.
2:28
HíradóMégsem csak két évre vetné ki a kormány a különadókat a jelek szerint
2022. június 19. 18:59

Mégsem csak két évre vetné ki a kormány a különadókat a jelek szerint

A költségvetéshez benyújtott dokumentumokból azt derítette ki a portfolio.hu, hogy mégsem két évre vetné ki a kormány a különadókat, bár május végén a miniszterelnök még azt jelentette be. Ennek ellenére a kabinet 2023 után is bevételt vár a légitársaságokra kivetett adóból, a megemelt tranzakciós illetékből és a reklámadóból. A kormány úgy reagált: az extraprofitadó két évig marad.
2:49
HíradóA kormány szerint kevésbé érinti a rekordgyenge forint a magyar családokat
2022. június 18. 18:22

A kormány szerint kevésbé érinti a rekordgyenge forint a magyar családokat

A háborúval magyarázza a 400 forintos eurót a kormány. Szerintük a gyenge árfolyam kevésbé érinti a családokat a devizahitelek forintosítása óta. A GKI viszont úgy számol, a bolti termékek harmada drágulhat az újabb történelmi mélypont miatt. A forint a cseh koronához és a lengyel zlotyhoz képest is alulteljesít, a Portfolio szerint részben a kormány intézkedései miatt.