FÓKUSZ

4:02
Fókusz
2023. március 6. 20:31

„Amikor elmondták a kollégák, majdnem elsírtam magam” – rossz híre van Pachert Balázsnak a tolvajok számára, akik ellopták a 4,5 milliós tornacipőt

A tolvajok, akikről jó minőségű felvétel készült, egy Louis Vuitton Air Force 1 Low Virgil Abloh típusú cipőt loptak el, az efféle portékát azonban nagyon nehéz értékesíteni a kiegészítők nélkül. A Cápák között műsorban is feltűnt tizenéves vállalkozó azt mondja, a jövőben mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő.
4:18
Fókusz
2023. március 6. 16:48

„Egy hajón éltem három hónapon át” – depresszióról, szülei szexboltjáról és trágyalapátolásról kérdeztük Ronnie O’Sullivan snooker-világbajnokot

Hanyag eleganciával, borostásan és kissé unott képpel érkezett budapesti sajtótájékoztatójára minden idők talán legjobb snookerjátékosa. A 47 éves Ronnie O’Sullivan később sem nagyon oldódott, perceken át magába görnyedve egy papírlapra rajzolt sok száz tintapöttyöt. Börtönviselt szülők, drogproblémák, depresszió – a multimilliomos sportoló élete már gyerekkorban sem volt szokványos, és ez máig nem változott. Öntörvényű zseni, aki nyolc évvel ezelőtt perceken át zokniban játszott egy világbajnoki meccsen, mert szorította a cipője. Ronnie O’Sullivan a Fókusznak Budapesten adott interjút, amihez riporterünk egy pár 42-es cipővel a kezében kezdett neki. Részletek a videóban.
7:47
Fókusz
2023. március 5. 10:56

Nappali sötétségben, fakutyán menni iskolába – magyarok mesélik el, hogyan élnek az északi sarkkörön túl

Megfagyott szempilla, jegesmedvék, kihalt utcák, szinte állandó sötétség, és napközben is mínusz 50 fok. Mindenki nyugodtabb, de reggel nem tanácsos arcot mosni, és néha még levegőt venni sem biztonságos. Ilyen az élet a világ leghidegebb helyein. Észak-Norvégiában és Alaszkában élő magyarok mesélik el, hogyan lehet élni, dolgozni, vásárolni és egyáltalán meglenni ilyen elképesztő fagyban.
3:32
Fókusz
2023. március 4. 20:03

Előkerül a halálos zuhanást ábrázoló kép – Lengyel Tamásnak egy fotólabor működését is meg kellett tanulnia

Sem visszafogottabb, sem szégyenlősebb nem lesz a Ki vagy te című sorozat. A közelmúltban az egyik diákról kiderült, hogy valószínűleg nem baleset következtében zuhant a halálba, ráadásul valaki a fiatalok közül le is fotózta a tragédiát. Az RTL+-ra szerdán felkerült legújabb részben a mesterkurzus tagjai szembesülnek a képpel, amely a halálos zuhanást mutatja.
5:04
Fókusz
2023. március 4. 20:02

A világ egyik leghíresebb fotókiállításán mutatták be Horváth Eszter képeit az Emírségekben

Több mint ötezer éves város Sardzsa, amely Dubajtól alig félórányi autóútra, keletre fekszik. Ez az Emírségek harmadik legnépesebb települése Dubaj és Abu Dhabi után, a Perzsa-öböl mentén. Itt is megtalálni mindent, amit a közeli metropoliszban: égig érő felhőkarcolók, tengerpart strandokkal, bazár és történelmi emlékhelyek. Itt rendezték meg nemrég az amatőr fényképészként is ismert sejk kezdeményezésére a térség legnagyobb fotókiállítását.
2:57
Fókusz
2023. március 4. 20:01

Néhány szem penészes dió elrágcsálása akár a kutya életébe is kerülhet

Frissen szinte elixír, penészesen viszont életveszélyes a dió. Elég néhány szem szénfekete dióhéj, és máris tragédiába fulladhat a kutyasétáltatás – az elmúlt hetekben sorozatosan megteltek az állatorvosi rendelők diómérgezés miatt. Diómérgezésre utalhat, ha a kutya szokatlanul viselkedik, izgatottá válik, hányt vagy nyálzik, esetleg izomremegése, görcse lesz.
7:07
Fókusz
2023. március 4. 19:06

„Az iskolában Godzillának hívnak, Röfinek. Nem érzem jól magam ebben a testben” – lelki probléma is az elhízás, amiben Magyarország élen jár

Lustaság, genetika, szülői minta? Mi lehet a legfőbb oka az elhízásnak, és miért lesznek egyre többen túlsúlyosak már gyerekként? Amennyi okra visszavezethető, legalább annyi megoldás is létezhet a világ egyik legnagyobb közegészségügyi problémájára. A Fókusz Plusznak olyan emberek nyilatkoztak, akik jelentős túlsúllyal küzdöttek, de sikerült áttörést elérniük.
6:10
Fókusz
2023. március 4. 19:00

Hajrá, Csember! Megmutatjuk, hogyan tetoválják a focistákat a forgatások előtt

A jövő heti mindent eldöntő meccsre Lovas Rozi nagyon készült fejben és fizikailag is, hogy megmutassa, nem csak férfiak rúghatnak labdába a pályán. A ma esti – utolsó előtti – részben az egyre népszerűbb csapat körül érzékelhetően fokozódik a médiafelhajtás. A játékosokat úton-útfélen, de még a budiban is zaklatják, az egyik újságíró még Tóni irodájába is beszökik.
6:20
Fókusz
2023. március 3. 19:33

Ma már nem elég a szexi külső, az igazi érték a tartalom – ők a top női influenszerek Magyarországon

Fiatalok, csinosak és százezrek követik őket. Amióta a közösségi média behálózott minket, ők vették át a korábbi címlaplányok szerepét, és rajtuk legelteti a szemét a nagyérdemű. De vajon tényleg ők-e azok, akik a leginkább meghatározzák a választásainkat, akik irányt mutatnak nekünk? Lehet-e még 2023-ban csúcson az, aki csak a formára ügyel, nem pedig a tartalomra?
3:32
Fókusz
2023. március 2. 19:58

Hogyan képesek ál-Jézusok másokat megtéveszteni?

Jézus reinkarnációjának adta ki magát egy férfi, így csalt ki pénzt az emberekből. Évtizedek alatt tucatnyi embert károsított meg, majd a pénzből egy kétszintes házat vásárolt, csodát viszont nem tett. A legtöbben gyógyulást vártak tőle, volt, aki 11 millió forintot adott ezért a csalónak. Még a saját élettársát is éveken át megtévesztette. Hogyan dolgoznak az ilyen szélhámosok és mi ennek a pszichológiája?
5:58
Fókusz
2023. március 2. 8:59

Nagy Melanie elmondta, miért nem házasodtak össze G.w.M.-mel

A lelki nehézségeken túl van, a múltat lezárta, nem akar tovább azzal foglalkozni, hogy a másik oldalon mi zajlik – mondja Nagy Melanie. A Fókusznak azt is elmesélte, hogy azért nem volt esküvőjük G.w.M.-mel, mert nem volt elég pénzük, később pedig a rapper már más mellett találta meg a boldogságot. A bírósági megállapodásuk szerint nem tesznek egymásra bántó megjegyzést a nyilvánosság előtt, ezt mindketten aláírták. Melanie szerint ezt már sokadik alkalommal szegte meg G.w.M.
6:28
Fókusz
2023. március 1. 19:37

Szimuláción mutatjuk meg, milyen pusztítást okozna egy atomfegyver egy Budapest méretű városban

A történelem során mindössze kétszer vetettek be háborúban atombombát. Egy nukleáris fegyver éles bevetése megállíthatatlan láncreakciót indíthat el a világban. Ilyen fegyverrel hivatalosan jelenleg 9 ország rendelkezik: az Egyesült Államok, Oroszország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Izrael, Pakisztán, India, Kína és Észak-Korea. A legnagyobb fenyegetést mégsem ezek az államok jelentik.
3:35
Fókusz
2023. február 28. 19:53

„Politikusok között is van, aki nézi” – hamarosan új részekkel jön A mi kis falunk

Pajkaszeg lakói továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek. Immár a 7. évad folytatódik, ezzel pedig A mi kis falunk az elmúlt két évtized leghosszabb ideje futó heti sorozatszériája lett. Csuja Imre imádja a szerepét, még ha sokszor nem is ért egyet azzal, ahogy Füleki az ügyeit intézi. Az utóbbi időben meglepve tapasztalta, hogy a rajongói között nem csak felnőttek vannak, hanem rengeteg gyerek is. 
5:09
Fókusz
2023. február 28. 19:33

Voltak, akik szentként tisztelték és imádkoztak hozzá – de kik hallgatnak még 2023-ban is Zámbó Jimmyt?

A Zámbó Jimmyből doktorált kulturális antropológus szerint nem véletlen, hogy Jimmy rajongói között nem kevesen szinte szentként tekintettek bálványukra. Povedák István Hősök és sztárok című doktori disszertációja mellett legalább ennyire érdekes a friss Zámbó Jimmy kutatás, amelyben 1800 embert kérdeztek a zenészről.   
5:22
Fókusz
2023. február 28. 19:33

Szegedi Fecsó minden feltörekvő vállalkozónak azt ajánlja, hogy kössön házassági szerződést

Itthon a házassági szerződésnek nincs nagy hagyománya, leginkább azok élnek vele, akik egyszer már megégették magukat. Pedig a házasságok nagy százalékban végződnek nálunk is válással. A pénzügyi tanácsadó szerint míg a párok legalább ezer órát töltenek az esküvőjük tervezgetésével, a pénzügyekről sokszor nem beszélnek, pedig válás esetén a felek nem csak érzelmileg, hanem anyagilag is padlóra küldhetik egymást.
5:11
Fókusz
2023. február 27. 19:48

Magyarországon még mindig nagyon kevesen űzik a bázisugrást, de két magyar extrém sportoló már Kuala Lumpurban is járt

A bázisugrás egy igazi adrenalinlöket, ahol az ember a saját határait feszegetve örökreszóló élményekkel gazdagodhat. Ám Magyarországon még szürke zónának számít, ugyanis annyira kevesen űzik ezt a sportot, hogy még megfelelő szabályozás sem alakult ki rá. Máté és András 13 évvel ezelőtt vágott bele ebbe az extrém sportba, és már Kuala Lumpurban is jártak. És még van jó pár hely, amit meghódítanának.
2:59
Fókusz
2023. február 27. 19:21

Furcsa, világító tárgyat videóztak le a salgótarjáni éjszakában

Készítője azt írta közösségi oldalán: „egy időpontban szokott megjelenni és körülbelül háromnegyed óráig ott van, majd eltűnik”. Máris elindultak a találgatások a jelenség kapcsán, ám az ufókutató szerint szinte biztosan kizárható, hogy a videón valamilyen természetfeletti jelenség látható. De akkor mi világíthat a salgótarjáni éjszakában? A Fókusz ennek járt utána.
4:48
Fókusz
2023. február 25. 19:43

Éva 120 ezer forintból igyekszik eltartani hat gyerekét – hogyan lehetséges ez?

Éva egy 6 gyermekes egyedülálló édesanya, aki saját erejéből, mindössze havi 120 ezer forintból próbálja eltartani gyermekeit. Ám napról napra nehezebb. Ő egyike azoknak a Magyarországon élő százezreknek, akiknek eddig is alig futotta élelemre, és akiknek a mostani brutális infláció mellett még nehezebb a megélhetés. Felmérések szerint ma Magyarországon közel egymillió ember él már 100 ezer forintnál is kevesebből. Őket még jobban érinti a decemberben mért évi 44,8 százalékos élelmiszer áremelkedés.
5:29
Fókusz
2023. február 24. 19:48

Putyin villámháborús terve ugyan nem jött be, az orosz elnök hatalma mégsem ingott meg hazájában

Egy évvel ezelőtt támadta meg Oroszország Ukrajnát. Vlagyimir Putyin célja többek között a kijevi vezetés eltávolítása volt. Villámháborúra készült és azzal számolt: gyorsan térde kényszerítik Ukrajnát. A terve azonban nem jött be és más következményekkel sem számolt: megszületett a modern ukrán nemzet. Az orosz elnök hatalma viszont országában a háború ellenére sem ingott meg.
3:01
Fókusz
2023. február 24. 19:43

Nem tartoznak felelősséggel a háborús övezetekben elkövetett tetteikért, az orosz vezetés tagadja a létezésüket – kik a Wagner-zsoldosok?

Kegyetlen gyilkosok, vagy kiszolgáltatott szerencsétlenek? Erre a kérdésre keresi a választ az RTL+ legújabb dokumentumfilmje, amely a titokzatos zsoldos hadsereget, az orosz-ukrán háborúban és a világ más tájain is szolgálatot teljesítő Wagner-csoportot mutatja be. A készítőknek nem volt könnyű dolga. A jelenlegi és egykori zsoldosokat titoktartás kötelezi, mégis sikerült megtalálniuk ex és jelenlegi katonákat is, egyikük beszélt a sorozás menetéről. 
15:18
Fókusz
2023. február 24. 19:43

„Nagyon jóképű fiú volt, gyönyörű volt az arca, és a nyitott koporsóban láttam meg újra” – sorsok és történetek az egy éve háborúban álló Ukrajnából

A Fókusz stábja egy hétig forgatott Ukrajnában. Megnéztük, hogyan él a szörnyű fegyveres konfliktusba taszított ország, hogyan élnek azok az emberek, akik nap, mint nap kénytelenek szembenézni azzal, hogy nincs otthonuk, elvesztették szeretteiket, és egyelőre nincs jövőjük sem, mert nem tudják, mikor ér véget ez a rémálom.