Fókusz

„Utolsó erejével azt mondta nekem, apu, vigyél haza” – megrázó interjút adtak a szülők, akiknek kislányát több orvos is hazaküldte, mielőtt meghalt

Barva ÁdámBarva Ádám

2024. február 6. 9:40

Megrázó és felkavaró interjú a szülőkkel, akik tüdőgyulladás miatt néhány nap alatt elvesztették egyetlen lányukat. Érthető módon könnyek nélkül képtelenek beszélni a történtekről, szerintük 13 éves lányuk több orvos hibája miatt halt meg. Ferenc és Melinda jogi útra szeretné terelni kislányuk ügyét, azt akarják megtudni, hogy a háziorvos miért nem rendelte vissza őket, amikor jelezték: nincs jobban Nikolett, és miért küldték őket haza az ügyeletről. Megrázó történet. 

„Utolsó erejével azt mondta nekem, apu, vigyél haza” – idézte fel a történteket megrendülten Nikolett édesanyja, aki az RTL-nek adott interjújában azt is elárulta, hogy akkor már mindenhonnan dőlt kislányából a vér. Amikor már az intenzív osztályon voltak, azzal próbálta nyugtatni lányát, hogy minden rendben lesz. Nem lett, a 13 éves Nikolett reggelre meghalt.

Az RTL Híradó számolt be róla hétfőn, hogy tüdőgyulladásban meghalt egy 13 éves nagyecsedi lány. A szülők azt mondták, az orvosok későn vették észre, hogy mennyire súlyos az állapota. A háziorvosuk tanácsára a lány otthon gyógyult, de Nikolettának fájt a háta, ezért a mátészalkai ügyeletre vitték a szülei. Innen a vizsgálat után hazaküldték őket, de két órával később megint Mátészalkára rohantak, akkor már a gyereksürgősségire. Onnan a nyíregyházi kórházba vitték mentővel a lányt, de ott másnap reggelre meghalt.


Ferenc és Melinda még fel sem fogták, hogy elvesztették egyetlen gyermeküket. Nikolett 13 éves volt; kitűnően tanult, kézilabdázott, mindenki szerette őt Nagyecseden.

Hétfőn reggel betelefonáltam az orvosi rendelőbe, hogy Niki nem érzi jól magát, egy kicsit náthás, lázasodik, meg egyszer hányt. A háziorvos meghallgatta a mellkasát, a hátát, megnézte a torkát és akkor mondta, hogy ez ilyen influenzajárvány 

– mesélte Varga Melinda, Nikolett édesanyja.

Niki azonban nem lett jobban, sőt magasabb is lett a láza. Melinda kedden újra felhívta az orvosi rendelőt, ahol állítása szerint azt mondták neki: legyen türelmes. Közben Ferenc az édesapa is elment a rendelésre, mert ő sem érezte jól magát. Aznap este úgy tűnt, kicsit jobban lett lányuk; 7 körül még játszottak és videochatelt a barátnőjével. Később szólt szüleinek, hogy fáj a háta és az oldala. Felhívták az ügyeletet, majd bevitték Nikit Mátészalkára. Ott az orvos megvizsgálta, majd azt mondta, ha a helyzet súlyosbodik, menjenek a gyereksürgősségire. 

A szülők állítása szerint az ügyeleten a kislány hátának és oldalának fájdalmára azt mondták: a láztól fájnak az izmai. Hazamentek, lányuk azonban az addigiaknál is rosszabbul lett: már felöltözni sem tudott egyedül. 

A mátészalkai kórház gyermeksürgősségi osztályára mentek vissza, a szülők szerint nagyon fájt a mellkasa és egyre több vért köhögött fel. 

A szülők szerint az orvosok megdöbbentek, hogy miért nem küldték fel a kislányt azonnal hozzájuk az ügyeletről. 

Mátészalkáról mentővel szállították Nikit Nyíregyházára. A röntgen után az intenzív osztályra került, a szülők szerint ekkor közölték velük, hogy kétoldali tüdőgyulladása van gyermeküknek, majd hamarosan lélegeztetőgépre helyezték.

Kijött, biztos, vagy 40 perc után, mondta, hogy nagy a baj, mert annyi vér volt a tüdején, hogy a csövet alig tudta neki a tüdejében elhelyezni, nem látta. Miközben leállt a szíve. Újra kellett éleszteni, hosszas újraélesztés után újraéledt, de azt mondta, hogy még van 15-20 perc, amíg kritikus. És akkor elment, de már nem volt 10 perc visszajött és mondta, hogy nem tud rajta segíteni. Hiába mondtuk neki, könyörgünk segítsen, de nem tudott 

– mondta könnyeivel küszködve az édesanya.

#Fókusz#Videó#tüdőgyulladás#meghalt kislány#rtl#Nagyecsed#háziorvos#ma#ügyelet

Címlapról ajánljuk