SPORT

0:52
Fókusz
2023. június 22. 20:06

A járvány kezdete óta először rendezték meg: több tízezer nézőt vonz a hongkongi sárkányhajóverseny

A Hongkong-sziget déli részén fekvő Aberdeenben mintegy 10 ezer ember gyűlt össze a város egyik legikonikusabb sárkányhajóversenyén. A halászok csapatai saját hagyományos sárkányhajóikat készítik el, hogy részt vehessenek a versenyen. Idén 45 csapat állt rajthoz 28 mérkőzésen. Az evezősök hagyományos nagyméretű vagy hagyományos üvegszálas sárkányhajókkal versenyeznek. 
12:18
Reggeli
2023. június 19. 12:00

Haumann Máté az idei Balkán Rally házigazdája, Royal Enfield motorjával ő is indul a versenyen

Budapestről indul és a Kotori-öbölnél ér véget a Balkán Rally. 150 fő nevezését várják összesen, ennek a fele már megvan. A 6 napos kaland alatt 3000 kilométert fognak megtenni a veterán járművek a legszebb utakon. A kilométerek leküzdése mellett feladatokat is teljesíteniük kell majd a versenyzőknek. Az idei rally témája: a szerencse forgandó.
Sport
2023. június 18. 11:54

Így lett egy kövér vajdasági kisgyerekből a világ legjobb kosárlabdázója

Nikola Jokic csodálatos története egy igazi kelet-európai tündérmese. Négyévesen a NATO bombáitól rettegett, egy kétszobás lakásban nőtt fel a szüleivel, a testvéreivel és a nagymamájával. Mikor megtudta, hogy draftolták az NBA-be, nem izgatta fel magát, inkább aludt egy nagyot. A világ legerősebb kosárligájának játékosaként egy pillanatra sem felejtette el, hogy honnan jött: mindig visszavágyott Zomborra. Az idei döntő legértékesebb játékosának választott Jokic a bajnoki címet sem ünnepelte meg, rögtön repült haza Szerbiába.
6:03
Fókusz
2023. június 14. 20:22

Történelmi győzelem: 39 nemzet 650 játékosát utasította maga mögé a magyar világbajnok footgolfban

Talán nem a legismertebb sportág a footgolf, viszont már két magyar világbajnoka is van. A játék lényegében egy lábbal, focizva játszott golf. Az viszont nem biztos, hogy játszani is olyan egyszerű, mint amilyennek kinéz – az nyer, aki kevesebb rúgással juttatja a labdát a lyukba. Lényegében olyan foci, ahol lyukat rúgni ér és nem szégyen. A Fókusz annak is utánajárt, hogy indult el Bacskai Bence karrierje, és hogyan ért a világ csúcsára a sportban. 
7:27
Fókusz
2023. június 14. 20:11

Elszabadultak a gyorsabbnál gyorsabb autók a tököli reptéren: van, ami 4,8 másodperc alatt teszi meg a 400 métert

A boldogságban úszó autó- és motorrajongóknak a borús időjárás sem szegte kedvét, hogy kilátogassanak a 18. Lóerők éjszakájára. Az eseményen a Fókusz riportere is ott volt, életében először ment ilyen versenyre a tököli reptérre. A 200 hektáros magánterületén gyorsulási időmérőkön túl profi és félprofi drift versenyek is zajlottak.
2:18
Híradó
2023. június 14. 18:36

„Felfoghatatlan tragédia” – a 31 évesen elhunyt Szvoboda Bence motorversenyzőt gyászolják

Meghalt Szvoboda Bence, a tízszeres magyar bajnok motokrosszversenyző, aki a cseh bajnokság vasárnapi futamán szenvedett súlyos balesetet. Elcsúszott és a mögötte érkező pilóta már nem tudta kikerülni. A fejét érte nagy ütés, napok óta élet-halál között volt. A csapata közleményében úgy fogalmazott: bár a versenyző az akarat és a kitartás embere volt, ezt a csatát elvesztette.
2:42
Híradó
2023. június 13. 18:52

Naponta tízezer példányban járatja a Nemzeti Sportot jövőre a kormány – már az is megvan, hova kell ennyi

Orbán Viktor kedvenc napilapját sportkluboknak, közintézményeknek osztják majd szét – erre és a tavaly állami tulajdonba vett lap fejlesztésére csaknem másfél milliárd forintot szán a kormány. Ezt a K-Monitor vette észre a 2024-es költségvetés tervezetében. A szervezet szerint azonban nem közérdek, hogy egy lapot, ami a piacon nem tud megélni, az adófizetők pénzéből tartsanak fenn. 
1:08
Reggeli
2023. június 12. 13:05

Tenisz, tollas, foci – Tihanyi Petinek a sportról szólt a hétvége

Tihanyi Peti a Reggeliben számolt be róla, milyen sportesemények kötötték le a figyelmét hétvégén. Szerencsére nem volt hiány belőlük. Novak Djokovic huszonháromszoros Grand Slam-győztes lett, jelenleg ő az egyetlen, aki elérte ezt a karrierjében. Hétvégén tollasban – bár a keleti országok szoktak tarolni – végül a norvégok nyertek, és természetesen előkerült a BL-döntő is. 
7:23
Fókusz
2023. június 9. 19:38

Ecsethajú TikTok-sztárok a ringben: egy magyarországi pankrátorgálán bukkantak fel a „Da Vinki ikrek”

Egy rövid a videóval váltak egy csapásra internetes szenzációvá 2020-ban a Vörös ikrek. Chris és Patrick egy netes kvízjátékban egyetlen kérdésre sem tudta a helyes választ. Most a globális TikTok-szenzációnak számító kanadai testvérek egy pankrátor show sztárjaiként birkóztak a ringben, sőt magyartudásukat is megcsillogtatták. Bár a 29 éves testvérek Kanadában születtek és Vancouverben élnek, szüleik Magyarországról vándoroltak ki, ezért megtanultak magyarul is kicsit és büszkék arra, hogy magyar származásúak. 
5:57
Fókusz
2023. június 7. 20:25

Hatalmas adrenalinlöket, bénító izgalom és büszkeség – világversenyen ért el nagy sikereket az ELTE BEAC szurkolói csapata

Az amerikai meccsek szinte elengedhetetlen kellékei a szurkolólányok, akik a pálya széléről buzdítják a sportolókat – a műfaj viszont nem csak külföldön népszerű. Az ELTE BEAC szurkolói csapata nemrég tért vissza a világbajnokságról az Egyesült Államokból. Azzal, hogy kijutottak a versenyre, mindannyiuk gyerekkori álma vált valóra. Bár a döntőt végül a japán csapat nyerte, a magyar szurkolók maguk mögé utasították a belga, a holland, az ír, a dél-afrikai, a lett, a guatemalai és a dél-koreai válogatottat is. A Fókusz stábja a csapat edzésén járt. 
6:56
Reggeli
2023. június 7. 11:34

Cseh Laci: Sok olyan csapattársam volt, akiket a szüleik nyomtak, de a sport iránti indíttatásnak belülről kell jönnie

Cseh Laci kislánya nemsokára egyéves lesz. Az olimpikon úszó nem gondol még arra, hogy gyermeke milyen sportot űzzön később, abban azonban biztos, hogy nem szeretné terelgetni semmi felé. A sport iránti indíttatásnak ugyanis belülről kell jönnie. Egyhez ragaszkodik csupán: a gyerekének meg kell tanulnia úszni. Cseh Lacival legközelebb június 16-án, a Mozgás Éjszakáján találkozhatnak, ahol napnyugtától 18 különböző sportágat próbálhatnak ki a mozogni vágyók. 
2:00
Híradó
2023. június 6. 18:34

„Nem volt nála hátizsák, és úgy tűnt nincs semmilyen vészterve” – megszólalt a kanadai hegymászó, aki utoljára láthatta élve Suhajda Szilárdot

Késő volt, az időjárás rosszra fordult, és nem volt nála hátizsák, amikor találkoztak: ezt mondta a Blikknek egy kanadai hegymászó, aki az utolsók között láthatta élve Suhajda Szilárdot. A magyar mászó sátrát egy serpa találta meg a Mount Everesten. Suhajda Szilárdnak két hete veszett nyoma, miközben a világ legmagasabb csúcsát akarta megmászni.