Időjárás

Hó a pálmafák alatt Mallorcán – komoly meglepetést okozott a már medikán címre pályázó Juliette

Allaga TamásAllaga Tamás

2023. március 3. 15:57

A ciklonok családfája szerteágazó, és ahogy az lenni szokott, fura szerzetek is vannak köztük. Az egyik ilyen a „medikán”, ami egy sokáig mellőzött, mára viszont igen komolyan vett tagja a társaságnak. Azt pedig, hogy miért érdemes vele foglalkozni, jól indokolja, hogy az elmúlt napokban kiadós havazást okozott – Mallorcán.

Európát a mérsékelt övi ciklonok uralják, nálunk a változékonyságot ezek a frontokkal rendelkező alacsony nyomású képződmények garantálják. (Ha nem tudja, mi ez, semmi gond, íme egy kis összefoglaló.) A mérsékelt övi ciklonok a sarkvidéki és trópusi légtömegek elkeverését végzik, szöges ellentétben a hurrikánokkal vagy tájfunokkal (a kettő ugyanaz), amelyek a meleg tengervízből nyerik energiájukat, így céljuk, ha egyáltalán van ilyen, inkább azok hűtése. 

De maradjunk egyelőre a mérsékelt övieknél. Ezek egyik szélsőséges megnyilvánulása, mondhatni csoportosulása, amikor viharciklonok sora követi egymást. Ők általában a kontinens nyugati, északnyugati országait ostromolják, és jellemzőjük, hogy rendkívül gyorsan fejlődnek, gyorsan mozognak, és nagyon erős szeleket okoznak. 

Időnként Magyarországot is elérik, olyankor az rendszerint szélrekordok megdőlésével jár együtt. 

Míg a viharciklonok esetében a nyugat-keleti irányú vonulás nagyon erős, addig a mediterrán térségben kialakuló örvényeknél ez jóval csekélyebb. Ők gyakran inkább amolyan „eltévedt” jószágok, akik leszakadnak a nagy földi légkörzés fősodráról. (Kialakulásuk bonyolult, az érdeklődők ebben a cikkben megtalálják a részleteket.) Számunkra most azért érdekesek, mert az ő elfajulásukból jöhet létre időnként egy-egy olyan légörvény, amelyet ha műholdképen látunk, csak vakarjuk a fejünket:

ez nem egy hurrikán?

A mediterrán ciklonokat alapvetően három tényező élteti: 

  • a hideg levegő a magasban, 
  • az Alpok, amely felerősíti az örvénylést 
  • és a relatíve meleg tengerfelszín. 

A levegő és a tenger közötti hőmérséklet-különbség ősszel és télen a legnagyobb, hiszen a víz lassabban hűl le, mint a légkör. Hasonló ez ahhoz, mint amit sokan tapasztalnak, ha bemennek a Balatonba egy frissítő hidegfront után – a levegő mindössze 18, 20 fokos, a víz viszont a kánikula után még mindig 25. 

A Balaton víztükre kicsi, a tengeré viszont nagy, legalábbis elég nagy ahhoz, hogy fölötte viharfelhők alakuljanak ki. A zivatarok számára ugyanis éppen az ilyen, jelentős vertikális hőmérséklet-különbség szükséges. Ha tehát ez adott, akkor a kialakuló ciklon nemcsak sok felhővel, de intenzív csapadékkal, dörgéssel, villámlással, jégesővel és időnként tornádókkal, víztölcsérekkel is sújtja a mediterrán országokat. 

Ez nagyon rosszul hangzik, de tegyük hozzá, hogy ezekre a ciklonokra igenis nagy szükség van arrafelé. Tavaly és idén, amikor a ciklonaktivitás elmaradt a szokásostól, óriási csapadékhiány alakult ki többek között Olaszországban, és ez is hozzájárult a tavalyi mezőgazdasági károkhoz, a vízkorlátozásokhoz vagy éppen Velence „kiszáradásához”.

Rendben, ez eddig mind amolyan szokványos, szinte gyakorinak mondható jelenség. Van azonban olyan helyzet is, amikor a hőmérséklet-különbség nagyon nagy, a nyugat-keleti áramlás pedig nagyon gyenge. Ilyenkor a Földközi-tengeren kialakuló ciklon megerősödik, jól bepörög, hideg- és melegfrontjai egyre inkább körécsavarodnak, míg végül teljesen el nem tűnnek. Mit látunk ekkor? Sok, spirálisan egymás felé tartó felhőkart, egy örvényt, ami szinte egy helyben áll, benne zivatarfelhőket, sőt egy idő után még egy „szem” is kirajzolódik középen. 

Mediterrán hurrikán? Létezik, sőt, most is van egy
Medikán az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) műholdképén

Igen, ez bizony nagyon hasonlít egy trópusi ciklonhoz! 

Ezt leírni viszont nem is olyan evidens. Sokáig a mérsékelt övben csak mérsékelt övi ciklonokat ismertek el, azzal a ritka kivétellel, amikor egy-egy gyengülő hurrikán túl északra merészkedik – de általában ezek is beleolvadnak mérsékelt övi társaikba. Micsoda diszkrimináció, nem? Miután viszont az 1980-as években már rengeteg műholdkép állt rendelkezésre, egyértelmű volt, hogy ezekkel az örvényekkel kezdeni kell valamit. Annál is inkább, mert veszélyesek: volt, amelyik elérte a kettes kategóriát a Saffir–Simpson-hurrikánskálán, de általában inkább az özönvízszerű esők okoznak károkat. Az elfogadás ezután gyorsabban végbement, mint a társadalomtudományokban szokás, így trópusiszerű ciklonokként, szubtrópusi ciklonokkként (például a MetNeten), esetleg mediterrán hurrikánként, „medikánként” emlegették őket. Utóbbi ráadásul teljesen „sajtókompatibilis”, így a hírfogyasztó közönség is hamarabb megismerhette a jelenséget. A folyamat persze még tart.

A medikán elnevezés egyébként szakmai tekintetben is indokolt. A mérsékelt övi ciklonokkal ellentétben nincsenek benne frontok, a fő éltető erejét a tenger melege adja, és úgynevezett „meleg maggal” rendelkezik, amiben gyakran a hurrikánok jól ismert jellegzetessége, a szem is létrejön. Mindez fentről nézve nagyon látványos, de az alatta élők számára az igazi csapást az jelenti, hogy akár napokig is egy helyben marad, így újra és újra képes elárasztani a kérdéses régiót. 

Juliette

Az elmúlt héten a Juliette névre keresztelt szubtrópusi ciklon (már-már medikán, de a besorolása még kérdéses) került be a hírekbe, amely egyébként már legalább 6 napja a tenger felett örvénylik. A nyugati medencében kezdte meg működését, Mallorcán például meglepően nagy és késői havazást okozott, 

a hegyekben 40 centimétert pakolt le, a pálmafás strandokon pedig -2 fokot mértek. 

Azóta a ciklon keletebbre költözött, de még mindig aktív. Mi is kaptunk belőle egyébként, az elmúlt napokban a délnyugati országrészt beborító felhőzet és a gyenge eső is neki köszönhető, de szerencsére az igazán agresszív része messze elkerüli a Kárpát-medencét. A hétvégén ráadásul két hidegfront is átvonul rajtunk északnyugat felől, ami még távolabb taszítja tőlünk Juliette-et.

Nyitókép: Hó és pálma a mallorcai Esconában március 1-jén. Fotó: Clara Margais/picture alliance/Getty Images

#Időjárás#cikkek az időjárásról#mediterrán ciklon#medikán#ciklon#havazás#mallorca#március#hurrikán

Címlapról ajánljuk