KÓRHÁZ

2:41
HíradóAz összes kórházat ellenőrizte nyár elején a főigazgatóság, mégis sorra estek el a hőségben az intézmények
2024. július 20. 19:41

Az összes kórházat ellenőrizte nyár elején a főigazgatóság, mégis sorra estek el a hőségben az intézmények

A fenntartásuk alá tartozó összes kórházat ellenőrizték nyár elején – írta az Országos Kórházi Főigazgatóság az RTL Híradónak. Majdnem 500 műtőt és 70 intenzív osztály klímáját vizsgálták. Az elmúlt hetekben mégis több kórházban is elromlott a klíma, ezért műtéteket és kezeléseket kellett elhalasztani. A kórházak üzemeltetésével megbízott Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a 24.hu-val azt közölte, hogy 20 intézményben átfogó programot indítottak a hűtési rendszerek javítására. Hogy melyik 20 intézményről van szó, és miért éppen azokról, miközben 81 intézmény ellátásáért felelnek, nem tudtuk meg, mert nem válaszoltak a megkeresésünkre. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint rengeteg kórházunk van, amely alkalmatlan a 21. századi kórházstruktúra fenntartására.
1:49
HíradóRovarcsípés miatt került kórházba egy keszthelyi férfi, rendőrök mentették meg az életét
2024. július 19. 18:56

Rovarcsípés miatt került kórházba egy keszthelyi férfi, rendőrök mentették meg az életét

Rovarcsípés miatt összeesett egy férfi csütörtökön Keszthelyen, rendőrök mentették meg az életét. Két járőr hívott segítséget és egy padra fektették a férfit, aki néhány másodpercre magához tért, majd újra elájult. Az egyik rendőr tartotta a fejét, amíg a mentők megérkeztek. Gyógyszeres ellátás után, stabil állapotban szállították kórházba. Az általunk megkérdezett orvos szerint ilyen esetben fontos, hogy a beteget minél hamarabb ellássák.
2:29
Híradó32 Celsius-fokos steril boxokban fekszenek a gyerekek a transzplantációs osztályon a Szent László Kórházban, mert elromlott a klíma
2024. július 17. 18:38

32 Celsius-fokos steril boxokban fekszenek a gyerekek a transzplantációs osztályon a Szent László Kórházban, mert elromlott a klíma

Elromlott a klíma a Szent László Kórház transzplantációs osztályán, az úgynevezett steril szobákban. Erről az RTL Híradó egyik nézője számolt be, akinek a kislányát jelenleg is a kórházban kezelik. Szerinte a 2x2 méteres boxokban 32 Celsius-fokban „főnek a beteg gyerekek”. A kórház azt állítja, a klíma csak szerdán romlott el, és a javításával hamarosan végeznek. Hasonló problémákkkal más kórházak is küzdenek, sok helyen pedig egyáltalán nincs légkondicionálás. Az orvosi kamara szerint a hőhullámok miatt minden kórházi osztályt és kórtermet klimatizálni kellene.
2:52
HíradóA halott csecsemőjét a kórház sötét, szappan nélküli vécéjében megszülő nő szerint nem mond igazat a Semmelweis Egyetem
2024. július 16. 19:09

A halott csecsemőjét a kórház sötét, szappan nélküli vécéjében megszülő nő szerint nem mond igazat a Semmelweis Egyetem

Cáfolja a Semmelweis Egyetem állításait az a pár, akiknek néhány napja a kórház világítás nélküli vécéjében született meg a halott magzata. Szerintük az intézmény az üggyel kapcsolatos közleményében többször valótlanságot állított. Például rosszul adták meg a magzat születésének idejét, és így abban is tévedhettek, mikor érkezett a segítség.
7:30
Reggeli200 babát hagynak a kórházakban havonta átlagosan, egyszerűsítenék az örökbefogadást, de mit jelent ez a gyakorlatban?
2024. július 10. 9:18

200 babát hagynak a kórházakban havonta átlagosan, egyszerűsítenék az örökbefogadást, de mit jelent ez a gyakorlatban?

Az új törvénymódosítás szerint amennyiben hat héten belül sem az édesanya, sem más hozzátartozó nem jelentkezik a gyermekért a kórházban, úgy a csecsemő lemondó nyilatkozat nélkül örökbe fogadhatóvá válik, és így elindulhat az örökbefogadási folyamat. Vagyis a törvénymódosítás abban segít, hogy ne kelljen a gyermeknek nevelőszülőhöz menni, vagy állami intézménybe kerülnie, hanem a kórházból is örökbe lehessen fogadni. Mócsa Nikoletta szociális munkás magyarázta el a Reggeliben, hogy néz ki a gyakorlatban egy örökbefogadási folyamat.
2:19
HíradóMár hat hét után örökbe lehet fogadni a kórházban hagyott csecsemőket
2024. július 9. 19:07

Már hat hét után örökbe lehet fogadni a kórházban hagyott csecsemőket

Jelenleg is 200 olyan csecsemő van a kórházakban, akiket otthagytak a szüleik – csak Miskolcon 30 ilyen babát gondoznak. Egy törvénymódosítás értelmében júliustól már hat hét után örökbe lehet fogadni ezeket a csecsemőket, akkor is, ha a szülők hivatalosan nem mondtak le róluk. A változásnak az RTL Híradónak nyilatkozó civil szervezetek is örülnek, de szerintük a szoros határidő extra terheket is ró az érintett kórházakra.
KülföldPutyin a családi értékeket népszerűsítette, miután lebombáztatott egy gyerekkórházat
2024. július 9. 12:19

Putyin a családi értékeket népszerűsítette, miután lebombáztatott egy gyerekkórházat

Egy, az orosz családi értékeket népszerűsítő rendezvényen jelent meg Vlagyimir Putyin, néhány órával azután, hogy Kijevben az orosz terrorbombák lerombolták a legjobban felszerelt gyerekkórház egyik részlegét. A fórumon jellemzően olyan műhelybeszélgetések zajlanak, amelyek a családok jólétével, az oktatással és a családokat támogató szociálpolitikával foglalkoznak. A hétfői rendezvényen Putyin találkozott a részt vevőkkel, köztük fiatalokkal, alig néhány órával azután, hogy Ukrajnában több tucat védtelen kisgyermek sebesült meg az orosz bombázásban.
0:31
VideóKijevi gyermekkórházat rakétáztak az oroszok, nyolcan meghaltak a támadásban
2024. július 8. 12:21

Kijevi gyermekkórházat rakétáztak az oroszok, nyolcan meghaltak a támadásban

Folyamatosan emelkedik az ukrán főváros, Kijev ellen hétfő reggel elkövetett nagy erejű orosz rakétatámadás halálos áldozatainak száma – közölték a helyi hatóságok. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram üzenetküldő platformon osztott meg videót a rakétatámadásban eltalált kijevi gyermekkórházról. Vitalij Klicsko kijevi polgármester elmondta, hogy a fővárost ért támadás az egyik legsúlyosabb volt az orosz invázió 2022. februári kezdete óta, és a város fő gyermekkórháza is megsérült a csapásban.
1:56
HíradóHárom kisgyerek és három felnőtt került kórházba, miután autóval ütközött a 194-es busz Kispesten
2024. június 26. 18:24

Három kisgyerek és három felnőtt került kórházba, miután autóval ütközött a 194-es busz Kispesten

Három kisgyerek és három felnőtt került kórházba a tegnapi kispesti baleset után, mikor egy autó és egy busz ütközött egy kereszteződésben. A sérültek közül egy 30 év körüli nő valamint három gyermeke a kocsiban utazott, egy idős asszony és egy másik nő pedig a buszon. Szinte mindegyikük fejsérülést szenvedett. A helyiek szerint hetente történik itt hasonló baleset, mert az autósok gyorsan mennek, és későn veszik észre, hogy a kereszteződésben véget ér a főút.
2:08
HíradóMegszólalt Varga Barnabás sérüléséről a traumatológus: ekkor térhet vissza a pályára
2024. június 25. 18:44

Megszólalt Varga Barnabás sérüléséről a traumatológus: ekkor térhet vissza a pályára

A körülményekhez képest jól van Varga Barnabás. A válogatott csatárt hétfőn megműtötték, szerdán már ki is engedik a kórházból a tervek szerint. A játékos vasárnap este szenvedett többszörös arccsonttörést, amikor letarolta a skótok kapusa. Rövid időre az eszméletét is elvesztette. Kedden már látogatókat is fogadott a stuttgarti kórházban, mások mellett Marco Rossi szövetségi kapitány is bement hozzá. Az RTL Híradó által megkérdezett traumatológus szakember azt mondja: a csatár jó eséllyel teljesen meggyógyul, de legalább másfél hónapos kihagyás vár rá.
2:06
Híradó„Mindig ugyanaz a kép. Jön a cső, összefolyik minden, zúg a fejem, sikítozás” – megszólalt az apa, akire fémoszlop zuhant egy cirkuszi előadáson
2024. június 21. 21:35

„Mindig ugyanaz a kép. Jön a cső, összefolyik minden, zúg a fejem, sikítozás” – megszólalt az apa, akire fémoszlop zuhant egy cirkuszi előadáson

Végig eszméleténél volt és hallotta, ahogy az emberek sikoltoznak – ezt mondta Híradónknak az a családapa, akire májusban rázuhant egy tartóoszlop a Richter Flórián Cirkusz soproni előadásán. Centiken múlt, hogy nem a mellette ülő kislányát találta el. Súlyos sérülésekkel, mentőhelikopter vitte kórházba a helyszínről. A baleset a cirkusz dolgozóit is megviselte; az artista, aki leesett előadás közben, nem evett és nem lépett fel addig, amíg meg nem győződött arról, hogy az áldozat biztosan felépül.
2:14
HíradóEmberhiány miatt állt le a győri akut mellkassebészeti ellátás, de mi lesz a nyári szabadságok idején?
2024. május 27. 19:20

Emberhiány miatt állt le a győri akut mellkassebészeti ellátás, de mi lesz a nyári szabadságok idején?

Négy napra leállt a sürgős mellkassebészeti ellátás a győri kórházban. A népegészségügyi központ határozata szerint átmeneti humánerőforrás-hiány miatt kellett a betegeket Szombathelyre vagy Budapestre szállítani. Kunetz Zsombor egészségügyi elemző szerint ez elsősorban a súlyos baleseti sérülteknél kockázatos. Az Országos Kórházi Főigazgatóság nem árulta el, hogy hány beteget érintett az ellátási szünet.
2:17
Híradó7 hónapot kell várni egy urológiai vizsgálatra Szekszárdon, akkor is, ha panasz van
2024. május 22. 18:19

7 hónapot kell várni egy urológiai vizsgálatra Szekszárdon, akkor is, ha panasz van

7 hónapot kell várni urológiai szakorvosi vizsgálatra a szekszárdi kórházban. Akkor is csak decemberre van időpont, ha valakinek panasza van. A veszprémi kórház urológiáján is baj van, június elsejétől határozatlan ideig nem fogad fekvőbetegeket a kórház. A Híradónak nyilatkozó egészségügyi közgazdász szerint alapellátási problémák lehetnek az okai annak, hogy ennyit kell várni Szekszárdon egy urológiai vizsgálatra.