Belföld

„Elvesztettek két buszt, nem tudja valaki, merre járnak?” – 24 órányi kínszenvedés a pótlóbuszokkal a győri vasútvonalon

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 20. 12:26

Az RTL egyik kétségbeesett nézőjének este tíz helyett fél egykor sikerült hazaérnie. A 150 perc késés azonban már csak a pont volt az i-re, kálváriája egy nappal korábban kezdődött, amikor felszállt egy pótlóbuszra, amin az utasok navigálták a sofőrt, hogy merre menjen. 

Mi az a mondat, amit senki nem szeretne hallani a sofőrtől a vonatpótló buszra szállva?

Aki jobban tudja az utat, jöjjön előre.

Márpedig egy utas beszámolója szerint pontosan ez hangzott el két napja a Budaörs és Tatabánya között közlekedő járművön, amelyre a Biatorbágy és Szárliget közötti vágányszakasz hétfőn kezdődött felújítása miatt kellett átszállni.

Az RTL egyetemista nézője kedd esti levelében megerősítette a fentieket:

Tegnap hajnalban a pótlóbuszra arra szálltam fel, hogy a buszsofőrnek az utasok diktálták Google Mapsről az irányt, illetve a megállókat, majd Bicskén, és később Szárliget közelében is többször eltévedt a buszunk

– írta Anna, aki Budapestről utazott Győrbe. Végül eljutott, de a visszaút is tartogatott meglepetéseket:

Tatabányán a kihelyezett sárga mellényes irányítók hívogatták a központi diszpécsereket, hogy elvesztettek két buszt, tudja-e valaki, merre járnak, és nincs-e valami telefonszámuk, mert nem tudják elérni őket.

Kerestük a vasúttársaságot, hogy megtudjuk, előfordulhat-e, hogy a vonatpótlásnak nincs kijelölt, a buszsofőrök által betartandó útvonala, és terveznek-e utólagos intézkedést a hasonló esetek elkerülésére. Ha megérkezik a válasz, közzétesszük.

A hétfői viszontagságok után kedden sem volt könnyebb dolga Annának, a győri pályaudvar utastájékoztató táblája szerint 40-70 perces késések voltak a Győr-Budapest vonalon:

„Itthon nem élünk, hanem túlélünk” – eltévedt pótlóbuszok, leszakadó felsővezetékek a győri vasútvonalon
RTL / Nézői fotó

Nézőnk ekkor már végképp kétségbe esett:

Könyörögve kérek bárkit, aki tud abban segíteni, hogy legalább nyomás alá kerüljön a MÁV, hogy segítsenek hazajutni, mert valószínűleg a vasútállomáson fogok aludni, ha nincs mivel hazajutnom!

Végül Anna az eredetileg tervezett este tíz óra helyett fél 1-kor ért Budapestre, tapasztalatait pedig így összegezte:

Itthon nem élünk, hanem túlélünk. Túléljük a mindennapokat, a munkát, a hazautazást.

A MÁVINFORM Facebook-oldalán megjelent bejegyzés szerint a győri fővonalon kedden este egyebek mellett az okozott fennakadást, hogy Almásfüzitő állomáson letört egy Győrből Budapestre közlekedő személyvonat áramszedője, amit éjjel 2 órára sikerült megjavítani. Ugyancsak kedden napközben Szárligetnél sérült meg a felsővezeték.

„Okoskodott”, kirúgták

Néhány hete sebességkorlátozást rendeltek el Biatorbágy és Szárliget között az ország legfontosabb vasútvonalán, a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon a sínek rossz állapota miatt. Lázár János közlekedési miniszter elrendelte a felújítást, de a 32,5 milliárd forintra becsült beavatkozáshoz nem rendelt forrást, a MÁV vezetésének mindössze annyit üzent, hogy

ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket.

Nem sokkal később pedig kirúgta a vasúttársaság gazdasági vezérigazgató-helyettesét.


Nyitókép (archív): MTVA/Bizományosi – Jászai Csaba

#Belföld#máv#vasút#vonat#pótlóbusz#késés#ma