VV DUDU

5:39
ValóVilág„Meggyalázzák szegény szeretlek szót” – VV Noémi fél, hogy Dudu csak kihasználja Dorkát
2024. június 19. 11:48

„Meggyalázzák szegény szeretlek szót” – VV Noémi fél, hogy Dudu csak kihasználja Dorkát

Noémi már kintről követi a villa eseményeit, ahol az egykor vele is kacérkodó Dudu napokkal a kiesése után azonnal újabb lányra vetette ki a hálóját: Dorkával pár nap alatt szerelmet vallottak egymásnak. A románc nemcsak Valent lepte meg, hanem Noémit is, aki az rtl.hu-nak elmondta, miért gondolja hazugságnak ezt a kapcsolatot. Bár nem kedveli, Dorkát, szerinte egy nő sem érdemli meg, hogy ország-világ előtt hülyének nézzék. Noémi arról is beszélt, hogy milyen viselkedésre számít Dudutól a villa falain kívül. 
5:12
ValóVilágVV Valen semmit sem vett észre Dorka és Dudu kapcsolatából
2024. június 18. 12:35

VV Valen semmit sem vett észre Dorka és Dudu kapcsolatából

A ValóVilág12 legújabb kiesője, Valen hamar közel került Dorkához, de egy idő után már soknak érezte a közeledését. A lány ezután Duduval jött össze, amiből Valen elmondása szerint eleinte semmit sem vett észre. „Egyáltalán nem zavart, hogy a Dorka meg a Dudu megalakult, csak számomra érthetetlen volt, és semmit nem vettem ebből az egészből észre” – mondta erről az rtl.hu-nak adott interjújában. Ebben azt is elárulta, hogy bár nem haragudott rá, Csaszival már az elején megvolt az ellenszenv. A teljes beszélgetést a fenti videóra kattintva lehet megnézni.
ValóVilágValóVilág12: Dorka szülinapján Dudu került a középpontba
2024. június 10. 21:42

ValóVilág12: Dorka szülinapján Dudu került a középpontba

Dorka olyan pompás estét kapott Dudutól előszületésnapi ajándékul, hogy nem tudta magában tartani a történteket. Később Dudu és Vera párharca vett gyomorforgató fordulatot. Mikor kiderült, hogy a villafiúnak szavaztak bizalmat a nézők, barátai a nyakába ugrottak. Az este sok-sok öleléssel, egy kis sírással és egy újabb csókcsatával zárult. A összefoglaló után pedig kiderült, hogy kit választottak ki a ValóVilág12 játékosai.
6:30
ReggeliVV Vera, a villa kiesője: Megtörtént a kihívás, a párbaj, és le lett darálva minden – vagyis hát igazából én
2024. június 10. 14:26

VV Vera, a villa kiesője: Megtörtént a kihívás, a párbaj, és le lett darálva minden – vagyis hát igazából én

A ValóVilág történetének egyik legfondorlatosabb hetén vagyunk túl, volt itt párbaj, kihívás, feladás, szavazás, ráadásul mindez egyszerre – a végén azonban Vera húzta a rövidebbet, és találta magát kívül a villa falain. Eredetileg Csaszit választották ki a többiek, aki azonban feladta a játékot, és a második körös kiválasztás eredményeképpen Verát küldték párbajra. Csaszi menyasszonya miatt adta fel a játékot, de előző este éppen Verával melegedtek össze, pedig annyira nem is tetszett neki a fiú. „Megfőztem ezt a dolgot, most eszem” – mondta a játékos a Reggeliben az emiatt kapott dühös kommentekre. Hogy kivel volt a legnagyobb konfliktusa, miért pont Dudut hívta ki párbajozni, és hogy tartják-e majd Csaszival a kapcsolatot most, hogy mindketten kijöttek a villából, Vera azt is elárulta a stúdióban.
2:34
ValóVilágSzőrös vagy szőrtelen? Érzéki vagy vad? – fülledt kérdésekre válaszoltak a ValóVilág játékosai
2024. június 1. 16:55

Szőrös vagy szőrtelen? Érzéki vagy vad? – fülledt kérdésekre válaszoltak a ValóVilág játékosai

A ValóVilág lakói, Vera, Dudu, Ádi, Dzsigeri és Csaszi még a beköltözésük előtt elárulták, hogy a hírnév vagy a pénz a fontosabb az életükben. Az is kiderült róluk, hogy az őszinte vagy a taktikus utat választanák-e, de a pikáns kérdésektől sem riadtak meg. Puha vagy kemény? Érzéki vagy vad? Szőrös vagy szőrtelen? Mindenre válaszolnak a villalakók. 
ValóVilágVV Csaszi feladja? Könnyfakasztó pillanatok és legendás csínytevések a villában
2024. május 29. 21:19

VV Csaszi feladja? Könnyfakasztó pillanatok és legendás csínytevések a villában

VV Csaszi különös borítékot kapott a Villalabor napok alkalmából. Miután elolvasta az utasításokat, minden társának elmondta, fel akarja adni a játékot. A többiek még fel sem ocsúdhattak a bejelentésből, mikor az első feladat könnyfakasztó pillanatokat okozott a résztvevő villakutatóknak. A sok tudományos kísérlet mellett azért volt idejük megszívatni egymást és taktikákat kidolgozni a hétvégi párbajra.
4:53
ValóVilágVV Noémi: Dudunak magyarázatot kell adnia
2024. május 29. 15:47

VV Noémi: Dudunak magyarázatot kell adnia

A ValóVilág12 első párbajában Noémi maradt alul Dorkával szemben, most pedig az rtl.hu-nak elevenítette fel a villában szerzett élményeit. Bár nem fogadták túl pozitívan a többiek a beköltözésekor, ezen nem lepődött meg. „Van egy erős személyiségem, ami sok embernek rosszindulatúnak jön le, de igazából ez egy védekező mechanizmus” – mondta magáról VV Noémi, aki nehezen nyílik meg mások előtt a gyerekkori sérelmei miatt. Azt is elárulta, hogy mik a szándékai Duduval, hogy miért viselte meg a bokszolós feladat, és hogy miért vesz vissza a jövőben az önbizalmából.
ValóVilágVV12: Kéretlen pucérkodás, kegyetlen büntetés és egy újabb búcsúzkodás
2024. május 17. 21:23

VV12: Kéretlen pucérkodás, kegyetlen büntetés és egy újabb búcsúzkodás

Dudu szemérmetlenül mutogatta magát a fürdőben a döbbent lányoknak. A nap folyamán kiderült, hogy újabb mikroport vált a villalakók hanyagságának áldozatává, ezért kegyetlen büntetést kaptak a szerkesztőktől. Később Valen és Gina védőbeszédét hallgathatták meg a nézők, mielőtt egyiküket kiszavazták a villából. Valen nem bírta magát sokáig tartani, sírva omlott össze a hálószobában. 
5:07
FókuszA parkolási bírságot gyűjtő lány és a srác, akinek mindig a haja az első – VV Vera és VV Dudu a két új villalakó
2024. május 8. 20:50

A parkolási bírságot gyűjtő lány és a srác, akinek mindig a haja az első – VV Vera és VV Dudu a két új villalakó

Újabb két beköltözővel bővül ma este a ValóVilág Villa: bemutatjuk VV Dudut, aki bulizás előtt két órát foglalkozik a hajával, hogy tökéletesen álljon. És ismerjék meg VV Verát, aki imádja a rendet, viszont nem bírja elviselni a körülményes embereket, főleg ha éhes vagy fáradt, vagy a kettő egyszerre. A lány furcsa gyűjtőszenvedélyéről is mesélt: már több százezer forint parkolási bírságot halmozott fel.