KSH

2:31
HíradóTovább fogy a magyar, augusztusban 3 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban
2022. október 1. 18:50

Tovább fogy a magyar, augusztusban 3 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban

Tovább csökkent a születések száma Magyarországon – ez derül ki a KSH friss adataiból. Augusztusban több mint 3 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban, közben majdnem ugyanennyivel többen haltak meg. Az RTL Híradónak nyilatkozó szociológus szerint ez a tendencia a 70-es évek óta tart, amit eddig a kormányzati intézkedések sem tudtak megfordítani.
2:22
HíradóA jegybank azzal számol, hogy idén már nem áll meg a pénzromlás
2022. szeptember 16. 19:26

A jegybank azzal számol, hogy idén már nem áll meg a pénzromlás

18,6 százalék volt az infláció augusztusban Magyarországon az Eurostat friss jelentése szerint. Ez három százalékponttal magasabb, mint amit a KSH számolt. Az uniós hivatal ugyanis már a rezsicsökkentés korlátozását is beleszámolta a drágulásba. A jegybank néhány hónapja még őszre várta az infláció tetőzését. Most már azzal számolnak, hogy jövő év elejéig még gyorsuló ütemben nőnek az árak.
2:22
HíradóGKI: 13 ezer forinttal ugorhat meg egy átlagos háztartás rezsije az augusztusi fogyasztása után
2022. szeptember 14. 18:46

GKI: 13 ezer forinttal ugorhat meg egy átlagos háztartás rezsije az augusztusi fogyasztása után

13 ezer forinttal ugorhatott meg egy átlagos háztartás havi energiaszámlája a rezsicsökkentés korlátozása miatt, ami másfélszeres növekedés – számolta ki a GKI a KSH legfrissebb adatai alapján. Szerintük az, aki gázzal fűt, átlagosan 20 ezer forinttal fizethet többet havonta. A költségvetés áfabevételeit évi 135 milliárd forinttal gyarapíthatják a magasabb számlák, ami aligha kompenzálja az állam gigantikusra duzzadt kiadásait.