Hogy válhatott az ördög városává Dunaszerdahely? – Durica Katarina a 90-es évek pokoli maffiavilágáról

Durica Katarina férjével és három gyermekével él. A hétköznapok neki is hasonlóak, mint bárki másnak. Reggel 7-kor kel, tízórait készít, intézi a gyerekek körüli teendőket, figyeli, kinőtte-e a gyerek a cipőjét. De dolgozik benne a küldetéstudat is, az újságírói ambíciók, amiket nem tud és nem is akar letenni.

Fűt ez a szenvedély, hogy itt vannak ezek a történetek, és ne már, hogy úgy menjen tovább a világ, hogy ezeket nem tudja meg senki 

– mondta a Portréban.

Így volt a dunaszerdahelyi maffia történetével is. Akárhányszor hazamentek családi, baráti összejövetelekre, nem telt el úgy egy sem, hogy ne jöttek volna fel a 90-es évekbeli történetek. Felbosszantotta, hogy rengeteg nőre és megrázó történetére csak legyintettek: ugyan, az már „régen volt” és különben is „akkor mindenki maffiafeleség akart lenni”, vagy „mi mindent megtettek azért, hogy beülhessenek abba a nagy fekete autóba”.

Ez nem volt igaz. Egyáltalán nem így működött ez az egész. Ezek a nők áldozatok voltak. Iszonyú kegyetlen kínzási módszereken estek át, nagyon fiatalon. Nem mondtuk ki, hogy igen, ez nemi erőszak volt, ez bűncselekmény volt. Ezek az áldozatok itt vannak közöttünk továbbra is, igen, az elkövetők meghaltak, de attól még ezt ne bagatellizáljuk 

 – mondta az írónő.

Durica Katarina a 90-es években általános iskolás volt, a Dunaszerdahelytől 20 kilométerre fekvő Somorján nőtt fel. Épp egy falunapon szeretett volna körhintázni, mikor behajtott az a bizonyos fekete autó a kavalkádba. Ez volt az első élménye a maffiával. Ő akkor gyerekként nem nagyon értette, mi zajlik a felnőttek világában, de ebben nőttek fel, és szinte nem volt olyan családi összejövetel, amikor ne kerültek volna szóba a maffiózok. Szinte mindenkinek a baráti társaságában volt valaki, aki eltűnt, vagy akár elkövetőként, akár áldozatként  kapcsolata került az alvilággal.

Emlékszem konkrétan egy pillanatra, amikor a férjemmel utaztunk hazafelé, és Csallóközben le volt zárva egy rész. Én viccesen megjegyeztem, biztos ott találtak valakit, hogy kiássák. És a férjem, aki budapesti, ezen teljesen ledöbbent, és akkor elkezdtem neki mesélni, hogy gimnazista koromban mi minden történt, mit hallottunk, mit láttunk, minek voltunk mi is a részesei.

A legsötétebb korszaknak az vetett véget, amikor várost rettegésben tartó bandát egy rivális csoport gyakorlatilag lemészárolta a Fontana bárban, ami azóta is üzemel.

Durica Katarina a Portréban beszélt arról is:

• hogyan találkozott a túlélőkkel,
• miért volt döbbenetes a könyv utóhatása,
• a munka melyik szakaszában lettek rémálmai,
• feldolgozta-e a közösség ezt a traumát az azóta eltelt 30 évben,
•  hogyan kapcsolódott az akkori szlovák kormány a lemészárolt maffiához,
• valamint arról, hogy ha a Kuciak-gyilkosság egy évvel korábban történik,  egy sor sem született volna meg A rendes lányok csendben sírnak című könyvből.

Ajánló: A Jan Kuciak meggyilkolásáról szóló többszörösen díjnyertes dokumentumfilmet megnézhetik az RTL+-on!

A teljes beszélgetés az RTL+-on látható!