Tartalmak

2:08
HíradóForró buszban felejtett kislány: öt év fogházat is kaphat a sofőr
2023. május 2. 18:32

Forró buszban felejtett kislány: öt év fogházat is kaphat a sofőr

Fogházba küldené az ügyészség a sofőrt, aki a gyerekeket szállító buszon felejtett egy 4 éves kislányt Tomajmonostorán, tavaly nyáron. Most emeltek vádat ellene. Kiderült: miután kitette az iskolásokat, a buszon maradt kisgyerekkel el sem indult az óvodába, ehelyett leparkolt a tűző napon, és otthagyta a buszt. A kislányra fél nappal később találtak rá, kórházba vitték, de később meghalt. Az RTL Híradó úgy tudja, a sofőr azzal védekezik: nem kapott utaslistát, és nem járt el gondatlanul. Ha a férfit elítélik, akár 5 évet is kaphat.
1:49
HíradóTöbben hívták a rendőrséget, hogy áthajtottak valamin az M0-son – drámai részletek derültek ki a 92 éves férfi elgázolásáról
2023. május 2. 18:31

Többen hívták a rendőrséget, hogy áthajtottak valamin az M0-son – drámai részletek derültek ki a 92 éves férfi elgázolásáról

Megtalálták a rendőrök a kisbuszt, amelynek sofőrje halálra gázolhatott egy 92 éves férfit az M0 autóúton vasárnap. Nem állt meg segíteni, ehelyett Diósdig hajtott, ahol leparkolta az autót, és levette róla a rendszámot, majd egy másik kocsival távozott. A rendőrök még keresik a járműben utazó három embert és azokat a sofőröket is, akik a baleset után kocsijukkal áthajtottak a férfi testén. Az idős áldozat egy turistabuszról szállhatott le, és valamiért úgy döntött, átkel az úton.
2:06
Híradó„Ezt a sakkban tartást én nem tartom igazságosnak” – megszólalt a közmunkás, akit egy röhögős szmájli miatt kéretett be a lombkoronasétányos polgármester
2023. május 2. 18:21

„Ezt a sakkban tartást én nem tartom igazságosnak” – megszólalt a közmunkás, akit egy röhögős szmájli miatt kéretett be a lombkoronasétányos polgármester

Irodájába hívatott egy közmunkást a nyírmártonfalvi polgármester, miután a nő nevetős szmájlit rakott a Facebookon egy ismerőse képe alá. A kép a polgármester lombok nélküli lombkoronasétányánál készült. A nő úgy érezte, hogy a polgármester kirúgással fenyegeti, felvételt is készített a beszélgetésekről. A polgármester kedden nyilatkozni nem akart, de azt mondta Híradónak, hogy belső vizsgálat indult a nő ellen, mert nem jól dolgozik. 
2:17
Híradó„Állami pénzből megcsinálják, aztán lezárják a nyilvánosság elől!” – Többen kiakadtak, hogy lezárták a nyírmártonfalvi lombkoronasétányt
2023. május 1. 19:09

„Állami pénzből megcsinálják, aztán lezárják a nyilvánosság elől!” – Többen kiakadtak, hogy lezárták a nyírmártonfalvi lombkoronasétányt

A 60 millió forintos lombkoronasétány akkor vált híressé, amikor kiderült, hogy tarra vágták körülötte az erdőt. Május elsején is többen látogattak ki oda, ám mindhiába.  Volt, aki szerint felháborító, hogy nem lehet bemenni a lombkoronasétányhoz. Az RTL Híradó kereste Filemon Mihály polgármestert, hogy megtudjuk a lezárás okát, de nem nyilatkozott.
2:36
HíradóPárizsban és Berlinben is zavargásokkal telt május elseje
2023. május 1. 19:05

Párizsban és Berlinben is zavargásokkal telt május elseje

Nem mindenhol indultak békésen a május elsejei felvonulások: Berlinben szélsőbaloldali tüntetők már vasárnap éjszaka összecsaptak a rendőrökkel, hétfő estére pedig még súlyosabb zavargásokra számítanak. Párizsban szintén nagy készültséggel várják a szakszervezetek által meghirdetett, milliós nagyságrendű tüntetést. A kommunista Kubában viszont a súlyos üzemanyaghiány miatt elmaradnak az ilyenkor szokásos, központilag szervezett tömegrendezvények.
2:42
HíradóFerenc pápa az RTL-nek: Nem ismertem a magyar nyelvet, de ezt a két szót megértettem
2023. május 1. 19:02

Ferenc pápa az RTL-nek: Nem ismertem a magyar nyelvet, de ezt a két szót megértettem

Budapesti látogatásán nem változott a véleménye a magyarokról, inkább gazdagodott – mondta Ferenc pápa újságíróknak a Rómába tartó repülőúton, háromnapos magyarországi útja végén. Azt mondta, zajlik egy békemisszió, ennek részletei egyelőre nem nyilvánosak, de a háború több találkozóján is szóba került Budapesten. A magyar újságírók kérdését az RTL riportere tehette fel. 
2:03
HíradóZuhan a reálkereset Magyarországon, már minden harmadik dolgozó kénytelen másodállást vállalni
2023. május 1. 19:00

Zuhan a reálkereset Magyarországon, már minden harmadik dolgozó kénytelen másodállást vállalni

A magyar munkavállalók harmadát másodállásra kényszeríti a magas infláció a Randstad piacvezető munkaerő-toborzó nemzetközi kutatása szerint. Magyarországon kilencedik hónapja csökken a fizetések vásárlóértéke. A KSH adatai szerint februárban már majdnem 8 százalékkal ért kevesebbet ért az átlagfizetés, mint egy évvel korábban.    
1:57
HíradóEgy gerenda mentette meg a VIII. kerületi robbanás túlélőjének az életét
2023. május 1. 18:43

Egy gerenda mentette meg a VIII. kerületi robbanás túlélőjének az életét

Egy budapesti bontásra ítélt épületben történt a detonáció. A lakásban élő 50 év körüli férfit a tűzoltók keresőkutyája egy gerenda alatt találta meg, amely a törmelék súlyát megtartotta, így megmentette a férfi életét, akit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Feltehetően gázrobbanás történt, a légnyomás tokostól vitte ki a lakás ajtaját és ablakait.  
2:01
Híradó„Nem mertünk odanézni, féltünk, hogy kiszednek az autóból” – két taxist is összevertek részeg utasok a hétvégén
2023. május 1. 18:38

„Nem mertünk odanézni, féltünk, hogy kiszednek az autóból” – két taxist is összevertek részeg utasok a hétvégén

Két taxist vertek meg két nap alatt, Szombathelyen és Szegeden. A szombathelyi esetben egy férfi azért támadt a sofőrre, mert az a felesége által javasolt útvonalat választotta, és nem azt, amerre ő ment volna. Arra járó majálisozók siettek a taxis segítségére, és úgy megverték az agresszív utast, hogy kórházba került. 
1:20
HíradóAutók tucatjai hajtottak át egy elgázolt 92 éves férfin az M0-áson, a helyszínelők fél kilométer hosszan találtak emberi maradványokat az úttesten
2023. május 1. 18:21

Autók tucatjai hajtottak át egy elgázolt 92 éves férfin az M0-áson, a helyszínelők fél kilométer hosszan találtak emberi maradványokat az úttesten

Egy 92 éves román turista vasárnap este a többsávos M0-s autóút közepén gyalogolt, amikor elütötték. A gázoló nem segített rajta. A baleset után a forgalmat még húsz percig senki sem állította le, így a földön fekvő emberen több tucat kocsi hajtott át. A rendőrök a gázolón kívül ezeket az autósokat is keresik.
2:51
HíradóGyurcsány Ferenc az RTL-nek: Ha választani kell, hogy a fővárosiak éljenek jól, vagy a kormány, akkor én a fővárosra szavazok
2023. május 1. 16:12

Gyurcsány Ferenc az RTL-nek: Ha választani kell, hogy a fővárosiak éljenek jól, vagy a kormány, akkor én a fővárosra szavazok

Gyurcsány Ferencet a DK majálisán arról kérdezte az RTL Híradó, hogy összefog-e valakivel a párt a következő európai uniós, illetve önkormányzati választáson, lesz-e Karácsony Gergellyel szemben főpolgármester-jelöltjük. A DK elnöke azt mondta, nem keresték meg Karácsonyt azzal, hogy lépjen be a pártba, de „amit gondol a világról, az beilleszthető abba, amit mi gondolunk a világról”.
1:51
HíradóÉletet visznek a kiszáradt almafába is – 3 kilométer hosszú, szabadtéri kiállítás nyílik Kapolcstól
2023. április 29. 19:05

Életet visznek a kiszáradt almafába is – 3 kilométer hosszú, szabadtéri kiállítás nyílik Kapolcstól

Pomponhíd, Légzsilip, Pletykakő – ilyen és ehhez hasonló látványosságok várják a vasárnap nyíló Híd Tájművészeti Ösvény látogatóit. A három kilométer hosszú szabadtéri kiállítás a Veszprém megyei Kapolcs és Vigántpetend között indul, és Monostorapátinál zárul. A művészek még az utolsó pillanatokban is dolgoztak az alkotásokon.
2:21
HíradóBántalmazó kapcsolat, tragédiába forduló otthonszülés – korábban nem adtak kegyelmet olyanoknak, akik vascsővel vertek meg mást a politikai nézetei miatt
2023. április 29. 19:04

Bántalmazó kapcsolat, tragédiába forduló otthonszülés – korábban nem adtak kegyelmet olyanoknak, akik vascsővel vertek meg mást a politikai nézetei miatt

Míg a korábbi elnöki kegyelmeknél akár egyet is lehetett érteni a döntéssel, Budaházy György esetében erről szó sincs – erről beszélt az RTL Híradónak Ungár Péter, az LMP társelnöke. Emlékeztetett, a Hunnia mozgalom tagjai politikai okokból vascsővel vertek meg egy embert. Budaházy Györgynek Novák Katalin csütörtökön adott kegyelmet, a pápalátogatásra hivatkozva.
1:59
HíradóJöhet az olcsó csirke, tojás és cukor Ukrajnából
2023. április 29. 19:04

Jöhet az olcsó csirke, tojás és cukor Ukrajnából

Megállapodott az ukrán élelmiszerek behozatali korlátozásáról az Európai Bizottság és az az öt tagállam – köztük Magyarország. Ezek az országok megtiltották bizonyos termékek importját Ukrajnából. 4 gabona tilalmát engedi a brüsszeli testület. Két hete a magyar kormány még 25 mezőgazdasági termék importját tiltotta meg. Raskó György agrárközgazdász szerint csökkentheti az inflációt, hogy újra érkezhet olcsó csirkehús, tojás és cukor Ukrajnából. 
2:09
HíradóMár az ókorban is joga volt az embereknek panaszkodni –  ezt veszi most el a kormány
2023. április 29. 19:00

Már az ókorban is joga volt az embereknek panaszkodni – ezt veszi most el a kormány

Elveszi a kormány az emberektől a mormogáshoz való jogot – ezt mondta a K-monitor szakértője arról a kormányrendeletről, amely szerint közmeghallgatást ezentúl az érintettek személyes részvétele nélkül is meg lehet tartani. A Momentum úgy reagált: a kormányt nem érdekli az emberek véleménye. A kabinet nem árulta el, hogy miért vezették be az új szabályokat. 
2:14
Híradó„Egész életre elkísér bennünket az ő látogatása” – vak és halmozottan sérült gyerekekkel találkozott Ferenc pápa Budapesten
2023. április 29. 18:50

„Egész életre elkísér bennünket az ő látogatása” – vak és halmozottan sérült gyerekekkel találkozott Ferenc pápa Budapesten

A tevékeny szeretet fontosságát hangsúlyozta Ferenc pápa reggeli magánlátogatásán abban a budapesti otthonban, ahol vak, gyengénlátó és halmozottan sérült gyermekekkel találkozott. Arról beszélt, hogy ahol a szükség van, ott hitelesen kell jelen lenni a segítséggel. Akik ott voltak, életre szóló élményről beszéltek az RTL Híradónak. A katolikus egyházfő pénteken érkezett Budapestre, vasárnap délelőtt a Kossuth téren tart szentmisét.
2:41
Híradó„Ha meghallják, hogy Mosonmagyaróvárról jöttünk, a víz kiveri őket” – amióta az állam átvette a finanszírozást, sorra zárnak be a mosonmagyaróvári kórház osztályai
2023. április 29. 18:44

„Ha meghallják, hogy Mosonmagyaróvárról jöttünk, a víz kiveri őket” – amióta az állam átvette a finanszírozást, sorra zárnak be a mosonmagyaróvári kórház osztályai

Miniszteri megbízottat kérnek a mosonmagyaróvári kórházba – a polgármester szerint ezzel meg lehetne menteni a válságban lévő intézményt. A százezres város kórházában ugyanis jelenleg sem intenzív osztály, sem traumatológia nincs. Hétvégére bezár a szülészet és a gyermekosztály is. Az Orvosi Kamara megyei elnöke szerint a szakemberhiány és az alulfinanszírozottság okozza a problémát. A Kórházi Főigazgatóság azt ígéri: vissza fogják állítani a legszükségesebb ellátásokat.