Életmód

Kipróbálták, mi történik, ha az egypetéjű ikrek egyike nem eszik semmi állati eredetűt

rtl.hurtl.hu

2024. június 2. 14:13

A kutatók szerint nem az a legfőbb üzenet, hogy mindenki álljon át vegán étrendre, de a több növényi alapú élelmiszer fogyasztása látványosan javítja a szív- és érrendszeri egészséget.

Egypetéjű ikrek bevonásával vizsgálta nemrég a Stanford Egyetem orvosi kara, hogy milyen hatással van a növényi alapú étrend a szív- és érrendszeri egészségre.

Az egyetem honlapján megjelent közlemény szerint köztudott, hogy a kevesebb hús fogyasztása javítja a szív- és érrendszeri egészséget, de az erről szóló tanulmányokat gyakran befolyásolják olyan tényezők, mint a genetikai eltérések, a neveltetés vagy az életmód. Azzal, hogy egypetéjű ikreket tanulmányoztak, a kutatók ki tudták zárni a genetikai eltérésből adódó torzítást, és a többi zavaró tényező jelenlétét is csökkentette, hogy a testvérpárok egy háztartásban nevelkedtek, és hasonló életmódot folytattak.

A kutatást vezető Christopher Gardner elmondta: azon túl, hogy úttörő módon vizsgálták, hogy a vegán étrend egészségesebb-e a mindenevőnél, külön élmény volt ikrekkel dolgozni, akik egyformán öltözködtek, ugyanúgy beszéltek, és úgy viccelődtek egymással, ahogy csak azok tudnak, akik rengeteg időt töltöttek együtt.

Kipróbálták, mi történik, ha az egypetéjű ikerpárok egyik tagja nem eszik semmi állati eredetűt
Fotó: Wikimedia Commons

A kísérlet

A 2022 májusa és júliusa között lefolytatott vizsgálatnak összesen 44 alanya volt: 22 ikerpár. A testvérpárok egyik tagjának vegán, a másiknak mindenevő étrendet dolgoztak ki. Mindkét étrendnél figyeltek arra, hogy egészséges legyen, sok zöldséggel, hüvelyesekkel, gyümölcsökkel, teljes kiőrlésű gabonafélékkel. A vegán étrend semmilyen állati eredetű terméket, húst, tojást, tejet nem tartalmazott; a mindenevő étrendben viszont volt csirke, hal, tojás, sajt is.

Az első négy hétben a reggelit, ebédet és vacsorát kiszállították a kísérletben résztvevőknek, a fennmaradó négy hétben pedig maguknak készítették az ételt dietetikus segítségével, gondosan feljegyezve, hogy mit fogyasztottak. A kísérletet 43 résztvevő csinálta végig – Gardner szerint ez azt bizonyítja, hogy igenis át lehet állni négy hét alatt egy egészséges étrendre.

A kutatók szerint a legnagyobb javulás az első négy hétben következett be. A vegán étrendre beosztott kísérleti alanyok LDL-koleszterinszintje, inzulinszintje és testsúlya jelentősen csökkent – ezek mind fontosak a szív- és érrendszeri betegség szempontjából.

A kutatók a kísérlet kezdetén, majd a negyedik és a nyolcadik hét után is vért vettek az alanyoktól. Az elején a vegán étrendet fogyasztók átlagos LDL-koleszterinszintje 110,7 mg/dl volt, a mindenevőké 118,5 mg/dl. A kísérlet végén előbbieké 95,5 mg/dl-re, utóbbiaké 116,1 mg/dl-re csökkent. Az egészséges LDL-koleszterinszint 100 mg/dl alatti. Emellett a vegánok átlagosan 2 kilóval többet fogytak, mint a mindenevők.

„Az eredmények alapján a hosszú élettartam szempontjából a legtöbbünknek jót tenne, ha inkább növényi alapú étrendre térnénk át” – mondta Gardner, aki tisztában van azzal, hogy a legtöbben valószínűleg nem fogják teljesen elhagyni az állati eredetű élelmiszert, de az is javítja az egészséget, ha lépéseket teszünk ebbe az irányba.

„A szigorú vegán étrendnél fontosabb, hogy több növényi alapú élelmiszert építsünk be az étrendünkbe” – mondja Gardner, aki szerint erre nagyszerű és szórakoztató lehetőséget ad az indiai, ázsiai, afrikai ételek kipróbálása.

Nyitókép (illusztráció): Glow at the Danish language Wikipedia, CC BY-SA 3.0, via Wikimedia Commons

#Életmód#egészség#egypetéjű ikrek#vegán#étrend#ma#növényi étrend#szív- és érrendszer#koleszterinszint#testsúly#fogyás#diéta