Ami az olaszoknál földcsuszamlás, az a magyaroknál havazás – ezt kell tudni a mediterrán ciklonokról

A mérsékelt övi ciklonok nagy, 1000 kilométeres nagyságrendű légörvények, amelyekben a légnyomás alacsonyabb, mint a környezetükben, ezért a levegő a középpontjuk felé áramlik. Az áramlás a Föld forgása miatt nem sugárirányú, hanem örvényszerű, mégpedig az északi féltekén az óramutató járásával ellentétes. Ha szeretne eligazodni a légörvények útvesztőjében, ezt a korábbi cikkünket ajánljuk. A mediterrán ciklon ezeknek egy speciális fajtája, amely ráadásul ilyen formában csak Európában létezik. Míg átlagos társai a sarkvidéki hideg és a szubtrópusi meleg légtömegek határán, jellemzően az Atlanti-óceán fölött jönnek létre, addig ezek bölcsője a Földközi-tenger, annak is általában középső medencéje. Bár a két eltérő légtömeg megléte itt is fontos, de nagy szerepet játszik a meleg tengerfelszín és az Alpok hosszan elnyúló, akadályként viselkedő vonulata is.

Bedurran a „ciklongyár”

A nagy esőt, vagy nagy havazást váró meteorológus szeme akkor csillan fel, amikor a hideg levegő Európa középső, nyugati területein át nagy svunggal dél felé indul. Ilyenkor a légtömeg egy része rendszerint „felkenődik” az Alpokra, egy része pedig Franciaországon át eléri a Földközi-tengert. Amint a hideg levegő a meleg tenger fölé érkezik, megindul a felhőképződés, hiszen a tengerből hirtelen sok pára kerül a levegőbe, amely így kicsapódik. A felhőképződés feláramlással jár, ami azt jelenti, hogy a felszín közelében „fogy a levegő”, tehát csökken a légnyomás. A ciklonhoz már majdnem minden adott, kivéve a forgást, de arra sem kell sokat várni. Egyrészt az aszimmetrikus áramlás, amely abból adódik, hogy a hideg légtömeg csak az Alpok egyik oldala felől érkezik, már mozgásba hozza az örvényt, másrészt az a levegő, amely a hegységrendszer fölött mégis átjut, fizikai törvényszerűségek miatt (érdeklődők számára ez a potenciális örvényesség megmaradása) szintén forgásba jön. Mindezen tényezők általában éppen a Genovai-öböl környékén sűrűsödnek, ezért ez a leggyakoribb ciklonszületési helyszín, vagy ahogy néha hívjuk: ciklongyár.

A „szülészeten” azonban nincs mindig rendelés. Míg atlanti ciklonok bármikor betoppanhatnak vendégként, mediterrán társaik rendszerint a hideg évszakokra vannak „kiírva”. Ennek okát fentebb már pedzegettük. Az ideális körülményekhez szükséges a dél felé elszabaduló hideg levegő és a meleg tengerfelszín, ezek pedig így együtt jellemzően ősszel és télen adottak. Ez az oka, hogy a mediterrán éghajlatú tájakon őszi csapadékmaximumot figyelhetünk meg, miközben nyáron, amikor inkább a szaharai eredetű száraz légtömeg az uralkodó, szinte semennyi eső nem esik arrafelé. Erre a jelenségre most jó, és egyben szomorú példa az olaszországi Ischia szigetén pusztító légörvény, amely 6 óra alatt 126 mm esőt zúdított a térségre, ezzel halálos sárlavinákat indítva el.

Egy olyan aszályos nyár után, mint a mostani, hiába beszélhetünk megmentőként a mediterrán ciklonokról, az előrejelzők gyomra mégis görcsbe rándul, ha feltűnik a térképen. Ennek oka, hogy a ciklon pályájának számításában elképesztően nagy a bizonytalanság. Míg a brit kolléga nyugodtan dőlhet hátra egy Izland felől érkező légörvény esetén, hiszen a tenger viszonylag sima felszínén ritkán történnek váratlan fordulatok, addig ezek a ciklonok olyan térségben születnek és olyan tájakon haladnak keresztül, amelyek domborzata rendkívül összetett, tulajdonságai rendkívül változatosak. Ahogy az Országos Meteorológiai Szolgálat magyarázó kisfilmjében kollégám is példaként említi, az Adrián európai léptékkel egymástól kőhajításnyi távolságra találunk tengereket és közel 3000 méteres hegyeket. 

Ilyen komplex felszíni viszonyokat a számítógépes modellek sajnos jelenleg még nem képesek kellő pontossággal figyelembe venni, márpedig akár egy néhány 10 kilométeres előrejelzési hiba is jelentős lehet akkor, amikor az a kérdés, hogy a Duna-Tisza közén esik-e majd hó, vagy csak a Dunántúlon. Itt pedig meg kell említenünk még egy tényezőt, amely hozzájárul a bizonytalanság növeléséhez. Míg a legtöbb mérsékelt övi ciklon középpontja tőlünk távol, északon vonul el, addig mediterrán társaik időnként épp felettünk húznak el. A ciklon középpontja az a régió, ahol térben a legközelebb kerül egymáshoz a hideg és meleg légtömeg, és ahol időben a leggyorsabban változnak a felhőzeti, szél- és csapadékviszonyok. 

Így, ha bármilyen, kontinentális léptékben apró módosulás lép fel a ciklon pályájában, annak a mi kis országunkban jelentős következményei vannak.

A meteorológusok mindig hangoztatják, hogy ezekben a helyzetekben egyszerűen nem lehetséges nagy pontosságú előrejelzést készíteni, különösen nem napokkal előre. Ez az elmúlt héten is így volt, de még nagyobb lesz a jelentősége akkor, amikor az ország egyik felén havazik, a másikon pedig ónos eső hullik. A beválás persze évről évre javul, de csodát még nem szabad várnunk. Legutóbb, amikor végül egy várt vihar elmaradt, kirúgták az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőjét.

Végül érdemes szót ejtenünk a mediterrán ciklonok egy speciális, távolról nézve szép, közelről pedig nagyon veszélyes változatáról, az úgynevezett medikánokról. Bár hurrikánok Európában sosem jönnek létre, vannak olyan légörvények, amelyek hasonló jegyeket mutatnak. Ha elég nagy a hőmérsékletkülönbség a levegő és a tenger között, és ha elég sokáig képes a „búgócsiga” egyhelyben pörögni, akkor lassan eltűnhetnek benne a hideg- és melegfrontok, az örvény közepén pedig megjelenhet az a bizonyos szem, amely a trópusi ciklonok sajátja. A „mediterrán hurrikán”, tehát a medikán hatalmas pusztítást képes végezni a Földközi-tenger szigetein, özönvízszerű esőzések, hatalmas hullámok, orkán erejű szél egyaránt a repertoár része. Kialakulásuk egyre nagyobb időelőnnyel jelezhető előre, ezért egy kései, őszi olasz- vagy görögországi nyaralás előtt mindenképp érdemes tájékozódni az ott várható viszonyokról.

Nyitókép: Mediterrán ciklon Olaszország fölött 2005 októberében – Forrás: Wikimedia Commons