ADÁSRÉSZLETEK

2:29
Híradó„Kevés az élelem, nincs munka, nincs oktatás, semmi sincs” – egy éve volt a pusztító török földrengés
2024. február 6. 19:14

„Kevés az élelem, nincs munka, nincs oktatás, semmi sincs” – egy éve volt a pusztító török földrengés

A kormány lemondását követelte a tömeg az egy évvel ezelőtti törökországi földrengés egy éves évfordulójára rendezett megemlékezésen. Szerintük a politikusok hezitálása miatt halt meg sokkal több ember a katasztrófában. A természeti csapás Törökországban több mint 50 ezer, Szíriában csaknem 6 ezer ember életét követelte, és milliókat tett földönfutóvá.
3:01
HíradóPedofilügy: Novák Katalin nem magyarázta meg a döntését
2024. február 6. 19:12

Pedofilügy: Novák Katalin nem magyarázta meg a döntését

Undorodik a pedofíliától – ezt mondta ma Novák Katalin köztársasági elnök egy, a Sándor-palotában tartott sajtótájékoztatón. Azt még mindig nem árulta el, hogy a viszolygása ellenére miért adott kegyelmet egy olyan embernek, aki éveken át fedezte a pedofil főnökét, egy gyermekkorú áldozatot pedig vesztegetéssel és kényszerítéssel próbált rávenni, hogy hamis vallomást tegyen. Novák Katalin döntése körül egyre nagyobb a botrány, civil szervezetek és ellenzéki pártok követelik a lemondását. Az ügy hétfőn este az Európai Parlamentben is téma volt.
1:56
HíradóNem sajnálja, amit tett: megszólalt a férfi, aki tapétavágóval sebesítette meg lánya zaklatóját
2024. február 6. 18:30

Nem sajnálja, amit tett: megszólalt a férfi, aki tapétavágóval sebesítette meg lánya zaklatóját

Nem sajnálja, amit tett, és újra megtenné, ha a gyerekét meg kellene védenie – ezt mondta Híradónknak az a férfi, aki vasárnap tapétavágóval sebesítette meg lánya zaklatóját Kerepesen. Az apa az RTL Híradónak azt mondta: lánya sírva hívta telefonon. Akkor is zokogott, amikor az állomásnál találkoztak. Ezután kérte számon a társaságot. A rendőrség garázdaság és életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást. Figyelem, megrázó történet!
2:04
HíradóRobbanóanyagot, fegyvereket találtak Székesfehérváron
2024. február 6. 18:26

Robbanóanyagot, fegyvereket találtak Székesfehérváron

Egy kisebb hadsereget is fel lehetett volna fegyverezni azzal az arzenállal, amit egy székesfehérvári férfitól foglaltak le a rendőrök. Csaknem 70 fegyvert rejtegetett, köztük pisztolyokat, puskákat és gépkarabélyokat. De robbanóanyagokat is találtak nála. A TEK kommandósaira is szükség volt az elfogásához. Bűnügyi felügyeletbe került, de az ügyészség a letartóztatásáért fellebbezett. Hogy honnan szerezte és mire akarta használni a fegyvereket, egyelőre nem tudni.
9:35
ReggeliEndrei Judit: Nem voltak kétségbeesett időszakaim
2024. február 6. 13:59

Endrei Judit: Nem voltak kétségbeesett időszakaim

Különleges utazásra készül Endrei Judit: kéthetes útján Azerbajdzsánba, Grúziába és Örményországba fog látogatni. Azt mondta, a természeti szépség mellett a történelem, a gasztronómia, de az ottani emberek is vonzzák. Közben online beszélgetéssorozatot készít, ahova örömmel mennek a meghívottak, akiket felkeres. Endrei Judit a Reggeliben mesélt arról is, hogyan áll fel a nehézségekből, és fiatalkori képekkel idéztük fel a legendás műsorvezető televíziós éveit.
5:23
ReggeliMarjai Judit szerint ma már túlzott óvatoskodás van a nők és férfiak között
2024. február 6. 13:17

Marjai Judit szerint ma már túlzott óvatoskodás van a nők és férfiak között

„Kicsit bátrabban a férfiakkal” – üzente nőtársainak Marjai Judit író, fotóművész, a nyolcvanas évek ismert modellje. Úgy fogalmazott, régebben még lehetett szexisek lenni, de ma már „nagyon óvatosan kell azzal bánni, hogy az ember menyire szexi”. Szerinte a MeToo hatása, hogy nem lehet egy nő után fütyülni az utcán, és nem pártolja a túlzott óvatoskodást nők és férfiak között. Marjai Judit a Reggeliben fejtette ki véleményét.
20:57
PortréHogy válhatott az ördög városává Dunaszerdahely? – Durica Katarina a 90-es évek pokoli maffiavilágáról
2024. február 6. 12:51

Hogy válhatott az ördög városává Dunaszerdahely? – Durica Katarina a 90-es évek pokoli maffiavilágáról

A rendes lányok csendben sírnak című könyv egy csallóközi kisváros, Dunaszerdahely sötét történeteit dolgozza fel a 90-es évekből. Azét az időszakét, amikor a várost uraló maffia megnyomorította az emberek életét: kínzások, ledarált, disznóval megetetett, bebetonozott áldozatok, kíméletlen nemi erőszakok jellemzeték a mindennapokat.  A szerző, Durica Katarina háromgyerekes édesanya, író, újságíró. Életük legtraumatikusabb élményeiről beszéltek neki olyan nők, akik addig mélyen hallgattak. Írt már a béranyaság kegyetlen világáról és a Brüsszelben prostitúcióra kényszerített lányok történeteiről is. Barabás Éva vendége a Portréban arról is beszélt, milyen fenyegetéseket kapott a könyvei miatt.
7:19
ReggeliFelméri Péter: Hét éve nem aludtam végig egy éjszakát
2024. február 6. 12:25

Felméri Péter: Hét éve nem aludtam végig egy éjszakát

Az év premierelőadása díjjal jutalmazta a Dumaszínház Felméri Péter B-terv című estjét. A humorista azóta új előadással járja az országot, amelynek címe: Most a jövő sem a régi. A Reggeliben Felméri Péterrel arról is beszélgettünk, hogyan képzelte el gyerekként a jövőjét, élvezi-e az apaságot, és mit szólnak otthon, ha saját életükből dolgoz fel történeteket az estjeihez.
6:10
ReggeliPapp Gergő Kiara Lordnak: A te hangodra aludtam el
2024. február 6. 11:58

Papp Gergő Kiara Lordnak: A te hangodra aludtam el

Már több mint kétmillióan nézték meg Lakatos Levente és Kiara Lord beszélgetését az interneten. Közös könyvük is van, amelyben a modell „élete rejtegetett titkairól” mesél, azaz felnőttfilmes tapasztalatairól. Levente szerint „a sztereotípiákkal ellentétben ő egy nagyon értelmes nő”, és „lehet vele miről beszélgetni”. Miért gondolja Kiara Lord sorsszerűnek a találkozásukat, és mit mondott Papp Gergő a podcastjükről? Kiderül a videóból.
7:13
Reggeli„Mi mindannyian felelősök vagyunk” – gyermekpszichológus a bicskei pedofilügyről
2024. február 6. 11:03

„Mi mindannyian felelősök vagyunk” – gyermekpszichológus a bicskei pedofilügyről

A bicskei gyermekotthonban elkövetett pedofília áldozatait felzaklathatja, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a volt igazgatónak falazó bűntársnak, és a traumafeldolgozásukat is befolyásolhatja – mondta a Reggeliben Stahly Kata gyermekpszichológus, a Hintalovon Alapítvány Nemecsek Programjának vezetője. A szakember szerint a gyermekbántalmazás nem egy magányos dolog, közvetett tanú általában még akkor is van, ha a visszaélés a négy fal között történik. Mit lehet tenni azért, hogy a gyerekek környezetéből eltűnjenek a rájuk veszélyes felnőttek? Hogyan kellene változtatni a gyermekvédelmi rendszeren? A videóból ez is kiderül. 
5:07
Fókusz„Utolsó erejével azt mondta nekem, apu, vigyél haza” – megrázó interjút adtak a szülők, akiknek kislányát több orvos is hazaküldte, mielőtt meghalt
2024. február 6. 10:40

„Utolsó erejével azt mondta nekem, apu, vigyél haza” – megrázó interjút adtak a szülők, akiknek kislányát több orvos is hazaküldte, mielőtt meghalt

Megrázó és felkavaró interjú a szülőkkel, akik tüdőgyulladás miatt néhány nap alatt elvesztették egyetlen lányukat. Érthető módon könnyek nélkül képtelenek beszélni a történtekről, szerintük 13 éves lányuk több orvos hibája miatt halt meg. Ferenc és Melinda jogi útra szeretné terelni kislányuk ügyét, azt akarják megtudni, hogy a háziorvos miért nem rendelte vissza őket, amikor jelezték: nincs jobban Nikolett, és miért küldték őket haza az ügyeletről. Megrázó történet. 
7:02
Reggeli„A gyermekvédelem nem az, hogy a gendertől és a bevándorlástól megvédjük a gyerekeinket”
2024. február 6. 9:52

„A gyermekvédelem nem az, hogy a gendertől és a bevándorlástól megvédjük a gyerekeinket”

Közleményben tiltakozott a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete amiatt, hogy Novák Katalin kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatójának falazó férfit. Mihály Bulcsú, az egyesület elnökségi tagja a Reggeliben azt mondta, mélységesen elítélik a köztársasági elnök döntését, és nem a gendertől és a bevándorlástól kell megvédeni a gyerekeket, hanem a gyermekvédelem azt jelenti, hogy „egy morálisan vállalható szociális szolgáltatást nyújtunk a legkiszolgáltatottabbaknak”. Mi a céljuk a kiállással? Szerintük le kell-e mondania Novák Katalinnak? A videóban erről is szó esik. 
6:09
ReggeliMegszólalnának a bicskei gyermekotthonban bántalmazott áldozatok a kegyelem ügyében
2024. február 6. 9:18

Megszólalnának a bicskei gyermekotthonban bántalmazott áldozatok a kegyelem ügyében

A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese évtizeden át tudott az intézményben zajló bántalmazásokról, a sértettek már 2011-ben is megpróbálták jelezni a gyámhatóságnak és a rendőrségnek, hogy mi történik – mondta Gál András, aki a bántalmazott fiatalokat képviselte a gyermekotthon korábbi igazgatójának perében. Az ügyvéd a Reggeliben arra is kitért, a pedofilügy áldozatai maguk fejtenék ki véleményüket arról, hogy az igazgatót fedező bűntárs elnöki kegyelmet kapott. 
8:44
FókuszKirály lesz, aki megveszi – szólt a hirdetés, a lakók viszont egy nem létező házban élnek fűtés és melegvíz nélkül
2024. február 5. 20:41

Király lesz, aki megveszi – szólt a hirdetés, a lakók viszont egy nem létező házban élnek fűtés és melegvíz nélkül

Rémálommá vált az élet egy Reitter Ferenc utcai társasházban. Lopás, csalás és folyamatos hazugságok – ezzel vádolják a lakók az egykori építtetőt. És tényleg nagy a baj, akár az otthonukat is elveszíthetik a tulajdonosok, hiszen a külsőre teljesen normálisnak tűnő társasház jogilag nem is létezik. Budapest 13. kerületében 12 éve wellnesszel felszerelve hirdették ezeket a lakásokat, ám mára katasztrofális lett a társasház állapota. Mi lesz így a benne lakókkal?
2:03
Fókusz„Feszült lett a helyzet az idei Budapest-Bamakón” – 400 magyar autózik Szenegál felé, ahol súlyos zavargások törtek ki
2024. február 5. 20:18

„Feszült lett a helyzet az idei Budapest-Bamakón” – 400 magyar autózik Szenegál felé, ahol súlyos zavargások törtek ki

Veszélyben a Budapest-Bamakó mezőnye? A világ legnagyobb amatőr ralijának résztvevői kedden érnének Szenegálba, de az országban zavargások törtek ki. Több száz magyar kerülhet bajba? A rali szervezője, Szabó Gál András, vagyis Villám Géza a Fókuszban azt mondta: mindenképpen meg kell változtatniuk a rali útvonalát.
4:26
FókuszSzáz fokra fűthető furgon, szaunának átalakított villamos – nem mindennapi szaunákon kell átszáguldaniuk a világ egyik legőrültebb versenyén
2024. február 5. 19:41

Száz fokra fűthető furgon, szaunának átalakított villamos – nem mindennapi szaunákon kell átszáguldaniuk a világ egyik legőrültebb versenyén

Észtországban immár 14. alkalommal rendezték meg a világ legőrültebb értágító versenyét. Majdnem ezren vettek részt a szaunamaratonon, ahol az a harci feladat, hogy a város összes szaunáját felfedezzék a résztvevők és ücsörögjenek is azokban néhány percet. Még akkor is, ha az a szauna egy fán lóg vagy egy kiszuperált busznak látszik.    
9:16
FókuszKiko cicájának dedikálta arénás koncertjét ByeAlex, akinek egy sokkal érzelmesebb oldalát ismerhettük meg
2024. február 5. 19:37

Kiko cicájának dedikálta arénás koncertjét ByeAlex, akinek egy sokkal érzelmesebb oldalát ismerhettük meg

A világűrből egy hibernálókapszulában ereszkedett le a Sportaréna színpadára, majd egy óriási, látványos show-t tolt le ByeAlex szombat este. A csúcson hagyta abba az X-Faktort, miután négyszer is megnyerte mentorként a tehetségkutatót, most pedig megmutatta 13 ezer rajongónak és a jövő énekeseinek, hogyan is kell ezt csinálni. A Fókusz végigkövette az énekest élete első arénás koncertjén és bár azt gondoltuk, már minden oldalát megmutatta nekünk, egy egészen új ByeAlexet ismerhettük meg. 
2:18
HíradóTávol maradtak a kormánypártok, így nem szavazhatott az országgyűlés Svédország NATO-csatlakozásáról
2024. február 5. 19:05

Távol maradtak a kormánypártok, így nem szavazhatott az országgyűlés Svédország NATO-csatlakozásáról

A kormánypártok ugyan, távol maradtak a Svédország NATO- csatlakozásáról összehívott rendkívüli ülésen, de megjelent több nagykövet is, köztük David Pressman, aki az újságíróknak azt mondta: Svédország NATO-csatlakozása közvetlenül érinti az Egyesült Államok biztonságát, így követni fogják a folyamatot, és továbbra is várják a mielőbbi ratifikációt. A Fidesz és Szijjártó Péter is úgy nyilatkozott: szeretnék, ha a svéd miniszterelnök még a szavazás előtt eljönne Budapestre.
2:53
HíradóNem árulta el a kormány és a köztársasági elnök, hogy miért engedték el a pedofil exigazgatónak falazó férfit
2024. február 5. 19:02

Nem árulta el a kormány és a köztársasági elnök, hogy miért engedték el a pedofil exigazgatónak falazó férfit

Novák Katalin döntése mellett Varga Judit akkori igazságügyi miniszter ellenjegyzése is kellett ahhoz, hogy kegyelmet kapjon a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettese. Sem a köztársasági elnök, sem a kormány nem válaszolt, hogy miért engedték szabadon a férfit, aki fedezni próbálta a pedofil exigazgatót. Az ellenzék aláírásgyűjtésbe kezd Novák Katalin lemondása érdekében, és tüntetést is szerveznek a Sándor-palota és a Belügyminisztérium elé. 
1:45
HíradóVideón, ahogy egy megkülönböztető jelzés nélkül száguldó rendőrautó életveszélyes előzésbe kezd
2024. február 5. 18:53

Videón, ahogy egy megkülönböztető jelzés nélkül száguldó rendőrautó életveszélyes előzésbe kezd

Centiken múlt a baleset: videón, ahogy egy megkülönböztető jelzés nélkül száguldó rendőrautó úgy előzött, hogy közben szemből érkezett egy kocsi Keszthelynél. Az erről készült felvételt a Budapesti Autósok közössége osztotta meg. Ha a szemből jövő nem lassít és húzódik le, frontálisan is ütközhetett volna a két autó. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
1:48
HíradóTagadta bűnösségét az a két férfi, akik csak akkor hívtak mentőt megvert társukhoz, mikor az már haldoklott
2024. február 5. 18:51

Tagadta bűnösségét az a két férfi, akik csak akkor hívtak mentőt megvert társukhoz, mikor az már haldoklott

Tagadta bűnösségét az előkészítő ülésen az a két férfi, akik a vád szerint összeverték, megrugdosták, majd hagyták meghalni ismerősüket másfél éve Budapesten. Csak másnap hívtak hozzá mentőt, amikor már haldoklott. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják őket, amiért 18 és 17 éves büntetést kért rájuk az ügyészség.
3:21
HíradóA háziorvos és az ügyeletes is hazaküldte a 13 éves kislányt, aki nem sokkal később meghalt
2024. február 5. 18:48

A háziorvos és az ügyeletes is hazaküldte a 13 éves kislányt, aki nem sokkal később meghalt

Tüdőgyulladásban halt meg egy 13 éves nagyecsedi lány, a szülők szerint az orvosok későn vették észre, hogy mennyire súlyos az állapota. A háziorvosuk tanácsára a lány otthon gyógyult, de Nikolettának fájt a háta, ezért a mátészalkai ügyeletre vitték a szülei. Innen a vizsgálat után hazaküldték őket, de két órával később megint Mátészalkára rohantak, akkor már a gyereksürgősségire. Onnan a nyíregyházi kórházba vitték mentővel a lányt, de ott másnap reggelre meghalt.
1:56
Híradó„Annál borzasztóbb nincs, amikor a szülő túléli a gyerekét” – hiába kért elnézést, nem bocsát meg fia gyilkosának az apa
2024. február 5. 18:43

„Annál borzasztóbb nincs, amikor a szülő túléli a gyerekét” – hiába kért elnézést, nem bocsát meg fia gyilkosának az apa

Hiába kért elnézést, nem bocsát meg fia gyilkosának az apa. A Deák téri kettős emberölés ügyének tárgyalásán a két fiatal megkéselésével vádolt férfi azt mondta, sajnálja, ami történt, és esze ágában sem volt gyilkolni. 2020 májusában egy hangfalon veszett össze két társaság Budapesten, a Deák Ferenc téren. Az akkor 18 éves vádlott ezután kést rántott, és halálosan megsebesített egy 20 és egy 16 éves fiút.
1:53
HíradóEgy hatéves kislány fejére zuhant a mászóka, a felelősök négy év után is tagadnak
2024. február 5. 18:37

Egy hatéves kislány fejére zuhant a mászóka, a felelősök négy év után is tagadnak

Addig nem tudja feldolgozni a család a tragédiát, amíg a felelősök nem kapnak büntetést: ezt mondta a bíróságon az apa, akinek a lánya meghalt négy éve, amikor az óvodában rázuhant egy mászóka a Heves megyei Csányban. Az ügyészség szerint a település polgármestere és az óvoda korábbi vezetője hibázott. Ők hétfőn a bíróságon azt mondták: nem érzik magukat bűnösnek.
1:45
HíradóKét nyugdíjas férfi is lakástűzben hunyt el hétfő délelőtt
2024. február 5. 18:35

Két nyugdíjas férfi is lakástűzben hunyt el hétfő délelőtt

Két halálos lakástűz volt délelőtt. A Csongrád-Csanád megyei Apátfalván egy ház szobája gyulladt ki. A lángokat a szomszédok vették észre, ők értesítették a tűzoltókat és a rendőröket. A házban lakó idős férfit holtan találták bent. A Borsod megyei Monokon is egy szoba gyulladt ki. A tűzoltók már csak az itt élő a 67 éves férfi holttestét találták meg. Hogy mi okozta a tüzet, egyik eset-ben sem tudják még.
3:03
HíradóFél órán át próbált ügyeletes orvost hívni halott apjához, hiába
2024. február 5. 18:33

Fél órán át próbált ügyeletes orvost hívni halott apjához, hiába

Többen is hiába hívták Pest megyében a 1830-as orvosi ügyeleti számot a hétvégén. A Híradónak nyilatkozó szentendrei asszony több mint fél óráig próbált orvost hívni elhunyt apjához. Végül a férfi gondosórája segítségével mentőt hívott. A Magyar Orvosi Kamara szerint van olyan területe az országnak, ahol túlterheltek az ügyeletes háziorvosok. Nagyobb bajnak tartják, hogy olyan eseteket is el kell látniuk, amiben nincs tapasztalatuk. Az Országos Mentőszolgálat szerint csak ritkán fordul elő, hogy várnia kell a 1830-as ügyeleti számot hívóknak.
2:17
Híradó„Leszállok, megverlek téged, meg....lak” – megszólalt a fiatal lány, akit a HÉV-en szexuálisan zaklattak
2024. február 5. 18:11

„Leszállok, megverlek téged, meg....lak” – megszólalt a fiatal lány, akit a HÉV-en szexuálisan zaklattak

Nagyon megijedt, amikor három férfi vette körbe és egyikük simogatni kezdte – ezt mondta az RTL Híradónak az a húszéves lány, akit – állítása szerint – vasárnap este szexuálisan zaklattak a HÉV-en. A nő az apjától kért segítséget. Ő az állomáson kérte számon az egyik zaklatót. Dulakodtak, majd az apa egy sniccerrel megvágta a férfi nyakát. A rendőrök az apát őrizetbe vették, a zaklatással gyanúsított férfi szabadlábon van. 
4:57
ReggeliVisszaéltek Tihanyi Peti személyazonosságával, pénzt akartak kicsalni emberektől
2024. február 5. 13:13

Visszaéltek Tihanyi Peti személyazonosságával, pénzt akartak kicsalni emberektől

Megdöbbentő e-mailt kapott Tihanyi Peti az egyik rajongójától: a Reggeli műsorvezetőjének arra hívták fel a figyelmét, hogy egy Facebook-profilon az ő személyazonosságával élnek vissza úgy, hogy emberekből szeretnének pénzt kicsalni. A műsorvezető azonnal intézkedett és jelentették a profilt, azonban nem volt egyszerű, hiszen Tihanyi Petit kitiltották az oldalról. A Facebook visszajelzése alapján azonban nem történt ilyen visszaélés, sőt a műsorvezető esetről készült videóját is letiltották.
6:19
Reggeli„Nem is vettem észre ezt az ötven évet” – Oszvald Marika a mai napig imádja az Operett Színházat
2024. február 5. 12:37

„Nem is vettem észre ezt az ötven évet” – Oszvald Marika a mai napig imádja az Operett Színházat

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, operetténekes már több mint 50 éve tagja az Operett Színház társulatának. A Reggeliben most elmesélte, hogyan élte meg azt a félévszázadot, ami egyébként a színház idén 100 éves történetének. A színésznő ennyi idő után is nagyon lelkes, elmesélte milyen darabokban vesz most rész és mikre készülnek a társulattal. 
6:05
ReggeliVolt egy rossz szokásom, hogy bámultam az arcokat – Joshi Bharat mindent megérez
2024. február 5. 11:59

Volt egy rossz szokásom, hogy bámultam az arcokat – Joshi Bharat mindent megérez

Joshi Bharat műsorvezető volt a Reggeli főzővendége, ahol azonban a gasztronómia mellett más is előkerült: a férfi és női kapcsolatok. Joshi Bharat a Rádió Bézsben Egy férfi és egy nő címmel vezet műsort, ahol a női szempont van a középpontban. Azt is elárulta, milyen utazásra készül Toscanába és azt is, mi lett a régi szokásával, hogy nagyon megfigyelte az embereket.
7:38
ReggeliVolt két hét, amikor kétségbe estek – Pál Dénes kétszeres lányos apuka lett
2024. február 5. 10:59

Volt két hét, amikor kétségbe estek – Pál Dénes kétszeres lányos apuka lett

Pál Dénes a Reggeliben mesélte el, milyen az élet két – egy hatéves és egy három hónapos – kislánnyal. Az énekes és párja próbálták nemcsak magukat, hanem nagyobbik lányukat is felkészíteni a kisbaba érzekésére, azonban nem minden pillanat volt zökkenőmentes. Hogyan tudják megszervezni az életüket most, hogy már négyen vannak? Kiderül a videóból.
5:40
ReggeliIdén az influencereket is díjazzák majd a Szóvivő Bálon
2024. február 5. 10:47

Idén az influencereket is díjazzák majd a Szóvivő Bálon

Szlávik János infektológus és Bácskai Vanda, a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének elnökségi tagja, egyben a Szóvivő Bál egyik főszervezője a Reggeliben meséltek arról, hogy pontosan mikor és hogyan jött létre az esemény. Arról is beszéltek, milyen díjakat hoztak létre a szakma részvevőinek elismerésére, és azt is elárulták, mire fordítják majd a jótékonysági esemény bevételeit. 
15:05
Házon kívülHelyettesítheti-e a kutya a gyereket?
2024. február 5. 10:32

Helyettesítheti-e a kutya a gyereket?

Sokféle oka lehet annak, hogy valakinek nincs gyereke. De közülük sokan vágynak arra, hogy gondoskodhassanak valakiről, például egy kutyáról. Tény, hogy Magyarországon egyre kevesebben vállalnak gyereket, a kutyák száma viszont rohamosan nő. Az európai háztartásokban pedig ma már sokkal több kutya és macska él, mint gyerek. Vannak, akik számára a kutya tulajdonképpen helyettesíti a gyereket, de valójában ők vannak kisebbségben, ez is kiderül a Házon kívül riportjából.
5:57
ReggeliAki szereti a Ferrarit, az nem biztos, hogy szereti Lewis Hamiltont – milyen lesz a 2025-ös idény?
2024. február 5. 10:30

Aki szereti a Ferrarit, az nem biztos, hogy szereti Lewis Hamiltont – milyen lesz a 2025-ös idény?

Szujó Zoltán sportriporter, műsorvezető a Reggeliben elemezte a hivatalos bejelentést, miszerint Lewis Hamilton a Mercedes után a Ferrari pilótája lesz 2025-től. A szakértő szerint Hamilton érzelmi alapon döntött, ez hiányzott még a „Forma1-es bakancslistájáról”. De vajon ki telefonált: a csapat kereste meg a pilótát vagy Hamilton kereste meg az olasz istállót, miért érdekes a bejelentést időpontja? 
6:35
Reggeli„Mint az Ecseri piacon, van itt minden” – így értékelte a hetedik évadot a Cápák között befektetője
2024. február 5. 10:11

„Mint az Ecseri piacon, van itt minden” – így értékelte a hetedik évadot a Cápák között befektetője

Dr. Varga Eszter a Cápák között befektetője, a Pannonhitel Zrt. társtulajdonosa volt a Reggeli egyik vendége. A tapasztalt szakember elmondta, a műsorban természetesen megjelennek a különbségek a cápák között, de ez teljesen természetes, hiszen nem mindenkinek hasonlóak az elvárásai egy-egy befektetéssel kapcsolatban. Persze nem csak az esetleges konfliktusokról mesélt, arról is, hogyan dönt egy-egy befektetéssel kapcsolatban.