Híradó

A határon túli diákok iskolakezdését fejenként 100 ezer forinttal támogatja a kormány, a hazaiknak jóval kevesebb jut

Vorák AnitaVorák Anita

2024. július 30. 18:11

Idén csaknem 24 milliárd forinttal támogatja a kormány azoknak a határon túli diákoknak az iskolakezdését, akik magyar iskolába járnak. A szüleik minden gyerek után százezer forint támogatásra pályázhatnak. A hátrányos helyzetű gyerekeken segítő Igazgyöngy Alapítvány szerint a magyarországi családoknak ennél jóval kevesebb segítség jut, és főleg az önkormányzatokra és a civilekre számíthatnak.

Július végén még kevés diák gondol az iskolakezdésre, de egy hónapon belül be kell majd szerezni mindent, amire szükség lesz az új tanévben. A gyerekenként 25-30 ezer forintos kiadás sok családnak nehézséget okoz. 

Már június végétől elindulnak a kérések, naponta csöng a telefon, hogy segítséget kérnek, mert nagy teher a szülőknek. Ez látszik abból, hogy évről évre növekszik azoknak a száma, akik hozzánk fordulnak

– mondta a Híradónak L. Ritók Nóra, a gyerekszegénység ellen küzdő Igazgyöngy Alapítvány alapítója.

Az alapítvány munkatársai több mint húsz éve osztanak tanszercsomagokat, nagy részben civilek és cégek felajánlásából. Valamennyi segítséget az államtól is kaphatnak a családok.

„A tankerületek az igazoltan hátrányos helyzetű gyerekeknek szoktak füzetcsomaggal segíteni. Az önkormányzatok próbálnak segíteni, ennek mértéke településenként változó” – ismertette L. Ritók Nóra.

Sok határon túl élő elsős már tavasszal, az iskolai beiratkozáskor megkapta az új iskolatáskáját. A Rákóczi Szövetség több mint 11 ezer darabot osztott szét a Kárpát-medencében magyar iskolába iratkozók között. De pénzbeli segítséget is kapnak a magyar kormánytól azok a határon túl élő szülők, akik magyar iskolába íratják gyereküket. A kormány tavaly jelentette be, hogy a korábbi négyszeresére emelik az összeget.

Ez a támogatás a bölcsődétől a diploma megszerzéséig jár. Nagy öröm számunkra az, hogy a magyar kormány lehetővé tette, hogy jelentősen tudtuk növelni az oktatási-nevelési támogatásnak az összegét. Innentől kezdve a 22 400 forintot 100 000 forintra emeltük fel

– közölte akkor be Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

A 100 ezer forint gyerekenként jár.

A kormány az RTL Híradónak azt írta, a támogatás összege 22 éve nem változott, ezért szükség volt egy jelentős emelésre. Idén több mint 237 ezer kérelem érkezett a határidőig. Ezek feldolgozása jelenleg is tart. Ha mindegyiket elfogadják, akkor 23,7 milliárd forintot fizetnek majd ki erre a magyar költségvetésből. A kormány szerint a Magyarországon élő családok számos támogatást kapnak a kormánytól a gyerekek neveléséhez, emellett pedig a munkáltatók és az önkormányzatok iskolakezdési támogatást is adhatnak. 

#Híradó#Videó#top hírek#kormány#iskolakezdés#támogatás#politika#határon túli magyarok

Címlapról ajánljuk