VULKÁN

Jóval nagyobb veszélyt jelent a mostani izlandi vulkánkitörés, mint az eddigiek

Jóval nagyobb veszélyt jelent a mostani izlandi vulkánkitörés, mint az eddigiek

2:49
VideóLátványos, több kilométer hosszú lávaszökőkútként lövell az izlandi vulkán
2024. augusztus 23. 10:51

Látványos, több kilométer hosszú lávaszökőkútként lövell az izlandi vulkán

Csütörtökön kitört egy vulkán Izland délnyugati részén. December óta ez a hatodik kitörés, az éjszakai felvételen látható, hogy vörösen izzó lávát és füstöt okádott. A hasadék teljes hossza körülbelül 3,9 kilométer volt, és mintegy 40 perc alatt másfél kilométert tágult – közölte a vulkánok megfigyelésével megbízott izlandi meteorológiai hivatal közleményében.
5:02
FókuszTűhegynyi, apró hamudarabok potyognak az égből, az emberek pedig előveszik az esernyőt – ilyen az élet a fortyogó Etna mellett
2024. július 24. 20:36

Tűhegynyi, apró hamudarabok potyognak az égből, az emberek pedig előveszik az esernyőt – ilyen az élet a fortyogó Etna mellett

Mintha mennydörögne, olyan hangot hallat szinte egész nap az Etna, ami újra kitört Sziciliában. A fröcsögő láva csak este és csak a hegyen látszik jól, a városokból csak a gomolygó füstfelhő és a szálló hamu miatt sem lehet észlelni. Ebben az időszakban nagyon aktív Európa legmagasabb működő vulkánja, ami évről évre nő pár métert. Kedden a tűzhányó nyolc kilométer magasba emelkedő füstoszlopa miatt ebben a hónapban már másodjára zárták le a cataniai repteret, megbénítva a légiközlekedést. Arról, hogy milyen az élet a fortyogó Etna mellett, a krátert közelről megnéző Magyarósi Csaba videós, és az évek óta Cataniában élő túravezető, Rittling Tünde mesélt a Fókusznak.
0:22
VideóVulkáni eső hullott egy magyar családra az Etna kitörése miatt – videó
2024. július 24. 9:16

Vulkáni eső hullott egy magyar családra az Etna kitörése miatt – videó

Az rtl.hu-nak eljuttatott videóban látható és hallható a különleges jelenség, melyet Szicíliában vett videóra egy magyar család. Az Etna a világ egyik legaktívabb vulkánja, működése az elmúlt napokban mind intenzívebb lett, forró hamut és lávát okádott magából. Az eget elborító hamufelhő miatt kedden lezárták Catania repterét is, és mindent beborított a fekete por. Egy kint tartózkodó magyar család mesélt az átélt élményekről az rtl.hu-nak.
4:27
VideóVideó: Hidegrázósan félelmetes és egyben lenyűgöző, ahogy két olaszországi vulkán is működésbe lépett
2024. július 5. 10:38

Videó: Hidegrázósan félelmetes és egyben lenyűgöző, ahogy két olaszországi vulkán is működésbe lépett

Az olasz polgári védelem csütörtökön vörösre emelte a Stromboli vulkán riasztási szintjét, és a vulkáni aktivitás jelentős növekedése miatt operatív előriasztási fázist kezdeményezett – közölték a hatóságok. Az olasz tűzoltóságok által közzétett videófelvételen látható volt, amint a vulkánból gyorsan lezúduló piroklasztikus áramlás elérte a partvonalat, és több száz méteren át a tengerbe nyúlt. Ezzel egyidejűleg a szicíliai Etnán is fokozódott a vulkáni tevékenység, ami arra késztette a helyi hatóságokat, hogy ideiglenesen lezárják a cataniai repülőteret.
1:39
HíradóÚjra megnyílt a föld Izlandon: több kilométer hosszan lövell ki a megolvadt kőzet Reykjavík közelében
2024. május 30. 18:50

Újra megnyílt a föld Izlandon: több kilométer hosszan lövell ki a megolvadt kőzet Reykjavík közelében

Ismét ömlik a láva Izlandon. A főváros, Reykjavík közelében tört föl a magma: jelenleg több mint két és fél kilométer hosszan lövell ki a fortyogó kőzet, hatalmas füstöt eregetve. Egy közeli városkából több mint 3000 embert telepítettek ki. Félő, hogy a láva egy erőművet is elér, illetve megközelíti a világhírű, kék lagúna fürdőt is.
Tudomány-TechHatalmas kitörésre képes vulkán kezdett el mozgolódni Nápolynál
2024. május 24. 15:01

Hatalmas kitörésre képes vulkán kezdett el mozgolódni Nápolynál

Az olasz kormány gőzerővel azon dolgozik, hogy előkészítse akár 80 ezer ember kitelepítését is, ha kitörne a vulkán a Nápolyi-öbölben. Hétfőtől egy egész földrengésraj rázta meg a területet, és bár a tudósok nyugalomra intenek, egy kalderavulkán esetén bármikor változhat a helyzet. Az óvatosság érthető, 39 ezer éve akkora kitörést produkált a Campi Flegrei, hogy a nyomait még Moszkvában is megtalálták.
1:46
VideóTöbb kilométeres hamuoszlopot lövellt ki magából az indonéz vulkán
2024. május 13. 11:20

Több kilométeres hamuoszlopot lövellt ki magából az indonéz vulkán

Az indonéziai Ibu vulkán a távoli Halmahera szigetén hétfőn reggel kitört, és több kilométer magasan szürke hamuoszlopokat lövellt az égbe – közölte az ország vulkanológiai hivatala. A vulkán 9 óra 12 perckor tört ki mintegy öt percen át, és a hamu akár 5 kilométer magasra is felszállt az égbe. A vulkánon pénteken is regisztráltak egy kisebb kitörést. A vulkán riasztási státusza változatlanul a második legmagasabb szinten marad – közölte az ország vulkanológiai és földtani veszélyek enyhítésével foglalkozó központjának (PVMBG) vezetője egy közleményben. A lakosok evakuálásáról egyelőre nem érkezett jelentés.
0:59
VideóVideó: megint kitört egy vulkán, százakat kellett kimenekíteni
2024. április 17. 9:51

Videó: megint kitört egy vulkán, százakat kellett kimenekíteni

Indonézia Észak-Sulawesi tartományában legalább 800 embert evakuáltak, miután a Ruang vulkán többször is kitört, és napok óta lávát és hamufelhőt okád az égbe – közölte szerdán az ország vulkanológiai hivatala. A felvételeken látható, amint kedd este evakuálják az embereket, miközben a távolban vöröslik a vulkán. A Ruang-szigeten, a tartományi fővárostól, Manadótól mintegy 100 kilométerre található vulkán kedd óta többször is kitört. A hatóságok közölték, hogy a szigeten a közelmúltban bekövetkezett földrengések miatt megnövekedett aktivitás hatására a második legmagasabb fokozatra emelték a riasztási szintet. Ruang szigetén mintegy 800 lakos él, akiknek többségét már evakuálták a legközelebbi Tagulandang szigetre. Indonézia az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűben fekszik, ami egy nagy szeizmikus aktivitású terület, amely több tektonikus lemezen nyugszik.
3:03
HíradóÚjabb vulkánkitörés Izlandon: videón, ahogy a tűzforró láva áthömpölyög az úton
2024. február 8. 17:32

Újabb vulkánkitörés Izlandon: videón, ahogy a tűzforró láva áthömpölyög az úton

Újra kitört egy vulkán Izlandon, 2021 óta immáron a hatodik alkalommal. A tűzhányó legutóbb január 14-én tört ki és két napon át volt aktív, ami miatt egy közeli halászfalu négyezer lakóját ki kellett telepíteni. Azóta már hazatérhettek, most azonban elképzelhető, hogy újra el kell hagyniuk otthonukat. A hatóságok gátakkal próbálják elterelni a lávát a településtől – a képek alapján egyelőre nem sok sikerrel.
5:06
Fókusz„A házaktól 100 méterre nyílt meg a föld, három épület a láva és a tűz martalékává vált” – Izlandon élő magyarokat kérdeztünk a vulkánkitörésről
2024. január 16. 18:26

„A házaktól 100 méterre nyílt meg a föld, három épület a láva és a tűz martalékává vált” – Izlandon élő magyarokat kérdeztünk a vulkánkitörésről

A tűzhányóból feltört láva mindent pusztított, ami útjába került. Az Izland délnyugati részén fekvő Grindavík közelében két új hasadék nyílt, alig néhány héttel azután, hogy decemberben kitört a vulkán. A forró, olvadt kőzet most a várost is elérte, ezzel a legrosszabb forgatókönyv valósult meg. A Fókusz Izlandon élő magyarokat kérdezett arról, hogy milyen érzés volt saját szemükkel látni a füstölgő vulkánt és hogy mekkora a pánik az országban.
0:37
VideóMegdöbbentő drónfelvételen, ahogy a láva felfalja egy izlandi város házait
2024. január 15. 11:44

Megdöbbentő drónfelvételen, ahogy a láva felfalja egy izlandi város házait

Több ház is kigyulladt Grindavíkban, miután a közelben két vulkáni hasadék nyílt. A Reykjanes-félszigeten lévő vulkán vasárnap hajnalban tört ki, és a láva beömlött az izlandi halászvárosba, emiatt a teljes lakosságát evakuálták. A láva már több helyen áttörte a védelmi vonalakat, a városba vezető utat pedig elvágta. Az ország riasztási szintjét a legmagasabbra emelték. 2021 óta ez az ötödik vulkánkitörés, ami a Reykjanes-félszigeten történt.
1:16
VideóVideón, ahogy egyre közelebb ér a láva az izlandi városhoz
2024. január 14. 12:52

Videón, ahogy egyre közelebb ér a láva az izlandi városhoz

Egyre közelebb folyik a láva az izlandi Grindavík városához, amit november után ismét evakuálni kellett, miután kitört a közelben lévő vulkán. Az eset vasárnap hajnalban kezdődött, és azóta a láva már áttörte a védelmi vonalakat. A hatóságok igyekeznek mindent megtenni, hogy eltereljék az útját és megmentség a várost. A fenti videóra kattintva egy kis időre ebbe a küzdelembe is betekinthet. 
VideóÉlőben közvetítettük az izlandi vulkán kitörését
2024. január 14. 10:23

Élőben közvetítettük az izlandi vulkán kitörését

Ismét evakuálni kellett az izlandi Grindavík városát, miután kitört a közelben lévő vulkán. A láva már áttörte a korábban épített védelmi vonalakat. A fenti képre kattintva elindul az élő közvetítésünk, amin nyomon követheti, hogyan hömpölyög a láva az izlandi városka felé. A főváros Rejkjaviktól 70 kilométerre lévő Grindavíkot novemberben már ki kellett egyszer telepíteni, akkor szintén vulkánkitörés miatt. 
Tudomány-TechItt a sokmilliárdos kérdés: belefúrjunk-e egy vulkánba, hogy ne törjön ki?
2024. január 5. 13:31

Itt a sokmilliárdos kérdés: belefúrjunk-e egy vulkánba, hogy ne törjön ki?

Több esetben is sikerült már beleavatkozni úgy egy vulkán működésébe, hogy azzal rengeteg ember életét megmentették. De mi van akkor, ha belefúrunk? És mi történik akkor, ha egy szupervulkánnal tesszük ezt? Szakértők szerint érdemes lenne sokkal többet foglalkozni a kérdéssel, mert egy súlyos vulkánkitörésnek az egész világon beláthatatlan következményei lehetnek.
2:58
VideóVideó: ilyen elrepülni egy éppen kitörő vulkán fölött
2023. december 19. 9:12

Videó: ilyen elrepülni egy éppen kitörő vulkán fölött

Vulkánkitörés rázta meg hétfő este Izlandot. Az izlandi kormány kedden közleményt adott ki, melyben azt közölték, hogy a hasadék, amiből a láva távozik, csaknem 4 kilométer hosszú, és ugyan ez 2021 óta már a negyedik kitörés, de ez most a legnagyobb. A jelenlegi helyzet a hatóságok szerint egyelőre nem fenyegeti közvetlenül az embereket, a környéket lezárták. A rendre a parti őrség figyel. Azt egyelőre még nehéz megjósolni, hogy lesz-e hatása a nemzetközi légi közlekedésre.