Íme a tettes: leleplezzük a keleti országrészt beborító havazás felelősét

A meteorológusok kristálygömbje ezúttal jól működött, vasárnap megérkezett az első komolyabb havazás az országba, a Bakonyban látványos hófúvás is kialakult. Hétfőre aztán a második hullámból már az addig szárazabb keleti tájakra is jutott egy kis porcukor. A hóesés közben egy tipikus, a Kárpát-medencére nagyon jellemző jelenséget is megfigyelhettünk, ami egy-egy településen gyakran tud meglepetéseket okozni a hócentik terén.

A hegyek bekavarnak

A legtöbben úgy vélik, őseink jól tették, hogy itt, a hegyek között, a medencében táboroztak le, mert védve vagyunk a nagy szélsőségektől, a nagy hidegtől és az erős szelektől. Ebben van igazság, ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy a hideg és a viharok ne találnának utat az ország középső tájai felé. Két rés ugyanis van a pajzson. 

Az egyiket sokszor Dévényi-kapunak hívjuk (itt érkezik meg a Duna a medencébe), ekkor a hideg északnyugat felől, Bécs irányából tör be. A másik esetben inkább az Északkeleti-Kárpátok hágóin jut át, vagy inkább „folyik be” a légtömeg, majd a Sajó és Bodrog völgyein északkelet felől érkezik meg süvítő szél formájában. 

Az esetek többségében az északias irányból érkező hideg légtömeg az egyik utat választja, ilyenkor a kérdéses tájegységen – vagy a Kisalföldön, vagy a Tiszántúlon – viharos szél tombol, míg a másik kapun csak kis mennyiségű friss levegő érkezik. Olyan eset is bőven adódik azonban – jellemzően közel északi szél esetén –, amikor mindkét irányból nagyjából azonos mennyiség levegő érkezik. Ez is egy jól ismert helyzet. Ilyenkor a Dunántúl és Tiszántúl is kellemetlen, hideg, szeles időt tapasztal, miközben az ország középső tájain szinte meg se mozdulnak a falevelek.

Konvergencia

Ha a fenti folyamatot már értjük, akkor a meteorológiai értelemben vett konvergencia már gyerekjáték lesz. Ez a szó alapvetően a matematikából és fizikából ered, de sokan talán inkább a politikából ismerték meg. A lényeg minden esetben ugyanaz: dolgok egymáshoz közelítenek, konvergálnak. Míg a fizikában ez általában a folyadék- vagy gázrészecskékre értendő, addig a közéletben és gazdaságban a szegényebb, leszakadó régiók vagy emberek átlaghoz való felzárkóztatását jelenti. 

Térjünk most vissza a Kárpát-medencébe, az itt fújó szelekhez. Amikor északnyugat és északkelet felől is megindul a hideg, akkor könnyű elképzelni, hogy valahol, az ország közepén a kettő találkozni fog. Ez jellemzően egy viszonylag keskeny vonal mentén történik meg, az pedig, hogy pontosan hol következik be, attól függ, melyik irányból érkezik több levegő, honnan fúj erősebben a szél. 

Az ütközőzónát hívja a szakma konvergenciavonalnak, azaz összeáramlási zónának.

Miért érdekes ez annyira, hogy egy cikk is születik róla? Nos, amikor a légáramlások összecsapnak, valaminek történnie kell, hiszen a vonal mentén egyre csak gyűlik a levegő, márpedig a légsűrűség, a légnyomás nem szeret a végtelenségig fokozódni. Az biztos, hogy lefelé nem mozoghat, mert ott egy elég markáns akadályba ütközik, a talajba. 

Mi marad? Természetesen az ég! A konvergenciavonal mentén tehát megindul a feláramlás, ami akár tartósan is fennállhat. Ahol pedig feláramlás van, ott jellemzően felhők képződnek, ha pedig egy felhőben erős a feláramlás, akkor ott idővel csapadék is megjelenik. Ha mindez kellően hideg időben történik, akkor létre is jönnek a hózáporok a vonal mentén, amelyek ha egymást követik, kisebb körzetekben akár látványos mennyiségű hópehellyel is megszórhatják a tájat. 

Ilyen folyamat most vasárnap is lejátszódott az Alföldön. Ezúttal úgy alakult az áramlás, hogy az északnyugati komponens vált meghatározóvá, ezért az ütközőzóna nem az ország közepén, hanem inkább a Tisza vonalában, legalábbis ahhoz közel jött létre. Miután a mediterrán ciklon elvonult, és mögötte megindult a hideg betódulása, a Tisza-tótól délre jelentek meg újabb csapadékgócok, ezek záporokat, hózáporokat egyaránt okoztak. A korábbi évekből pedig emlékszünk olyan esetekre is, amikor ilyen konvergencia vonalak mentén meglepetésszerűen 10 centimétert meghaladó havazás alakult ki, és a hátrahagyott „hócsíkokat” később még a műholdról is látni lehetett.

Mindenhol előfordul

A konvergencia közel sem kárpát-medencei sajátosság, a világ számos pontján kialakul. Sőt az sem igaz, hogy ezt csak a hegyek okozzák. Hidegfrontokhoz, nagyobb zivatarrendszerekhez, tavak által keltett légáramlásokhoz is kötődhet, hogy csak néhányat említsünk. Sőt ez az oka annak is, hogy sokszor nyáron a hegyek felett jelennek meg először a gomolyfelhők, és ott alakulnak ki legkorábban a záporok, zivatarok. A levegő folyton mozgásban van, az eltérő hőmérsékletű és nyomású levegő kacifántos úton közlekedik, időnként pedig ezek az utak keresztezik egymást. A fizika törvényei pedig nem engedik, hogy valahol örökké csak gyűljön, valahol pedig örökké csak fogyjon a levegő, így aztán nem csoda, hogy lépten-nyomon találkozunk a konvergencia jelenségével, legalábbis, ha tudjuk, mit kell keresnünk.

Végül egy apró adalék az előrejelzőtől: tapasztalatom szerint az időjárás-előrejelzést sokan nem tartják tudománynak, de talán javít ezen a statisztikán, ha elárulom a konvergencia korrekt definícióját is: 

egy vektormező akkor konvergens, amikor az irány szerinti parciális deriváltjainak összege negatív.

Ez talán rávilágít, hogy nem csak békákat vagy a hasunkat használjuk jóslásra, sokkal inkább a matematikát, a fizikát és az informatikát.

Nyitókép: behavazott út Lillafürednél. Fotó: MTI/Vajda János