SZÜLETÉSNAP

8:14
Fókusz„A jóistent arra kérem, hogy addig éljek, amíg meg nem halok. De addig éljek” – 90 éves Bodrogi Gyula
2024. április 15. 19:53

„A jóistent arra kérem, hogy addig éljek, amíg meg nem halok. De addig éljek” – 90 éves Bodrogi Gyula

Legalább hetven mozifilmben játszott, százötvenben szinkronizált ma is három darabban szerepel  színházban és még csak kilencven éves. Bodrogi Gyula matek -fizika szakos tanár is lehetett volna , de a színészet kiválasztotta magának. Sokáig szégyellte magát, nem mert játszani aztán meg mindent megtett azért, hogy felhívja magára a figyelmet. Azt meséli a főiskolán tizenhatszor kapott fegyelmit, vágyott a figyelemre.
5:07
VideóBodrogi Gyula 90 éves lett: a Nemzet Színésze 120 évig élne, de 100-zal is megelégszik
2024. április 15. 5:56

Bodrogi Gyula 90 éves lett: a Nemzet Színésze 120 évig élne, de 100-zal is megelégszik

Bodrogi Gyulát tavaly óriási tortával köszöntötték születésnapja alkalmából az előadása után. A nemzet színésze akkor mit sem sejtett az akcióról. „Nagyon tudok örülni a meglepetéseknek, és minden kis vacaknak nagyon tudok örülni, nagy dolognak is, nagyon szeretek kapni. Adni is szívesen adok, de bevallom a ronda őszintét, hogy kapni jobban szeretek” – mondta akkor Bodrogi Gyula. A színész azt is elárulta, hány éves koráig szeretne élni, és arról is beszélt, hogyan tölti a szabadidejét.
10:15
ReggeliCsősz Boglárka 18 évesen is azt gondolta, 40 évesen lesz a legboldogabb
2024. április 12. 13:52

Csősz Boglárka 18 évesen is azt gondolta, 40 évesen lesz a legboldogabb

Erdélyben ünnepelte 40. születésnapját Csősz Boglárka. Az üzletasszony több mint húsz éve játszott az Apám beájulna című filmben, Bogi már akkor is úgy gondolta, negyvenéves korára lesz a legboldogabb, ami be is jött a népszerű üzletasszoynak. Boglárka arról is beszámolt, mindennap máshol ünnepelte Erdélyben a születésnapját, énekes-táncosokból álló családja hatalmas bulit szervezett. Az üzletasszony negyvenen túl is az élet kihívásait keresi, saját bevallása szerint sosem vágyott nagyon kiszámítható életre. 
4:39
Videó23 éves lett Pásztor Virág: Az öregedéstől egyáltalán nem félek, de szomorúság tud bennem lenni
2024. április 2. 15:33

23 éves lett Pásztor Virág: Az öregedéstől egyáltalán nem félek, de szomorúság tud bennem lenni

Minden múlandó, ezért ki kell maxolni az életet, gyűjteni kell az élményeket – mondta az rtl.hu-nak Pásztor Virág, a Barátok közt és a Gólkirályság színésznője abból az alkalomból, hogy március végén ünnepelte 23. születésnapját. Nem fél az öregedéstől, úgy gondolja, minden kornak megvan a maga öröme. Szobájában ülve arról is mesélt, milyen civil szakmába tanulja éppen bele magát, és miért élvezte annyira a Gólkirályság forgatását. A sorozat második évada hamarosan elérhető az RTL+-on!
2:38
BulvárHevér Gábor: A magyar kultúratámogatás furcsán egyoldalú
2024. március 28. 16:36

Hevér Gábor: A magyar kultúratámogatás furcsán egyoldalú

Hevér Gábor nemrég ünnepelte az 55. születésnapját. A Televíziós Újságírók Díjának gálaestjén elárulta az rtl.hu-nak, hogy hogyan viszonyul az öregedéshez, és szóba került Az őrült nők ketrece című színdarab is, aminek az Átrium Színház adott otthont, de az intézmény 2024 nyarán végleg bezárja a kapuit. A mi kis falunk sztárja erről is kifejtette a véleményét, és a színdarab által közvetített másság elfogadásáról is mesélt.
0:46
VideóÉlményvezetést kapott 50. születésnapjára, videón a káoszba forduló sportkocsis ámokfutás
2024. március 28. 12:39

Élményvezetést kapott 50. születésnapjára, videón a káoszba forduló sportkocsis ámokfutás

A baleset, amelyre itthon még nem volt példa, a csehországi Hradec Královéban történt. Egy férfi a születésnapjára egy sportkocsis élményautózást kapott ajándékba. Úgy volt, hogy utas lesz, de aztán ő maga ült a volán mögé. A rendőrség szerint nem volt jogosítványa, ittas volt, és a bíróság korlátozta a cselekvőképességét. Nem tudta irányítani az autót, és több százezer korona kárt okozott.
1:22
VideóRitka videó került elő Détár Enikőről 2001-ből
2024. március 4. 16:25

Ritka videó került elő Détár Enikőről 2001-ből

Détár Enikő a napokban töltötte be hatvanadik születésnapját, amiről a Fókusz is beszámolt. A vörös díva pályafutásának 40 évéből előkerültek színházi szereplések, otthoni életképek és műsorvezetések, sőt egy kevésbé ismert felvétel több, mint 20 évvel ezelőttről. Enci kislánykorában tanult meg citerázni és 2001 márciusában, a Találkozások című műsor forgatásán meg is mutatta, hogyan táncolnak ujjai a húrokon.
10:31
FókuszMintha megállította volna az időt – Détár Enikő 60 évesen is bombaformában
2024. március 1. 19:46

Mintha megállította volna az időt – Détár Enikő 60 évesen is bombaformában

60 éves lett a búgó hangú vörös díva, Détár Enikő. Persze, ezt senki nem mondaná meg róla. Mintha megállította volna az időt, igazi bombanő, de már nagyon vágyik a nagymamaszerepre. A színésznő pályafutását nemcsak szerepek egész sora szegélyezi, hanem címlapok garmadája is. A szexi vörös színésznő élete folyamatosan az érdeklődés középpontjában volt, egyszerűen nem lehet nem figyelni rá.
7:45
Reggeli„Sírtam, mint egy kölyök” – Détár Enikő így ünnepelte 60. születésnapját
2024. március 1. 12:36

„Sírtam, mint egy kölyök” – Détár Enikő így ünnepelte 60. születésnapját

Meglepetések sora várt Détár Enikőre 60. születésnapja alkalmából, ugyanis szerettei egy meglepetés bulit tartottak neki Budapest belvárosában. A művésznő nem szeretett volna nagy felhajtást ám párja, Péter vacsora helyett egy hatalmas születésnapi buliba vitte, ahol ott volt Détár Enikő összes kedves ismerőse: a gyerekei, munkatársak és még az összes keresztgyereke is meglepte. A kerek számok most utolérték a művésznőt, ugyanis párjával a több mint tíz évvel fiatalabb Péterrel is tíz éve ismerték meg egymást. 
5:07
FókuszA brit fenegyerek, aki a pályája csúcsán a kockázatos szólókarriert választotta és neki lett igaza – 50 éves lett Robbie Williams
2024. február 13. 19:32

A brit fenegyerek, aki a pályája csúcsán a kockázatos szólókarriert választotta és neki lett igaza – 50 éves lett Robbie Williams

A brit fenegyerek, aki kenterbe verte George Michaelt és Elton Johnt, és a valaha volt legsikeresebb brit szóló előadóvá nőtte ki magát. Robert Peter Williams 1974. február 13-án született Stoke-On-Trent városában, és még alig volt 16 éves, mikor – egy újsághirdetésen keresztül – beválogatták a Take That nevű brit fiúcsapatba. Az angol együttes letarolta az Egyesült Királyságot – és Amerika kivételével szinte az egész világot. Robbie azonban nehezen viselte a fiúcsapattal járó kötöttségeket, a csapat karrierje csúcsán, 1995-ben otthagyta a Take That-et és szólókarrierbe kezdett. Kockázatos lépés volt, de az idő bebizonyította, hogy neki lett igaza.
7:39
FókuszPintér Tibor: Nem nagyon jutunk eszükbe a filmrendezőknek, mint musical színészek
2024. január 31. 19:42

Pintér Tibor: Nem nagyon jutunk eszükbe a filmrendezőknek, mint musical színészek

Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója január 21-én betöltötte az ötvenet. Thaiföldi nyaralásán érte őt a jeles nap, ahol kedvesével, Jennyvel együtt ünnepelt. Tibor öt éve van együtt jelenlegi párjával, Ilyés Jenniferrel. A lány többek között az X-Faktorban is szerepelt. Rendszeres szereplője a Nemzeti Lovas Színház előadásainak is, hatékonyan dolgoznak együtt, bármiről is legyen szó. Tibor most ismét készül, a születésnapját februárban a színházában is megünnepli. A Tenya 50 című előadás életrajzi ihletésű. Tenya a Szomszédokban szerzett országos ismertséget, és később is többször szerepelt tévésorozatokban. Filmes próbálkozása azonban kevesebb volt. Erről is elmondta véleményét.
3:10
Videó„Ha tudnák, milyen bunkó vagyok” – 50 éves a filmek legnagyobb átalakulója, Christian Bale
2024. január 30. 17:16

„Ha tudnák, milyen bunkó vagyok” – 50 éves a filmek legnagyobb átalakulója, Christian Bale

Csontsovány, túlsúlyos vagy izomkolosszus – akármit kérhetnek a rendezők Christian Bale-től, a színész teljesíteni fogja. A sötét lovag, A gépész és az Amerikai pszichó sztárja nemcsak a személyiségét, de a testét is szerepihez formálja. karrierje elején DiCaprióval versengett a munkákért, gyerekként bántalmazták filmes szereplése miatt, később pedig maga sem kegyelmezett a stábtagoknak. Christian Bale 50 éves.
10:07
Reggeli„Fontos, hogy számítanak rám” – Hámori Ildikó 77 éves, így köszöntötték a Reggeliben
2024. január 26. 13:39

„Fontos, hogy számítanak rám” – Hámori Ildikó 77 éves, így köszöntötték a Reggeliben

Hámori Ildikó Jászai Mari-díjas magyar színésznő ma 77 éves. Úgy fogalmazott, az embert élete során nagyon sok rossz és nagyon sok jó éri, ő pedig próbál a jó dolgokra összpontosítani. Fontosnak tartja, hogy minden idős ember érezze, hogy számítanak rá, legyen az a család, munkahely vagy bármilyen más közösség. Férje, Szinetár Miklós 92 éves lesz februárban, közösen készülnek a filmrendező könyvbemutatójára. Hámori Ildikót a Reggeliben köszöntöttük.
7:49
Reggeli„Bizonyos helyzetekben kifejezetten introvertált vagyok” – Kocsis Tibor ezért nem énekelt a 23 éves osztálytalálkozón
2024. január 23. 12:32

„Bizonyos helyzetekben kifejezetten introvertált vagyok” – Kocsis Tibor ezért nem énekelt a 23 éves osztálytalálkozón

Kocsis Tibor tavaly év végén 23 éves osztálytalálkozót szervezett. 2000-ben érettségizett Kecskeméten, és 8-10 emberrel azóta is tartja a kapcsolatot. A mesterséges intelligenciával íratta meg a meghívót, és nem érezte annak szükségét, hogy fellépjen az eseményen. Közben az énekes édesapja nemrég lett 70 éves, Kocsis Tibor pedig dalt írt az idő múlásáról. Minderről a Reggeliben mesélt.