Gazdaság

Brutális történelmi rekord: irgalmatlanul rossz lett a külkereskedelmi hiány Magyarországon

rtl.hurtl.hu

2022. november 2. 8:47

A csaknem 1,6 milliárd eurós deficit még nagyobb történelmi rekordot jelent, mint az előzetes adat. Pedig a külkereskedelem is élénkült.

 

Augusztusban az export euróban kifejezett értéke 36,8, az importé 43,4 százalékkal nőtt, a termék-külkereskedelmi egyenleg 863 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest, 1,580 milliárd eurót tett ki, közölte szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI híre szerint.

A hiány összege 280 millió euróval nagyobb az első becslésben közöltnél.

Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 11, a behozatalé 6,1 százalékkal haladta meg a tavaly augusztusit.

A Portfolio elemzése szerint a külkereskedelmi mérleg rendkívüli mértékű romlását alapvetően az energiaárak elszállása okozza. Ezért hiába megy szép pályát az export, az import olyan tempóban növekszik, hogy a mérleg kilyukadt, és hónapról hónapra brutális hiány keletkezik. Október elején közölték az augusztusi előzetes adatokat, ekkor 1,299 milliárd eurós hiányt vártak a külkereskedelmi mérlegben. Ez egy hajszállal magasabb, mint az előző havi deficit, ami az eddigi legnagyobb hiány volt a magyar gazdaság történetében, ezért a friss adat új csúcsot jelent.

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 31, a behozatalban 42 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 7,9 százalékkal romlott. A forint árfolyama az euróhoz mérten 14, a dollárral szemben 33 százalékkal gyengült egy év alatt.

Változatlan áron számolva a kivitel volumene 18,1 a behozatalé 13,8 százalékkal nagyobb volt a tavaly augusztusinál. Júliushoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 3,0, az importé 1,7 százalékkal nőtt.

Korábban Bod Péter Ákos, a jegybank egykori elnöke magyarázta el, hogy mit jelent a külkereskedelmi mérleg hiánya és mindez hogyan befolyásolhatja a kormány és Brüsszel viszonyát. A magyar külkereskedelmi mérleg sokáig többletet mutatott, 2021 nyara óta azonban deficites. Ennek több oka van: a túlpörgő gazdaság, amelynek nagy az importhányada, illetve például az energia, a fémek és más alapanyagok drágulása, tehát a cserearány-romlás. 

Nyitókép: Konténerek a vasúti áruszállítással foglalkozó METRANS Csoport csepeli bázisán 2022. február 10-én – Koszticsák Szilárd / MTI

#Gazdaság#külkereskedelmi hiány#ksh

Címlapról ajánljuk