Belföld

Magyar Péter: Orbán Viktor küzd, mint malac a jégen, van még több hangfelvételem

rtl.hurtl.hu

2024. április 2. 16:02

„Én már politikus vagyok” – Magyar Péter alapvetően liberális embernek vallja magát: erről, és más aktuális kérdésekről beszélgetett Rangos Katalinnal, aki már az interjú első perceiben szerette volna tisztába tenni, hogy Varga Judit exférje „mennyire verte a feleségét”. Magyar arról is beszélt: nem arra, hogy hangfelvételt készített volt feleségéről, korábban „majdnem biztos voltam benne”, hogy ezt nem kell majd használni.

Rangos Katalin vendége volt Magyar Péter egy Spinoza Színházban tartott beszélgetésen. Az interjúban szó esett a pártalapításról, a politikai szerepvállalás pszichológiai hatásáról is. Magyar azt is elmondta: „Előbb megvárom, míg a Rogán elmegy, én csak utána megyek”. Emellett beszélt arról, mit érzett abban a pillanatban, amikor először a nyilvánosság elé állt. Úgy véli, hogy az orbáni politika most már „a hatalomgyártásról” szól, valamint a miniszterelnök politikai örökségéről. „Küzd, mint malac a jégen”.

Az újságíró először arra kérte meg Magyart, hogy olvassa fel nemrég készült posztját, amely tisztába teszi, hogy a férfi „mennyire verte a feleségét”, Varga Judit volt igazságügyi minisztert.

Szót ejtett arról, hogy Rogán Antal propagandája szerint már a jelenlegi barátnőjét is veri – igaz, az erről szóló cikket nagyon gyorsan törölték publikálása után. Egy március 27-i posztról van szó, amelyben arról írt a Hajdú Péter-interjú kapcsán: „Amennyiben a vádak igazak lennének, akkor arról a hatalom is tudott volna és léptek volna, akkor nem egyeztél volna bele abba, hogy közös gyermekfelügyelet mellett neveljük a gyerekeinket és nem lett volna olyan magyar bíróság, amely ezt jóváhagyta volna. Ki az, aki elhiszi, hogy pont az igazságügyi minisztert ne tudták volna a hatóságok megvédeni tőlem, a miniszter gyermekeinek apjától?”

Magyar Péter arról beszélt, hogy szeretne már túllenni ezen a témán.

Rangos felidézte, hogy hat héttel ezelőtt nem tudtuk, ki az a Magyar Péter. Erre ő azt reagálta: „Most már én nem tudom néha”. Arra a kérdésre, hogy mi volt az a pillanat, amikor úgy döntött, hogy felépíti magát a Facebookon, azt válaszolta: ez egy hirtelen döntés volt, egy hosszú folyamat végén. Azt állította, hogy „alapvetően egy liberális embernek vallom magam, bármennyire is szitokszó ellett”.

Családja viszont abszolút jobboldali, polgári, a 2006-os események pedig alapvetően határozták meg a politikai szocializációját. Azt mondta: vannak olyan emberek, akiket ő képviselt ekkor a bíróságon, „végül is csak a szabadságukat köszönhetik nekem, de most már nem ismernek meg”. De mi volt az a másodperc, „amikor úgy döntött, hogy na ezt kiteszem a Facebookra?” Azt mondta: 2018-tól látott bele egyre inkább a kormányzat működésébe, hideg vízbe tett békaként „főtt meg a NER-ben”. Aztán eljött Varga Judit „lemondatása”, majd Bayer Zsolt cikke a Magyar Nemzetben, amelytől „úgy éreztem, hogy eddig és ne tovább”.

Bayer Zsoltnak sok haszna nem volt az életben, de ennyi talán, hogy megírta ezt a cikket

– fogalmazott Magyar Péter.

„Ügyvédet perrel, szép asszonyt nagy szerszámmal”

Állítása szerint a Partizánhoz „teljesen sokkos állapotban” ment be. Még a következő interjúk idején se biztos volt abban, hogy „lesz ebből valami”. Állítása szerint vidéken is szeretettel fogadták, ekkor derült ki, hogy nem „egy belpesti hájpról” van szó. Egyre inkább érezte, hogy „szeretnének valamit tőlem az emberek”. Barátnőjével ekkor beszélt arról is, hogy „el kéne menni valahova messzire, ahol nincs kiadatás”, ami ma is a pakliban van, de

előbb megvárom, míg a Rogán elmegy, én csak utána megyek.

Arra a kérdésre, hogy akar-e politikus lenni, azt mondta: „Már az vagyok, de ők azt akarják, hogy ne legyek.” Szerinte ez akkor dőlt el, amikor elkezdett pártot gründolni. „Ez pszichológiailag nehezen feldolgozható: nem azért lettem politikus”, mert évekig készült rá, hanem „fejest ugrottam” a politika világába. „Nem nagyon alszom másfél hónapja, de az utóbbi hónapban főleg”.

Vigyázott korábban, hogy ne nyilatkozzon külföldi sajtónak, mert nem akarta, hogy külföldi ügynöknek látszódjon. Úgy véli, hogy ez az ellenzéknek is hibája, és a pártok brüsszeli politikáját is alapjában elhibázottnak tartja. Szerinte Buda 1686-os visszafoglalása óta nem volt olyan rezsimváltás, amely külföldiek segítsége nélkül történt, ő viszont ilyet szeretne. Úgy véli, hogy a kormány legyőzhető választásokon, „akkor is, ha lejt a pálya, akkor is, ha médiaterror van”.

Elmondta, hogy az ügyészek, akikkel beszélt, „jobban zavarban” voltak, mint ő. Elmesélte, hogy több évig volt ügyvéd, nem vesztett pert, igaz, nem túl sokat volt bíróságon. Amikor bement az ügyészségre, eszébe jutott Torgyán József mondása, mely szerint „ügyvédet perrel, szép asszonyt nagy szerszámmal fenyegetni felesleges”. Azt mondta: „Tudtam, hogy az igazság az én oldalamon áll, addig nem is pereltek be”. Hozzátette:

eddig mindenhol csak tanúként idézték be, „de nyilván ez csak az első stáció”.

Magyar arról is beszélt: nem büszke arra, hogy hangfelvételt készített volt feleségéről, korábban „majdnem biztos voltam benne”, hogy ezt nem kell majd használni, mert „nem lesznek olyan hülyék a srácok, hogy belenyomjanak minket az árokba”. Hozzátette, hogy Rogánék „hallgatják le három éve a telefonomat”, így gondolja, neki több hangfelvétele van a nappalijában. Viszont neki sem csak ez az egy felvétele van, ám úgy véli, hogy a többire tényleg nem lesz szükség. 

Még ezek hangzottak el az interjúban:

  • Varga Judit sosem akart igazából miniszter lenni, közéleti szerepet vállalni, „így alakult”.
  • Gulyás Gergely 2005 „bolondok napján” mutatta be őt Varga Juditnak. Ellene nincsen kifogása. „Azon kevesek közé tartozik a kormányban, akik nem lopnak, csalnak.”
  • „Átgondoltam, kire érdemes lőni”, és arra jutott, hogy Rogán Antal a legkevésbé népszerű a Fideszben.
  • A miniszterelnökkel „nem akart kezdeni”, mert „más karakternek tartom, mint Rogánt”. Szerinte Orbán nem úgy kezdte pályáját, hogy zsarolni, lopni akart, hanem voltak valós céljai.
  • Orbán évértékelője „egy TSZ-elnökbe oltott termelési jelentés” volt szerinte. Úgy véli, hogy az orbáni politika most már „a hatalomgyártásról” szól, valamint a miniszterelnök politikai örökségéről. „Küzd, mint malac a jégen”.
  • Nem az lesz pártja neve, hogy Magyar Párt. Sok párttal tárgyal, „nyilván vannak opciók, egy párat már Tóni kilőtt.”
  • „Lehet, hogy holnapután elüt a villamos, bár szerintem nem ilyen hülyék a srácok, nem akarnak mártírt csinálni belőlem”.
  • Szerinte sokakat motivált arra, hogy a közéletről beszéljenek. „Ha más nem sikerül, ez már egy jó sztori” – mondta.
  • „Tízszer akkora az elérésem, mint a kormánymédiának egy hónap alatt”.
  • Dezső Andrást nem ismerte az interjúja előtt, de már úgy tudja, hogy „a főbűnösök, a NER-hez közel állók” mindig kimaradnak a könyveiből, és „nem véletlenül ő kapta meg ezt a bűncselekménnyel kiszivárogtatott, rendkívül sok hazug állítást tartalmazó rendőri jelentést”. Meg is kérdezte, hogy „érzi, hogy Ön jelenleg Rogán Antalnak az eszköze?” Nem érti, hogy hol volt Dezső készülő anyagában az oknyomozás. Szerinte a „karmelitás mesterterv” része volt a HVG munkája is. Rangos erre azért megjegyezte, hogy Dezsőt jó újságírónak tartja, akiről nem nagyon gondolja, hogy Rogán narratíváját vitte volna.
  • Magyar Péter az ügyészségen szünetet kért a meghallgatásán, hogy az egyik ügyvéd telefonján reagálhasson volt felesége posztjára.
  • Nem tudja, mikor volt legutóbb akkora nagygyűlés a kormánypártokon kívül, mint az övé március 15-én. Rangos emlékeztette, hogy az influenszerek pedofilellenes megmozdulásán. „Jó, de az nem pártgyűlés volt” – válaszolt Magyar.
  • Máris politikai pozíciót ígért az őt támogató Nagy Ervinnek, aki „az egyetlen bátor csávó” volt, aki a művészvilágban nyíltan támogatta március 15-ig. „Letett egy olyan kultúrvíziót elém, hogy én azt mondtam neki: figyelj Ervin, ha én egyszer egy polgármester leszek egy faluban, akkor te leszel a művház vezetője, ha nem az leszek, akkor meg leszel más”.
  • „Egyre több” politikai csapattagja van készülő pártjához, de „nyilván a Fidesz is küld árulókat”.
  • Vicceskedve azt mondta: cigánykártyán megjósolták neki, hogy fél év múlva országgyűlési választások lesznek.


Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva is itt szólaltak meg a botrányról. Péterfy-Novák Éva már 27 éve dolgozik az áldozatvédelemben, az írónő szerint Varga Judit politikai céllal használt fel egy olyan ügyet, amit nem lett volna szabad. Ezzel az egykori igazságügyi miniszter behódolt a rogáni propagandának és hátat fordított több mint háromszázezer nőnek, akiknek példát mutathatott volna, állította.

Korábban Ruff Bálint kommunikációs szakember arról beszélt: nem hisz benne, hogy Magyar Péter hirtelen ötlettől vezérelve robbantott. Viszont szerinte a legjobbkor csinálta, 14 éve nem látott még csak hasonlót sem a magyar közéletben, úgy véli, példátlan politikai lavina indulhat el. A számos sikeres kampányt maga mögött tudó szakemberrel a kegyelmi ügyről, Magyar Péter híveiről, eszközeiről és az ellenzék temetési csengőjéről beszélgettünk. Arról is szó esett: „Magyar Péter fanatikus hívei mindent megbocsátanak”.

Nyitókép: Spinoza Színház / YouTube

#Belföld#magyar péter#orbán viktor#rogán antal#varga judit#hangfelvétel#politika#propaganda#tüntetés

Címlapról ajánljuk