ADÁSRÉSZLETEK

4:16
Reggeli„A probléma az, hogy Magyarországon ez rutinszerűen működik” – bilincsben és vezetőszáron vitték a tárgyalóterembe az antifa-ügy fővádlottját
2024. február 5. 9:13

„A probléma az, hogy Magyarországon ez rutinszerűen működik” – bilincsben és vezetőszáron vitték a tárgyalóterembe az antifa-ügy fővádlottját

Az a probléma, hogy ez a szokásos üzemmenet -- mondta a Reggeliben Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke az antifa-ügy kapcsán. Az, hogy kit és hogyan visznek a tárgyalásra, az a büntetésvégrehajtás hatáskörében dől el, a hazai rendszerben pedig az, hogy valakit kéz- és lábbilincsben állítanak a bíróság elé, megszokott metódus. A bizottság elnöke példaként felhozta Geréb Ágnes ügyét is, aki szintén törékeny nő létére bilincsekben állt a bíráság elé, vagy Schadl György ügyét, aki nem erőszakos bűncselekmények vádjával állt a bíróság elé. Milyen kicsengése van az ügynek nemzetközi szemmel – a szakértő jogi szemmel is megvizsgálja. 
8:06
ReggeliAz olasz tévénéző ilyet csak Teheránból vagy Afrikából lát – hatalmas port kavart az antifa-ügy Olaszországban
2024. február 5. 8:56

Az olasz tévénéző ilyet csak Teheránból vagy Afrikából lát – hatalmas port kavart az antifa-ügy Olaszországban

Péterfy Gergely író egyenesen Olaszországból jelentkezett be a Reggeli stúdiójába, ahol elmondta, a magyar és nemzetközi sajtót napok óta foglalkoztató antifa-ügy Olaszországban is hatalmas port kavart. „Átfutott az országban egy sokkhullám” – fogalmazott. Az olasz fogvatartottakat ugyanis külön jogszabály védi attól, hogy megalázó helyzetben mutassák őket, így megdöbbentette az olaszokat, hogy kéz- és lábbilincsben vitték a fővádlottat az előkészítő ülésre. De miről van szó még az olasz sajtóban a magyar eljárással kapcsolatban?
6:29
Reggeli„Nem biztos, hogy Nápolyban vagy Szicíliában jobb lenne a börtönhelyzet” – ilyen állapotok vannak a magyar cellákban
2024. február 5. 8:39

„Nem biztos, hogy Nápolyban vagy Szicíliában jobb lenne a börtönhelyzet” – ilyen állapotok vannak a magyar cellákban

Az látszott, hogy kitakarítottak, de a cella falai nem voltak frissen festve – mondta Hujder Zoltán, az RTL Híradó riportere az antifa-ügy kapcsán. A Híradó is forgathatott a börtönben, amit az ügy fővádlottja borzasztónak tartott. A bűnügyi riporter úgy gondolja, hogy nagyon rosszul estek a BV-nek azok a vádak, amiket az olasz sajtóban közöltek a magyar börtönhelyzetről, ezért is tartottak sajtótájékoztatót. De mit tapasztalt a nemzetközi börtönhelyzetről? Kiderül a videóból. 
7:49
ReggeliMegszólalt az antifa-ügy fővádlottjának korábbi védője: Semmi nem indokolta a kéz- és lábbilincset
2024. február 5. 8:06

Megszólalt az antifa-ügy fővádlottjának korábbi védője: Semmi nem indokolta a kéz- és lábbilincset

„Nem arról van szó, hogy ő szervezte volna ezeket a támadásokat, az ügyészség azzal vádolja, hogy ezekben részt vett” – magyarázta Dr. Sánta Szabolcs Miklós ügyvéd, az antifa-ügyben megvádolt olasz tanárnő korábbi védője a Reggeliben. A jelenleg börtönben fogvatartott nő szerint a magyar büntetésvégrehajtás kegyetlenül bánik vele, a börtön körülményei elfogadhatatlanok. De mit gondol erről korábbi védője?
Cápák közöttVízkőtelenítő találmánnyal és fiatalító vitaminnal fogtak Cápát maguknak a vállalkozók
2024. február 4. 20:40

Vízkőtelenítő találmánnyal és fiatalító vitaminnal fogtak Cápát maguknak a vállalkozók

A Cápák között 7. évadának 5. részében a feltaláló apuka, Baumann László saját találmányával, a Flodravinnel győzte meg a Cápákat, a közgazdász-gyógyszerész páros pedig egy innovatív étrendkiegészítővel, a MyCellen vállalkozásukkal. Jánosi Levente megosztotta a befektetőket villanypásztor üzletével, így üres kézzel távozott, viszont az 52 éves tanár influenszer, Prievara Tibor több felajánlást is kapott MotiMore alkalmazására a Cápáktól, akik ezzel is támogatnák a magyar oktatást.
2:02
Cápák közöttÖregedést lassító vitamint hoztak a Cápáknak a MyCellen vállalkozói
2024. február 4. 20:40

Öregedést lassító vitamint hoztak a Cápáknak a MyCellen vállalkozói

A közgazdász Széchenyi Martin és a szakgyógyszerész Dr. Krékits Gábor is orvos családból származik. Szüleik az egészséges életmódra nevelték őket, így elmondható, hogy beleszülettek a gyógyítás világába. A Cápákhoz új generációs vitaminokkal érkeztek, ugyanis két terméket is szeretnének létrehozni a közeljövőben, illetve PR megjelenésre is szükségük lenne – ehhez pedig 6 millió forintra lenne szükségük, 10% tulajdonrészért cserébe.
5:55
Cápák között„Nem tudok a régi cégemből egy fikarcnyit se adni” – a villanypásztor influenszer ajánlata sokkolta a Cápákat
2024. február 4. 20:40

„Nem tudok a régi cégemből egy fikarcnyit se adni” – a villanypásztor influenszer ajánlata sokkolta a Cápákat

A Nexon Farm vállalkozója, Jánosi Levente megosztotta a befektetőket a Cápák között stúdiójában. Moldován András és Sárospataki Albert úgy érezte, hogy az influenszer ajánlata komolytalan. Velük ellentétben Balogh Petya és Dr. Varga Eszter megpróbált segíteni Leventének, de befektetés helyett inkább tanácsadót javasoltak a villanypásztor vállalkozás külföldi terjeszkedéséhez. 
2:19
Cápák közöttTíz évesen csinálta első elektromos készülékét a villanypásztor influenszer
2024. február 4. 20:40

Tíz évesen csinálta első elektromos készülékét a villanypásztor influenszer

Jánosi Levente egy erdélyi kisfaluból érkezett a Cápák elé, hogy bemutassa saját fejlesztésű termékét. Elmesélte, hogy nehéz gyerekkora volt, szülei állattenyésztéssel foglalkoztak, ami nem egyszerű feladat a medvék lakta vidéken. Miután tíz évesen megoldotta a család biztonsági problémáját, szeretett volna kitörni a szűkös körülményeiből. Elkezdett tanulni, hogy továbbfejlessze terméket, amire olyan nagy lett a kereslet, hogy állítása szerint már nem tud eleget tenni a megrendeléseknek. Nexon Farm vállalkozásához új céget alapítana, melyből most 10% tulajdonrészt ajánlott fel 2 millió euróért a Cápáknak.
2:00
Cápák között„Te vagy az egyik fény az éjszakában a magyar oktatásban” – Balogh Petya ismeri a MotiMore alkalmazás megálmodóját
2024. február 4. 20:40

„Te vagy az egyik fény az éjszakában a magyar oktatásban” – Balogh Petya ismeri a MotiMore alkalmazás megálmodóját

Az 52 éves Prievara Tibor angolt tanít diákjainak. 13 évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni az oktatástechnológiai alkalmazásával, amivel a tanításról tanulásra helyezhetik a fókuszt, és a tanuló folyamatos visszajelzést kaphat az egyéni fejlődéséről. Tibor szeretné meghódítani a külföldi piacot is ezzel az applikációval, amihez elkötelezett partnert keres, akinek 10% tulajdonrészt ajánlana 20 millió forintért cserébe.
4:46
Cápák közöttMilliárdos árbevételű cégét hagyta hátra egy kutatás miatt a Flodravin feltalálója
2024. február 4. 20:40

Milliárdos árbevételű cégét hagyta hátra egy kutatás miatt a Flodravin feltalálója

Minél jobban megismerték a befektetők Baumann László vállalkozását, annál kevésbé értették, hogy mi történt vele az elmúlt tíz évben. „Téged olyan nagyon pénzzel nem lehet megfogni, ugye?” – vonta le a következtetést Moldován András, majd kiderült, hogy a pénzügyeket inkább az anyuka intézi a családi cégben. Végül Sárospataki Albert ajánlatot tett, így egy Cápa segítségével éleszthetik újra az egykor sikeres vállalkozást.
2:47
Cápák közöttLányai forrasztják a feltaláló apuka találmányát – speciális elektromos térrel harcolnak a vízkő ellen
2024. február 4. 20:40

Lányai forrasztják a feltaláló apuka találmányát – speciális elektromos térrel harcolnak a vízkő ellen

Baumann László és Baumann Eszter Izolda családi vállalkozásukkal, a Flodravinnel érkeztek a Cápák elé. Vízkőképzést gátló és mentesítő készülékük olyan környezetbarát termék, amivel megakadályozzák a víz kikristályosodását, ezzel jelentős energia- és pénzmegtakarítást eredményezve a fogyasztóknak. A vállalkozók 80 millió forintos befektetést kértek a Cápáktól, amiért cserébe 20% tulajdonrészt kínáltak a cégükből.
1:59
HíradóTudósítással provokáltak – 25 újságírót vettek őrizetbe az orosz katonaanyák tüntetésén
2024. február 4. 19:06

Tudósítással provokáltak – 25 újságírót vettek őrizetbe az orosz katonaanyák tüntetésén

Több mint huszonöt újságírót őrizetbe vettek Moszkvában az orosz katonaanyák és -feleségek tüntetésén. A résztvevők azt követelték, küldjék haza az ukrán fronton harcoló hozzátartozóikat. A hatóságok azonban nem rájuk, hanem az őket filmező tudósítókra csaptak le. A rendőrségre szállították őket majd, pár óra múlva szabadon távozhattak.
2:44
HíradóAz olasz sajtó szerint embertelen körülmények között tartják fogva Magyarországon az antifasiszta támadással gyanúsított tanárnőt
2024. február 4. 19:04

Az olasz sajtó szerint embertelen körülmények között tartják fogva Magyarországon az antifasiszta támadással gyanúsított tanárnőt

Uniós szabályozásra hivatkozva hazavinnék Olaszországba a tavalyi, budapesti antifasiszta támadások elsőrendű vádlottját – írja egy olasz lap. Eszerint a jogászok azzal érvelnek, hogy a nő az olasztól eltérő bánásmódban részesül itt. A magyar kormány szerint a fogvatartás körülményei megfelelnek az uniós normáknak. Orbán Viktor tisztességes eljárást garantált, miután találkozott az olasz miniszterelnökkel.
2:13
HíradóHúsz év alatt a duplájára nőtt az antidepresszánsok fogyasztása Magyarországon
2024. február 4. 19:01

Húsz év alatt a duplájára nőtt az antidepresszánsok fogyasztása Magyarországon

Egyre több depressziós beteg jut kezeléshez, ezért fordulhat elő, hogy az elmúlt 20 évben megduplázódott az antidepresszáns gyógyszerek fogyasztása Magyarországon az általunk kérdezett pszichiáter szerint. Ezer magyarból 30 szed gyógyszert a betegségre a fejlett országokat tömörítő OECD adatai szerint. A legmagasabb fogyasztást Izlandon mérték, ott az ezerből 157-en szednek antidepresszánst.  
2:14
HíradóMagyarországon minden ötödik férfi és minden hatodik nő daganatos lesz – tudatos életmóddal sokat tehetünk a rák megelőzéséért
2024. február 4. 19:00

Magyarországon minden ötödik férfi és minden hatodik nő daganatos lesz – tudatos életmóddal sokat tehetünk a rák megelőzéséért

A túlélőkre fókuszál az idei rákellenes világnap kampánya. Az egyre modernebb diagnosztikának és a hatékonyabb kezeléseknek köszönhetően egyre többen gyógyulnak ki daganatos betegségükből. A Rákellenes Liga arra hívja fel a figyelmet, hogy az egészséges életmód és a szűrővizsgálatokon való részvétel a gyógyult betegeknél is javítja a hosszú távú kilátásokat.
2:26
Híradó„Mi vagyunk a kísérleti nyulak” – Magyarországon eddig még sosem használt rendszert próbálnának ki a Sóskútra tervezett akkumulátorgyárban
2024. február 4. 18:58

„Mi vagyunk a kísérleti nyulak” – Magyarországon eddig még sosem használt rendszert próbálnának ki a Sóskútra tervezett akkumulátorgyárban

A Magyarországon működő akkumulátorgyárakban keletkezett selejtes akkumulátorokból akar újra eladható terméket készíteni a szlovén Andrada cég a Sóskútra tervezett üzemében. A környékbeli települések vezetői szerint ezt a rendszert még sosem használták Magyarországon és több veszélye is van, ezekre azonban senkitől sem kapnak megnyugtató választ. Az is kiderült: még el sem indult az üzem engedélyeztetése a katasztrófavédelemnél, de a tervek szerint már februárban indulna a termelés.
2:24
HíradóSereghajtó a magyar minimálbér, saccolni se merik, mikorra zárkóznak fel Európához a magyarországi bérek
2024. február 4. 18:56

Sereghajtó a magyar minimálbér, saccolni se merik, mikorra zárkóznak fel Európához a magyarországi bérek

Sereghajtó maradt a magyar minimálbér, hiába emelték 15 százalékkal. Csak Romániát és Bulgáriát előzzük meg 22 tagállam rangsorában, ahol kötelező legkisebb fizetést írnak elő. Ezt a Portfolio szúrta ki az unió illetékes intézményének friss összesítéséből. Úgy számolnak, a lengyel és a cseh minimálbér is magasabb, pedig ott már olcsóbb egy bevásárlás, mint Magyarországon.
2:59
Híradó„Pedofilvédő Novák Katalin” – a Sándor-palotánál akciózott a Momentum
2024. február 4. 18:54

„Pedofilvédő Novák Katalin” – a Sándor-palotánál akciózott a Momentum

Az államfő hivatalánál akciózott a Momentum és üzentek a köztársasági elnöknek. Pedofilvédő Novák Katalin – ezt írták a molinóra, amit a  Sándor-palotához vitt kordonra akasztottak. A legtöbb ellenzéki párt bírálja a köztársasági elnököt, aki kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének. Azért ítélték el több éves börtönre, mert fedezni próbálta pedofil felettesét.
1:23
HíradóÜtötték és rúgták őket – ötfős társaság esett neki két részeg férfinek egy kisteleki parkban
2024. február 4. 18:41

Ütötték és rúgták őket – ötfős társaság esett neki két részeg férfinek egy kisteleki parkban

Öten vertek meg két részeg férfit tavaly november közepén Kisteleken, az egyik parkban – most emeltek vádat ellenük. A támadókat –  égy férfit és egy nőt – az bőszítette fel, hogy a részegek egymással vitatkoztak, ezután estek nekik: ütötték és rúgták őket. Csoportos garázdaság és könnyű testi sértés miatt kell bíróság elé állniuk, pénzbüntetésre számíthatnak.
1:34
HíradóLesodródott az útról, kidöntötte egy ház kerítését, és öt kocsit is megrongált az autós
2024. február 4. 18:34

Lesodródott az útról, kidöntötte egy ház kerítését, és öt kocsit is megrongált az autós

A sajátján kívül öt autót tört össze a sofőr, aki lesodródott az útról a Vas megyei Táplánszentkereszten délelőtt. Egy családi ház kerítését kidöntve okozott kárt az udvaron. A balesetben a 14 éves lánya sérült meg, aki mellette ült. Úgy tudjuk, a gyereknek ma van a születésnapja, ping-pong versenyre tartottak, amikor a baleset történt.
1:50
HíradóMire megszólalt az érzékelő, már nem tudtak rajta segíteni – 53 éves férfi halt meg a szén-monoxidtól
2024. február 4. 18:29

Mire megszólalt az érzékelő, már nem tudtak rajta segíteni – 53 éves férfi halt meg a szén-monoxidtól

Szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy férfi szombaton a Vas megyei Toronyban. Családja arra figyelt fel, hogy sokáig van a fürdőszobában, majd a szén-monoxid-érzékelő is jelzett. Az életmentő készülék azonban nem a fürdőben volt felszerelve, hanem a szobában. Így amikor megszólalt, már hiába próbáltak segíteni az 53 éves férfinak.
8:02
Házon kívül„Mi indokolja, hogy a bölcsődétől 800 méterre épüljön meg az akkumulátorgyár?” – egy újságcikkből értesültek a helyiek a sóskuti akkumulátorfeldolgozóról
2024. február 4. 18:15

„Mi indokolja, hogy a bölcsődétől 800 méterre épüljön meg az akkumulátorgyár?” – egy újságcikkből értesültek a helyiek a sóskuti akkumulátorfeldolgozóról

Kedden Sóskúton járt a Házon kívül stábja egy igencsak balhés lakossági fórumon: az apropó nem volt más, mint egy oda tervezett akkumulátorfeldolgozó. Egy gyár, amit a Borsod megyei alsózsolcaiak már megfúrtak, így a szlovén beruházó új helyet keresett. Így találták meg a Budapest környéki települést, ahol azonban szintén heves ellenállásba ütköztek. A polgármester hirtelen lefújta a fórumot, és akkora volt a feszültség, hogy némi gyaloglás után rendőrautóban távozott a helyszínről. 
4:33
XXI. századA család száz éve csak egy gazdasági kényszer volt Magyarországon, nem érzelmi kötelék
2024. február 4. 17:41

A család száz éve csak egy gazdasági kényszer volt Magyarországon, nem érzelmi kötelék

A család az évszázadok, kultúrák és egyének által formált fogalom. Bár régen inkább gazdasági kötelékként gondoltak rá, a XX. század második felétől érzelmi kapoccsá alakult. De beszélhetünk itt a szülők és a nagyszülők szerepéről, az asszonyok kiszolgáltatottságáról, vagy akár a családon belüli erőszakról, amelyet még mindig sokan elbagatellizálnak – mondván, egy-két pofon nem árt a gyereknek. Lázs Sándor Rózsa Sándor filmjén keresztül beszél örökérvényű értékekről és megmutatja az emberi kötelékek múlandóságát is.
13:31
FókuszHollandiában van, ahol a tandíj is olcsóbb – a magyar diákok több mint 7 százaléka külföldön jár egyetemre
2024. február 4. 8:05

Hollandiában van, ahol a tandíj is olcsóbb – a magyar diákok több mint 7 százaléka külföldön jár egyetemre

Ausztriában, Németországban és Hollandiában is emelkedett tavaly az ott tanuló magyar egyetemisták száma. Sokan a nyelvtudás elsajátítása miatt döntenek úgy, hogy külföldön folytatják tanulmányaikat, de kecsegtető a magasabb színvonalú képzés és a jobb karrierlehetőségek is. Ráadásul van, ahol a tandíj is kisebb, mint Magyarországon. Mennyi pénzből tudnak kint megélni, és mit szoknak meg a legnehezebben? A Fókusz Tokióban, Sanghajban, Hágában és az Egyesült Államokban tanuló magyar egyetemistákat kérdezett arról, miért járnak külföldi egyetemre. 
4:35
A mi kis falunk„Ide költöztetted a macádat?!” – Bazsó és Anikó összebútoroznak, amivel mindenkit kiborítanak
2024. február 3. 21:15

„Ide költöztetted a macádat?!” – Bazsó és Anikó összebútoroznak, amivel mindenkit kiborítanak

Anikó szomorkodva árulta el Bazsónak, hogy van egy kis pénzügyi gondja, ami miatt új lakást kellene keresnie. A lovag nem habozott, azonnal felajánlotta barátnőjének, hogy költözzenek össze: „Becuccozhatsz hozzám, kicsípem a kéjkastélyt!” – mondta neki. Miközben a páros boldogan vetette bele magát a közös életbe, nem mindenki örült ennyire a fejleménynek.
7:04
FókuszRégi esküvői szokások: „Volt menyasszonyfektetés, a szűzlányból asszony lett”
2024. február 3. 20:07

Régi esküvői szokások: „Volt menyasszonyfektetés, a szűzlányból asszony lett”

Az előző évszázadokban a legtöbb esetben nem az érzelmek, hanem az érdekek diktáltak, és sok esetben a szülők döntöttek arról – a gyerekek megkérdezése nélkül –, hogy ki kivel házasodjon. Az emberiség nagy része mindössze 50-100 éve házasodik szerelemből. Honnan ered a fehér ruha hagyománya, és mióta lehet elkapni a mennyasszony a csokrát? És mit árul el a nők társadalmi helyzetéről és szerepéről egy adott korszak házassági rituáléja? Régi esküvői szokásokat idéztünk fel a Fókusz riportjában.
5:52
FókuszMagyar fiatal a szobafestők Európa-bajnoka: „Már az elején tudtam, hogy el szeretnék jutni a legmagasabb szintre”
2024. február 3. 20:06

Magyar fiatal a szobafestők Európa-bajnoka: „Már az elején tudtam, hogy el szeretnék jutni a legmagasabb szintre”

Czimmer Bálint még csak 20 éves, de máris a szakma csúcsán van: szeptemberben óriási fölénnyel győzött a szobafestők Európa-bajnokságán Lengyelországban, tavaly pedig a szakmák világbajnokságán az 5. helyen végzett. Ez számára felfoghatatlan, de azt mesélte, itthon nem érzi, hogy bárkinél többet érne, mert Magyarországon nem olyan ismert ez a verseny. Szakmájában annyira sikeres, hogy az elért eredményei miatt mentesült a mestervizsga gyakorlati része alól, és már nemcsak tanul, hanem másoknak is átadja a tudását: nemrég felkérték, hogy tanítson egykori iskolájában. Hogy miről szól ez a különleges szakma, és hogyan talált rá Bálintra, az kiderül a Fókusz riportjából. 
2:06
HíradóEgy kilométerre a lógyógyászati klinikától épülne lőtér Üllőn
2024. február 3. 19:04

Egy kilométerre a lógyógyászati klinikától épülne lőtér Üllőn

45 hektáros lövészközpont épülhet Üllőn, mindössze egy kilométerre az Állatorvostudományi Egyetem Lógyógyászati Klinikájától. A kormány kiemelt beruházásként kezeli az építkezést, az Egyetem viszont attól tart, a lövések zajától nem tudják majd gyógyítani a lovakat. Helyi civil szervezet szerint a város vezetése nem kérte ki időben a lakók véleményét.
1:50
HíradóNyomkövetőt tett a Kutya Párt a visszaküldött nemzeti konzultációba, meglepő lett az eredmény
2024. február 3. 19:02

Nyomkövetőt tett a Kutya Párt a visszaküldött nemzeti konzultációba, meglepő lett az eredmény

Kíváncsi volt a Kétfarkú Kutya Párt, hogy valóban figyelembe veszi-e a válaszokat a nemzeti konzultációban a kormány. Ezzel magyarázzák, hogy az egyik válaszborítékba nyomkövetőt tettek. Kiderült, hogy a megjelölt konzultációs kérdőív még a postán volt, amikor a kormányszóvivő már bejelentette, hogy összesítették az eredményeket. Gulyás Gergely miniszter szerint ez nem tekinthető téves tájékoztatásnak.  
2:59
HíradóVerseny nélkül, összesen 700 milliárdnyi szerződést kötött az állam a covid-teket gyártó cégekkel, azóta mind felszámolás alatt áll
2024. február 3. 18:59

Verseny nélkül, összesen 700 milliárdnyi szerződést kötött az állam a covid-teket gyártó cégekkel, azóta mind felszámolás alatt áll

Feljelentést tesz Ujhelyi István a koronavírus-járvány alatt beszerzett gyorstesztek szerződései miatt. A K-Monitor szerint ezeket verseny nélkül kötötték, több esetben olyan cégekkel, amelyeknek akkor fideszes kötődésű tulajdonosai voltak. A cégek azóta végelszámolás vagy felszámolás alá kerültek. Hogy miért ezekkel kötöttek milliárdos szerződést, arra nem kaptunk választ a Kórházi Főigazgatóságtól.
2:21
HíradóA Fidesz és három ellenzéki párt közösen szavazta meg, hogy ne kapják meg bérpótlékukat a ferencvárosi óvodai dolgozók
2024. február 3. 18:54

A Fidesz és három ellenzéki párt közösen szavazta meg, hogy ne kapják meg bérpótlékukat a ferencvárosi óvodai dolgozók

Nem kapják meg a bérkiegészítésüket a ferencvárosi bölcsődei, óvodai és szociális dolgozók februárban, mert a képviselő-testület a költségvetési szavazás elhalasztását kérte. Erről együtt szavazott a Fidesz, az MSZP, a DK és a Momentum képviselője. A polgármester bírálja a halasztást. A DK-MSZP szövetség frakcióvezetője azt mondta: a hibásan beterjesztett adatok pontosítását akarják elérni.
3:12
HíradóHerczog Mária a bicskei igazgatóhelyettes elnöki kegyelméről: Elfogadhatatlan és védhetetlen
2024. február 3. 18:52

Herczog Mária a bicskei igazgatóhelyettes elnöki kegyelméről: Elfogadhatatlan és védhetetlen

A Momentum szerint le kellene mondania Novák Katalinnak, miután pénteken kiderült, hogy az államfő még tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki fedezni próbálta a pedofil exigazgatót. A bíróság 3 év 4 hónap börtönre ítélte, mert arra kényszerítette az akkori igazgató által szexuálisan zaklatott gyereket, hogy vonja vissza a vallomást. Herczog Mária gyermekvédelmi szakember szerint elfogadhatatlan és védhetetlen az államfő döntése.
1:35
Híradó„Ez simán kiszúrta volna a szélvédőt, velünk együtt” – döbbenetes videón, ahogy menet közben repültek le a fadeszkák a teherautóról
2024. február 3. 18:41

„Ez simán kiszúrta volna a szélvédőt, velünk együtt” – döbbenetes videón, ahogy menet közben repültek le a fadeszkák a teherautóról

Videón, ahogy menet közben többméteres deszkák repültek le egy kisteherautó platójáról Szentgálnál, egyenesen a herendi tűzoltók kocsija elé. A felvételt a Budapesti Autósok közössége hozta nyilvánosságra. A tűzoltók azonnal megálltak, de tartottak tőle, hogy nagyobb baleset történik. A kisteherautó vezetője csak annyit mondott nekik, hogy elszakadt a rögzítőszalag.
2:05
Híradó„Ahogy kiértünk, már be is robbant a ház” –  súlyosan megégett az anya, aki az ablakon át mentette gyerekeit az égő házból, mindenük odalett
2024. február 3. 18:38

„Ahogy kiértünk, már be is robbant a ház” – súlyosan megégett az anya, aki az ablakon át mentette gyerekeit az égő házból, mindenük odalett

Három hónap után kiengedték a kórházból azt az asszonyt, aki kimentette a tűzből három gyerekét a Borsod megyei Sajóládon. Erről a Blikk írt először. Gázpalackot akart cserélni a konyhában, de váratlanul szivárogni kezdett a gáz, és tűz ütött ki a házban. Az anya az ablakon át menekítette ki a gyerekeket, közben súlyosan megégett. A családfő azt mondja: önerőből képtelenek újjáépíteni a házat.  
2:15
Híradó„Ez nem ellátás” – nem érti a család, miért kellett meghalnia a szerettüknek, akit a mentő kórház helyett hazavitt
2024. február 3. 18:33

„Ez nem ellátás” – nem érti a család, miért kellett meghalnia a szerettüknek, akit a mentő kórház helyett hazavitt

Nem tud megnyugodni az anya, amíg nem tudja, pontosan miért kellett meghalnia a gyerekének. Erről beszélt az RTL Híradónak, miután másfél éve a mentő kórház helyett hazavitte a férfit, aki elesett és gerincsérülést szenvedett a szigetszentmiklósi HÉV-megállóban. A 41 éves apa később a kórházban meghalt. Az ügyészség szerint nem a mentőápoló hibája miatt történt a tragédia.