Legfrissebb tartalmak

3:14
Fókusz
2022. december 9. 21:28

„Voltak félelmeim, hogy hogyan fogunk tudni együtt dolgozni” – Ripli Zsuzsi tartott a csapatmunkától A Konyhafőnök VIP-ben

Hatalmas a nyomás a konyhában, már csak 12 híresség küzd azért, hogy bekerülhessenek a legjobbak közé. A héten hármas csapatokban dolgoztak és a pontszerzés volt a cél. A csapatmunka volt, akinek jól ment, másoknak pedig kevésbé. A nehéz pillanatok mellett azonban izgalmas, és vicces helyzetekből sem nem volt hiány. Evelin beállította Jenőt krumplit pucolni, Zsolti pedig majdnem sokkot kapott, amikor tollazás közben hangot adott ki a libája.
0:27
Fókusz
2022. december 9. 21:25

Papp János vehette át elsőként a Verebély Iván emlékére alapított díjat

Első alkalommal adták át csütörtök este a Centrál Színházban a Verebély Iván emlékére alapított díjat. A hagyományteremtő szándékkal indított elismerést a színház és a színész családja közösen alapította, és minden év december 7-én, Verebély Iván születésnapján adják majd át a legjobb epizódszereplőnek. A közönségszavazás eredményeképpen Papp János lett az első kitüntetett, amit Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója adott át.
5:08
Fókusz
2022. december 9. 21:18

„Nagyon kell fegyelmezni magunkat, hogy kibírjuk” – Nagy Sanyi már előre röhög Szabó Győző poénjain

Nagy Sándor karaktere végre szintet lép Pajkaszegen – vagy inkább szintit – de hát volt hová nyúlni az emlékekben, mielőtt az elektronikus zongorához ért volna a forgatáson. A mi kis falunk rendetlen rendőre ifjúkorában még esküvőkön is zenélt, a sorozatban pedig a bűnt és olykor kollégáját is üldözi. Szabó Győző azt mesélte, nem könnyű nekik együtt forgatni, Győző szeret nevettetni, Sanyinak pedig sokszor a poénra sincs szüksége, előre röhög.
4:19
Fókusz
2022. december 9. 20:39

„Igazából mindig ő volt a családfő” – utolsó útjára kísérték Zámbó Jimmy édesanyját

Eltemették Zámbó Jimmy édesanyját. A 96 éves Anna néni múlt héten hunyt el. Az ötgyermekes édesanyát a Cinkotai temetőben helyezték örök nyugalomra. A családból Zámbó Tihamér adott interjút a Fókusznak, aki azt mondta, mindig mindben adtak édesanyjuk szavára. Anna néni és férje a semmiből kezdtek új életet Budapesten, öt gyermeket neveltek fel, és azért dolgoztak, hogy gyermekeik jó körülmények között nőhessenek fel.
Kultúra
2022. december 9. 19:02

Három hónapra bezárták, majd amikor elhagyta Kínát, visszakérték a műtermében elrejtett poloskákat – exkluzív interjú Ai Weiwei-jel

1000 év öröm és bánat címmel nemrég jelent meg a memoárja magyarul. A világhírű képzőművészt és emberi jogi aktivistát a kínai rezsim természetéről, a letartóztatásáról, a titkosrendőrség teameghívásairól, a nyugati nagyhatalmak Kínával való üzleteléséről és a Twitter jövőjéről is kérdeztük. És arról is, mi történne vele, ha hazatérne Kínába. 
3:29
Híradó
2022. december 9. 18:55

Ha 15-17 százalékkal emelik, kevesebbet érhet a minimálbér jövőre, mint idén

Várhatóan 15-17 százalékkal nőhet a minimálbér januártól – ezt a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár mondta az Indexnek. Vagyis csökkenhet a legkisebb fizetések vásárlóértéke, mert az infláció 20 százalékig is gyorsulhat jövőre a GKI szerint. A szakszervezetek nagyobb emelést követelnek, a munkaadók viszont kevesebbet adnának, miután a kormány nem enged a járulékaikból.
2:44
Híradó
2022. december 9. 18:51

Az Európai Bizottság fenntartják a 3 ezer milliárd forint befagyasztására tett javaslatát

Hétfőn már az uniós nagykövetek, azt követően pedig a tagállamok elé kerül a magyar támogatások ügye, az Európai Bizottság adásunkkal egyidőben zárja le a végső értékelését. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint a tagállamok többségét feldühítette az ukrán segélycsomag ügyében belengetett magyar vétó, ezért többen is ennek feladásához kötnék a jóváhagyást. Navracsics Tibor miniszter pénteken azt mondta: a szakmai vita lezárult, már csak politikai jóváhagyás kell.
2:46
Híradó
2022. december 9. 18:47

5 milliárdos ifjúsági sportszállásnak indult, felnőttbarát hotel lett belőle 11 milliárd közpénzből – mindez Felcsúton

Ifjúsági sportszállás építésére kapott közpénzt a felcsúti Puskás Akadémia, de a 11 milliárd forintból végül négycsillagos szálloda épült, amit felnőttbarát hotelként hirdetnek – vette észre a 444.hu. Ez már a sokadik többmilliárd forintos látványberuházás Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc falujában. A DK szerint a miniszterelnök a magyar emberek pénzéből épít világvárost a szülőfalujában. Az akadémiát ma hiába kerestük.
2:13
Híradó
2022. december 9. 18:46

Iskolaigazgatókkal egyeztet a jövő héten a belügy, javaslatokat is várnak tőlük, maximum két oldalnyit

Egyeztetést kezdeményez az iskolaigazgatókkal a Belügyminisztérium a jövő hétre, tudta meg a hvg.hu. Ezt az RTL Híradónak is megerősítette a tárca és több intézményvezető is. Az igazgatóknak legfeljebb két oldalon kell összefoglalniuk, miben változtatnának. A Pedagógusok Szakszervezetét nem hívták az egyeztetésre, pedig szerintük nekik is ott kellene lenniük. A Momentum úgy látja, az egyeztetésnek akkor van értelme, ha a minisztérium hajlandó megfogadni a javaslatokat.
2:51
Híradó
2022. december 9. 18:41

A jegybankelnök szerint októberben Londonban összeültek a spekulánsok, és eltervezték, hogy megtámadják a forintot

420 forint közelébe jutott csütörtökön és pénteken este az euró árfolyama, ez kéthavi mélypont volt. A Portfólió elemzője szerint elsősorban a vártnál rosszabb inflációs adat áll a gyors leértékelődés mögött. Matolcsy György néhány napja azt mondta, támadás is várható a forint ellen. A DK szerint Matolcsy György beszéde is hozzájárulhatott a forint gyengüléséhez.
1:22
Híradó
2022. december 9. 18:22

Volt, amikor 18 ezer négyzetméteren égett az épület

Egy ember meghalt, amikor kigyulladt és felrobbant egy hatalmas bevásárlóközpont Moszkva közelében. A hatóságok nem zárják ki, hogy szándékos gyújtogatás történt, ám inkább az a valószínű, hogy az elektromos hálózat hibája okozta a tüzet, amely egy ponton 18 ezer négyzetméternyi területen égett. A bevásárlóközpontban az ukrajnai háború előtt több nyugati cég üzlete volt. Ezek azóta kivonultak Oroszországból.
2:01
Híradó
2022. december 9. 18:21

Készülhetett apja megölésére a késelő férfi

Csak két szúrásra emlékszik – információink szerint ezt mondta a bíróságon az a férfi, aki a gyanú szerint szerdán Magyarbánhegyesen halálra késelte az apját. Úgy tudjuk, 16 szúrással végzett vele. A faluban azt mondták, készülhetett a gyilkosságra, mert napok óta élezte a kést, és már órákkal a tragédia előtt fenyegetőzött, hogy megöl valakit. A bíróság pénteken elrendelte a letartóztatását.
1:28
Híradó
2022. december 9. 18:19

A balesetben vétlen sofőr ellen is eljárás indult, ivott mielőtt volánhoz ült

Kanyarodni akart autójával egy sofőr csütörtökön késő délután a Vas megyei Lócsnál, de hátulról belerohant egy másik autós. Utóbbi sofőrjét könnyű sérülésekkel vitték kórházba és eljárás indult ellene. A másik kocsiban négyen ültek, karcolások nélkül megúszták a balesetet, de az autó vezetője ellen is eljárást indítottak, ugyanis kiderült, hogy ivott, mielőtt a volánhoz ült.