A sötétség pszichológiája: mit mond el rólunk a félelem szeretete?

2025. október 31. 16:00

Október végén a világ újra sötétbe borul — legalábbis jelképesen. Ilyenkor szellemek, boszorkányok és zombik lepik el az utcákat, miközben a gyerekek cukorkát gyűjtenek, a felnőttek pedig horrorfilmekkel borzolják az idegeiket. De miért is szeretünk rettegni? Miért vált a félelem az egyik legnépszerűbb szórakozássá – különösen Halloweenkor?

A félelem ünnepe: a Samhain-tól a Halloweenig

A Halloween gyökerei az ősi kelta Samhain (ejtsd: szauin) ünnepig nyúlnak vissza, amely az aratás végét és a tél kezdetét jelölte – az év „legsötétebb” időszakának küszöbét. A kelták úgy hitték, hogy ezen az éjszakán elvékonyodik a határ az élők és a holtak világa között, így a szellemek visszatérhetnek a Földre. A közösségek tüzeket gyújtottak, állatokat áldoztak, és maszkokat viseltek, hogy elijesszék a gonosz lelkeket – vagy éppen hogy eggyé váljanak velük.

A History.com szerint ezek a szertartások egyszerre szolgáltak védelemként és megnyugvásként:

a bizonytalan, hideg tél előtt a félelem rítusba foglalása segített az embereknek kontrollálni a szorongást.

A 9. században a kereszténység terjedésével a Samhain elemei beolvadtak a Mindenszentek előestéjébe (All Hallows’ Eve), amelyből idővel megszületett a „Halloween”.

A Cambridge történeti elemzése szerint az amerikai Halloween az 1800-as évek második felében alakult át tömegünneppé: az ír bevándorlók hozták magukkal a hagyományokat, amelyek később játékos, közösségi formát öltöttek – például a töklámpás (Jack O’Lantern) vagy a „trick or treat” (csokit vagy csalunk) halloween-i szokások is ekkor alakultak ki.

Miért szeretünk rettegni? – A Halloween pszichológiája — Csokit gyűjtő gyerekek Halloweenkor

A félelem mint játék — mit mond erről a pszichológia?

A félelem biológiailag védekező reakció, de ha biztonságos keretek között tapasztaljuk, az agyunk másképp értékeli. Glenn N. Martin pszichológus 2019-es áttekintő tanulmányában („Why Do You Like Scary Movies?”) arra jutott, hogy a horrorfilmek – és általában az ijesztő élmények – érzelmi hullámvasútként működnek: előbb megemelik az adrenalin- és kortizolszintet, majd a „túlélés” élménye dopamint szabadít fel, ami örömérzetet okoz.

Más szóval: a félelem biológiailag is jutalmazó lehet, ha tudjuk, hogy valójában biztonságban vagyunk.

Martin kiemeli, hogy nem mindenki élvezi ugyanolyan mértékben ezt az élményt. Az úgynevezett sensation seeking – azaz izgalomkereső – személyiségtípusokra jellemző, hogy élvezetet találnak a kockázat szimulációjában: hullámvasút, horrorfilm, vagy akár egy sötét erdő Halloween éjszakáján.

Ezek az emberek „érzelmi kalandorok”, akik számára a félelem egyfajta kontrollált izgalom – olyan helyzet, ahol az agy egyszerre tapasztalja meg a veszélyt és a biztonságot.

Amikor a szörnyek megszelídülnek

A Halloween kulturálisan azt a folyamatot testesíti meg, amit a pszichológia „félelem-domesztikációnak” nevezhetne: megtanuljuk irányítani, átalakítani, sőt élvezni a félelmet.

A kelta Samhain rituáléiban a szorongást mágikus tettek oldották fel — a modern Halloweenben ugyanezt teszik a filmek, jelmezek és közösségi bulik.

Mindkettő ugyanazt az alapvető emberi igényt szolgálja: megérteni és kezelni a sötétséget, ami bennünk és körülöttünk van.

A rettegés mint lelki edzés

Martin szerint a horrorfilmek – és tágabban az ijesztő élmények – pszichológiai tréningként is működnek:

lehetőséget adnak az agynak, hogy „gyakorolja” a veszélyhelyzeteket, anélkül, hogy azok valóban fenyegetőek lennének.

Így a Halloween félelmei stresszlevezetőként és adaptív tanulásként is szolgálhatnak: megtanuljuk, hogy a félelem nem mindig rossz, hanem olyasmi, amit meg lehet élni, majd el lehet engedni.

Miért szeretünk rettegni? – A Halloween pszichológiája

Tehát ezért „jó félni” Halloweenkor:

A félelem az egyik legerősebb, legősibb érzelemünk, de a modern kultúrában új értelmet nyert.
A Halloween – a Samhain örököse – rituális engedélyt ad a rettegésre, mégis biztonságos keretben tartja.
A félelem ilyenkor már nem menekülésre, hanem nevetésre, összetartozásra és katarzisra ösztönöz.
Talán ezért szeretünk rettegni: mert miközben félünk, valójában megtanuljuk uralni önmagunkat.

Kép forrása: freepik.com, pexels.com