HATÁRON TÚLI MAGYAROK

„Amikor Magyarországra megyünk, ukránoknak érezzük magunkat, amikor Ukrajnában vagyunk, magyaroknak”

„Amikor Magyarországra megyünk, ukránoknak érezzük magunkat, amikor Ukrajnában vagyunk, magyaroknak”

2:38
HíradóA határon túli diákok iskolakezdését fejenként 100 ezer forinttal támogatja a kormány, a hazaiknak jóval kevesebb jut
2024. július 30. 18:11

A határon túli diákok iskolakezdését fejenként 100 ezer forinttal támogatja a kormány, a hazaiknak jóval kevesebb jut

Idén csaknem 24 milliárd forinttal támogatja a kormány azoknak a határon túli diákoknak az iskolakezdését, akik magyar iskolába járnak. A szüleik minden gyerek után százezer forint támogatásra pályázhatnak. A hátrányos helyzetű gyerekeken segítő Igazgyöngy Alapítvány szerint a magyarországi családoknak ennél jóval kevesebb segítség jut, és főleg az önkormányzatokra és a civilekre számíthatnak.
2:51
HíradóSokkal kevesebben jöttek Erdélyből a Békemenetre
2024. június 2. 18:07

Sokkal kevesebben jöttek Erdélyből a Békemenetre

Sokkal kevesebben érdeklődtek Erdélyben a szombati Békemenet iránt, mint a korábbi években – mondta a Híradónak a Transtelex vezető szerkesztője. Vig Emese szerint egy Nagyváradról induló, 18 személyes kisbuszt sem sikerült megtölteni – igaz, idén fizetni kellett az utazásért. Az erdélyi magyarok egyébként a mostani választáson magyarországi pártokra csak akkor szavazhatnak, ha van magyarországi lakcímük, és életvitelszerűen itt is élnek.
Választás 2022Határon túli magyarok, kispártok, a győztesek jutalmazása – ezek befolyásolják a választás eredményét
2022. március 26. 15:01

Határon túli magyarok, kispártok, a győztesek jutalmazása – ezek befolyásolják a választás eredményét

Hogyan javíthatja vagy ronthatja az ellenzéki szövetség és a Fidesz esélyeit a magyar választási rendszer néhány fontos sajátossága? Hogyan befolyásolhatja a parlamenti mandátumokat a Mi Hazánk és/vagy a Kétfarkú Kutyapárt bejutása? László Róberttel, a Political Capital választási szakértőjével elemeztük az esélyeket a jövő vasárnapi országgyűlési választás előtt.
2:15
HíradóMég több focipályát ígérnek a határon túli magyaroknak
2019. március 15. 18:47

Még több focipályát ígérnek a határon túli magyaroknak

Még több focipályát, futballakadémiát és sportcsarnokot ígért a határon túli területekre Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter az erdélyi Nyárádszeredán avatott fel tegnap egy vadonatúj focipályát, ami a magyar kormány támogatásával épült. Azt mondta, hogy a sport, és különösen a foci egységbe kovácsolja a nemzetet. A Demokratikus Koalíció szerint inkább a határon belüli egészségügyre kellene költeni. 
2:03
HíradóGyurcsány: ne szavazzanak a határon túliak
2017. november 1. 18:30

Gyurcsány: ne szavazzanak a határon túliak

Elvenné a határon túl élő kettős állampolgárok szavazati jogát a DK. Ezt Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke jelentette be. Szerintük csak azoknak szabadna beleszólni a választások eredményébe, akik döntésük következményit is viselik. Az LMP élesen bírálta a párt javaslatát, mert szerintük azzal csak a Fidesz újabb kétharmados többségét segítik. A kormány azt mondja, Gyurcsány Ferenc gyűlöletkampányt indít a magyarok ellen.