Hova tűnt a tenger Velence alól?

A hét egyik legérdekesebb és leglátványosabb meteorológiai híre szerint az olaszországi Velence számos csatornája szinte teljesen kiszáradt, még a város jelképének számító gondolák is megfeneklettek – erről az rtl.hu is beszámolt. A világsajtó az okokat a klímaváltozásban, az aktuális időjárási helyzetben és az árapály jelenségben találta meg, de ezek nem adnak egyértelmű választ arra a kérdésre, hogyan tűnhet el a tenger a város alól. 

Mit csinál a víz?

Hogyan tűnhet el Velence alól a víz, miközben a város gyakorlatilag a tengerre épült? A legendás város a Pó és a Piave folyók torkolata között fekszik, épületei 118 kis szigeten állnak. Feltételezések szerint a népvándorlás korában, a barbár népek elől menekülhettek először emberek erre a mocsaras területre, azóta gyakorlatilag állandóan lakják. A Velencei Köztársaság sokáig önálló hatalmi tényező volt, erős flottával, jó diplomáciai képességekkel.

Számunkra viszont most nem a történelemóra a fontos, hanem inkább a földtörténet. Velence mocsara, szigetei ugyanis még a jégkorszak hatására alakultak ki. A két nagy folyó az eljegesedés idején rengeteg hordalékot szállított az Adriai-tengerbe, ott viszont az áramlás és a hullámzás megálljt parancsolt neki. A két erő együttes hatásának köszönhetően alakultak ki azok a szigetek és turzások, amelyek egyrészt a város alapját képezik, másrészt megvédik azt a tenger komolyabb támadásaitól. 

Egy majdnem zárt, védett öböl jött létre, igen alacsony vízszinttel, ahová ráadásul a mai napig érkezik az iszap.

Ha visszatérünk az ember korába, már azt látjuk, hogy a harc általában az áradás, valamint a süllyedés ellen folyt. A téli időszakban például rendszeres jelenség a magas vízállás, a mediterrán térségre jellemző őszi-téli csapadékmaximum következtében. Ilyenkor nem a tenger szintje emelkedik, hanem a folyók szállítanak több vizet az Alpok felől, és ez jelenik meg a mocsár azon részein, ahol a folyóvíz befolyása erősebb, mint a tengeré.

A velencei lagúna parthoz közeli része ugyanis alig érzi a tenger hatását, vannak területek, ahol sokszor szinte egyáltalán nincs is víz. Ezzel szemben ahogy közeledünk a lagúna határa felé, úgy lesz egyre erősebb a tenger hatása, egyre inkább keveredik a sós és édes víz. Ez az „élő lagúna”, amelyre a város is épült. A vízszintet folyamatosan monitorozzák, és általában akkor kongatják meg a vészharangot, amikor a tenger elönteni készül az utcákat. A vízszint egyébként is jelentősen változik félnaponta, az árapály miatt ott, ahol már a tenger az úr.

De a tenger nem tűnhet el csak úgy, ugye?

Most, hogy értjük, hogy viselkedik általában a város alatt a víz, nézzük, mi okozhatta a csatornák kiszáradását. Valójában persze a csatornák nem száradtak ki, mindössze jelentősen lecsökkent bennük a vízszint, ahhoz legalábbis eléggé, hogy a gondolák már ne tudjanak közlekedni. A tavalyi után az idei hideg szezon sem bővelkedett igazán csapadékban a térségben, így a nagy folyók vízszintje elmarad a sokévi átlagtól. Ez valóban hozzájárulhat ahhoz, hogy a mocsár azon része, amely még alapvetően a folyók hatása alatt áll, jelentős vízvesztést szenvedjen el.

A múlt héten és e hét nagyobb részében is anticiklon alakította a Földközi-tenger időjárását, amely száraz és napos időt eredményezett. A sajtó ezt is bűnösként jelölte meg, és ez annyiban igaz is, hogy a csapadékot adó frontok valóban nem érték el sem az Alpok déli lejtőit, sem magát Olaszországot. A légköri képződménynek viszont mást is felróttak, megalapozatlanul.

Ezen a nyáron ízelítőt kaptunk abból, amit a kutatók évtizedek óta csak úgy emlegetnek: klímaváltozás

A hírügynökségek, és az első kézből tájékozódók még arról számoltak be, hogy az anticiklon miatt száraz és meleg idő ott a jellemző (ez igaz), de olyan, „second hand” cikkeket is lehet olvasni, amelyekben arról írtak, hogy a magasnyomású zóna „lenyomja” a tengervizet. 

Nos, ilyen nincs. 

Erős hurrikánoknál lokálisan megfigyelhető, hogy a nagyon alacsony légnyomás valóban megemeli kissé a tengervíz szintjét, ezzel vihardagályt okozva, de ennek fordítottja legfeljebb csak egészen kis mértékben mutatkozhat meg, és biztosan nem képes az Adria kiszárítására.

Szökőár és vakár

De menjünk tovább, és lássuk azt a tényezőt, amely a folyók apadása mellett érdemben hozzájárulhatott a ritka jelenséghez. Ez nem más, mint a szökőár és vakár párosa. Az árapály jelenségről bizonyára mindenki hallott már – a Nap és a Hold, de különösen a Hold gravitációs vonzereje kimozdítja a tengereket, hol megemeli, hol lecsökkenti a vízszintet. Ennek időzítése és mértéke jól ismert, kiválóan előrejelezhető.

Emellett két szélsőséges esetről is tudunk, amikor a két égitest hatása erősíti, vagy épp gyengíti egymást. Szökőár esetén (igen, valójában ez a szökőár, és nem tévesztendő össze a cunamival, tehát a gigászi hullámmal) a Nap és Hold közel egy irányban látszanak, ekkor vonzóerejük összeadódik, és a szokottnál nagyobb dagályt hoznak létre. Vakár esetén azonban a Föld két ellentétes oldalán helyezkednek el, és csökkentik a dagály mértékét. Ezek megjelenése sokkal szabálytalanabb, mint a hagyományos apály-dagály ciklus, de szintén kiválóan előrejelezhetők.

A legutóbbi szökőár február 22-én volt, ami relatíve magas vízállást eredményez, de hatása a környező napokban is érzékelhető. Tudni kell, hogy minél magasabb a dagály idején a víz, apálykor annál alacsonyabb. Szökőár idején tehát az apály is sokkal látványosabb. Velencében a hivatalos adatok szerint 30 és 90 cm között ingadozik a vízszint, de szökőár esetén ehhez képest további 10 cm-es változás is elképzelhető. Ha ezt az értéket levonjuk a 30 cm-ből, már egy igencsak sekély vizet kapunk.

Elmondhatjuk, hogy a csapadékszegény tél, az enyhe idő, és egy, a szokottnál erősebb apály együtt elég lehetett ahhoz, hogy – legalábbis átmenetileg – a város egyes részein jelentősen csökkenjen a vízszint.

Bár számos szervezet dolgozik a város megóvásán, ami jellemzően a süllyedés megállítását és a tenger betörésének megakadályozását jelenti, tehát épp a magas víz ellen küzdenek, annak mégis kicsi az esélye, hogy Velence teljesen kiszáradjon, hiszen az Adriai-tenger még igencsak sokára szárad ki – bár a Gibraltári-szoros bezáródása után, úgy 20 millió év múlva akár ez is megtörténhet.

A Fókusz riportja szerint csaknem 500 éve nem volt a tavalyihoz mérhető aszály Magyarországon:

Az aszály miatt rendkívül nehéz helyzetbe került a Velencei-tó, Debrecen mellett pedig kiszáradt a Vekeri-tó:

Nyitókép: Száraz csatorna apály idején, 2023. február 16-án Velencében, Olaszországban –Fotó: Alessandro Bremec / NurPhoto / Getty Images