Híradó

Transparency: törvénysértően indulhat a Mollal kötött 35 éves állami hulladéküzlet

Horváth NándorHorváth Nándor

2023. június 10. 19:00

Utolsó pillanatban beadott törvénymódosítással könnyítene a kormány a hulladékgazdálkodási koncesszió feltételein. A közpénzek átláthatóságáért küzdő civil szervezet szerint ezzel elismerték, hogy a nyertes Mol nem teljesítette a szerződésben vállalt feltételeket. Így azonban maga a szerződés is semmis. A Momentumnál azt mondják, a kormány láthatóan képtelen működteti egy piacgazdaságot. A kormány szerint csak pontosításról van szó.

Öt éve szervezte át utoljára a szemétszállítás rendszerét a kormány. Akkor nagyon sok helyen fennakadásokkal járt az újítás, hiába fizették ki a családok a szemétszállításai díjat.

Egy éve a kormány újabb, még nagyobb átalakításról döntött: 35 évre egyetlen cégnek adta át a hulladékszállítás koncesszióját. A döntés után sok volt a kérdőjel, de a kormány nem aggódott.

„A koncessziónak bőven van ideje, mert csak 23, 2023. július 1-vel lép hatályba a koncessziós szerződés a törvény szerint” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több mint két éve, a 2021. február 25-i kormányinfón.

Vagyis kevesebb, mint egy hónap múlva lép életbe. A szerződés szerint vannak azonban korábbi határidők is. A győztes Mol által alapított MOHU nevű vállaltnak tavaly év végéig kellett minden szükséges engedélyt és a szállításhoz szükséges kapacitásról szóló szerződéseket beszereznie és megkötnie. A Trancparency International (TI) próbált utánajárni, hogy ez megtörtént-e, de nincs nyoma a nyilvános adatbázisban. Közérdekű adatigénylésükre sem kaptak választ, ezért perre mentek, de még annak sincs eredménye. 

Szerintük ennek egy oka lehet.

Ha a Mol tényleg nem szerezte be 2022. december 31-ig az engedélyeket és nem kötötte meg a kapacitást igazoló szerződéseket, akkor a koncesszió, a 35 éves hulladékkezelési biznisz ugrott. Akkor ez a koncessziós szerződés nincs, nem jön létre a törvény erejénél fogva

– magyarázta a Híradónak Ligeti Miklós, a TI jogi igazgatója.

Az engedélyek és szerződések meglétét június 20-ig kell igazolnia a cégnek a kormány felé. Legalábbis a mostani szabályok szerint.

A kormány ugyanis egy két napja benyújtott salátatörvényben úgy módosítaná a törvényt, hogy akkor is teljesül a Mol esetében ez a feltételrendszer, ha nem saját maga, vagy a MOHU, hanem valamelyik szerződött partnere rendelkezik a dokumentumokkal.

Ezzel az utólagos szerecsenmosdatással nem lehet meg nem történté tenni a törvénysértést és a szerződésszegést. Úgy gondoljuk, hogy a Mol, illetve a magyar állam ezzel elismerte, hogy törvénysértően indul el a 35 éves hulladékkoncesszió

– mondta Ligeti.

A Momentum szerint a kormány képtelen egy piacgazdaságot működtetni.

„Láthatóan személyre szabják a szabályozást, ahhoz, hogy egyáltalán működtetni tudják a saját szabályaikon belül is ezt az egész iparágat. A vége az lesz, hogy sokkal drágábban, innováció, verseny, fejlesztés nélkül fog működni ez az iparág” – mondta Ilyés Márton, a Momentum elnökségi tagja.

A kormány megkeresésünkre azt válaszolta: a módosítás csak pontosításokat tartalmaz az átmenet segítése érdekében. A tervek szerint az Országgyűlés jövő kedden szavazhat a módosításról.

#Híradó#Videó#adásrészletek#mol#hulladékszállítás#koncesszió#top hírek